Tolna Megyei Népújság, 1966. augusztus (16. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-26 / 201. szám

4

' TOT,KA IVTVfív itt WFTfJSAQ

1966. augusztus 25.

Arany ló Hohloma

„Fából készült csodának” nevezik az el nem halványuló színekkel festő mesterek művészetét. Ez a művészet ősrégi Volga menti falucskában született meg; a népi mesterek névtelen ezrei áldozták fejlesztésére tehetségüket, munkájukat. Később Szemenovo faluban iskolát állítottak fel, amely ma is megvan, s évente a fafestés 75—100 fiatal mesterét indítja útjára.

Az elmúlt esztendőkben nagy vállalatok épültek a Volga partjain; csupán egyikükben, a „Hoh- lomai Festés” üzemben jelenleg mintegy 600 művész dolgozik. Két tudományos kutatóintézet és több szaklaboratórium vesz részt a festés folyamatának kidolgozásában és tökéletesítésében, de ez a folyamat továbbra is szerfölött bonyolult és sajátos maradt.

idők folyamán, nem félnek a forró víztől, sőt a savaktól sem. Ezt a festést „aranyló hohlomának” nevezték el.

Az üzemben dolgozó népi művészek több mint 300 féle műtárgyat készítenek: ódivatú korsókat, női csecsebecséket, iskolaszereket, háztartási cikkeket és emlékeket. Érdekes, hogy e csodálatos készítmények százezrei között nincs kettő, amely teljesen egyforma volna. Mindegyiknek megvan a maga eredeti mintája.

A hohlomai dísztárgyakat oklevelekkel és emlékérmekkel tüntették ki Párizsban és Brüsszelben, valamint sok másutt rendezett nemzetközi kiállításon. A világ 26 országa rendelt meg hohlomai készítményeket, köztük Iz- land és az Egyesült Államok, Svájc, az NSZK, Irán, Ausztrália, Lengyelország é| Szudán. A hohA hohlomai fafesto mesterek munkái.

A hársfából készült dísztárgyak hosszú utat járnak meg. A festés megalapozása után különleges olajkenceréteget és alumíniumport visznek rá. A művész csak ezután nyúl ecsethez. Utána a készítmény az égetőkemencébe kerül, majd a festést ötször-hat- szor belakkozzák és újból a kemencébe küldik. Az előbb még homályos rajz a nagy hőmérséklet hatására megkapja kellő fényét és csillogását. Ezek a színek nem halványulnak el az

lomai festészet rajongói közé tartozik Fidel Castro, a kubai nép vezére, Van Cliburn zongoraművész, Rockwell Kent amerikai festőművész és Jeremiás, antiochiai pátriárka.

A gyárakban most új típusú dísztárgyakat készítenek, köztük régi mintájú korsókat, mai di- vatú karkötőket, függőket és melltűket. Az orosz „aranyfestészet” alkotásaival örömet szereznek az embereknek az egész világon.

Rosszabb a mostohánál

<iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimmiiimiiiiiMiiiiHmimiiiiiiimiiimiiifiiiiiiiii|=

A KÉM REPÜLŐ

írta: Pintér István

— NEM HALVÁNYODIK az

ütés helye? Jaj, csak ne indultam volna el. Ha meglátnak a gyerekek, megijednek — mondja többször S-né, vizes zsebkendőjét a szeméhez nyomkodva.

— Bizony mindig sötétebb lesz a szeme körülete — hagyta rá a fiatalasszony. — Most már mindegy. Majd csak kitalálunk valamit, mire odaérünk.

— Akármit mondanék, a gyerekek nem hiszik el. Ismerik az apjukat.

Az autó utasai a fonyódi úttörőtáborba igyekeztek látogatóba. A párbeszéd két asszony között folyt. Reggel, amikor elindultak, S-né szeme körül piros foltként látszott az ütés helye. Később elkezdett kékülni és amikor a tükörbe nézett, egészen kétség- beesett.

A gyerekek- már messziről észrevették a táborhoz közeledő személygépkocsit. A kis Pali gyerek hamarosan felismerte, hogy az ő autójuk közeledik.

— Jaj. de jó, látogatók jönnek — mondta a körülötte állóknak.

Az autó utasai örömteli fogadtatásban részesültek. A kis Paii gyerek a találkozás első örömein túljutva vette észre, hogy a két szomszéd gyereknek is van látogatója. Szülei magukkal hozták a szomszéd nénit, akit két fia sírva ölelgetett. A véraláfutásos szemű asszonyt és a két fiút csodálkozva körülállták a többi gyerekek.

— Mi történhetett a szemével? Talán csak nem karamboloztak? •— kérezték egymástól, mire a tanító bácsi szétoszlatta őket.

— Ne lábatlankodjatok itt, menjetek játszani — mondta.

S-né csak azután kezdett beszélgetni két fiával, amikor kibontotta a motyót, s a fiúk a rántott húsból falatozni kezdtek.

