Tolna Megyei Népújság, 1966. július (16. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-31 / 180. szám

ESTE

A hotdfaiú szemekbe tűnt ek most könnyek örvénye takarja.

Madár zuhant ezüst avarra,

kék szárnya, mint örök szünetjel —

a csendet sírásig akarja.

Egy csillag — arcát leemelte — s a — nincs tovább — kéjébe veszti, míg álmában felsír az esti magányú Föld, árnyakkal telve.

Kezet a kéz el nem ereszti.

NYÁR A SZOBÁBAN

BALOS ROZITA

Esti december a holdat fényezi tejszínű fákra — függönyön almavirágba botlik az utcai holnap.

Régi harang szava-mása visszaverődik a csenden, széllobogós haja reppen, angyali kék suhanása.

Nyár a szobában — örökre lágy mesedallam enyész el. fájdalom égszínű fénnyel hamvad az éj peremére.

JOBBÁGY KAROLY:

A HAJNAL

Szegény, még kissé fázva didereg. Babusgatom őt dúdolva nagyon.

Olyan, akár egy árva kisgyerek, csak tántorog az utcasarkokon;

még nem tudja, hogy jöjjön- menjen-e? — ha nem félne, hát rína egy kicsit. Kiles ingéből melle, köldöke és látni sovány, nyeszlett vállait.

Én láttam őt, amikor született; a terhes éjjel méhe meghasadt... Együttérzően méla tehenek bőgtek a szénás fészerek alatt.

Egy pár óra.'.A és látom újra őt kiterítve, — a Nap gyilkolja le, és mely virrasztó éjjelembe nőtt, nem dobog bennem kis, ijedt szíve.

Megyek, a Naptól szinte csillogó tócsában nézem sápadt arcomat.

S a. pillanat, — a bennem elhaló — tapogatózva dünnyög, mint a vak.

ARANVFŰST

, Áf ftnber nem beszél egészen És azóta már esak a düh és Idézné szerettem volna min** különös es fura kis fájdalmakról, keserűség emléke van meg, amit dig, mikor akarom. Képtelen vot- csalódásokról, lesújtottságokról, a boltból hoztam ki magammal, tam megjegyezni. Próbáltam be- anuk olyanok, mint a finom füst, A fürge, boldog óhaj a kép után, lehelyezni a hangjait ismert nőit verőfényes kék égre szállóan, eltűnt, mögéje kallódott. No, tába, hogy vele együtt eszembe de hu orrod éri szaga, fanyar lesz meg ezek szavak maradtak, mint jusson. Ez sem sikerült, Megug- ós keserű, valami mindennapos epitáfium, rótt, elbújt előlem. így hordtam

Kölyökkoromban egy képes új- e9V kedves, elhunyt fura érzés- csak magamban, mint valami sagban láttam egy képet. Nacfy- manócska sírján. csélcsap vöcskét, edd az enyém

szerű volt, kacagtató és amellett éz az egyik, is, nem is,

titokzatos. Távoli különös világ A másik egy dobról szód. Azt Jiguráit mutogatta. sem tudom róla, miféle szerzet Valaho™

Egy ravasz majmot ábrázolt- pontosan. Műdal, operett, vagy az oroszlánt becsapja, a kroko- operarészlet, Egynéhány ütem szola£tattak’ kzs htla; hogy ‘-a düussal együtt és a háttérben mindössze. UTem romba nem kaptam es szerelmet

Tersánszky J. Jenő:

nem vallottam a háziasszony

SőtZ h anyjának tisztes hatvan évével.

Sót ez sem volt birtokomban. ^i Anellett véletlen ültem. Az

óra az én dalomba kezdett, s ha annak a gyönyörét mondhatnám el, amint a régfeledt folytatását

egy neger adott példát a pukka- dozásra.

Valahol gyermekvendégségen Akkor jött, amikor akart, s tá- láttam ezt a képet, és ha eszembe vozott éppígy nyomtalan. Valójutott, sírhatnékom támadt, hogy Sággal bújósdit játszott velem, nem az enyém, s nem falhatom Szeszélyes volt, megkínzott, meg- V>

szemeimmel naponta. járatott. fi veget is hallhattam a szó

Tévedés, hogy ez aztán a hátul- Sohasem tudtam hol és mikor k?véng me 0 ■

gombolás idővel el is kavargóit jelenik meg. Mindennapos, józan Nem sejtik már mi történt? rólam. Nagy fiú voltam és vala- emberforgatagban, hímes hajnali Egy ostobasággal több, amit so- húnyszor hasonló képet láttam, fetrengések alatt, esti sétán. Egy- hasem bocsátók meg magamnak, visszatért ez a vágy. Frissen, kö- szeresük fülemben volt és ajka- XJjra és újra eljátszottam a dalt vetelően jött, mint annak ide- mon. Trallallara! Füttyre idomé- elejétől végig, addig, amíg úgy jén és áttörte az évek kiábrán- tóttá a számat és tündérkézzel meg nem tanultam, hogy bármi - dultságát, valami olyan forrná- csapott szét bensőmben. kor fütyülni kezdhessem,

ban, hogy nem a szemem pillan- Drága szomorúság, vágy sírt Akhnr ^ és másnao

tqsa érett azóta, hanem ezek az fel. TJjra láttam és szerettem egy . ..... ríjn.,,,.,!,.. £

aj ^am%kÖZamrt^aíoshohh0Z ledVf\arcot- V£ro éreztem, hogy bJekeyJhete^ ^ ^ amit ^ “vl ’ 03 w 7 íei minne£> pert hínno, a füt ülök selejte’ melódiács.

egyetlenhez merve. dolgok, emberek, árnyékok, ami- ^ ^ Tucatonként termelnek

Egyszer, később, egy könyves- két hárítanom sem kell magam £fente és semmi más. Az emlé- boltban jártam. Várakozva egy előtt, átgázolok rajta. Húsz evem , . zokoaá^t és kacaaást és bekötött képes újságot ütöttem kiáltott vissza értem, kacagóan, mto

fel unalomból. Nini! Egy pil- zokogoan, vadocosan... néhány lanatra sóvár, édes öröm kerge- hangra, egy feledt taktusra fűztődön át szívemen. Az újságban ve. De ahogy érkezett, úgy illant Atkozott, bárgyú, zenélőmasi- ott állt a kép előttem. Gyerek- dl megint. nája!

szívem vágya.

De csak egy pillanat volt. A következő valami kaján, gálád kézzel, mint valami gonosz va_- rászló, elhúzott szemeim előtt,

Ott volt a kép. De közönségesen, silányul, amin tizen lapozok át.

Mert az volt, a régi, az igazi, az egyetlen.

alkalom, érte mehetsz, mert onnan csak egy ugrás a műút.

Corkery szíve megtelt elégedettséggel és jóakarattal, míg a lagúnán hajózott tutajával felfelé. Nem is olyan lehetetlenek ezek, az öreg Scotty, meg a bandája — gondolta magában. Lehet, hogy majd beveszik maguk közé máskor is, ha munka akad, hálójavítgatás, fuvarozás, vagy efféle. Közben megtalálta a görcsös gumifát is, annak rendje és módja szerint, s a vastag kötéllel erőlködve felhúzta a szálfákat a meredek partoldalon. Elhelyezte valamennyit a fa lombjai alatt, s még zöld ágakat is szórt rá, hogy elrejtse a kíváncsiskodó szemek elől.

Egész este az új házról álmodozott Marthával. A másnap délelőttöt kocsmában töltötte, s egymás után hajtotta fel a poharakat, hiszen áldomást kell inni az embernek, a szerencséjére. így aztán kissé remegő lábakkal, ködös aggyal ült fel a teherautóra szürkületkor, hogy megkeresse és felrakja a maga szálfarakományát. Ott volt a gumifa. Fáradtan, hajlottan lógatta ágait. Közelében a gumikerekek és mezítelen talpak nyomát is megvilágította Corkery lámpása. Ám a nehéz fáradsággal odavonszolt szálfái eltűntek. Düh kerítette hatalmába. „Hát mégis becsaptak, gazembe- rek! — gondolta, miközben a halászok barátságos arca felvillant előtte. — Alakoskod iák, no de-sebaj, megkapják a magukét!”

Corkery tudta jól a törvényt, hogy a partravetett hajóteherről azonnal jelentést kell tenni, s tilos azt saját célra felhasználni. S bár reménytelennek látszott, hogy a maga részét visszaszerezze, arról még gondoskodhat hogy másnak se sok öröme teljen az egészben.

Néhány nap múlva fegyveres ■árűr látogatta végig a halászok

kunyhóit. Mindenütt ugyanaz a jelenet játszódott le: látszólagos értetlenség, tagadás, könyörgés, vita, végül mindannyiszor hátramenteik a fészerbe, udvarba, ahol felhajtották a kátrányos ponyvát a glédába rakott szálfákról. Corkery ott állt a saját kalibájának ajtajában, s élvezettel figyelte, ahogy a járőr házról házra járt, s mindenütt néhány sort ír a jegyzetfüzetébe. Tán még boldogabb volt. mintha zökkenő- mentesen elszállította és jó áron eladta volta a fát.

De ahogy teltek a napok, a bosszú édes íze kissé megkeseredett a szájában. A szálfát nem szállították el, hanem helyben elárverezték, s az egész faluban nem volt más, aki alkudjon rá, mint maguk a halászok. Oly sse- kédy áron kapták meg, hogy csupán a kötelező vámösszeget fedezte. Az árverés napjától kezdve pedig özönlöttek a teherautók a városból, s vitték a fát végtelen sorokban.

Corkeryf senki nem vádolta árulással. De úgy néztek rá, mint valami visszataszító, ocsmár.y tárgyra, amelyet, ki tudja honnan sodortak ide a tenger hullámai. Ha élhaladt egy beszélgető csoport mellett, egyszerre minden hang elhalkult. Még a boltos, meg a'1 kocsma csaposa sem elegyedett beszédbe vele, munkát pedig még nehezebben kapott, mint régebben. Szinte lehetetlenné vált az élete, s a megélhetése is. Felesége, Martha egyre kitartóbban buzdította, hogy költözzenek más vidékre. Corkery már-már hajlott a szóra. s egy reggel, mintegy búcsúzóul, kiment a laguna partjára azzal a titkos reménnyel, hogy talán sikerül néhány rákot fogni. Ahogy botjával ütögette a bokrok ágait, a bot vége váratlanul valami kemény tárgyba ütközött. Széthajigálta a már régóta letördelt száraz ágakat, s ott hevert előtte egy egész halom szálfa, mind edkorhadva,

megvetemedve. Ez volt az ő farakása? Igen, hisz még a szét- foszlott kötélcsomók is ott voltak a fatörzsek között, s a gumifa göcsörtös ágai is ráhajoltak a halomra.

Alig száz méterrel lejjebb észrevett egy másik görbe törzsű gumifát. Biztosan erre gondoltak a halászok, s ő is ahhoz a fához mehetett a teherautóval akkor éjszaka, mikor, ki tudja, milyen ördög bújt belé. A szesz, vagy a harag elvette az eszét: csalt arra tudott gondolni, hogy meglopták. Sokra megy most már ezzel a fával! Hogy örült neki, mennyit fáradt vele, s végül semmi hasznát nem veszi, hiszen a fa elkorhadt, s ő elköltözik. És mégis, valahogy nem ez a gondolat volt a legfájdalmasabb Corkerynák, amint ült, s bámulta a sötét vizet. Ismét eszébe jutott az a nap, amikor együtt dolgozott a szálfák fölrakásán a halászokkal, s a baj társiasság érzése a közösen elszívott pipadohánnyal és a korty rummal együtt melengette a szívét.

Sokáig ült ott elmerengve, fülében még ott csengtek a csipkelődő megjegyzések, a nyüzsgő, munkálkodó sokaság zaja, de aztán újra valami gonosz indulat fogta el, amint, pillantása a szálfákra esett...

Fordította: ZILAHI JUDIT

Vance Palmer (1885—1959) Queens- landben (Ausztrália) született egy tanító családjában. Sokat utazott Európában, Ázsiában, majd hazatérve tisztviselőként, később tanítóként dolgozott. Az első világháború után az írás maradt egyetlen hivatása. Tucatnyi regényt, igen sok novellát, verset írt, de pem kevésbé jelentős kritikai, életrajzírói és újságírói munkássága sem. Élete végén az ausztrál rádió vezető irodalomkritikusa volt, s abban az időben alkotott több rádiójátékot és színdarabot is.

BERTÖK LASZLÖ:

NYÁR

Galambokat fodroz szikrázóvízű ég. abrosznyi messzeség guggol egy bokorhoz.

Dombok közé feszül a hangtalan meleg, ha szél pendíti meg, egy percre felrepül.

Megakadt, lásd. a nyár., a rozs fölött remeg, rétinges emberek csapataira vár.

Készítsd te is magad, próbáld meg, mennyit ér erőd, a bor, kenyér, mennyit a nyári nap.

Míg magad görbíted feszes kévék fölé, a kötelek közé szorítsd be hitedet,

hogy összegyűl a nyár békésen, tüzesen, s a szikrázó vizen mindig ragyog madár.

PERMETEZŐ

HERNER LAJOS fametszete