Tolna Megyei Népújság, 1966. július (16. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-01 / 154. szám

4 TOT,KA MTIOTFÍ ÍíEPÜJSAG 1966. július 1. Hz ember, aki fának tartja magát! Figyelem, LSD! Egy bizonyos Albert Hofmann, a svájci Sandos Limited gyógy­szergyár munkatársa az 1938-as esztendő egyik tavaszi napján gombából, amely általában a rozs szálaira rakódik le, savat állított elő és elnevezte „LSD”-nek. Lehet, hogy ezt az anyagot csak a báseli gyógyszerlaboratórium munkatársai ismerték volna, ha öt évvel később, 1943-ban ugyanez a Hofmann nem szippantott volna fel véletlenül néhány milligramm LSD-port. „Megkezdődött egy hihetetlen utazás az addig ismeretlen elem­be, — írta Hofmann doktor az­után naplójába. — A laboratóri­umban minden megváltozott, más alakot és más szint öltött... elra­gadó fantasztikus képek, szokat­lanul ragyogó színek váltották egymást tudatomban .. Hofmannak ez az „utazása” kö­rülbelül nyolc óra hosszat tartott. És egy negyedszázaddal később a báseli laboratóriumban történt véletlen eset riadalmat okozott Amerikában .;, „Feküdtem a földön és néztem az eget..: és hirtelen úgy érez­tem, hogy fává változtam. Úgy éreztem, hogy a gerincoszlopom a köveken keresztül behatol a földbe és gyökereket ereszt.., Felemeltem a karomat és úgy kezdtem mozgatni, mintha faágak volnának. És ón valóban fa vol­tam !” Az ember, aki fának tartja ma­gát, a Yale-i egyetem 29 éves as­piránsa. Ö is és a felesége is az amerikaiak azon ezrei, — vagy — ki tudja — milliói közé tartoznak, akik LSD-t, vagy egyszerűen „sa­vat”, vagy még egyszerűbben „kockát” szednek, E három betű — LSD —• ae utóbbi időben nem kerül le az amerikai lapok és folyóiratok ha­sábjairól, erről beszél a rádió, és a televízió. Mellettük pedig „ször­nyű probléma! napról napra foko­zódó veszély! járvány! őrület?” ki­fejezések olvashatók, vagy hallha­tók. Az LSD óriási hatású halluci- nációt okozó anyag. Lehet, hogy a világon ez a legnagyobb hatású ilyenfajta anyag. Egyetlen uncia belőle képzelt „utazásra” indíthat 284 ezer embert; Az idegileg túlfeszített New Yorkban felütötte fejét a pánik, félelem „ha egy titkos, ellenséges ügynök a városi vízellátó rend­szerbe 1 font LSD-t önt, New York védtelen lesz”. (A Pentagon külön foglalkozott ezzel a feltételezéssel és a közelmúltban, mint illetékes, kijelentette, hogy „egy ilyen terv nem valósítható meg”.) Az LSD szörnyű veszélyessége abban van, hogy ha valaki életé­ben egyszer lenyel egy savval át­itatott cukorkockát és 8 órás „uta­zást” tesz, hosszú ideig ezután, le­het, hogy egész életén át, ki van téve annak a veszélynek, hogy visszatér a hallucinációk birodal­mába. Több olyan eset volt, ami­kor emberek több héttel, vagy hó­nappal az LSD bevétele után ki­ugrottak az ablakon. Azok, akik közülük életben maradtak, elmon­dották. hogy „hirtelen biztosan hitték, hogy repülni tudnak és le­küzdhetetlen vágyuk támadt ki­próbálni ezt a 'képességüket”. A tudósok egyelőre nem tudják megmagyarázni, hogy mi az oka az LSD hatása visszatérésének; Egye­sek közülük úgy vélik, hogy a sav lényeges kémiai változásokat idéz elő az agyvelő anyagában? Őszintén szólva engem kevéssé érdekel az a kérdés, hogy ki ké­szíts és ki adja el az LSD-t, E probléma megoldását hagyjuk a rendőrségre. Viszont mindenné! jobban érdekei az a kérdés, hogy kik az LSD fogyasztói ? Ki és mi kényszeríti az embert arra, hogy ilyen szörnyű árat fizessen az il­lúziók világába való néhány órés utazásért. Evégett kerestem föl Wüli&m Frosh doktort, a New York-i Bel­mor épületében, E kórház tájé­koztatása alapján készítették el az első hivatalos statisztikai adato­kat az LSD élvezőiről; Kérdésemre Frosh átnyújtott- egy kórlapot és kérte, hogy olvas­sam el. „Egy 23 éves embert abban a, pillanatban fogtok el és szállítot­tak kórházba, amikor ingadozott, hogy egy másik ember hátába szúrja-e a kést. A felesége elmond­ta, hogy a férje furcsán viselkedik, amióta