Tolna Megyei Népújság, 1966. szeptember (16. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-25 / 227. szám
KÍSÉRTETJÁRÁS A badányi dékány, azaz sekrestyés júliusban halt meg, ami nem olyan világrengető dolog, hiszen a dékányok is többkevesebb évek után beadják a kulcsot — jelen esetben a templomkulcsot. Hogy mégis megemlítem ezt az eseményt, oka egyszerűen az,*hogy a dékány nélkül nem lenne a legendából semmi és Futó Kati néni semmiképpen nem láthatta volna a sánta harangozót, halála után három nappal az öreg harangláb alatt, mely őrtorony volt még a török időkben. A valóság pedig az, hogy látta! Fényes nappal, abban a ruhában, amiben eltemették. Egyik kezében füstölő, másik kezében a harangkötél, melyet néha megrántott, erőtlenül persze, de egy szellemtől többet kívánni nem is lehetett. A harang apró kondulásait az egész falu hallotta. A sírásó is! További kételynek tehát helye nincs. Kati néni később még hozzátette, hogy a boldogult szelleme igen bánatosan nézett rá — csodálatos, hogy tud az ilyen kísértet nézni! —, kezét ájtatos mozdulattal összetette, ami kérés volt egyúttal, ámbár, hogy mi kellett volna a boldogultnak, ez nem derült ki. Ezt még Kati néni sem értette meg. Ezek után a szellem köddé vált, csak a kötél himbá- lódzott egy kicsit a torony alatt, de szél nem volt, már egy leheletnyi sem. Én ezen a nevezetes napon szintén Badányban jártam. Véletlenül, mondhatnám akaratom ellenére. Apám süldőket akart venni a badányi tanítótól és felültetett maga mellé, hogy szem előtt legyék, egyszóval: ne rontsam otthon a levegőt. — Húzz cipőt is — mondta, hogy elkeseredésem teljes legyen, holott ebben az időben minden rendes gyérek már régen mezit- lá b járt. És apa nélkül... Az út egyébként kellemes lett volna, ha apám ■— micsoda szokás? —, nem tett volna fel kényelmetlen kérdéseket számtanból, meg, hogy milyen hosszú a Falaton? Én a Balatont akkor még nem láttam, és sem hosszúsága, sem szélessége nem érdekelt. Örültem, amikor megérkeztünk. Megbámultam a mester kecske- szakállát, a begy es galambokat a háztetőn, s amikor megalkudtak, apám az iskolaajtóra mutatott. — Eriggy be, nézd meg a faliképeket. Öle pedig bementek egy kis áldomásra. A kis poros iskolateremben fonnyadt virágszag úszkált, a falakon még ott voltak a vizsga r gi koszorúi —, s az ablakon éhes legyek ostromolták az érthetetlen üvegeket. Megnéztem a faliképeket, de mivel a krokodi- lus és paradicsommadár is ugyanaz volt, mint a mi iskolánkban. Irta : Fekete István elkezdtem unatkozni. A táblára firkáltam volna, de nem volt kréta. A szekrény zárva volt.. A mester asztalában egy jó vastag mogyorópálca. Ahá! Hát itt is!... Különben a kecske szakállábái nem is néztem ki semmi jót. Az ablak alatt gágogtak a lu- dak. Ez mindjárt elterelte gondolataimat a pálcáról. Csendesen kinyitottam az egyik ablakot és elővettem a csúzlit, melyet a finomabb emberek gumipuskának neveznek, be a finomabb emberek nem is értettek hozzá, én pedig értettem. A csúzliba folyami kavics van előírva, de környékünkön ném volt sem folyam, sem kavics. A badányi legények ugyan azt énekelték sorozáskor, hogy: „A badányi kikötőben áll egy hadihajó...” Ez azonban csak merő és- felfokozott képzelődés volt. A badányi patak gólyahírt és nefelejcset termett — minden valamire való béka átugrotta —, de kavicsot nem termett. így aztán öregszemü söréttel lövöldöztem, ami jobb, mint a kavics és mesz- sze még a tél, amikor a sörét hiányát a vadásztarisznyában észreveszik. A libák azonban messze voltak. Nézelődtem. A mester szobájából harmóniumszó szivárgott át, tehát apámat szórakoztatja — az én szemem pedig megakadt a harangon. Ott állt az öreg torony, álig húsz lépésre, egy kis gyep közepén, s már a második lövésemre megszólalt a kis harang. — Kling! Csendes, szénaszagú nyári délután volt. A harmonium fuvolás zsongása szétáradt a házban, tehát semmiképpen sem hallhatták, amikor a kis harang megint ijedten feljajdult: — Kiing... De meghallották a faluban. A fiatalok ugyan a mezőn dolgoztak, de a kis kertajtóban itt is megjelent egy öregasszony, ott is, és tenyerüket a szemük fölé emelték, hogy jobban lássák, és a fejüket megcsóválták. Halk harmóniumszó, bazsa- rózsaillat, pókháló fent a padlá- j sokon, öreg szívek és titkos álmok, melyeket megpendítettek a rejtelmes kis kondulások. — Ting — mondta újra a kis harang —, ting.valami megül engem... De az öregasszonyok ezt nem értették és borzongva elindultak az öreg torony felé, ahöl Futó Kati néni már várta őket, • Másnap ebéd után Cörbic Pista barátom és mesterem, csizmában jelent meg kapunkban, ami nyár derekán és hétköznapon megdöbbentő tünemény volt. — Gyere! — mondta igen komolyan. — A badányi dékány megjelent az öreg torony alatt. Előbb egy verset harangozott, TÉNAGY SÁNDOR: Virágének, vaskorban Végig a Gyömrői úton, hol magamra ismerek, kabátomra, tegnapi gondolataimra, ütőeremre, végig elkezdett életemen, mely hosszú is,'rövid is, de szándékaimhoz mérten semmiképp sem elegendő. vé£ig a hétköznapokon és ünnepnapokon,. verekedni és csodálkozni, virágom, virágom, törötten, űzötten ágyba esni s elindulni másnap végig a Gyömrői úton, végig elkezdett életemen, hol a gyárkémények csupasz zászlórudak, nekem kell felszalagozni, virágom, virágom, hol a hitetlenek templomaiban fölényesen prédikál a vas, nekem kell közössé-szelidíteni, virágom, virágom, végig a test fájdalmain, nyögéseken, gömyedéseken, a saját lehelletétől fuldokló városon, ezen az óriás pályaudvaron, a fenyődeszkaszagú évszakon, napfényen, ifjúságomon, végig vérmesen, engesztelhetetlenül, gyógyíthatatlanul. hogy megismerjenek s magamra ismerjek én is, kabátomra, tegnapi gondolataimra, ütőeremre, s meglássam a pici bizalmat, a nagyot, mely jön velem fűszálakon s kőlábakon, virágom, virágom, aztán kérte a népeket, hogy imádkozzanak érte, mert kivett a perselyből három forint tizenkét krajcárt... Gyere, mindenki odamegy. Hát azt nem lehetett mondani, hogy mindenki odament, de egykét öregasszony arrafelé ballagott az úton, és nem is válaszoltak a legényeknek, akik szénát kaszáltak és azt üzenték a meghalt ha- rangozónak, ha találkoznak vele. hogy szóljon azon a másvilágon egy kis száraz időért, csak amíg a széna megszárad.., Az öregasszonyok szemében azonban mintha valami bűvölet lobogott volna, s én, aki tudtam a kísértetjárás okát, magam is beleestem ennek a bűvöletnek lehetetlen valóságába. A torony körül csend, néha halk suttogás, a földszagú fekete szoknyák suhogása, összekulcsolt, száraz, eres kezek és szemek, melyek felfelé néznek a végtelenbe. Kamillaszag és néma házak, a házak mögött árnyék, a temető felől nehéz délutáni porfelhő. .. Szinte rázott a borzongás és este: mély részvéttel gondoltam a megtévedt dékányra, aki három forint tizenkét krajcárért ilyen bajba került. Ámbár az ilyen kis összeget — úgy véltem —, igazán visszaadhatná a rokonsága is. SZÉKELY DEZSŐ: Levelet írt hozzám az ősz Levelet írt hozzám az .ősz, de a szél, ez a bitang postás elvesztette, és kóbor lábak az út sarában eltaposták. Az őszi érés adott engem vággyal, reménnyel, félelemmel. Tartozom neki — nem ajándék Pusztíthatatlan életemmel. Levelet írt hozzám az ősz; nyárfalevél volt; Harmatos még... Én mit írjak? Ez olyan, mintha édesanyámnak válaszolnék. SZÍNPADI PILLANAT (Szlovák György rajza) Szakonyi Károly: Vacsorán Fülöpnél Estefelé Fülöp bekopogott hozzánk a szobába. Éppen csomagoltunk. — Hazautaznak az ünnep előtt? — Az éjfélivel —, mondta Géza, az egyik kollégám. — Az éjféli személlyel akarunk menni. Már szóltunk a feleségének. — Igen —, bólintott Fülöp. Ott állt az ajtónál, hajadonfőit, kalapját a melléhez szorította. Az a ruha volt rajta, amiben egész nap a kertészetben dolgozott, csizmájára száradt a sáros föld. — Hát végeztek a munkájukkal? — Végeztünk — mondta Miklós, a legfiatalabb közöttünk. Én meg éppen cigarettára akartam gyújtani, kerestem a szivarkás csomagot az ablakpárkányon, az asztalon. Fülöp a zsebéhez kapott, megkínált a magáéval. Ö is rágyújtott. ÁlLt ott és nézte, hogyan csomagolunk. Lassan fújta ki a füstöt, egy pernyét figyelt a cigarettáján, hogy mikor hamvad el. Markába szórta a hamut. — Az asszony mondta, hogy mennek —, szólt köhintve —, aztán gondoltuk, nálunk vacsorázhatnának ... — Hirtelen körülnézett, hogy nem vesszük-e tolakodásnak. — Csak azért — folytatta szorongva, — mert ma már afféle ünnepi vacsora van. Búcsú előestéje ... aztán az asszony a szárnyas-aprólékból csinált egy jó kis pörköltet. Galuskával. Hát ez lenne, meg egy kis bor.... Elhallgatott. Géza befejezte a csomagolást, félegyenesedett. — Nem akarunk má alkalmatlankodni. — Nagyon kedves — mondtam én is —, igazán köszönjük. De ne zavartassák magukat. Fülöp feszengve állt köztünk: — Az asszony is mondta... örült neki... Nem- zavarnának. — Kö- hintefet, újra a markába hamuzott. — Jólesne az asszonynak is, ha megtisztelnék a főztjét. Ketten vagyunk... ö meg nem is iszik. Magamban nem szeretek borozni. — A vendéglőben akartunk vacsorázni —, mondta Miklós. — Á, a vendéglőben — élénkült fel Fülöp. — Mi jót tudnak ott enni? Ez a pörkölt meg... hát én megkóstoltam, mondom az asszonynak, hadd lássam, mivel várod a vendégeket... — Aggodalmasan tekintett ránk: — Akkor hat jönnek? — Szíves-örömest —, mondta Géza. S én is: — Ha már' ilyen kedvesek, hogyne mennénk! Fülöp megigazította a kalapja karimáját. Láthatóan boldog volt. — Egy óra múlva kész lesz minden. Csak jöjjenek, ne is kopogjanak. Addigra én bezárom az állatokat, aztán ráérühk ... Szódával szeretik a bort? — Kár belé —, mondta Miklós. — Akkor jó, mert akartam hozni szódát, de már nem volt. Expert azon spekuláltam, hogy ha maguk szódával szeretik, hát honnan is kérjek egy üveggel. Amikor kiment a ’szobából, Miklós azt kérdezte: — Ibiinek köszönhetjük ezt? — Hogy érted? — Miért hív meg miniket az öceg? Gézával úgy véltük: kedvességből. De Miklós nem hitte. Nagyon fiatal volt és nem hitt a kedvességben, meg az önzetlenségben. Egészen vacsoráig azt fejtegette, hogy mindenki érdekből cselekszik. — Talán kérni alkar tőlünk valamit? Azt hiszi, hogy mi tudunk tenni valamit az érdekében? — Ugyan hagyd már! — szólt ró Géza. — Ismerem én, az embereket — hajtogatta Miklós. — Már ha valaki cigarettával kínál, akkor is várhatod, hogy számít rád legközelebb. Szeretem, ha tudom; rpit miért. Már megtanultam. Nem tudtuk meggyőzni. A faluban hosszan harangoztak, aztán csend lett. Amikor besötóte- dett, átvágtunk az udvaron a felső házba. Tíz napot töltöttünk a faluban, geológiai méréseket végeztünk. Fülöpéknél találtunk szállást. Az udvarukban két ház állt, s a kisebbiket, amely egyetlen szobából és egy szűk előtérből állt, mindig kiadták. Odafönn a tágas konyhában te; rítettek. Fehér abrosz volt az asztalon, cseréptálban illatozott a
