Tolna Megyei Népújság, 1966. augusztus (16. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-14 / 192. szám

IBSé. augusztus H.

TOLNA MEGYEI NfiPtfJSÁÖ

3

Egyéb lakott helyek

Több mint 80 millió

íoxintos növekedés

ÜRCEVÁ

JFülledt melegben egymáshoz lapulnak a házak, öt ház sorban egymás után. Egy házban öt lakos is. Dróttal szabdalt kertek, töredezett galambdúc, virágok sápadnak a felkavart porban. Nyújtózó kutya orrát cirmos- kölyök fényesítgeti. Veszekedés csattan, visító élesen:

— A te lányod? Azt nem kérded, hogy miért verte az enyém?

A másik asszony kötője el- jéhez kapja sírós szemű gyerekét, simogatja a haját:

— Ne menj te arra! Ne menj hozzájuk játszani!

Urgevár. Huszonhét család lakja. A férfiak a gazdaság dolgozói. A Hőgyészi Állami Gazdaság ürgevári kerülete — így tartják nyilván. Hajdan ezek a házak cselédlakások voltak. Az elmúlt évben lakásonként huszonöt—harmincezer forintos költséggel a gazdaság újította fel valameny- nyit. Asztali tűzhelyek kerültek a régi „rakott spórhet” helyébe. Gerendás szobája, rakott tűzhelye már csak egy családnak van. Először oda megyünk Bora nénihez.

Fut a szem a magas konyhafalon, fut egészen a gerendás mennyezetig. A gerendák külső szélén meszelt folt virít, ameddig elért az ecsetnyél. A téglából rakott, meszelt tűzhely tetején parányi láboskák fortyognak. Az egyik akkora, mint egy játékedény.

— A rántást kavarom benne, — emeli fel a fejét Bora néni. Aprócska Ids öregasszony alig magasabb a tűzhelynél. Egyik keze csüggedten ereszkezdik, szégyenkezve dugdossa. Nézem a hosszú, inas ujjakat, a megszáradt bőrt. Addig-addig amíg felemeli ezt a kezét is.

— Nyújtsa csak ide! — veszem finoman, puhán a tenyerembe. Mint a kiszáradt faág, olyan élettelenek az ujjak.

— Kilenc éve már, hogy tehetetlen — pityeredik el a csu- paránc öregasszony.

— Zsúroltam én kilenc szobát is az irodában. Harminckilenc éve már, hogy itt lakom. Takarítottam a kastélyt is* szolgáltam a Péter úréknál, voltam szakácsnő. A hideg víz, vagy a forró tette tönkre a kezem?

A szobaajtó felé nézek.

— Bent a párom alszik, a Tóni!

A szobában sötét, lefüggöny- zött ablakok, vastag, fekete szálfagerendák. Gipszjézusok, sok szentkép. Nyitott szájjal fejéhez tapadt ősz hajával hörögve lélegzik az ember, akiről szinte csak ez a hang árulja el, hogy él.

Sietve csukom a szobaajtót, a törékeny asszony kezében már fia fakult fotográfiáját szorongatja, az esküvői képet.

— Derék pár! Egészséges, szép emberek! Micsoda haja volt a fiának!

— Szerelemgyerek vót. Megmondhatom, most már ugye nem szégyen? — néz kutatva a szemembe. Aztán kiegyenesedik, ahogy törődött válla engedi.

—Dolgoztam érte mindig is. Az egész fizetésem odaadtam az anyámnak, aki nevelte. Nem kellett nekem más, mint amit megettem. Kosztot meg adtak, ahol éppen cselé- deskedtem.

Borbála néninek csak a szeme maradt meg tiszta kék. Ezt a parányi színt nézem az arcában, amikor megkérdem:

— Mit szeretett volna, ha úgy kívánhat, hogy teljesüljön?

A száját sokszor nyitja újra, hangtalan. Csak amikor kikísér akkor mutat vissza a gerendás konyhára, rakott tűzhelyre:

— Azt mondják ezt is megcsinálják az idén.

*

A brigádvezető Endre bácsi Sokaknak csak az „Endre”. Igaz a vezetékneve is rövid: Ágh. Egyszerű a név, mint a viselője. Nyílt beszédű, egyenes ember a négy kislány apja. Az asszony csakúgy. Mosolygós, vékony teremtés.