három héttel ezelőtt be­vett egy adag LSD-t. Gyakran mondta, hogy »Isten hangját hall­ja és megértette az abszolút igaz­ságot«. Egy hónapi kezelés után átvitték egy másik kórházba, anél­kül, hogy bármi jelét lehetett vol­na tapasztalni egészségi állapota javulásának.” D. Frosh szerint ez tipikus tör­ténet. Az emberek, akik LSD-t szednek — mondja Frosh — fő­ként művelt emberek. Tragédiá­juk, hogy valami belső ürességet éreznek. Valami hiányzik az éle­tükből. Vágyódnak eszmények után. Elégedetlenek a létező vi­lággal; De nem tudják, hogy mi-- képpen lehet elérni az eszménye­ket. hogyan lehet megváltoztatni-' a világot. Nincs elegendő erejük harcolni. Az LSD pedig segít né­hány órára megszabadulni a fetes- legesség szörnyű érzésétől. New York, (június). G. B. levue kórház elme-osztályának ko- nmHMUHUHHHHHHtHmHtHWmiWIHHlimilWIIIUHmUWm Ä Dombóvári Járási Épí­tőipari Ktsz műszaki vezetőt keres azonnali belépésre, mérnöki; vagy technikusi végzettséggel, 5—6 éves ki­vitelezési gyakorlattal. Fizetés 3000-től 3200 forintig. Jelentkezni lehet Dombóvár Hunyadi tér 20 sz. alatt. Telefon: 13—61. FILMKOCKÁK EGY LEÁNY JAVÍTÓ INTÉZET ÉLETÉBŐL Nehéz sors — Mondd, Józsi, mit szeretnél a legjobban? — Látni szeretnék — mondja a fiú halkan'. Az anya szeme könybelábad. Előttünk nem restem a könnyeket. A fiú pedig úgy sem látja, világtalan. Palkóék négy gyereke közül az egyetlen fiú, a tizenöt éves Józsi, születése után elvesztette szemevilágát. Az anya elmondása szerint a szülésznő valamilyen tévedés folytán lápiszt cseppentett az újszülött szemébe. Utána nemsokára hályog ereszkedett az alig párhetes fiú szemgolyójára. A család mindent elkövetett, hogy a fiún segítsen. Végigjárták az ország valamennyi ismert szemorvosát, szemklinikáját, abban a reményben, hogy valahol majd csak segítenek. Négyszer hajtottak végre szemműtétet — eredménytelenül. Csupán annyit sikerült elérni, hogy a fiú szeme a fényre érzékeny lett. Józsi Budapesten, a vakok intézetében szakipali tanuló. Az idén végezte a technikum második osztályát, 4,7-es ta­nulmányi eredménnyel. Vesszőfonást tanul. A szülőknek és testvéreinek saját fonású ajándéktárgyakkal kedveskedett. Az ajándékokon nem látszik meg, hogy világtalan készítette okét. Tökéletes a munka és a színösszeállítás. Józsi jövőre végez a technikummal, utána belép a Vakok Szövetségébe és pályát választ magának. Telefonközpontban szeretne dol­gozni, mint mondja: ha már nem láthatja a világot, leg­alább a drótokon keresztül legyen állandó kapcsolatban vele. A szünidő alatt otthon van Aparhanton. Segít szülei­nek a ház körüli munkában, ahol tudja, hasznosítja magát. A szülők és az idősebb lány a tsz-ben dolgozik. Józsi kél húgával ellátja az állatokat. Palkóék háztáji gazdasága tele van jószággal, az udvaron szárnyasok hada nyüzsög. Az ál­hatókat majd értékesítik, gyűjtik a forintokat. A család, mint vízbefúlő a szalmaszálba, úgy kapasz­kodik a Tolna megyei Népújság múlt év április 23-i számá­ban megjelent „A vakok ismét látnak” című cikkébe. A cikk arról szól, hogy egy külföldi kórházban sikeres műtétet hajtottak végre. Két világtalan asszonynál és két férfinél szemgolyó-átü Itetést alkalmaztak, s ezzel lehetővé tették, hogy a tíz-tizenöt évvel ezelőtt megvakult emberek ismét megláthassák a napvilágot. A család azóta böngészi az új­ságokat, hallottak a szovjet Filatov professzor szemműtét­jeiről és őrzik az újságban, folyóiratokban megjelent cik­keket. Gyűjtik a forintokat, mert minden áldozatot meghoz­nának azért, hogy világtalan fiuk meglássa a napvilágot. P. M. Transz-európai vasútvonal ViHamosítják a Moszkva~Kijev~Prága, transz-eu-rópai főútvonabtík Ez a vonal csak egyiké a mostanában villamosított vasútvonalaknak* A Szovjetunió 1965 végéig villamosított vasútvonalainak hálózata f—? amelyen villanyvonatok és motorvonatok közlekednek} — összegen SMtou kilométer volt, V-Uteny vonat a Szovjetunió egyik vasútvonalán. — 46 — Az országút szabad. Marika a szalmát szede­geti a hajából. — Ri, bi, ba, ba, bd, bi, ba, ba. Aztán jön egy rendőr. Marika személyazonos­sági igazolványát kéri. Marikáinak nincs sze­mélyazonossági igazolványa. — Tutti, coro! — Vég, maga ugyancsak nagy énekesnő lehet. Maga azt is tudja mondani, hogy teke, teke, teke, és közben beszélget is... hogy csinálja ezt?... igen hálás lennék ha elárulná. — Teke, teke, teke... — sziszegi Piroska. — Na most... egyet... kettőt... hármat... négyet, A hálóteremben csend van. Mindenki alszik. Gáfor a mamára gondol, akit sohase ismert. Izeg-mozög az ágyában, valahol összegyűrődött a gumilepedő. A mellette lévő ágyban a kis Bdr- fcásy lány szuszog. Tizenhárom éves, törékeny teremtés. Lopásért van itt, olyan mint a szarka, mindent elvisz, ami a kezeügyébe kerül. Gáfor hihetetlen szánalmat érez iránta. Óvatosan az ágya fölé hajol, végigsimogatja. Birkásy félijed, kiabálni kezd. Az egés-z háló­terem fölriad. Jön a csontos arcú nevelőnő. Gáfor arcán csattognak a pofonok. — No, ne, ni, na, non... A pofonok nem fájnak. Gáfor Birkásy édes­anyja akart lenni, dajkálni akarta. Gáfor saját maga édesanyja alkart lenni, a mama helyett is, akit nem ismert.-— Tutti coro! — Olvasta kiérem a vietnami hadszíntérről a — 4? — legújabb jelentéseket? Ezek az amerikaiak már megint újabb offenzívát kezdenek. — Nem, még nem jutottam hozzá. Mamuci így mondja, még nem jutottam hozzá — de ezt olyan előkelőén tudja mondani. — Apu, ugye szeretnéd ha háború lenne? — Viola megbolondultál? — ezt apu és anyu is egyszerre mondják. Apainak a szemüvege a hom­lokára szalad. És minek magázzák egymást? Napóleon biz­tosan nem magázta a feleségét. — Nem, ezt nem lehet, kibírni — mondja han­gosan Viola. — Mit nem lehet kibírni? — támad ná az áliafcszelidítő. — Bocsánat, hangosan gondolkoztam. — Itt nem gondolkozni kell, hanem énekelni. Igen. énekelni és nem gondolkozni, bármit: no. ne. ni, non, teke. teket... motyogom magam­ban. Csak nem gondolkozni. Semmi se fájhat annyira, mint a gondolatok. Az énekóra után számba vettem a barátaimat. Egy félbarát félét találtam is az iskolaügyön. A magam ügyével nem mertem volna fárasztani, mert azt már régen tudom, hogy a barátság fordított arányban áll önmagával, minél jobban igénybe vesszük, annál kevesebbet bír el. — Bonyolult ügy — legyintett — plasztikai műtétek... öregem te egészen belegabalyodtál. A végén majd cukros bácsi lesz belőled, fogod hor­dani nekik az édességet, egyik-másik majd meg­szökik, bekopogtat nálad, hogy adjál éjjeli szál­lást, vagy hogy bújtasd el a rendőrség elől...- 48 ­Elmeséltem neki Vég Piroska esetét. ESgyel- mesetn hallgatott. — Az ilyeneket fel (kall akasztani — mondta. — Kiket? — Hát azt az apát vagy nagyapát, vagy ki az ördögöt. Elköszöntünk és kezet fogtunk. Idegességemben a gombjaimat számolgattam. Tudat alatt p>edig ez a mondat cikázott bennem, akár csak egy túl gyorsan vetített filmfelirat. Fel kell akasztani Piroska apját? Nem kell fel­akasztani? Az utolsó gombnál épp>en az jött ki, hogy nem kell. Piroska apját nem kell felakasz­tani. Pirosíka apja gyereket akart, amikor örökbe fogadta azt az árvalányt- Talán semmi rosszra nem gondolt. Aztán egyszer a serdülő lány hoz­zábújt... megcsókolta... Piroska apját még sohase csókolták így meg... A felesége ösztövér frigid nő. És aztán Piroska apja meg is szerette azt a kis árvalányt, biztosan így van... Férjhez is adta, gondolt a lény jövőjére, mindent rendbe akart hozni... de mégsem lehetett., mert szerette Pi­roska édesanyját... és aztán mégis botrány lett... és akkor ő a faragott székkel fej bevágta azt az idegen fiatalembert, aki egyszerre véglegesen férjnek gondolta magát... és most súlyos testi sértésért bezárták... Most ott ül valamelyik ke­rületi fogházban, se felesége, se gyereke,' se unokája... Igazán nem tudom miért kellene Pi­roska apját felakasztani. És ha felakasztják?

Next

/
Thumbnails
Contents