Tolna Megyei Népújság, 1966. szeptember (16. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-25 / 227. szám
VERSEPiYLÁZ Nincs hét valamilyen verseny nélkül, most a világ legjobb labdarúgói küzdenek az elsőnek kijáró címért és díjért, majd az atléták mérik össze erejüket. A rádió és a televízió természetesen mindenütt ott van, s ha éppen nincs világraszóló sport- esemény, ott vannak a bajnoki futballmérkőzések, azok is adnak épp elég izgalmat a szurkolóknak. Ezekben a napokban egy nem kevésbé izgalmas verseny folyik Budapesten: a világ minden tájáról egybesereglett zongoraművészek versengenek a Liszt—Bartók zenei versenyek keretében. A világ zeneértöinpk és zenekedvelőinek figyelme a magyar főváros felé fordul, hisz a budapesti zenei versenyeknek rangjuk, nevük van a világ minden táján. Csak a televízió figyelmét kerülte el ez a világraszóló zenei esemény: a múlt héten egyetlen adást sem iktatott be, s a rádió is beérte a félórás esti tudósításokkal. Nemrég jelent meg az Országos Népművelési Tanács irányelve az ismeretterjesztés fejlesztéséről, s ebben — természetesen — fontos helyet kapott a zene is. Ügy véljük, a budapesti Liszt—Bartók-verseny jó alkalom lett volna arra, hogy az ország minden részében felhívja a figyelmet erre a nagy zenei eseményre, újabb híveket toborozzon a muzsikának, kiterjesztve a versenyszellemet a művészetre is. Sajnos a rádió, mégin- kább a televízió nem élt a zenei ismeretterjesztésnek ezzel a kiváló lehetőségével, s bár a világ zeneértőinek figyelme kíséri a nagy eseményt, a rádió hallgatóknak — legalábbis az eddigiekben — be kellett émtök a késő esd félórás összefoglalóval. SZ1LY GÉZA: CSENDÉLET zsíros* ‘JősZagú étek. Fülöp három üveg bort készített az asztalra. Mindjárt koccintássá;! kezdtük. A felesége alacsony,, kövérkés asszony volt, az, arca még piroslott a tűzhely melegétől. Ö nem ivott, de azért sebtiben a kötényébe törölte a kezét, megfogta az egyik poharat és felénk emelte tisztességből: — Hozta isten magukat, kedveseim! Kortyintoftunk. Savanykás bor volt — ízlik? — kérdezte Fülöp. — Megteszi — nevetett Miklós. — Jó tiszta bor —, mondtuk. — Ebbe ugyan nincs belepancsolva semmi —, magyarázta büszkén Fülöp. — Elhihetik. Olyan tisztán van a pohárban* ahogy a tőkén termett. Az asszony kínálgatta a vacsorát; ő maga megvárta, míg mindannyian ettünk, merített ugyan a tányérjába, de alig csipegetett váltig nézte, van-e előttünk étel, kenyeret metszett, bíztatott, hogy együnk, mert sokat főzött. Enyhén csípős volt pörkölt, éppen ahogy kell, cseppet marta az ember száját, jólesett nagyokat inni a kadarkából. Beszélgettünk, telt az idő. Amikor a tányérokat félretoltuk Fülöp szivart vett elő a konyhaszekrény fiókjából. Kínálta: — Dózsa. Néha ráfüstölök, így ünnepkor, vagy ha társaságban vagyok. Nem akartunk szivarozni, de Géza Hiedelemből vett egyet, kékes füst szállt a fejünk felett; koccintgattunk, jó hangulat kerekedett. Az asszony az asztal sarkánál ült. megbontotta fején a kendőt, ölbeejtett kézzel hallgatott, mosolygott, figyelte a férfiak beszédét. Süteményt tett az asztalra, de inkább a bor mellett maradtunk. Elszaladt az idő. — Kár, hogy elmennék — mondta az asszony, amikor Géza megnézte az óráját. — Nagy kár. Holnap libát sütők, káposztával, krumplival. Búcsúkor így szokás. Mi ketten nem sokat eszünk már. A gyerekek szétszéledtek, az egyik Pesten van, műszerész, a másik meg Miskolcon, oda ment férjhez, egy tanár vette el. Nyaranta hazalátogatnak, de máskor nemigen. Magunk vagyunk, így aztán nem is ünnep az ünnep... — Hiszen jól van — intette le Fülöp az asszonyt. — Van nekik elég dolguk. — Attól még eljöhetnének... — Úgyis jönnek, ha tudnak. — Ránk nézett: — Rendes gyerekek, a féleségem még befeketítené itt őket, hogy ránk se néznek soha. Dehát maguk is tudják. hogy van az. Mindenki fut a dolga után ... Igyunk még egy pohárral, áldomásnak. Amikor megköszöntük a vacsorát, mindketten megfogadtatták velünk, hogy eljövünk újra. — Bármikor —, mondta Fülöp. — És hozzák el a feleségeiket is. A kisházban ellakhatnak. Átkísért bennünket a szállásunkra, az ajtóban várt ránk, amíg felöltöztünk. Odabenn Miklós félrevont. — Idefigyelj — mondta —. Nem fogadhatjuk el ingyen ezt a vacsorát. — Ugyan már, — mondtam. Szóltam Gézának is, hogy mit akar Miklós, BÁRDOSI NÉMETH JÁNOS: Fehér pille Mikor a tavasz nyárba tért és égzengés közt megjelent síppal, dobbal galagonya-holddal, ezer harsány pipacs ragyogta, a patak ezüst szikrái zengték, hogy ez a fülledt, fojtó kábulat, ez az ájulásos dallam, ez már a nyár kaszálóiról száll, kószáló árva-madár-lelkem teli volt akkor ijedelemmel, hogy milyen pillét látok először? Ujjongtam, hogyha pirosat, piros a szerelem hozója, a fekete gyászt jelentett, a sárga szín betegséget, életet, sorsot, világot így ítéltem meg ilyen véletlenből. Még ma is riadtan révedek arra a pillanatra, mikor fehér pille röppent felém, mely a saját halálomat jelenti. Oly vészesen szállt át a rét zöld tengerén, kitéptem volna szárnyát, hogy elhessegessem; messze űzzem. Babona, babona, balgaság! Ma már tudom: színektől szebb a föld, zöldebb a zöld, kékebb az ég kék tengere, nem ijeszt meg a szín. arcizmaim se rándulnak meg, a rettenet csak az, ha tavasz. nyár nem trombitál már. és őszt, telet sem lelek többé, az a volt-nincs lepke öl örökké. — Nem tudom —* felelte Géza. — Nem tudom ... — Hát akkor még egyszer — mondtam Fülöpnek az ajtónál —, köszönjük szépen a lakomát. , — Lakomát?! — nevetett Fülöp. — Az a fő, hogy ízlett és jól éreztük magunkat. — Ezt pedig •—, szólt hirtelen Miklós, és egy összehajtogatott ötven forintost nyújtott át az öregnek —, ezt pédig fogadja el. Igazán annyit ettünk, ittunk. Fülöp hátrahőkölt: — Hogy tetszik képzelni?! — Hát... — dadogta Miklós, — nem kívánhatjuk ingyen. Géza gyorsan elfordult, én a csomagommal bajlódtam. Nem akartam odanézni. — Istenem — mondta kétség- beesetten Fülöp —, én hívtam meg magukat... Ne tessék már... Miklós dadogott még valamit, aztán zavartan zsebre gyűrte a pénzt. Elviselhetetlen csend támadt, i — Hát akkor menjünk —, szólt .Géza. Megfogtuk a csomagokat. Fülöp némán baktatott utánunk. A kapuban szótlanul kezet nyújtott. — Igazán nagyon kedves volt — mondtam neki. — Majd eljövünk megint... — Szívesen várjuk — bólintott .szomorúan. Úgy érezte, semmibe vettük. ' * Otthagytuk. Nem hallottuk, hogy bement volna a házba. Hegedűs Géza: A TUDOMÁNYOK POÉTÁJA — A százesztendős EL G. Wells —• Száz évvel ezelőtt született és húsz éve halt meg Herbert George Wells, akit nagyszámú olvasói mintegy bizalmasan becézve, egyszerűen Há-gé Welisnek neveztek. Ez az angol író sokáig világszerte példátlanul népszerű volt, tudományos igényű, de gyakran fantasztikus témájú regényei egyszerre tudtak versenyre kelni a klasszikusakkal is, a ponyvával is. Az utóbbi évtizedeikben pedig mintha elfelejtették volna, még említés is alig esik felőle. Mostanában könyvesboltjainkban sok nevezetes könyve közül csak „A láthatatlan ember’’ kapható, s itt-ott néha „Az istenek elede- lé”-nek néhány év előtti olcsó kiadása. És habár lehetséges, hogy egykori dicsősége némiképpen túlzott volt, egészen bizonyos, hogy a túl nagy népszerűségre következő — s nyilván csak átmeneti — elfeledtetés a túlbecsülésnél is indokolatlanabb. Most születésének századik évfordulója jó alkalom emlékének és jelentőségének újrafelidézésé- re. Szegény gyermekként indult, nehéz körülmények között és példás szívóssággal szerezte meg, a pedagóguséi piamával együtt rendkívüli nagy és sokoldalú műveltségét. Kitartóan kísérletezett az írás mesterségével, amíg áradóan gazdag képzeletvilágához kialakította vonzóan világos, nem egyszer a költőiséggel határos stílusát. Nagy tudása, mesélő fantáziája és irodalmi ihlete kezdettől mindvégig az emberségesség, a haladás, az értelem szolgálatában állt. Nagyon sokat és sokfélét írt. Regényeket és népszerű tudományos műveket vegyest. De nála a regények is a tudomány szolgálatában állnak, és a tudományos tanulmányok is regényesen mozgalmasak. Legjellemzőbb műfaja a fantasztikus regény, amelyben mindig a tudomány, a technika, az emberi leleményesség végtelen lehetőségeit hirdeti. Ez a tudományosan megalapozott kalandoeság az irodalomban.'Vernével kezdődik, és ma is világszerte kedvelt regénytípus. Verne ma is méltán népszerű az ifjúság körében, de Wells műveltebb is, költőibb is, emberes társadalomábrázolónak is sokkalta nagyobb a tisztelt francia mesternél. Annyi bizonyos, hogy a tudományos-fantasztikus regény színvonalban máig sem tudta túlhaladni — sőt utolérni sem — H. G. Wells legjelentékenyebb műveit. A költői-fantasztikus novellának pedig olyan nagy mestere, amilyenek legföljebb a legnagyobb romantikusok voltak. Csakhogy Wells modernebb, emberségesebb és szociálisabb lelkiismeretű, mint a nagy romantikusok. A vakok völgye például egyike a világirodalom legszebb és legköltőibb fantasztikus elbeszéléseinek. De nemcsak a természettudomány lehetőségeinek költője volt, hanem a társadaloménak is. Nem egy regénye vagy regényformájú elmélkedése (például az egykor nagyon népszerű William Clissold világa) tulajdonképpen politikai utópia az elképzelt, helyes társadalomróll. Wells szocialistának mondotta magát, habár szigorú értelemben nem volt az. De józan és emiberszenető humanizmusa gyakorlatilag is a szocialisták szövetségesévé tette. Ha nem is értette pontosan a Nagy Októberi Forradalmat — rokon- szienwel, sőt népszerűsítőként állt a balsevrkok küzdelme mellé. El is utazott a forradalmi harcait vívó Oroszországba és világszenzációt jelentő interjút csinált Leninnel. (G. B. Shaw egy életen keresztül irigyelte ezért a találkozásáért Wellsetj. Regényei és regényformájú elmélkedései mellett számos kifejezetten ismeretterjesztő célú művet írt. Ezek közül legnevezetesebb egykötetes Világtörténet-e, és a biológia világának összefoglalása. (Ez utóbbit a híres természettudós Huxley — a regényíró Huxley apja — társaságában írta.) Sokan mondják — és némiképpen igazuk is van —, hogy Wells tudományát azóta meghaladta a fejlődés, utópiái részben megvalósultak,' részben téveseknek bizonyultak. Ezzel az érveléssel indokolják, hogy a nagy népszerű-* ségre hirtelen feledés következett. De a régi romantikus tudása és világszemlélete még sokkal kó- pottabb, mégis változatlan gyönyörűséggel olvassuk Scott, Hugo vagy Jókai regényeit. Homérosz vagy Dante világnézete, már csak történelmi emlék, de ki vonná kétségbe az Odüsszeia vagy az Isteni Színjáték mit sem halványodó nagyszerűségét és gyönyörűségét? Wells persze nem Homérosz és nem Dante, s nem tartozik a nagy romantikusok közé sem. De nagyon jó író. Nem az az érdekes, hogy érvényes-e még minden tudományos állítása. Az az érdekes, hogy változatlanul érvényes hite az emberben, a tudományban, érvényesek érdekes alakjai, izgalmasak képzeletének kalandos és mindig az emberségességre valló történeted, érvényes novelláinak f irtom költői- sége. Az Időgép, A láthatalan ember és még vagy féltucat fantasztikus regény, és főleg költői- kalandos novellái* múlhatatlanul odatartoznak századunk első felének klasszikusnak mondható alkotásai, azok közé, amelyeket ha olykor időlegesen el is felednek, idővel szükségszerűen újra feltámadnak. És a születés százéves évfordulója alkalom is az indokolt feltámasztásra. PÁLOS ROZIT A: Nesztelen angyal Valaki zörget az ajtón eredj szavam húzd el a zárat a kitárulás ideje érkezett meg szempillák szőke eresze alól a tekintet siessen hozzá bordák lélegző rácsa mögül szaladjon elé a szív hogy dallamos dobbanással: miként vonul a nyáj Köszöntse Öt nesztelen angyal vezesse kézen zeméremövét észrevétlen oldja le néki nem érdemes rejteni semmit hallgatás pántjaiból az éj kipattan s megmutat mindent \
