Tolna Megyei Népújság, 1966. június (16. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-24 / 148. szám
TírtrC. Jfinlus 24. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 7 Eredményesen zárul a borsóidény Két és félmillió üveget töltöttek meg eddig — Száztíz vagonnal szállítottak el exportra a Paksi Konzervgyárban Pontosan egy hónappal ezelőtt kezdődött meg az új gyártási idény a Paksi Konzervgyárban, az eddigi gyakorlatnak megfelelően, a zöldborsó-feldolgozással. Május 23-án tartották meg a próbagyártást, a következő napon pedig már üzemszerűen termeltek a borsóvonalak”. Mivel a szezonnyitás mintegy két héttel előzte meg a szokásost, a befejezésre is előbb kerül sor. Még néhány nap és elkészül az idei utolsó üveg zoldborsókonzerv is. Az idény kezdetekor még nem lehetett előre látni, sikerül-e a borsótervet teljesíteni. Most azonban már bizonyos, hogy nemcsak a központilag megszabott tervet, a vállalat által összeállított programot — az előbbi kétszázhatvan, az utóbbi háromszáz vagont irányoz elő —, teljesítik. Tegnap reggelig ugyanis már több, mint háromszáz — két és félmillió üveg — vagon borsókionzerv készült el. Túlteljesíti a gyár a kongresszusi versenyben vállalt — a háromszáz vagonon felüli — tizennyolc vagonos előirányzatot is. Úgy számítják, hogy. összesen mintegy háromszázharminc vagon borsókonzerv készül el, ez egyébként rekord a gyár történetében. Nem volt még olyan idény, amikor borsóból ennyit gyártottak volna. Tavaly a borsószezon áthúzódott a második félévre — a háromszáz vagonnak csaknem fenapi eredmény sem. A borsó sokkal egyenletesebben érkezett, mint tavaly. Akkor ugyanis gyakori volt a torlódás — előfordult, hogy egy-két napig is „várakozott” a feldolgozásra a gyárba beszállított borsó, most azonban folyamatosan „beetették” a feldolgozó berendezésekbe, gépsorokba a földekről betakarított és kicsépelt borsót. Tudomány —Technika MEDDIG „ÉLNEK” A MŰHOLDAK? A szovjet világűrhajózási központ jelenleg több mint 20 aktív, működő mesterséges holdat tart számon. Felmerül a kérdés: mennyi ideig működnek és keringenek a műholdak? Mivel különböző rendeltetésűek, élettartamuk is más. A Kozmosz 80—84 jelű mesterséges holdak — amelyeknek pályája 1500 km-nyire van a Földtől — több mint ezer évig fognak keringeni. A Kozmosz— 100 jelű műhold életét tíz évre tervezték, míg az Elektron 1 és 2 űrszondák élettartama legalább 200 esztendő lesz. lét júliusban gyártották —, az idén június végén zárul a szezon. Ez lesz egyébként a gyár történetében az egyik legrövidebb időtartamú borsóidény is. Jelentősebb üzemzavar nem fordult elő az egy hónap alatt, a berendezések jól működtek. A feldogozókapacitást némileg megnövelte az, hogy automata üvegtöltő gépeket és zárógépeket kapott a három borsó vonal, nagyobb kapacitásúra cserélték ki az autoklávokat, így a sterilizálásnál is felszámolták az eddigi „szűk keresztmetszetet”. Míg tavaly a napi tizennégy vagon már csúcsteljesítménynek számított, az idén nem volt ritka a tizenhét vagonos A borsófeldolgozási idény tehát a hét végére befejeződik, a kiszállításnál azonban csak most kezdődik a főszezon. Eddig száztíz vagonnyi borsókonzervet szállítottak exportra — főleg az NDK-ba és a Szovjetunióba —, azonban összesen már diszpozíció van kétszázhetven vagonra. Ügy számítják, hogy július 15-ig a hiányzó százhatvan vagont is útbaindítják. Új, automata címkézőgépet kapott a készáruraktár. A mintegy félmillió forint " értékű import gép nagy mértékben megköny- nyíti a raktári munkát. A borsó- konzerves üvegek címkézését már ezzel a géppel végzik. Vizsgáznak a szórakoztató zenészek Az OSZK igazgatójának. 