Tolna Megyei Népújság, 1966. július (16. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-31 / 180. szám

s TOLVA MEGYEI NEPCJSAO 1956. faint* sí. Örömmel újságolom, hogy olyan helyen voltam, ahová az ember életében normális körülmények között csak egy­szer jut el. Nekem megadatott, hogy vén fejjel bemenjek — egy nőbe. Ügy képzelje ám, hogy benne sétálgattam, még a kardomat is pengettem, miközben közelről bele­néztem a veséjébe. Sok mindent láttam itt. . Erről akarok most írni. Ee előbb még elmondom, hogy ez a nő Stockholmban, a Modem Művészetek Múzeumának legnagyobb csarnoká­ban fekszik. Állandóan ki-be járnak belőle. Jean Tinguely, a hölgy alkotója op-art divat szerint öltöztette fel. Ott lehet bemenni... Hogy is mondjam, hol lehet be­menni? Szóval be lehet menni, és kész. És mi mindent lehet itt látni? Az ember bemegy, körülnéz, röviden tájékozódik és aztán elácsorog a nő jobb térdében, ahol a képhamisítók kiállítását láthatja. Innen átmegy a bal térdébe, ahol a múzeum látogatói frissítőt vásárolhatnak. Egy kis kevergés után a gyomrában rátalálhat az em­ber a Coca-cola bárra és az étteremre. Mondhatom, stí­lusos helyen rendezték be az éttermet. A gyomorban. A gyomorból az ember kijuthat — nem a bélrend­szeren keresztül —, a hasfelületre, ahol gyönyörű teraszt alakítottak ki és ahonnan nagyon szép a kilátás. Hosszan üldögéltem a nő hasán, majd ismét vissza­bújtam a nőbe. Bent nem nagyon tudtam tájékozódni. Egy nyíl planetáriumot mutatott. Bementem. A helyiség kikép­zése ismerősnek tűnt. Csak gyanítottam belülről, hogy mi lehet. Kívülről aztán megállapítottam, hogy a jobb mell­ben voltam, ahol egy csillagjós mondott jövendőt. Arról egy szót sem szólt, hogy a jövőben gyarapodnak-e ezek a szobrok és megadatik-e mindenkinek, hogy életében több­ször is sétát tehet ilyen helyen. Beültem a nő bal karjába, ahol mozi van. Igaz, e’ég kicsi, mindössze tizenkét férőhelyes de én megelégedtem ennyivel is hisz soha életemben nem hittem volna, hogy az ember mi mindent láthat egy nőben. Péter, a csavargó volt a film címe és Greta Garbó játszotta benne a fősz re- pet. Már nagyon mozgott a bal karja, amikor átsurrantam a jobb karjába, aho1 feladtam egy táviratot önnek — bi­zonyára már megkapta —, hogy várjanak a lapzártával, mert küldöm a levelet, csak előbb most már bejárom a nőt. Megvizsgálom tetőtől talpig. Mondom, bent voltam a jobb karjában, ahol posta- hivatal van, telefonfülkékkel, úgy, hogy az ember még ki is beszélhet a nőből és meg tudják állapítani a kintiek, hogy fiú, vagy lány beszél kifelé. Bonyolult a nő belseje. Ezt a költők csak sejtették. Én nem sejtem, hanem tudom. Annál is inkább tudom, hogy milyen bonyolult, mert piros és zöld lámpák szabályozták a forgalmat. Kint is, bent is nagy volt a tolongás. A kin­tiek mind be akartak jutni, a bentiek pedig bent jól érez­ték magukat. Alig jutottam az igazgatóhoz. Mindenki öt ostromolta a kérdéseivel. Én is feltettem neki a kérdést és nagy meg­lepetésemre nevemen szólított: — Hát maga is itt van, kedves Hári? Csak nem akar írni a mi nőnkről? — Dehogynem! — Az nem lesz jó, mert magáról mindenki tudja, hogy lódít. A végén még ezt a nőt sem hiszik el magának. Végül megmagyaráztam neki: nálunk otthon sok min­dent elhisznek, még a jelentéseket is, miért kételkednének az én szavamban. Ez megnyugtatta az igazgatót és haj­landó volt nyilatkozni. — Ez a hatalmas szobor művészi alkotás — kezdte. — Múzeumunk fennállása óta ennek az alkotásnak van a legtöbb látogatója. Számos külföldi csak azért keresi fel Stockholmot, hogy lássa a