Tolna Megyei Népújság, 1966. június (16. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-24 / 148. szám

ß TOT NÁ MEGYÉI VfiPTUSÁG I960, június 24. tolna mecrti^ •TLACl PHOlLTAKJAJ. EGYESÜIJEIEÍ* NÉPÚJSÁG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA f 420 millió Tanácstagok, népfrontbizottsági tagok, házfelügyelők és liakóbi- zottsági elnökök jöttek össze teg­nap délelőtt a városi tanács nagy­termében. hogy tájékozódjanak a város ötéves fejlődéséről, az el­következő éveik fejlesztési lehető­ségedről, valamint megvitassák, miként segíthetnek a fejlődés meggyorsításában és a már meg­lévő létesítmények megóvásában, a város szépítésében. Császár József a városi tanács elnöke ismertette a város ötéves fejlődését. Elmondotta, hogy be­ruházási. felújítási és községfej­lesztési alapból öt év alatt 420 millió értékű létesítménnyel, szol­gáltatással gyarapodott a város. Az iparfejlesztés 140 millióval ré­szesül ebből az összegből. Lakás­építésre ez idő alatt 73 millió forintot költöttek, amelyből 686 állami és 96 szövetkezeti lakás épült. Magánerőből 383 lakással lett több a városban. A további lakásépítési terveket egyre inkább öt év alatt a társasházépítés felé szeretnék irányítani. A Mérey utcai telepü­lés makettje már látható a köny­vesboltban. Útépítésre, felújításra, járdaépítésre 36, az egészségügy fejlesztésére 60 millió forintot fordítottak, hogy csak a legjelen­tősebbeket említsük. Jelentős a társadalmi munka is. öt év alatt több mint 3 millió forintot tesz ki. A távlati tervekből a tovább folytatódó átépítést, a 16 milliós új Patyolat és a 9 milliós autó­javító üzem építését említette. Péterfi Kálmán a tanács igaz­gatási osztályának vezetője a la­kóházak társadalmi gondozásáról beszélt, amelyben a népfront kel­lő politikai felvilágosító munkát tud végezni. Végeredményben az előadók és a nagyszámú hozzá­szólók is arról beszéltek, társa­dalmi üggyé kell tenni nemcsak az állami házak megóvását, ha­nem a magán házak, utcák szé­pítését is. Értékes fa: a fűz Exportcikk fűzfavesszőből. Gyors, növekedőképessége miatt az egyik legértékesebb fafajtánk. Ezen túlmenően még olyan elő­nyös tulajdonságai is vannak, amelyekkel más' fa nem „dicse­kedhet”. így pl. a vízjárta hul­lámtereken és a lápterületeken olyan termőhelyet biztosíthatunk számára, amely egyébként kiesne a termelésből. Ezenkívül egyike azoknak a fáknak, amelyek a legsokoldalúbban felhasználhatók az iparban. Egyre kiterjedtebb a fűzfa­vessző felhasználása is. Ládákat, kívül haszon származik abból is, hogy termesztése fellendíti a házi és kézműipart, kelendő ki­viteli cikkekkel erősödik a keres­kedelem, elősegíti a gyümölcs-és szőlőgazdálkodást, cserzőanyagot juttat a bőripar számára. A mezőgazdasági célokra alkalmat­lan területeken értéket termel, a folyók gátvédelmét biztosítja és foglalkoztatja a csökkent munka­képességűeket 1 Ülést tartott a megyei tanács Napirenden a Szekszárdi járási Tanács irányító és tömegpolitikai munkája A régi megyeháza nagytermében tegnap délelőtt ülést tartott a megyei tanács, amelyen részt vett a megyei pártbizottság képvisele­tében Hoffmann János elvtárs, a járási pártbizottság részéről Rácz János, a bizottság titkára is. Dr. Vígh Dezső, a végrehajtó bizottság elnökhelyettese a lejárt határidejű tanácshatározatok végrehajtásáról, majd a vb mun­kájáról számolt be. Ezután a