6/1966. számú utasítása értelmében Budapesten és vidéken ez év szeptember 1-től október 31-ig kell megtartani a szórakoztató zenészek vizsgáit A vizsgákon kötelesek részt venni mindazok, akik 1966. június 30-ig érvényes és meghosz- szabbított ideiglenes működési engedéllyel rendelkeznek, illetve azok, akik az 1965. évi vizsgákon Apróhirdetések Alkotmány Termelőszövetkezet, Váralja, több éves gyakorlattal rendelkező mérlegképes főkönyvelőt keres azonnali belépésre, bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés írásban, vagy személyesen; útiköltséget csak hívás esetén térítünk. (Telefon: 6). (153) Az Építőanyagipari Vállalat paksi telepére azonnali belépéssel felvesz I—1 fő kis- és könnyűgépkezelői igazolvánnyal rendelkező munkaerőt serleges rakodógép, gépkocsidaru kezelésére. Jelentkezni lehet a vállalat központjában, Szekszárd, Marx K. u. 11. (179) határidő-meghosszabbítást kaptak. Részt vehetnek a vizsgákon azok is, aki már rendelkeznek kategóriával. de magasabb minősítést kívánnak szerezni. A vizsgára 1966. július 20-ig lehet jelentkezni. A nép- és táhcdalénekesek kizárólag Budapesten vizsgázhatnak. A hangszeres zenészek csakis az állandó lakhelyük szerinti illetékes vizsgabizottság előtt jelenhetnek meg. A vizsgázó működési engedélyét, igazolványait, iskolai és zeneiskolai bizonyítványát és az előírt kottákat hozza magával; Azoktól a vizsgára köteles zenészektől, akik nem jelentkeznek, vagy nem jelennek meg, működési engedélyüket visszavonják. K. Z. Értesítés! A DÉDASZ szekszárdi üzemvezetősége értesíti fogyasztóit, hogy f. hó 26-án, vasárnap Szekszárd város területén 5 órától 13 óráig áramszünetet tart, mely Idő alatt az az energiaszolgáltatást nem tudja biztosítani. Csokonai u„ Ady E. u., Mikes u„ Jókai u„ Perezel M. u.. Arany J. u. és Mártírok tere. (189) A Dombóvári Járási Építőipari Ktsz műszaki. vezetőt keres azonnali belépésre, mérnöki, vagy technikusi végzettséggel, 5—6 éves kivitelezési gyakorlattal. Fizetés 3000-től 3200 forintig. Jelentkezni lehet Dombóvár Hunyadi tér 20 sz. alatt. Telefon: 13—61. (155) Azonnali belépésre felveszünk: GYÓGYSZER — POLIPBÓL Svájcban egy Földközi-tengeri polip nyálmirigyeiből egy eddig ismeretlen fehérjét választottak ki, amelyet eledoisinnek neveztek el. Az új fehérje vizsgálata során kiderült, hogy ez valamennyi ér- tágítónál lényegesen hatékonyabb. HEGYLÁNCOK A VÉNUSZON Puerto Ricó-ban egy csillagász radarsugarak segítségével megállapította, hogy a Vénuszon két hatalmas hegylánc húzódik. Az észak-déli irányú kb. 4000 km hosszú hegyláncot a felfedező Alfa hegységnek, a kelet-nyugati irányú,, valószínűleg még az Alfa hegységnél is hosszabbat pedig Béta hegységnek nevezte el. SAJT ÉS ALKOHOL Közismert, hogy a szeszes italok fogyasztásakor sok alkohol kerül a véráramba. Német profesz- szorok vizsgálatai szerint háromnegyed liter bor elfogyasztása után a kísérleti személyek vérében 1,25—1,46 ezrelék alkoholt lehet kimutatni. Ha viszont emenA Televízió műsora JÜNIUS 28, KEDD 18.00: Hírek. 18.05: Névtelen építőmesterek. 18.20: Falusi dolgokról. 18.45: Esti mese. 19.55: Mátrai Betegh Béla színházi jegyzete. 19.05: Shakespeare: Tévedések vígjátéka 2 részben. A szünetben tv-híradó. A hét könyvei. 21.10: Csak felnőtteknek! Gyermek a családban. 21.50: Tv-híradó — 2. kiadás. JÜNIUS 29, SZERDA 18.00: Hírek. 18.05: Tv-stadion. Az Intervízió sportműsora Prágából felvételről. 18.35: A Magyar Hirdető műsora. 18.50: Teleimpex. Külkereskedelmi és világgazdasági híradó. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 19.50: Hazai tükör. 19.55; Marty. Magyarul beszélő amerikai film. (10 éven felülieknek!) 21.20: Zenei figyelő. A tv zenei újságja. 22.00; Tv-híradó — 2. kiadás. JÜNIUS 30, CSÜTÖRTÖK 9.31: Marty. Magyarul beszélő amerikai film. (10 éven felülieknek!) 10.55: A múlt idők titkai. Szovjet kisfilm. 17.55: Hétmérföldes kamera. Uttörőhíradó. 18.10: Hírek. 18.15: Telesport. 18.40: Kisfil- mek és alkotóik. A sorozat záróadása. 19.40: A világ térképe előtt. 19.50: Esti mese. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Moliere: Kénytelen házasság. Színmű egy felvonásban. 21.00: Parabola. 21.20; Végzős zene- akadémisták hangversenye. 22.05: Az orvos válaszol. 22.20: Tv-híradó — 2. kiadás. JÜLIUS 1, PÉNTEK 9.31: Halálhajó. Magyarul beszélő nyugatnémet film. (16 éven felülieknek!) 11.05: Telesport. JÜLIUS 2, SZOMBAT 16.25: Gyermekhangverseny. 17.00: Hírek. 17.05: Idegen vér. Magyarul beszélő szovjet film. (10 éven felülieknek!) 18.30: Tájak, városok, emberek. Chile. 18.40: A tv jelenti. 19.20: Esti mese. 19.35: Sardou: Váljunk el. Zenés vígjáték 3 felvonásban. (16 éven felüliekkőműveseket. ácsokat, kubikosokat, férfi segédmunkásokat Bérezés az építőiparban rendszeresített teljesítménybérezés szerint. Munkásszállást, étkezést biztosítunk. Étkezési térítési dijak: reggeli: 1,20, ebéd: 4,40, vacsora: 3,60. Jogosultak részére az építőiparra meghatározott felemelt különélési pótlékot és 24 ledolgozott nap után hazautazási költséget fizetünk. Jelentkezés: É. M. Fejér megyei Áll. Építőipari Vállalat. Székesfehérvár, Ady Endre utca 13. Munkaügyi osztály. (114) A Tamási Vegyesipari Ktsz órásrészlege június 15-től órák garanciális javítását is végzi, a járás területén. Órák leadhatók az fmsz vegyes áru-boltokban. (154) thali sajtot fogyasztottak — 500 g- ot a háromnegyed liter borhoz — a vér alkoholtartalma alacsonyabb volt, lecsökkent 0,95—1.04 ezrelékre. A FÖLD BELSEJÉNEK FÉNYKÉPEZÉSE A krakkói bányászati akadémián olyan fényképezőgépet szerkesztettek, amelyet mélyfúrásoknál a fúrólyukba le lehet bocsátani. így a különböző földrétegekről felvételeket készíthetnek. nek.) Az I. szünetben; tv-híradó. A II. szünetben: Foo-Foo, Gogo és a modem fesztészet. Rajzfilm. 22.25: Tv-híradó — 2. kiadás. JÜLIUS 3, VASÁRNAP 9.30: Leningrádi fehér éjszakák. Az Intervízió műsora. 10.00: Támadás a király ellen. Élő sakkjátszma-bemutató. 10.45: A Tenkes kapitánya IV. A fürdőmester. 11.15: Torna mesterfokú bajnokság, szerenkénti döntő. Közvetítés a Sportcsarnokból. 17.10: Kilencezer kilométer. Eck Imre útifilmje. 17.30; Kis vérszopók. A szúnyogok életéről. 17.40: A Magyar Hirdető műsora. 17.50: Foxi Maxi kalandjai. Magyarul beszélő amerikai rajzfilmsorozat. 18.20: Salgótarján 1966. Részletek az amatőr dzsessz- és tánczenekarok II. országos fesztiváljának gálaestjéről. 19.00: Napló. 19.05: A magyar tudomány nagy öregei. 19.30: Tv-híradó. 19.50; Esti mese. 20.00: Varieté. Az Intervízió műsora Varsóból. 20.45: Sporthírek. 20.55: Játsszunk együtt. 22.10: Tv-híradó — 2. kiadás. 22.30: Jó éjszakát felnőttek! Gusztáv — magyar rajzfilm. (A Magyar Televízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.) Állami gazdaságok, termelőszövetkezetek, fmsz-ek FIGYELEM ! Zöldség-, gyümölcstároláshoz szedőládának 46x34x27 cm-es faládát korlátlan mennyiségben raktárról szállítunk. Megrendeléseiket kérjük beküldeni: Göngyölegfelújító Vállalat, Budapest, XXII. Dagály u. 3. Telefon: 200—285. (172) l