Tolna Megyei Népújság, 1966. szeptember (16. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-28 / 229. szám
2 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1966. szeptember 28. »Megedződtünk a harcban66 Pham Van Dong nyilatkozata Az Humanité keddi száma közölte azt az interjút, amelyet Pham Van Dong, a VDK miniszterelnöke adott szeptember 19-én Madeleine Riffaudnak, a lap hanoi tudósítójának. Az interjúban Pham Van Dong a többi között hangsúlyozza, hogy az ENSZ nem avatkozhat bele a vietnami ügybe. A belső erőfeszítésekről szólva a miniszterelnök kijelentette, hogy a gátak csatáját a VDK lakossága megnyerte, bár az ország déli részén még nem múlt el teljesen a veszély. A gátakat az idén sokkal inkább az amerikai bombázásokkal szemben, mint az árhullámtól kellett megvédeni. A lelőtt amerikai repülőgépek számával kapcsolatosad Pham Van Dong határozottan leszögezte, hogv a VDK által nyilvánosságra hozott adatok tökéletesen pontosak, azokat töb&féle módon is ellenőrizték. A dél-vietnami választásokról megállapította: „csalás az egész, '— nem érdemes szót vesztegetni' rá”. Arra a kérdésre, hogy az ottani amerikai haderők létszámának 500—800 ezer főre növelése az Egyesült Államok javára változtathatja-e meg a katonai helyzetet, így válaszolt: „ Megedződtünk a harcban, készek vagyunk visszaverni az amerikai katonák újabb százezreit is”. Ami a tárgyalásos békét illeti, tudni kell, milyen alapon: a genfi egyezmények alapján? Akkor a mi négy pontunk és a DNFF öt pontja alapján. Nincs még más megoldás, mert ami Johnson 14 pontját illeti, az nem béke — az a háború — hangoztatta a VDK miniszterelnöke. Újabb amerikai légitámadások Guam szigetéről felszállt B—52- es amerikai stratégiai gépek kedden délelőtt vjyabb tömeges légitámadást intéztek az Észak- és Dél-Vietnami között húzódó de- militarizált övezet ellen. Egy sai- goni amerikai szóvivő szerint hétBefejeződtek a Johnson—Erhard tárgyalások Washington (MTI). Johnson és Erhard kétnapos hivatalos tárgyalásai után, , az eszmecsere még folytatódott, amikor az amerikai elnök és a bonni kancellár együtt elrepült a Kennedy-fokra. Hétfőn este a washingtoni Fehér Házban díszvacsorát adtak Erhard ' tiszteletére. Pezsgőspohárral a kezében, Johnson kijelentette: meghívást kapott Er- hardtól bonni látogatásra, s „mindent megtesz, hogy ezt el tudja fogadni”. Arra is célzott, hogy más NATO-országqfcat is fél' keres ugyanakkor. Most történt meg először, hogy Johnson közeljövőben esedékes külföldi útról beszélt, de közben utalt rá, hogy határozott menetrendet nem készíthet a vietnami háború miatt. Egyébként biztosította Erhardot, hogy a vienami háború nem gyengíti az Egyesült Államok odaadását a NATO, az európai problémák iránt. _ E rhard kancellár válasz-pohár- kösZöntőjében azt mondotta: reméli, hogy „Amerikának sikerül helyreállítania Vietnamban a rendet”. Johnson és Erhard tanácskozá- zai kedden befejeződtek. Kis Csaba, az MTI tudósítója írja: Erhard és Johnson első napi tárgyalásai nem vezettek konkrét eredményre. Az a javaslat, amely szerint az Európában állomásozó NAT0-alakulatok létszámának kérdését és az ezzel kapcsolatos pénzügyi problémákat háromtagú bizottság vizsgálja meg, nem jelenti egyben, a jövő év nyaráig teljesítendő, több mint egymil- liárd dolláros német fegyver- vásárlási kötelezettség csökkentését. Ugyanakkor lehetőséget ad a további manőverezésre mindkét fél számára. Az egyetlen kérdés, amelyben előrehaladás történt, másodlagos jelentőségű téma: a világűrkutatásban kialakítandó amerikai- nyugatnémet együttműködés. Erhard még tavaly ígéretet kapott arra, hogy az Egyesült Államok az NSZK-t bevonja világűrkutatási programjába. A keddi közös utazás a Kennedy-fokra ennek a demonstrálását szolgálja. fl délnyugat-afrikai kérdés az ENSZ-közgyíilés előtt New York (MTI) Az ENSZ- ózgyűlés ülésszakának hétfő dél- táni ülésén az első felszólaló, a él-Afrikai Köztársaság képviselje terjedelmes beszédében arra irekedett, hogy „bebizonyítsa”: élnyugat-Afrika lakossága maga Jván a Dél-Afrikai Köztársaság ormányzása alatt maradni. Szingh Ndi indiai külügymi- iszter • felszólalásában követelte, ogy haladéktalanul vonják vlsz- :a Dél-Nyugat Afrika igazgatóira vonatkozó népszövetségi landátumot, és tartsanak általá- os választásokat a szóban forgó őrületen. Hasonló követeléseket tórtól- íazott* Tanzania küldöttének. Igonja a közösségi fejlesztési gyek miniszterének felszólalása Igonja adatokat sorolt fel. ámenek leleplezik az imperialista loriopóliumok kizsákmányoló te- ékenységét Délnyugat-Afrikaban. A 21. ülésszak részvevői elé erjesztettek megvizsgálásra kü- inböző petíciókat is, amelyeket Délnyugat-Afrika neves közéleti személyiségei, illetve szervezetei küldtek. Diplomáciai megbeszélések Az ENSZ-közgyűlés 21. ülésszakán részt vevő szovjet delegáció vezetője, Gromiko külügyminiszter hétfőn megbeszéléseket folytatott Paul Martin kanadai külügyminiszterrel. Couve de Murville francia külügyminiszter hétfőn ebédet adott Gromiko tiszteletére. A több mint kétórás „munkaebéden” jelen volt még Dobrinyin, a Szovjetunió washingtoni nagykövete, valamint Lapin és Fedorenko a szovjet ENSZ-delegáció tagjai. Gromiko külügyminiszter hétfőn találkozott Pirzada pakisztáni külügyminiszterrel is. Az AFP jól értesült forrásokra hivatkozva közli, hogy Indonézia szeptember 28-án ismét elfoglalja helyét az ENSZ közgyűlésében, megelőző vita, vagy ügyrendi eljárás nélkül. főn az amerikai repülőgépek 121 bevetésben észak-vietnami és 433 bevetésben dél-vietnami célpontok ellen intéztek támadást. Dél-Vietnamban, Saigontól mintegy 320 kilométerrel északkeletre kedden újabb 4000 délkoreai katona szállt partra, ezzel a Dél-Vietnamban állomásozó délkoreai katonság létszáma 43 ezerre emelkedett. | • ; y Az ausztráliai és a délkoreai kormány után a dél-vietnami, a thaiföldi és az újzélandi kormány is elfogadta Marcos Fülöp-szigeti elnök javaslatát, hogy a vietnami háborúban részt vevő államok — Dél-Vietnam, az Egyesült Államok, Dél-Korea, Thaiföld, Ausztrália. Uj-Zéland és a Fü- löp-szigetek — képviselői október 18-án Manilában üljenek össze. A Russell- békealapítvány bejelentése A Bertrand Russell békealapítvány képviselői kedden Londonban bejelentették, hogy előreláthatólag jövő év márciusában ül össze Bertrand Russell elnökletével az a nemzetközi- bíróság, amely foglalkozik majd Johnson elnök és más vezető amerikai politikusok háborús bűneivel. Ezt megelőzően ez év novemberében Párizsban ül össze a tárgyalást előkészítő bizottság és ekkor döntenek a tárgyalás helyéről és végleges időpontjáról. A. vietnami néppel vállalt szolidaritás nemzetközi értekezlete, amelyen 18 ország 141 társadalmi szervezetének képviselői vettek részt Brüsszelben, elhatárolta, hogy önkénteseket toboroznak a vietnami szabadságharcosok támogatására. A jelentkezők a spanyol polgárháború nemzetközi brigádjához hasonlóan , harcolnának napjaink agresszora. az Egyesült Államok ellen. Csemcnyek SOROKBAN L Thant ENSZ-főtitkárt tüntették ki ez évben a Nehru-díjfal. A százezer rúpia értékű díjat minden évben — 1964 óta — annak a kiemelkedő személyiségnek adományozzák, aki elősegíti a nemzetközi megértést. • Bambozo tábornok, a kongó' hadsereg, főparancsnoka kedden délelőtt kíséretével együtt végighajtatott a volt Stanleyville, Kisangani utcáin, ahol a lakosság — az AFP jelentése szerint — lelkesen üdvözölte. Kisanganit vasárnap foglalták vissza végleg a kormánycsapatok a zendülő katangai zsoldosoktól. * A kommunista France Nouvelle és a szocialista Populaire kedden egymás mellett közölte tValdeck Rochetnak, a Francia KP főtitkárának és Guy Molletnak, a Francia Szocialista Párt főtitkárának nyilatkozatát arról, hogy október 1-én a két lapban nyilvános vita kezdődik a két párt között. A vita témája a demokrácia kérdése, valamint a munkás- mozgalom szerepe az iparilag fejlett kapitalista országokban. A két párt, lapjában párhuzamosan fejti ki véleményét ezekről a kérdésekről. A Britisch Motor Corporation (BMC) nagy angol gépkocsikonszern bejelentette, hogy Októberben 11—12 000 munkását elbocsátja. A BMC 40 000 alkalmazottja már rövidített munkaidőben dolgozik. * Guss Hall, az Egyesült- Államok Kommunista Pártjának főtitkára, aki hétfőn Moszkvában propagandistákkal és tudományos dolgozókkal találkozott, kijelentette: a Kínai Kommunista Párt vezetőségének állásfoglalása eltér a marxizmus—leninizmus eszméitől és komoly kárt okoz a világimperializmus elleni harcnak. * A Nyugat-Berlin angol övezetében lévő spandaui börtönben minden előkészület megtörtént két háborús főbűnös szabadon bocsátására. Baldur von Schirach, a hitlerista ifjúsági szervezet volt vezére és Albert Speer egykori náci hadiipari miniszter letöltötte a nürnbergi törvényszék által kiszabott 20—20 évi börtönbüntetését. A két fasiszta alvezért szeptember 30-án éjfélkor engedik szabadon. A spandaui börtönben október 1-től már csak Rudolf Hess, Hitler egykori helyettese marad. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Zágor György rendkívüli és meghatalmazott nagykövetet — érdemei elismerése mellett — felmentette a belgrádi nagykövetség vezetésére kapott megbízatása alól. Egyidejűleg Marjai József rendkívüli és meghatalmazott nagykövetet a Magyar Népköztársaság belgrádi nagykövetévé nevezte ki. Strasbourgban megnyílt az Európa-tanács tanácskozó közgyűlése. Otto Krag dán miniszterelnök bejelentette: Dánia elhatározta, hogy kezdeményező lépéseket tesz a két nagy nyugateurópai kereskedelmi tömb, a Közös Piac és az európai szabadkereskedelmi társulás közötti közeledés érdekében. Lengyelország új kőolajvezetéket épít a Német Demokratikus Köztársaság számára. A több mint 200 kilométer hosszú olajvezeték a rostocki kikötőt köti majd ösz- sze a schwedti olajkombináttal ts 1969-ben készül el. * A Nhan Dán keddi vezércikkében megemlékezik a Bac Son-i felkelés 26. évfordulójáról és fel- szólítja a VDK lakosságát, hogy a felkelés szellemében fokozza harci elszántságát és mérjen vereséget az amerikai agresszorokra. Ban Son, a Hanoi-tói 160 kilométernyire északra fekvő helység ai, ahonnan a vietnami munkásosztály pártja első fegyveres felkelését elindított^ a franciák ellen az 1930. évi megmozdulás után. AZ ÉLETSZÍNVONAL ALAKULÁSA a KGST tagállamokban írta : Juraj Vigas 'A lakosság életszínvonalának emelkedésére nagy hatással van az egészségvédelem javulása. Évről évre nagyobb összeget költenek a lakosság egészségvédelmére, pihenésének megszervezésére .és munkafeltételeinek javítására. Ezt az erőfeszítést a 10 000 lakosra jutó' orvosok és kórházi ágyak emelkedő száma bizonyítja. a.) Az orvosok száma az említett időszakban Bulgáriában 17- ről 20-ra, .Magyarországon 15,4- ről 18,6-ra, az NDK-ban 8,5-ről ‘11-re, Mongóliában 9-ről 13-ra, Lengyelországban 12,7-ről 16,2-re, Romániában 13,5-ről 14.6-ra, a Szovjetunióban 18,6-ról 22,0-re, Csehszlovákiában pedig 17,6-ról 20,5-re emelkedett. •• b.) A kórházi ágyait száma is emelkedett ugyanezen időszak alatt; mégpedig a következőképpen: Bulgáriában 64-ről 73-ra, Magyarországon 67-ről 72-re, az NDK-ban U9-ről 121-re, Mongóliában 81-ről 91-re, Lengyelországban 70-ről 71-re, Romániában 73-ról 76-ra, a Szovjetunióban 81-ről 96-ra, Csehszlovákiában pedig 76-ról 80-ra. A KGST tagállamok szép sikereket értek el a gyermekhalandóság csökkentésében. 1965-ben ezer élve született gyermek közül Bulgáriában 30,8, Magyarországon 38,8, az NDK-ban 24,5, Lengyelországban 41,5, Romániában 44,1, a Szovjetunióban 28, Csehszlovákiában pedig 25,3 halt meg. A szülési szabadság tartama a KGST tagállamokban 14— 22 hét között mozog. A dolgozók egészségéről való gondoskodás a KGST tagállamokban a lakosság általános életkorának meghosszabbodásában mutatkozott meg. Bulgáriában például a háború előttihez képest ez 18 évnek, Magyarországon 19 évnek, az NDK-ban 9 érmek, Lengyelországban 30 évnek/ Romániában 16 évnek, a Szovjetunióban 26 évnek, Csehszlovákiában pedig 14 évnek felel meg. A KGST tagállamokban szép eredményeket értek el az oktatás és kultúra területén, elsősorban a szakkáderképzésben. Az elmúlt öt év alatt ezer lakosra számítva: a. ) A közép- és szakiskolai diákok száma Bulgáriában 119-ről 213-ra, Magyarországon 101-ről 198-ra, Lengyelországban 128-ról 259-re, Romániában 28-ról 43-ra, a Szovjetunióban 95-ről 158, Csehszlovákiában pedig 174-ről 209- re emelkedett; b. ) A főiskolai hallgatók száma szintén növekedétt. mégpedig Bulgáriában 69,6-ról 104-re, Magyarországon 44,6-ról 92,6-ra. az NDK-ban 59,2-ről 63,4-re, Lengyelországban 55,8-ról, 80-ra. Romániában 38,9-ről 68,8-ra, a Szovjetunióban 111-ről 167-re. Csehszlovákiában pedig 68,6-ról 102-re. Az elmúlt ötéves tervben jelentősen nőtt a KGST tagállamok népgazdaságában a középszak. és főiskolai szakemberek száma, ami az egyes országokban az összes szakemberek 29—47 százalékának felel meg. A szakemberek számának emelkedésében elért eredmények megteremtik annak feltételeit, hogy a KGST tagállamokban megváló- -? süljön ,a műszaki forradalom. Ä lakosság életszínvonala emelésének fő feltétele aktív befolyást - gyakorol a termelő erők fejlődésére. Az utóbbi -öt esztendőben a lakosság életszínvonalára vonatkozó fő mutatók növekedési ütemének csökkentése következtében alacsonyabb lett a termelő erők fejlődésére gyakorolt aktív befolyása ' isi Ez, valamint az egyes KGST tagállamokban előforduló további aránytalanságok a népgazdaság hatékonyságának emelésére vonatkozó elvek kidolgozásához vezetett. A népgazdaság új tervezési és irányítási rendszerének célja az egyensúly biztosítása a lakosság életszínvonalának növekedése és a népgazdaság hatékonyságának növekedése között. Az 1966—1970- es évekre szóló népgazdasági tervekben már előirányozták a lakosság életszínvonala fő mutatóit évi átlagos növekedési ütemének emelését az 'elmúlt öt ’ évhez képest. . VÉGE