Szekszárdi járási Tanács tömeg­politikai munkájának és a köz­ségi tanácsokat irányító tevé­kenységének értékelésére került sor,­Kemény István, a járási tanács elnöke — a napirend előadója, részletesen ismertette a járás la­kosságának foglalkozási ágankénti összetételét, majd ezt mondta: A tömegpolitikai munkánkban a különböző rétegek igényeit szem előtt kellett tartanunk és úgy kellett irányítanunk, hogy az a különböző érdeklődési körű la­kosság elképzeléseivel találkoz­zon, de a nagyközönség érdekeit szolgálja. Ennek megfelelően a mezőgazdasági anyagi javak ter­melésének fokozását tartottuk fontosnak. Érdekazonosság jött létre a falvak lakói között. Ez a terme­lésben megmutatkozott, hiszen 1961-hez viszonyítva 27,4 száza­lékkal nőtt a termelés volumene, •s a felvásárlásé — a sorozatos természeti csapások ellenére is — 65,9 százalékkal. Részletesen szólt ezután a já­rás egészségügyi, kulturális, ke­reskedelmi és községfejlesztési eredményeiről és a hibákról. A vitában számosán felszólal­tak. Mónus István, a népfront­bizottságok nevében ígért még több támogatást a tanácsi munka javításához. Dr. Szilcz Ákos me­gyei főügyész a törvényesség be­tartása terén észlelt jó tapaszta­latokon kívül a termelőszövetke­zeti jogtanácsosok munkájának megjavítására hívta fel a figyel­met. Kapcsolódott ehhez dr. Prantner József, a megyei bíró­ság elnökhelyettesének felszóla­lása is. Tolnai Ferenc, a megyei tanács elnökhelyettese arra hívta fel a figyelmet, hogy a termelés segítése mellett most már többet TOLNA MEGYEI NÉPŰJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárdi Mártírok tere 15—17. Telefon: 29—01, 23—01. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadd Vállalat Szekszárd. Béla tér 1. Telefon: 20—11, 20—10. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF, Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 48. Telefon: 29—21, Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 13 Ft Index-szám: 25 088 kell törődni a tsz-demokráciával. Ordas József, a beruházási iroda vezetője arról beszélt, hogy a tsz- beruházások mellett többet kell foglalkozni a tanácsi beruházá­sokkal. Rácz János elvtárs a jó ered­mények elérését abban határozta meg, hogy a járási pártbizottság és a tanács közötti kapcsolat to­vább javult JÜNIUS 24 PÉNTEK Ezután három évi időtartamra megválasztotta a tanácsülés azt a 49 személyt, aki a szekszárdi me­gyei bíróság mellett népi ülnök­ként tevékenykedik majd június 30-a után. Ezután a megyei mező- gazdasági állandó bizottság mun­káját vitatták meg, majd a be­jelentésekre és interpellációkra került sor. JÜNIUS 24 Névnap: Iván. A Nap kél 3.47, nyugszik 19.46-kor. PÉNTEK A Hold kél 10.13, nyugszik 23.48-kor. — Elkészült az új panoráma-busz. A 11. számú AKÖV dolgo­zói befejezték egy Ikarusz 30-as autóbusz átalakítási munkála­tait. Az új panoráma­busz június 25-én, szombaton 11 árakor indul első útjára a szekszárdi MAVAUT- állomásróL — Művészeti cso­portvezetők kéthetes tanfolyama kezdődik hétfőn, június 27-én. Bomyhádan a Tolna megyei Népművelési Tanácsadó rendezésé­ben. A tanfolyamon a báb, a tánc, és a mű­vészeti ismeretterjesz­tő csoportvezetők két hétig, a faragók és a filmesek egy-egy hétig vesznek részt. — Harminc Bara­nya megyei tsz-ből látogattak el tegnap a Gödöllői Kisállat­tenyésztési Kutató- intézet tolnai telepére a halastavak szak­emberei, halászmeste­rei, hogy tanulmá­nyozzák az itteni munkát. A látogató­kat Sárffy Ede telep­vezető tájékoztatta az eddigi eredményekről és a jövőbeni tervek­ről. — A járás ötéves kulturális programjá­nak megvalósítását és annak tapasztalatait tárgyalta meg csütör­tökön a dombóvári járási párt vb. A meg­beszélésen a járási pártbizottság kulturá­lis programjának el­sősorban minőségi, tartalmi célkitűzéseit elemezték a gyakor­lat tükrében megjelöl­ve a következő idő­szak főbb tennivalóit. — Fonyód-Alsó- bélatelepen június 20- ával megnyitotta ka­puit a bonyhádi járás úttörőtábora. Az első turnus 141 résztvevő­je Bcmyhád II.. len- gyéli és teveli csapa­tokból érkezett. — Hat évi szünet után újra megrendez­ték az országos kö­zépiskolai fotókiállí­tást. A kiállításra az ország 99 iskolájából 255 diák 862 képet küldött. A kiállításon végeredményben 58 szerző 91 fotóját lát­hattuk. Az értékelés során Faicsi László dombóvári diák okle­velet nyert HÍREK — Tíz kombájn arat a bátai November 7. Tsz-ben. ahol annyi­ra beérett az őszi árpa, hogy már láb­ról vágják a termést. — Hétszáz forintra bírságolta a városi tanács szabálysértési előadója dr. Csirzó Antalt, akit a közel­múltban az egyik szekszárdi önkiszolgá­ló boltban a vásárlók lopáson tetten értek. — A szakszervezeti munka elvi, gyakor­lati kérdéseiről tart előadásit a megyei pártszékházban ked­den, június 28-án Háry Béla, az MSZMP KB. osztályvezető­helyettese. A megbe­szélésen megyénk kü­lönböző szintű szak- szervezeti vezetői mellett részt vesznek a járási első titkárok és tanácselnökök, va­lamint nagyobb üze­meink párttitkárai is. A MAGVAR TV MŰSORA 10.00: Lottósorsolás. 10.20: A 5,lord” és ban­lengyel film. (14 éven felülieknek.) 11.50: Tele-» sport. A JUGOSZLÁV TV MŰSORA 18.00: Kis világom. 18.25: Műsorismertetés. 18.30: Tv-újdonságok. 18.40: Rövidfilm. 18.50: Riportműsor. 19.15: ki­csit tréfásan, kicsit ko­molyan. Szórakoztató ze­nés műsor. 19.40: Reklá­mok. 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! 20.00: Tv-hír- adó. 20.30: Ivó Stivicic: Nedves bőr. Tv-játék. 21.45: Kulturális műsor. 22.25: Kisfilm. 22.45: Hí­rek. KOZMA ISTVÁN VILÁGBAJNOK­SÁGOT NYERT Csütörtökre virra­dóra Tatodéban befe­jeződött az idei kö­töttfogású birkózó-vi­lágbajnokság. A dön­tő küzdelmek sok iz­galom közepette zaj - lottak le. A versenyben ma­radt két magyar bir­kózó, Kozma István és Kiss Ferenc a VB utolsó szakaszában is folytatta jó szereplé­sét. Kozma István, aki 1962-ben Tótodé­ban nyerte első világ- bajnoki címét, hű maradt totodói hagyo­mányaihoz és újra aranyéremhez jutott. Kiss Ferenc a na­gyon erős mezőnyben a negyedik helyen végzett. FELHŐS IDŐ. ZÁPOROKKAL Várható időjárás ma estig: változóan fel­hős idő, a Dunántúlon záponeső, zivatar. Időnként megerősödő és északnyugatira for­duló szél. A nappali felmelegedés nyuga­ton gyengül. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 19—23 fok között. A Balaton vízének hőmérséklete Siófok­nál 21 fok. értékesebb szállítóeszközöket, szá­mos esetben helyettesíthetünk kosárfűz-göngyöleggel. A közvetlen faanyagpótláson „Háztáji majmok“ Amerikában most az a divat, hogy a nők kis majmocskákat vá­sárolnak, s azokat dédelgetik gyermekek helyett. A statisztikai adatok szerint az Egyesült Álla­mokban „a háztáji majmok” 1 száma már elérte a ISO ezret, i

Next

/
Thumbnails
Contents