Tolna Megyei Népújság, 1966. július (16. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-22 / 172. szám

366. július 22. TOLNA MEGYEI NP.PÍ’I'vAO s Csatár és környéke „EZEN A HELYEN fogatott el 1710-ben Béri Balogh Ádám, II. Rákóczi Ferenc dandárnoka, aki a hős tulajdonságait a hon és a sza­badság szent szeretetével egyesíté s elvhűségéért kegyetlen vértanú­ságot szenvedett, örökös tisztelet emlékének! A haza minden előtt!” Ez áll az emléktáblán. Nerhzeti történetünk egyik legdicsőségesebb szakaszát idézi. Annak a hős tábornoknak állít emléket, aki seregével a diadalt diadalra aratta még akkor is, arcúkor a dicső szabadságharc szerencsecsillaga már leáldozóban volt. A hely, ahol az emlékmű áll... Nos, itt már egy kicsit bizony­talan az ember. Nem, nem he­lyezték át az emlékművet, ott áll most is a vaskos elszáradt fa­törzs mellett, amelyet a nép­nyelv Béri Balogh Ádám fájá­nak nevezett el, mivel e mellett fogták el a hős tábornokot. Ezt a helyet egészen eddig így je­lölték meg az érdeklődő részé­re: „Tessék menni délre a város­ból kivezető úton, s amint kiér a városból, majd elhagyja Csa­tárt is, ott találja meg a Béri Ba­logh Ádám emléktáblát.” Ha pe­dig most érdeklődik valaki, már nem mondhatjuk hogy el kell hagy­ni a várost, Ugyanis ez a rész ép­pen napjainkban olvad össze a város lakott településével. A csatári völgyből kijövő csa­padék feltöltötte az út és a hegy közti részt. Kukorica- és répatáb­lák sorakoztak itt évtizedeken keresztül. Most pedig a villany- vezetéket tartó betonoszlopok sorakoznak. És nyakig érő gaz. Ez azonban jelen esetben nem a hanyag művelést mutatja, ha­nem, hogy a környék szántóföldi művelését abbahagyták, s hozzá­csatolták a városhoz, lakóházak építése céljából. A buja gyom­növény tehát az átmenet vele­járója. De a gaz éppen eltűnő­ben van. Egyik helyen a teher­autók taposnak utat, a másik he­lyen a gyalogosok, az utak men­tén pedig mindennap újabb tisz­ta foltokat teremtenek az embe­rek kaszával, ásóval, lapáttal. Mélyülnek a gödrök, földhányá­sok: készül az épületek alapozá­sa. A földhányások, gödrök mel­lett megjelennek a kőhalok, tég­larakások, homokkúpok és jönnek a kőművesek. — Mi vasárnap ástuk ki a gödröt — mesélik Jantnerék. A gödrön a szuterint értik. Vasárnap összejöttek a munka­társak, rokonok és vagy 70 köb­méter földet kidobtak. Másnap már dolgozhattak a kőművesek. Itt még egyelőre lefelé kell hor­dani az anyagot, mert még csak a szuterint falazzák. De így is csurog a verejték mindenkiről. Árnyéknak nyoma sincs sehol, a nap pedig perzsel. HÁROMSZOBA-összkomfortos családi házat építtetnek Jantne­rék — OTP-segéllyel. Kőműve­seket, segédmunkásokat fogadtak, de a családból is mindenki dol­gozik, aki „hadra fogható”: az ifjú Jantner Ferenc — egyébként a mentőállomáson dolgozik — a maltert hordja. Édesapja, idős Jantner Ferenc, aki mór a hat­vanon is túl van, a téglát hord­ja. Az egyik segédmunkás, aki a meszes habarcsot keveri, Hart­mann József, ö a nyári vakáció­ját tölti itt: egyébként Pécsett tanul a művészeti középiskolában. Apja a DÉDÁSZ dolgozója. — Kell a pénz a tanuláshoz. Hétforintos órabért kapok, és mondanom sem kell, ez jól jön a diáknak. Kezén kesztyű, mert a tenyér nem szokta meg a szerszámnye­let, a hátán verejték csorog vé- .gig­— Azért ki lehet ezt is bírni. Hamiskásan hozzáteszi: — Annál is inkább, mert ez az utolsó napom. Holnap már a zeneszerszámmal kell foglalkoz­nom. A másik „segédmunkás”, Ka­kas György éppen hogy csak „be­ugrott” néhány percre. De ez a néhány perc, már több mint egy órája tart. ö a kórházban dol­gozik, s eljött segíteni ide Csa­tárra az egyik ismerősének. Ök A NÉPMESEGYŰJTŐ Néprajzkutatóval találkoztam Mórágyon. Olyan ember, aki minden szabad idejét a népmesék gyűjtésére fordítja. _ Szüleim parasztemberek voltak és úgy éreztem, hogy n ekem a mesék valamilyen közeli rokonaim. Először csak azért jegyeztem fel őket, mert féltem, hogy_ az idők folya­mán elfelejtjük meséinket. Ez a munlca később aztan szen­vedélyemmé vált — meséli dr. Makra Sándor, morágyi re­formátus lelkész, aki a Magyar Néprajzi Társaság es a Magyar Agrártudományi Társulat tagja. Csendes, haik- szavú ember. — Mióta foglalkozik néprajzkutatással? Gondolkodik, számlálja az elmúlt éveket. — Ha jól emlékszem, harminc éve. A falon oklevelek a néprajzkutató munkáért. A szoba közepén íróasztal, rajta írógép és kéziratok halmaza. — Összegyűjtöttem ez alatt 3000 gépelt oldalnyi anya­got. Pályázatokon is részt vettem. Első pályaművemet az 1952-es országos, a másodikat az 1960-as felszabadulási