Ebéd közben néztem a családot, amikor a teljes családi demokrácia uralkodott. A legkisebb, a másfél éves Marika külön széken kanalazta a levest ami már eljutott a szájáig. Ehhez a szájhoz bármekkora kanál hatalmas lenne, de át nem adta volna, hogy etessék. A négy lány közül három van otthon.

— A legnagyobb mezőgazda- sági munkás akar lenni! De le is töröm a derekát! — panaszkodik féltréfásan, félkomolyan az apa, akinek vékony, inas karja az ingujj szélétől felfelé hófehér, lejjebb fatörzs-barna

— Most mit csinál?

— Vizet hord a kombájno- soknak. Este úgy kell hazazavarni a mezőről. Köti magát, hogy ő szereti a természetet, ezt a munkát választja. Hiába magyarázom neki: nem látod, apád mennyit gürcöl?

Az édesapa tavasszal kétnapos kirándulással Pesten volt a szocialista- brigáddal. Jártak az Erkel Színházban és az Országházban is.

— Talán én voltam az egyedüli a csoportból, aki látta már az Országházat belülről.

Alig fejezte be a családfő, az ebédet, már ismét a munka foglalkoztatja. Uj gépet kapott a gazdaság, amelyet most állítanak be.

— Csak úgy sikerüljön megcsinálni, hogy legalább a borsó között ne legyen árpa a magtisztítás után! — fohászkodik, mielőtt visszamegy.

*

, Sok fiatalasszony él itt. Erősek, szépek. Kényes rendben tartják a lakást, versengő tisztaságban. Az egyik konyhába benéztem, gazdája az ajtó előtt épp a csibe vérét csurgatta a tányérba. Az asztallapok fényesre mosottak* csipketerítők, komoly hálóbútor a szobában. Könyv sehol. Még újságot se láttam, előhagyva sem. A falon egy mandulaszemű kislány képe. A fiatalasszony jókedvű, szívesen felelget:

— Szórakozás? Van itt az is. Elmegyünk moziba, nézzük

a televíziót és tervezünk egy kétnapos kirándulást is a családdal, ahogy az időből, pénzből futja.

Amikor kijövök a háromszögű előszobába, tévedésből a szomszéd lakásba nyitok be, mert a lakások olyan közel vannak itt egymáshoz. A bére: tizenkilenc forint mindössze. Takácziné férje pedig felül keres a kétezren.

— Amit itt lát, a saját erőnkből vettük. Nem volt nekünk semmink sem, amikor összekerültünk, de most nézzen be a szekrénybe.

. A másik lakásba már gye- rekraj kísér. A kispadon sokan ülnek. A főzéssel hamar elvégeznek, a takarítással is. Marad idejük, energiájuk is. Fizetett munka ritkán van a gazdaságban, és ilyenkor a sok jelentkező közt nehéz igazságot tenni. Még az is előfordul, hogy a környező községekből hozFélévi mérleg a takarékoskodásban

R

nak női munkaerőt — mondják el az asszonyok egymás szavába vágva. Persze akadt, aki dolgozott is már az üzemi konyhán.

— Hat óra volt, mire hazajöttem. Itthon minden elmaradt. A- férjem azt mondta: „Inkább nem kell a nyolcszáz forint, amit keresel”!

Legtöbben a sorsukkal csak felszínesen elégedettek. Szíye- sen tennének valamit, valami mást, mint a házi munka. A megoldás? Talán több társadalmi tevékenység, amit így fogalmaznak:

— Volt nekünk kultúrcsopor- tunk és kultúrházunk, amihez magam is hordtam a sódert, ha kellett éjszaka is! Mi van most vele? Hol jöhetünk össze? — mondja Baloghné, egy harcias. barna menyecske.

*

A kultúrház? A régiből ebédlő lett, százszemélyes. Üzemi konyha az itt dolgozóknak. Bár ottjártamkor huszonhatan ebédeltek csak. Klubszoba is van az ebédlő mellett, igaz kicsi, így könyvtárnak használják.

— Az ebédlőben tarthatnának rendezvényeket, de ...

Iker József arcán aggodalom. Ö az ürgevári kerület vezetője. Sokat harcolt a tiszta, higiénikus üzemi konyháért, büszkén mutatja a minden igényt kielégítő női és férfi-munkásszállásokat, zuhanyozókat, amelyek frissen épültek. Félti a szép épületet, ez szinte érthető is emberileg. Az asszonyok azt is elmondták, miért ellenzi a szombati mulatságokat:

— Bicskázás is volt olykor! Aztán, ha ittak egy keveset, még a munka is másként ment hétfőn.