Nőt. Most némi változtatást esz­közlünk a szobor belsején. Még meglepőbb dolgokat muta­tunk be. Erre a meglepetésre magam is kíváncsi vagyok. Aján­lom minden magyarnak, ha Stockholmban járnak, feltétle­nül menjenek be a Nőbe, mert otthon csak küldik oda őket de csak Stockholmban van lehetőség arra, hogy en­nek eleget is tegyen az ember. Végigmentem a nő gerincén és miközben a nyakában egy létrán kapaszkodtam felfeléi hogy eljussak a szájba, ahonnan mint egy ablakból beláthatom a jövőt is, az utá­nam jövő alkotóval beszélgettem. Az alkotó szuszogott, miközben ezt mondta: — örömmel állapítom meg, hogy az alkotásom a nők­nek is tetszik, sőt ők úgy vélik, hogy ez a nagy közönség- siker a húdolás újabb jele. Kinéztem a nő száján. Kémleltem a. jövőt. De a jövő beláthatatlan volt. Azért mintha derengett volna valami a távolban. Egy férfiszobor, amelyre nem az volt írva, ami a női szoborra: „Honni sóit qvi mai y pense” — Szégyellje magát, aki rosszra gondol —, hanem ez: „Ismerje meg az eddig ismeretlent belülről ’ És a bejárat fölött is volt egy tábla: „Csak nőknek!”. Hát, szóval vége a mi titkunknak is. Belénk jönnek és felfedeznek bennünket belülről a nők. Akik a tehetetlen robotemberek világát szeretnék megteremteni A láthatatlan nyakörv — Bűntény Jacksonban Ezzel zárom soraimat. Tisztelettel: Néhány évvel ezelőtt Jackson amerikai városka lakóit különös idegenek érkezése hozta izgalom­ba. Elsősorban a zárkózottságuk volt szokatlan. A város lakóival nem létesítettek semmilyen kap­csolatot. Három hónapon keresz­tül minden reggel kiutaztak a I csendes külvárosba, ahol az ideg- 1 gyógyintézet épülettömbjei áll­tak. Az ismeretlenek közül kitűnt egy ötven év körüli, középter­metű, sötét hajú, szúrós tekintetű férfi — Roberts doktornak hív­ták. A helyi lap tudósítója többször meg akarta fejteni a rejtélyes idegenek titkát, de mindig eré­lyes elutasításra talált. Egyszer látogatóként sikerült bejutnia az ideggyógyintézet folyosójára. Már be akart lépni a kötözőbe, mert megtudta, hogy Roberts és mun­katársai ott tartózkodnak, ám egy erős kéz nyakon ragadta, és két ápoló azonnal a kijárathoz kísérte. Nem tudni, hegy sikerült vol­na-e valaha hiteles információt szerezni a jacksool ideggyógyin­tézetben folytatott kísérletekről, ha nem jön közbe egy beteg né­ger váratlan halála. Amikor a négernek a kórház konyháján dolgoz» rokona belépett a hulla­házba, az elhunyt koponyáján egy csavarokkal ráerősített elekt­romos szerkezetet pillantott meg. A helyi négerszervezetek veze­tői elhatározták, hogy az ese­ményt nyilvánosságra hozzák. Kitört a botrány. Roberts dok­tor és kollégái pár nap múlva távoztak Jacksonból. Körülbelül ugyanabban az idő­ben, amikor Jacksonban a né­gerek tüntetó:eket rendeztek a tragikus incidenssel kapcsolat­ban — egy másik amerikai vá­ros Montgomery sebészeti kli­nikáján megjelent a stanfordi egyetem tudósainak egy csoport­ja. Megjegyezzük, hogy valami­kor ugyanezen az egyetemen dolgozott Roberts doktor is. Az új orvosok gyomor- és nyelőcsőbetegségekbsn szenvedő négereket gyógykezeltek. De az általuk alkalmazott gyógyszerek sajátos hatást váltottak ki. Egyes betegeknél a lelki dep­ressziót kitörő jókedv követte. A zsugoribb természetű betegek, akik korábban elzárták a látoga­tóktól kapott édességeket, most • egyszerre adakozókká váltak. Azok. akik korábban szeszélyesek voltak az orvosokkal és nővérek­kel, most egyszerre megnyugod­tak és szelídek lettek. Ám kevesen tudták, hogy a Jacksonban és Montgomeryben folytatott kísérletek egy titkos' manővernek csupán egy részét képezték. Az egész kísérletnek az volt a célja, hogy megtalál­ják az emberi magatartás mes­terséges megváltoztatásának mód­ját. Röviddel a leírt események után a stanfordi egyetemi klini­kán a CIA egyik munkatársa ta­lálkozott Roberts doktorral, és elégedetlenségét fejezte ki amiatt, hogy Roberts, az „ügyes kons- pirátor” bizonyos hibákat vétett és részleteket hozott a nyilvá­nosság tudomására a kísérletek­ről. — Nem tudták idejében le­venni az elektródákat arról a fe­ketéről? — kérdezte bosszúsan a CIA embere. — Amerikának súlyos erkölcsi veszteséget okoz­na, ha a kommunisták tudomást szereznének arról, hogy önök mivel foglalkoztak Jacksonban. — De hiszen ez közönséges implantációs műtét is lehetne — mentegetőzött dr. Roberts. tetést, — elektródák beszerelését jelenti a mélyebb agyterületekbe. A tudósok nemrégen kezdtek próbálkozni a súlyos idegbetegek gyógyításánál azzal a módszerrel, hogy elektromos árammal inger­ük az agy mélyen fekvő részeit: ez a módszer általában csökken­tette, vagy megszüntette a tűr­hetetlen fejfájást. Amikor újabb területek keresésével kísérletez­tek az elektródák beültetésénél, az agyvelőben felfedezték az úgynevezett „gyönyör- és szenve- désközpon tokát". Egyik esetben az elektromos ingerek kellemes érzéseket vál­tottak ki a betegből, másik eset­ben pedig fájdalomérzést, rette­gést, később pedig depressziós állapotot. A becsületes tudósokat egyedül az a törekvés vezérelte az imp­lantációs kísérleteknél, hogy le- küzdjenek bizonyos súlyos ideg­betegségeket, új utakat fedezze­nek fel az agyvelő bonyolult megbetegedéseinek gyógyításá­hoz. „Amíg nem ismerjük tökélete­sen az elektromos ingerlés ha­tását, addig csak rendkívül sú­lyos esetekben szabad alkal­mazni és a legnagyobb óvatos­sággal” — figyelmeztette tudó­sait D, Wooldrige ismert ameri­kai pszichiáter. A máchigani egyetem egyik tantermében 1963-ban zárt ta­nácskozást tartottak, amelyen szakembereken (pszichiátereken, fiziológusokon, sebészeken stb.) kívül részt vettek a Pentagon és a CIA emberei, és az atom- .háború egyes teoretikusai is. Az egyik felszólaló —- az amerikai hadsereg ezredese — a követke­zeket jelentette ki: „ ... Az atomháború viszonyai megkívánják tőlünk, hogy olyan speciális katonai alakulatokat hozzunk létre, amelyeknek tag­jai nem ismerik sem a félelmet, sem a habozást... Delgado és a Pentagon Az állatok és az ember maga­sa bbrendű idegtevékínysését ta­nulmányozó pszichológusok nyel­vén az „implantáció” szó béül­Ha ezeket az embereket elekt­ródák rendszerén keresztül az agyba jutatott elektromos jelzé­sekkel távolról irányítani tud­juk, akkor a legbonyolultabb helyzetben, nukleáris robbanás közepette is támadást indítha­tunk és eredményt érhetünk el. Az ilyen irányú kísérleteket már ma el kell kezdeni, s részletesen ki kell dolgozni az elektródák gyors és biztonságos beültetését az agy azon területeire, amelyek az optimizmus és a rettenthetet­lenség hangulatát ébresztik az emberben. Ez elsősorban erkölcsi problé­ma, mivel a beültetési kísérle­tekhez nemcsak reménytelenül beteg emberekre van szükség, hanem kevéssé beteg, sőt telje­sen egészséges kísérleti alanyok­ra is. Éppen ezért az implantá­ciós kísérleteket a legkörültekin­tőbb óvatossággal, a legnagyobb titokban kell végrehajtani.. Röviddel a tanácskozás után az Egyesült Államokban megkezdőd­tek a kísérletek, amelyeket W. Piccard, ismert amerikai szocio­lógus joggal nevezett ,.az em­beri lélekkel folytatott manipu­lációnak”. A Pentagon által finanszíro­zott „tudományos kísérletek” té­mája nem a gyógyítás, nem az agyműködés különböző titkainak felfedezése, hanem durva beha­tolás az ember pszichikumába, azzal a céllal, hogy erőszakosan, mesterségesen megváltoztassák. Ezeket a kísérleteket a spa­nyol származású M. R. Delgado pszichológus irányította. Delgadónak nem engedtek a közelébe riportereket Csak egy­szer jutott el tőle néhány mondat a sajtóba. De ezek a szavak elég ékesszólóak... „A lázadásra, a forradalomra törő embernek nem lehet önálló­ságot adni, — jelentette ki dr. Delgado. — Nyakörvet kell akasztani rá és vezetni, mint a kutyát” Delgado a Yale-i egyetemen gyönyörűen berendezett labora­tóriumot kapott, s odaszállítot­ták neki a klinikákról a kísér­leti alanyokat. Delgado klinikai tevékenységé­nek eredményeiről a Yale Daily News című lapban megjelent rövid közlemény alapján is íté­letet alkothatunk. A lap mun­katársa, aki nyilvánvalóan jelen volt egy foglyon végzett kísér­leteknél, a következőket írta: „A modem technika olyan esz­közöket dolgozott ki, amelyek elektromos úton ingerük a tel­jes öntudatnál lévő ember agyát. Az elektromos áram erősen befo­lyásolja az idegeket, parancsokat továbbíthat az agynak, különböző mozdulatokat, érzelmeket és hallucinációkat válthat ki, jó vagy rossz hangulatot, ellenséges vagy baráti érzelmeket kelthet és alapjaiban átalakíthatja az embert.” A vegyi terápia szörnye Aldous Huxley, angol író 33 évvel ezelőtt „Szép új világ” című fantasztikus regényében megrajzolta a „jövő századok diktátorának” alakját, aki „Szó­rna” tablettával rákényszeríti alattvalóit, hogy megbéküljenek a technokrácia uralmával. A napi tablettaadag biztosítékot nyújtott „a környező világról kialakított torz, egyéni véle­mény”, „a társadalmi zűrzavarok és a felforgató eszmék terjesz­tése” eüen. Az amerikai kórházakban már ma is egyre nagyobb mértékben alkalmazzák az enyhébb, vagy erősebb nyugtatószereket. Kö­zépnyugat egyes nagyvárosaiban az orvosok által felírt összes gyógyszerek egyötöd része — ideg- csillapító. Szerte a világon sokat írtak már a különböző nyugtatószerek mértéktelen szedésének romboló hatásáról. De itt nem ezekről az idegcslUapítókról van szó. Eze­ken kívül ugyanis még vannak élénkítő tabletták, „igazság-tab­letták” stb. Ezeket a CIA és a Fentagon orvosai alkalmazzák. „A vegyi készítményeket már gyakorlatilag alkalmazzák az olyan lelki manipulációknál, ame­lyeknek az a rendeltetésűk, hogy megszüntessék az osztályellenté­teket” — ismerte el Werrow, . amerikai szociológus. Tavaly ősszel Dél-Vietnamban a felszabadító csapatok eüentá- madása idején a partizánok fel­szabadították amerikai fogságba esett társaik egy csoportját, ösz- szesen nyolcán voltak, valameny- nyien 22 évesnél fiatalabbak, és fizikai bántalmazás nyomai nem látszottak rajtuk. Egy körülmény vált gyanússá: a fogságból sza­badultak lelkiállapota. Hárman nyomott hangulatban voltak, s minden iránt közömbösek, a többi viszont túlságosan izgatott, természetellenesen élénk. A beható orvosi vizsgálat alá­támasztotta, hogy a foglyokkal valamilyen erős hatású gyógy­szert szedettek... Ez év februárjában a dél- vietnami felszabadító hadsereg megkínzott harcosai között olyan halottakat is találtak, akik a be­léjük kényszerűen nagymennyi­ségű gyógyszertől pusztultak el. Nemrégen még azt tartották, hogy a német fasizmus az ember fizikai és erkölcsi megcsúfolásá­nak felülmúlhatatlan rekordját áhította fel. Delgadónak és tár­sainak kísérlete azt mutatja, hogv az Egyesült Államokban akadnak emberek, akik minden áron túl akarják szárnyalni ezt a szé­gyenletes rekordot. L. Szainojlcv

Next

/
Thumbnails
Contents