pá­lyázatra adtam be... Elhallgat. Szerényebb ember annál, hogy dicsekedjék — Milyen eredményeket ért el? — Az 1952-est megnyertem, míg a másikon második helyezést értem el. Elmond egy mesét. Témája kuruzslás, szemmelverés. Különös érzés fog el. Mintha csak a népmesék hősei, bo­szorkányok, sárkányok népesítenék be a szobát... — Hogyan gyűjti a meséket? — Régen hallás után jegyeztem le, de most már mag­netofonnal járom a falvakat. így a mesélők stílusát is tö­kéletesen tudom érzékeltetni. — Kik mesélik ma a népmeséket? — Általában az idősebb nemzedék. Harminc évi munka alatt összesen hatszáznyolcvannégy mesét gyűjtöttem össze. — Jelenleg min dolgozik? — Sok mesét hallottam a napokban Mórágyon, ezeket most átdolgozom. Jelenlegi legnagyobb munkám a Tote­mizmus, animizmus című, két kötetre tervezett könyv. Ezt szeretném, befejezni! Sfr—j) azonban nem érkeztek meg Nagy- mányokról időben a kővel, s hogy addig se tétlenkedjen, beállt Jantnerékhoz segíteni, mert ők is jó ismerősei. A szomszédos telken már tető alatt az épület. Itt már lenne egy kis árnyék, ám a véletlen valahogyan mindig úgy hozza, hogy ott kelljen dolgozni, ahol a legkellemetlenebb. Jelenleg ép­pen a tetőn dolgoznak, most fe­jezik be a kéményeket, s itt nem­csak a nap közvetlen heve füze­sit, hanem az átforrósodott cse­repek is. Pár méterrel odább Bartókék telkén már sok teherautó anyag várja a beépítést. El is kezdő­dött már a munka, most azon­ban az építtetők maguk sem tud- jájc, hogy mi lesz. Bartók Ferenc- né éppen panaszkodik, hogy az OTP-nél már rendben volt min' den, hogy felvehessék ,a kölcsönt, de az utolsó pillanatban leállí­tották. Úgy tudják, hogy most zárolják a kölcsönt. Eddig saját erőből vettek, rendeztek mindent, de a pénz elfogyott, s ezután már csak OTP-hitellel tudnának elő­rébb jutni. A TÜZÉP-telepről megkapták az értesítést, hogy megvan az anyag, amire meg­kötötték a szerződést, de nem tudják megvásárolni, s ha ezt az alkalmat elhalasztják, ki tudja mikor juthatnak hozzá a még szükséges anyaghoz. A MÁSIK HELYEN a vízre panaszkodnak, mármint a víz­hiányra. Ezen az új telepen, de még a közvetlen környékén sincs vízvezeték, márpedig az építke­zéshez rengeteg víz szükséges. A városból hordják ide a vizet, de ehhez pedig tartály Szükséges. Az egyik építtető nagy üggyel-bajjal hozzájutott egy vastartályhoz, a másik hordókban tárolja a vizet, a harmadik betonmedencét épít­tet erre a célra. Mindenesetre nagy értéke van itt a víznek, mert nehéz hozzájutni. A következő utcában — egye­lőre még csak a szakavatottak tudják, hogy ott majd utca fog húzódni, — a Szekszárdi Építőipari Ktsz brigádja dolgozik. Odébb idős ember egyedül lapátolgat. Nyüzsög az élet mindenfelé. Bár ezernyi gonddal, töméntelen' ve­rejték árán, de új városnegyed születik az emlékmű környékén. BODA FERENC Háromharminc Fortunáért Nagy a tolongás csütörtöldin a szekszárdi lottózóban. A sze­rencse utolsó napja. Pénteken már Fortunáé a szó. Az eláru­sító nő alig tudja adni a szel­vényeket, olyan sokan kérnek. Mindenki türelmetlen, fél, hogy előtte veszik meg a nyertes szelvényt. Idős bácsika lép az ablakhoz. Meglepő nyugalom­mal szól a pénztáros nőhöz: — Húszat kérek, a legjavából. Fölényesen szétnéz, mintha máris övé lenne az ötös talá­lat. Közben forog a szerencse- kerék. Fiatalok lesik. Ügy néz­nek a forgó kerékre, mint a szellemidézők. Egy kisfiú lép az elárusítóhoz: — Kérek egy nagy szelet lottót. Általános derültség. A pénz­tárosnő ikerszelvényt ad neki, mire a srác fizet és távozik. Egyre többen jönnek. Fogy a „szerencse”. Háromharmincért ritkán ad­ják Fortunát. „Kizárólag férfiaknak!” Évente 80 millió borotvapenge — Saját bőrünkről van szó A borotvapenge születésnapját nem lehet pontosan megállapítani — egyidős századunkkal. Az emberiség tör­ténetét tekintve — ugyancsak fiatal találmány. A penge forradalma Solingen német helység nevéhez fűződik. Ott készítették elsőként a vékony, mindkét oldalán fent. s az­óta oly népszerűvé vált borotvapengét. Hazánkban a felszabadulás előtt kisebb üzemek foglal­koztak csak pengegyártással. Ma nemcsak a belföldi szük­ségletet elégíti ki, de exportra is termel a Fővárosi Finom­acélárugyár. Évi 80 millió penge! Ennyit készítenek a kőbányai gyár­ban: 5 éves terv, Diadal, Olimpia, Omega. Budapest. Baj­társ, Figaró. Megannyi márka. A szellemes gép pillanatok alatt tasakba csomagolja a csille gó pengét. Minőségi ellenőrzés: mikroszkóppal... ...és saját bőrünkön. (Irta és fényképezte; Regős lstván.1 i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents