Tolna Megyei Népújság, 1966. augusztus (16. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-23 / 198. szám
toi NA MÉGY Eh TOA3 PROLETÁRJAI, EGYEStfijETEI t NÉPÚJSÁG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVI. évfolyam, 198. szám ÄRA: 60 FILLÉR Kedd, 1966. augusztus 23. (------------H árom hét Koreában 2. o. ■ Az ünnepek sportja 6, o. 5úl l: Súlyos földrengés T örökországban és Jugoszláviában 8. o. J • • Ünnepi nagygyűléseken emlékezett megyénk az alkotmány tizenhetedik évfordulójáról Tizenhét éve iktatták törvénybe a Magyar Népköztársaság alkotmányát. A nép alkotmányának minden évben tiszteleg a társadalom. Ilyenkor végződik a kenyérért folyó hatalmas küzdelem ilyenkor számvetést tudunk már tenni arról: milyen és mennyi az ország kenyere. Az ünneplés, a szórakozás kettős ünnepén a nagygyűlések szónokai emlékeztették a hallgatóságot népünk idei nagy eseményére: a harmadik ötéves terv első évére. Dolgos év közepén, új, nagyszerű feladatok előtt, az eddig megtett út helyességének regisztrálása jegyében, az alkotmányt köszöntötte Tolna megye népe. ra, a barátság, a testvéri együttműködés elmélyítésére. A nagygyűlésen a község két termelőszövetkezetének képviselői új kenyeret adtak át a cipö- gyári munkások képviselőinek. Az egész falu ünnepe Mucsiban Megyei szövetkezeti nap Dombóváréit Tolna megye legnagyobb községében az alkotmány napi ünnepségeket összekötötték a megyei szövetkezeti nappal. A földművesszövetkezetek, a kisipari termelőszövetkezetek és a mező- gazdasági termelőszövetkezetek legnagyobb községében kétnapos, gazdag program várta a dolgozókat. Szombatra virradóra még esett az eső, de a nap folyamán és vasárnap is kitűnő idő párosult a jól rendezett ünnepséghez. ' Az alkotmány napi nagygyűlésen megjelent dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter és ünnepi beszédet mondott. A miniszter kedves vendég Dom- bóvárott, hisz gyakorta járt már itt, két évtizeddel ezelőtt pedig munkahelye is itt volt. Sok vasutas ismerősét köszöntötte a miniszter és szólott ünnepi beszédében arról az útról, amelyet a dombóvári dolgozók, vasutasok és szövetkezetiek a második ötéves terv során megtettek. A közlekedésről külön szólott nusz felcsend ülésével vette kezdetét Hőgyészen. Csöpp óvodás állt a dobogóra és csengő hangon szavalta el Létai Lajos: Építők című versét. A kultúrotthon megtelt az ünnepségre érkezőkkel, amikor Galambos Ferenc, a Hazafias Népfront községi titkára elmondta megnyitóját és köszöntötte a községbe érkezett vendéget, Kisházi Cdönt, az Elnöki Tanács elnökhelyettesét. Kisházi Ödön ünnepi beszéde után közvetlen hangú tanácskozást folytatott a község, a tsz és az ÁG vezetőivel, akik beszámoltak adott munkaterületükön belüli fejlődésekről és meghallgatták tanácsait, munkájuk további irányvonalát illetően. Paks községben, a járási művelődési házban szombaton délelőtt tartották az ünnepséget. Prantner József országgyűlési képviselő, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke mondott ünnepi beszédet. A gyűlés szónoka méltatta a Magyar Népköztársaság alkotmányát, elmondotta, hogy jogegyenlőség, a munkához való jog és az alkotmány minden ponta miniszter. Emlékeztetett arra, hogy a közlekedésre, így elsősorban a vasútra a harmadik ötéves terv során nagy feladatok hárulnak. A közlekedési géppark fejlesztése, a biztonság fokozása szükséges ehhez. Ugyanakkor a feladatok végrehajtása a jövőben is igényli a vasutas dolgozók lelkiismeretes, áldozatos munkáját. Az ünnepi nagygyűlés után, szombaton délelőtt megnyitották azt a kiállítást, amely hűen tükrözi a dombóvári kisipari termelőszövetkezetek tevékenységét, a lakosság érdekében végzett munkáját. Különösen a faipari ktsz termékei arattak sikert a nagyszámú közönség előtt. Az ünnep első napjának délutánján földművesszövetkezeti és ktsz-es dolgozók sportvetélkedőjére került sor, este szövetkezeti művészeti együttesek adtak műsort, vasárnap divatbemutató, sportverseny és este nagyszabású szövetkezeti bál szórakoztatta a dombóvárialtat. ja a gyakorlatban is megfigyelhető Paks községben is. Éájen augusztus 20' Ünnepi feliratok, virágdíszes terem fogadta a dunaföddvári községi kultúr- otthonba érkezőket. Sok érdeklődőt vonzott a nyitott ablakon kiszűrődő hangulatos zene, amelyet magnetofonszalagról sugároztak az ünnepség ötletes szervezői. Tartalmas, a figyelmet mindvégig lekötő ünnepi beszédet mondott Bognár József országgyűlési képviselő, részletesen kitérve alkotmányunk révén a községet is érintő kérdésekre. Virág István, a megyei párt- bizottság titkára tartott ünnepi beszédet Iregszemcse dolgozóinak nagygyűlésén. Az ünnepi szónok a termelőszövetkezeti mozgalom fejlődéséről, a községi tsz-ek eredményeiről beszélt. Részletesen foglalkozott a tanácsok feladataival. Elmondotta Virág elvtárs, hogy az alkotmány biztosította jogok, kötelességek érvényre juttatásában, a tanácsokra, különösen a következő években még jelentősebb feladat háMucsiban pénteken este tar-1 tották az alkotmány napi nagygyűlést A községi művelődési otthonban G. Kovács István, országgyűlési képviselő mondott ünnepi beszédet. A szónok a paraszti munka változásairól, az életszínvonal emelkedéséről beszélt. Hangsúlyozta a termelőszövetkezetek emberformáló erejét, ugyanakkor a szövetkezeti mozgalomban rejlő közösségnevelő tendenciák feltárását, ennek hatását példákkal bizonyította. Az ünnepi gyűlés második részében a KISZ-esek és iskolások adtak volna műsort, azonban hatalmas vihar zúdult a völgyben fekvő falura, áramszünet keletkezett. A kettős ünnepen több száz vendég, rokon volt a faluban. Mucsd község lakossága családias hangulatban köszöntötte alkotmányunk tizenhetedik évfordulóját. Ünnepség Tamásiban Háromnapos ünnepségsorozattal, a hagyományos lovasbemutatóval esett egybe alkotmányunk ünnepe. Akadályverseny, kocsibemutató, csikósbravúrok és hamarjában nehéz is felsorolni, mi élénkítette még ezt a színvonalas rendezvénysort, amelyre jugoszláv és bolgár vendégek is érkeztek a hazaiakon kívül. A sportpályán sátrak, lacipecse- nye, italkimérés. A tamási frnsz igyekezett minden igényt kielégíteni, hisz a három nap alatt közel hatezer ember fordult meg a lovasbemutatón. Augusztus 20-án, délután két órakor a sportpályán több százan hallgatták Péti János ország- gyűlési képviselő üdvözlő beszédét, aki egyben a helyi Vörös Szikra Tsz elnöke és így aktuális példákkal tette szemléletesebbé beszámolóját. Kenyérkóstoló Zombán A zombai művelődési otthonban nagyszámú közönség előtt tartott ünnepi beszédet Takács Mihályné, a megyei nőtanács titkára. A szónok emlékeztette a község lakóit a falu ötéves fejlődésére, elmondotta, hogy a harmadik ötéves tervben is jelentős változásokat fognak majd tapasztalni. Szekszárd város fejlődéséről is beszélt a szónok. A szekszárdi munkaalkalmaik, a város fejlődése, jó hatással van Zomba községre is. Az ünnepi nagygyűlésen a községi tanács elnöke új kenyeret adott át a szónoknak. Takácsné