— Hiába beszél, édesanyám, tudom mi történt. Apám kihasználta, hogy nem vagyunk otthon. Biztosan azért kapott ki, mert apám nem akarta, hogy eljöjjön és meglátogasson bennünket — mondta öregesen a 13 éves Feri gyerek. Öccse nem szólt, köny- nyeivel együtt nyeldeste a húsdarabokat, amiket anyja rakott elébe.

— Nem kérek többet, nem tudok enni, nem vagyok éhes — tolta el magától a kenyérre raji kott „katonákat”.

: A KÖZSÉGBEN ISMERT a

: család élete. Nem lehet azt mon- [dani, hogy a családfő nem dol- [ gozik, s amolyan tekergő em- iber. Iparos és szépen keres. A ■család nyugodtan megélhetne a

keresetből, amihez az asszony is hozzásegít, ha a családapa kevesebbet költené szeszes italra, sörre, borra. Elképesztő dolgokat mondott el a feleség, s ezeket az ismerősök is megerősítették.

— Nem is tudom megérteni — mondta az egyik megkérdezett, hogy édesapa hogyan bánhat így a családjával. Még egy mostohától is csúnya lenne. Hónapok óta nem adja haza a fizetését. Goromba, az asszonyhoz és a gyerekekhez. Még arra is rávetemedik, hogy koplaltatja őket.

Nem hisszük, ha nem látjuk. Az asszony megmutatta a lisztet, a zsírt, a szalonnát, amit fizetési napon a férje bevásárolt, s amiből annyit használhat el, ameny- nvi ki van adva. Megmutatta a ló forintot is, amit reggel a férje letett az asztalra, hogy kenyeret és cigarettát vegyen rajta. — Ez így megy mindennap — mondta. Megrendítő dolgokat mondtak. Amikor az apa szeszélye úgy diktálja, megtiltja, hogy felesége egyék. Máskor a gyerekekre szab ki olyan büntetést, hogy a csínytevő nem kap vacsorát. Feri, a nagyobbik fiú előtte való nap nem evett meg valamit. Másnap az volt a büntetése, hogy nem kapott a vacsorára készített húsból.

— Nem érdekel, úgy se menne le egy falat sem. Nem első eset, hogy vacsora nélkül fekszem le — mondja a fiú keserűen. A beszélgetés során az is kiderült, hogy a balatoni látogatás előtt anyjuk azért „kapott”, mert le mert vágni egy nyulat, amiből a gyerekeknek rántott húst készített.

A munkára nevelésről is egészen furcsa elképzelése van a családfőnek. Kiszabja, naponta hány vályogot vessen ki a két gyerek. Arra a napra, amikor náluk*^ ártunk, 150 vályog elkészítését kapták feladatul. A két gyereknek keményen meg kellett dolgozni. A vályognak való földet a pincéből, hozzája a vizet a szomszédból kellett meghordani. A balatoni úttörőtáborba való utazás előtt is hasonló parancsot kaptak. Amikor már a táborban voltak, a tábortűznél mondta el a nagyobbik fiú. hogy mennyire megérdemelte a balatoni üdülést. „Kivetették” a kiszabott vályogmennyiséget, de munkájuk kárba veszett. Estére nem tudták összerakni és az éjszakai eső szétmál- lasztotta a vályogokat.

A férj az asszonyt okolja; azt mondja, azért nem adja haza a keresetét, mert nem jó a feleség beosztása. Lehet, hogy az anya a napra kiszabott tíz forintnál többet költené, de nem látszik pazarló asszonynak. Maga is dol-l

gozik a háziipari szövetkezetben, és keresményéből pótolja a családi kiadásokat. A férj másik érve az, hogy a felesége nem jól neveli a gyerekeket. — Majomszeretettel veszi körül őket és mindent megenged nekik — mondja. Az anya viszont azt vallja; mi lenne, ha ő is úgy bánna velük, mint az apjuk, a gyerekek világgá mennének.

AZ IFJÚSÁGVÉDELMI bizottság tavaly már foglalkozott az S-gyerekek ügyével. A kislány a sok izgalomtól megbetegedett. Amikor kitudódott, hogy mi idézte elő betegségét, behívatták az aDát, figyelmeztették, változtasson magatartásán. Az apa fűt, fát ígért, de semmit sem tartott be. A községi tanács elég gyakran foglalkozik családi problémákkal, s ezekről a község vezetői igen gondterhelten beszéltek:

— Sajnos, nem tudjuk megfékezni a garázda embereket. Családi ügyben a rendőrség is csak a tettlegesség esetén avatkozhat. S- ék ügyében sem tehettünk mást, mint behívtuk a férjet és a feleséget egy kis beszélgetésre. A férj továbbra is kitart amellett, hogy nem adja haza fizetését, de megígérte, hogy gondoskodik családjáról és nem bántalmazza őket.

AZ ÍGÉRET ELHANGZOTT.

de lehet-e hinni egy olyan ember ígéretében, aki már nem először lett figyelmeztetve, s aki nem először ígért és nem először szegte meg az ígéretet. Vajon megnyugtatóan intéződött el S- né és három gyermeke sorsa? Lehet remélni tartós változást akkor, amikor a férj úgy érzi, neki adtak igazat, s ennek tudatában továbbra is félelemben tartja a csa ládot. Édes gyermekeivel rosszabbul bánik, mint a mesebeli mostoha.