Most pedig nyár van, dandárja a mezőgazdasági munkának. Ezen a nyáron itt sört még nem árusítottak. Aki inni akar, Szakályba megy, három kilométerre. Most tehát nincs kultúrház, se egyéb helyiség, ahol az emberek összejöhetnének, legalább hét végén. Ki tudja, a munka nem másképp menne-e, ha a kedvet egy kis kikapcsolódás is növelné, bicskázás nélkül természetesen... *

• •

TTrgevár. A neve után so^ kákát megkérdeztem, senki sem tudott pontos választ adni, még az öregebbek sem. Volt aki azt mondta:

— Rózsahátnak is hívták régen.

Panasz is akadt bőven. Apróságok? Jobbára, de érdemes velük foglalkozni. A tej sokszor már megromlik, mire ideér. Mit adjon a csecsemőnek az anyja ilyenkor? Két-három liter tejet hoznak Szakályból, de talán azzal is korábban ideérhetne a gazdaság kocsija.

Vita folyik azon is, hogy ki kapja a most épülő új kétszobás lakást, amelybe Balogh villanyszerelőéket költöztetik majd, akiknek csak egy gyerekük van, míg a telepen akad háromgyerekes család is, ak:k egyszobás lakásban élnek. Az igazság másik oldala, hogy Ba- loghék nagyobb lakásukról lemondtak egy másik család javára, és tavasz óta szűk helyen szoronganak. A sok vitás kérdésben a döntés felelőssége Iker József kerületvezető, Martinka István párttltkár és Horváth Gyula szb-elnök vállán nyugszik. Igazságot tenni nem könnyű, de a szűk helyen, az egymásra utalt emberek között kétszeresen megnő a fontossága, mert az indulatok forrnak, sűrűsödnek, mint a levegő a szűk házak között.

MOLDOVÁN IBOLYA

1962-ben elsőként nyerte el megyénk az országban a takarékos megye megtisztelő címet. Ezzel kapcsolatban kérdeztük meg az OTP megyei fiókjának vezetőit, mi a helyzet most 1966 első félévében, amikor országosan is majd két és félmilliárd forinttal nőtt a betétállomány.

— Megyénk ma is tartja előkelő helyét — válaszolták — az egy falusi lakosra jutó betét tekintetében most is elsők vagyunk. Egyetlen városunk van, Szekszárd, itt is tartjuk az első helyet, közel 5000 forintos egy lakosra jutó takarékbetéttel.

gyénk nyerni akaró takarékoskodói. Félszáznál több nyereménykocsi jutalmazta várakozásukat eddig.

— A betétkönyvek szaporodásán miként mutatható ki ez a fejlődés?

— Az év eleji 77 700 betétkönyvvel szemben a félév végén 83 100 takarékbetétkönyvet tartunk nyilván. Ez annyit jelent* hogy a megye alig több, mint 74 ezer családjának nemcsak mindegyikében van egy betétkönyv* hanem soknál több is van.

— A lakosság megyei betétállománya miként növekedett az elmúlt évek során?

— A különböző betétformákban a megye lakossága egyre növekvő mértékben takarékoskodik. Erre talán legjobb példa, ha az elmúlt öt év eredményeit említjük. 1960. december 31-én a megye betétállománya még 137 millió volt, ami 1965. december 31-ig 489 millióra szaporodott. Ha az első félév eredményeit nézzük, 1966. június 30-ával 570 millió megyénk takarékbetét-állománya. Egy félév alatti növekedés tehát 81 millió forint.

— Ismeretes, hogy nemcsak az OTP tizenegy fiókja, hanem a takarékszövetkezetek 32 egysége, s a száznál több posta- hivatal is kezel takarékbetétet. Hogy oszlik meg a betét közöttük?

— Takarékszövetkezeteink az elmúlt év azonos időszakához képest az idei félév végén mintegy 20 millió, összesen 100 millió forintot kezelnek betétként. Postáinknál ez a növekedés több mint 30 milliót tesz ki, s összesen 237 millió forint.

— Igen népszerű lett megyénkben is a gépkocsinyeremény-be- tétkönyv. Több mint 40 millió forintot helyeztek el benne me— Nézzük meg egy kissé közelebbről községeinket?