megszegte az ünnepi kenyeret és a hallgatóság egy részének is adott a friss, ropogós kenyérből. (Folytatás a 2,. oldalonJ i rul. Űj kenyeret adtak a cipőgyári munkásoknak a tsz-ek képviselői Augusztus 19-én este a járási ipari Iskola igazgatója volt. A művelődési otthonban tartották szónok a haladó hagyományok Bonyhád község dolgozói ünnepi ápolásáról, az alkotmányban biz- nagygyűlésüket. Az ünnepség szó- tosított jogokról és kötélességek- noka Kaszás Imre országgyűlési ról szólott. Emlékeztetett a mun- képviselő, a MŰM 505, sz. Helyi- kás-paraszt szövetség új hajtásaiNagygyűlés Hőgyészen, Pakson, Dunaföldváron és Iregszemesén Az alkotmány ünnepe, a HimAlkotmányunh ünnepén Káprázatos tűzijáték a Gelféríhegyen V.. (MTI-í'oto, Fényes fetv.) Johnson újabb lépéseket tesz a vietnami háború kiterjesztésére Washington, Kis Csaba, az MTI tudósítója jelenti: Washingtoni politikai megfigyelők szerint Johnson elnök a novemberi amerikai választások után újabb . lépéseket tesz majd a vietnami háború kiterjesztésére. E megfigyelők szerint az elnök igyekszik viszonylag gyors katonai döntést kicsikarni Vietnamban, hogy az 1968-as elnök-*' választásig befejezze az egyre népszerűtlenebb háborút. John Stennis szenátor, a szenátus katonai bizottságának egyik vezető személyisége úgy véli, hogy az Egyesült Államoknak mintegy 600 ezer katonát kell bevetnie Vietnamban. Stennis korábban elsőnek beszélt azokról a tervekről, hogy ez év- végére 400 ezerre növelik az országban állomásozó amerikai erők létszámát. A szenátor nyilatkozatát annak idején a Pentagon nem erősítette meg, most azonban nyílt titok, hogy a tervek készen állnak s a csapatszállítások is folyamatban vannak. Mint ismeretes, hivatalos amerikai közlés szerint az USA-csapatoik létszáma jelenleg Dél-Vietnamban megközelíti a 300 ezret, ehhez járul a különböző csatlós csapatok csaknem fél százezres létszáma. A hetedik flotta és kiszolgáló egységei mintegy 30—50 ezer főt jelentenek, s ezen felül mintegy 32 ezer főnyi amerikai szárazföldi és repülőalakulat van Thaiföldön is. Katonai szakértők szerint ez máris meghaladja a koreai háború csúcspontján bevetett amerikai egységek erejét. A Washington Post értesülése szerint a katonai vezetők új stratégiát készítenek elő a vietnami háborúban, s az amerikai csapatok új feladatként kapják, hogy a meglevő támaszpontok között összefüggő pacifikáit” területet alakítsanak ki. Egyes Itató na i szakértők szerint ehhez még a kilátásba helyezett 600 ezernél is több.katonára lesz szükség, Johnson elnök, a hét végén elhangzott beszédeiben azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államoknak hosszú és áldozatos háborúra kell számítania Vietnamban. A szabadságharcosok • - sikerei Az AFP a vietnami • tájékoztató iroda most közzétett jelentésére hivatkozva közli, hogy augusztus 17-én a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front katonái Da Nang-tól hat kilométernyire délre megtámadtak egy tábort. Itt ütötte fel főhadiszállását az egyik amerikai gépesített ezred parancsnoksága. Tízperces elkeseredett küzdelemben a szabadság- harcosok harcképtelenné tettek kétszáz amerikai agresszort, megsemmisítettek nyolc gépjárművet* felrobbantottak egy üzemanyag- raktárt, továbbá felgyújtottak egy benzintartályt, amely egymillió liter benzint tárolt. A VNA ezenkívül hírül adja azt is, hogy a dél-vietnami partizánok tevékenysége az utóbbi három napban érezhetően foko- áodott a Mekong deltavidékén.