P. M.

~iiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiimiieiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimmiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiim

— 28 —

Az atomriadók megtették a hatásúkat. A tizennyolc éves fiú el sem tudta képzelni, hogy az oroszok annak a másik nagy és hatalmas országnak a fiai, akik a második világháborúban vállvetve harcoltak Amerika fiaival, s nem akarnak támadni, hanem békében élni. Rower- set az újságok, a mozik, a televízió, a rádió arra tanították, hogy az oroszok háborút akarnak, s erősnek kell lenni, hogy ezt a háborút az Egyesült Államok, vagyis az igazi demokrácia, a szabadság és a civilizáció nyerje meg.

Francis otthon a szülői házban egyelőre nem mert előállni a tervével. Úgy gondolta, kinevetik és valamifajta romantikus álmodozónak tartják, aki ahelyett, hogy valamiféle egyszerű, hétköznapi foglalkozást választana, például átvenné apja cipészműhelyét, vagy banktisztviselői állást keresne, esetleg az állam szolgálatába állna, mint hivatalnok, pilótának megy.

A fiú maga is romantikusnak képzelte a repülőtiszti foglalkozást. Este. lefekvéskor újra és újra álmodozott. Lejátszotta magában azokat a filmeket és televíziós színdarabokat, amelyeket látott, újra írta a könyveket, amelyeket olvasott — mindig saját magával a főszerepben.

VI.

Elképzelte magát, amint vadászgépével ott kering New York felett, olyan magasságban, ahonnan már a hatalmas felhőkarcolók sem látszanak. Körülötte óriás felhők gomolyognak. Minden szürkés kék, nem lát semmit, pedig az

— 29 —

ellenség közeleg. Minden idegszálával a fülhallgatón át hozzá érkező jelentéseket, parancsokat, figyeli.

— Északkel tre vörös támadó repülőgépek! Atomtámadással fenyegetnek! Rowers főhadnagy, semmisítse meg a célt!

És keményen megmarkolja a kormányt, s a megadott irányba indul. Az oroszok egész sereg repülőgéppel támadnak. De ő nem törődik a veszéllyel, éppúgy, mint... mint... (azelőtt ilyenkor azt gondolta, hogy mint McGrath 1944. júliusában a csatorna felett) Gerald Mohr, a Közel a végítélethez című Paramounth-filmben, aki egymaga száz támadó vörös repülőgépet lőtt le, vagy mint az a televíziós színész, aki a szombat esti adásiban egészen belopózott Oroszország közepébe és ott robbantotta fel az oroszok „szuper atombombáját”, amelyet „Washingtonnak szántak”. Egyszóval ő, Francis Rowers, szembeszáll a támadókkal. Ha nem elég ügyes és bátor, akkor nemcsak ő hal meg, hanem a vörösöknek sikerül ledobniuk az atombombát New Yorkra és az egész város — a helyi újság vezércikkének szavai szerint — úgy néz majd ki, mint egy „tucatnyi üres konzervdoboz, amelyen keresztülment egy teherautó-karaván”. De őnem hibáz. Halálos biztonsággal siklik egy gép felé, amelyet mindkét oldalról több tucat repülőgép vesz körül. Az orosz gépek balról, jobbról, alulról, felülről támadják őt, de mindig kisik— 30 —

lik gépágyújuk fonalkeresztjéből. Aztán 5 elsüti gépágyúját. A repülőgép hirtelen lángba és füsttengerbe borul, s zuhanni kezd lefelé, magával ránt még két repülőgépet. A többi reoülő hanyathomlok menekül, ő pedig, Rowers, mint aki jól végezte dolgát, leszáll a repülőtéren. Ott a parancsnok futva megy elé:

— Gratulálok, százados! Az elnök személyesen köszöni, amit tett!

Ö előbb rágyújt egy cigarettára, s csak azután fog kezet a parancsnokkal, aki izgatott, szaggatott mondatokban meséli el, hogy Rowers nem tévedett, azt a repülőgépet lőttele, amely fedélzetén az atombombát szállította.

A kézfog-árt újra és újra meg kell ismételni, mert közben o laérkeztek a fotóriporterek, akik újra és újra elkattin-tják gépeiket. A fényképek a legközelebbi kiadás első oldalára jönnek, köztük az is, amelyen a hős menyasszonya, vagyis Rose Rubin boldogan borul vőlegénye nyakába A fényképeken kívül hosszú riport következik, amely tartalmazza majd p hőstett leírásán kívül Rowers, Amerika első száhvú megmentője, személyes „storyjait” is. A riporterek természetesen megkérdik, hogy ki a kedvenc filmszínésze, mit szokott ebédelni, s mi a véleménye Marilyn Monroe lábairól. Az utolsó kérdésre így válaszol:

— Oké! De Roseé szebb!