— A falusi takarékoskodás, első lendületét a mezőgazdáság nagyüzemi átszervezésétől számítjuk. Azóta a közös gazdaságok erősödése, szilárdulása meghatározója egy-egy falu eredményének.

— Milyen eredményekről számolhatunk be ezen a téren?

— Példákkal szeretnénk igazolni. 1962 végén 24 takarékos községünk volt Napjainkban 44- et számolunk. Csak ebben a félévben négy község — Udvari* Öcsény, Alsónána és Sióagárd — érte el a megtisztelő címet.

Még érdekesebbek a tovább! adatok. Csak 15 községe van a megyének, ahol egymillió alatt van a betétállomány. Viszont hat nagy településen a megyében — Szekszárd, Tolna, Bonyhád, Dombóvár, Paks, Dunaföldvár — 25 millió feletti betétet kezelnek. Nem lebecsülendő a bátaszéki IS és a tamási 14 milliós állomány sem.

Végeredményben e néhány számadat is mutatja, megyénkben is'mind többen ismerik"fél "a takarékoskodás előnyeit, annak népgazdasági és egyéni hasznát, s gyakorolják is.

Épül a gyűjtőcsatorna Székszú rdon

Sok kellemetlenséget okozott már a talajvíz a laktanya mögötti bórházak lakóinak. Minden nagyobb eső alkalmával egy-két lépcsőfok magasságban állt a víz a pincékben. Eláztatta a tüzelőt és a más. pincékben tartott eszközöket. Végre a Hídépítő Vállalat megkezdte egy olyan csatorna építését, amely a jövőben meggátolja a talajvíz betörését ezekbe a bérházakba. Arra kértük az épí tés vezetőjét. Gémyi Lajost, hogr beszéljen nekünk a most épülő csatorna jelentőségéről, előnyeiről, az építés körülményeiről és az átadás határidejéről.

— Ez az építkezés — mondja Gémyi elvtárs — Szekszárd város sokáig elhúzódott víz-elvezetésének egyik része. Az építkezést az ősszel1 kezdtük meg. Az építkezés költsége körülbelül 2 és félmillió forint. Ehhez jön még a csatorna fölé épülő aszfalt-út költsége, amely egymillió forint lesz. Ahogy az előbb mondottam, a város vízlevezetése elég lassan kezdődött el. Emiatt nem tudták befejezni a mentőállomás autóútját sem, pedig ez már nagyon fontos lenne. Az útépítést is csak akkor fogják megkezdeni, ha ezzel a csatornával már végeztünk. A vállalatnál dolgozó szocialista brigádok felajánlották, hogy a november 30-i végső határúm helyett az utat október 30-ig befejezik mivel az ilyen úttípus építéséhez jó idő kell. Ez nehéz, fárasztó munka lesz.

A csatorna szerepe, hogy a kör.

nyék esővízét a M agóra-árokb a vezesse. Mielőtt nem kezdtük meg az építkezést, az esővíz a Vasvári Pál utca sarkán nyílt csatornából lépett ki és folyt a laktanya mögötti lápos területre. Természetesen ez a lápos terület nagyban befolyásolta azt, hogy a talajvíz néha feltört a pincékben. Sokan tévesen azt hitték, hogy mi a talajvizet vezetjük, vagy valamilyen módon kiszivattyúzzuk. Erről szó sincs. A talajvíz szintjét csak csökkenteni fogjuk azzal, hogy az esővizet a gyűjtőcsatornába vezetjük. A gyűjtőcsatornát a kórház sarkáig építjük meg, így a város felső központjából a Béla térről a Bezerédj utcán át lezúduló esővizet is le tudjuk vezetni a kertvárosi Magórába. A környező utcák esővizét is ebbe a gyűjtőcsatornába fogjuk bekapcsolni.

Meg kell jegyezni, hogy nagyon megnehezíti a munkálatokat a talajvíz. Munkásainknak bokáig* gyakran térdig érő vízben kell dolgozni. A másik baj, hogy a talajvíz nagyon agresszív. Ez azt jelenti, hogy a betonozást elmarja. Ezért a frissen betonozott részekről 15 napig távol tartjuk a talajvizet. Remélem, hogy a munkálatok jó ütemben haladnak tovább, annak ellenére is, hogy a gépesítés ezen a munkaterületen nálunk még nagyon elmaradott — mondotta Gérnyi elvtárs.

K, *