Tolna Megyei Népújság, 1966. június (16. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-23 / 147. szám
1966. június 23. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 3 Mi lesz a szekszárdi heggyel? Nemzeti vagyon parlagon — Intéző bizottság kellene — A milliárdok és a valóság A szekszárdi hegy kincs, vagyon. Semmi túlzás nincs abban, hogy nemzeti érték. Sokakat foglalkoztató kérdés, mi lesz a sorsa. Néhány év óta megközelítően sincs kihasználva, úgy ahogyan kellene, s ahogyan lehetne. Jelentőségét tekintve nemcsak városi, vagy megyei, országos ügy is e történelmi borvidék jelene, helyzete és jövője. Ebből a meggondolásból kerestük fel Kaposi István elvtársat, a városi tanács vb. mezőgazdasági osztályvezetőjét, a helyzet alapos ismerőjét. Elmondta véleményét, s bizonyára mások is közűik majd észrevételeiket javaslataikat. A megyei párt- bizottság lapja készséggel és örömmel ad helyt minden jó és hasznos elgondolásnak, minden olyan elképzelésnek, amely elősegíti a gyorsabb megoldást. Először arra kérjük Kaposi elvtársat, hogy minősítse ‘ a szekszárdi hegyet. Tulajdonképpen az értékéről szeretnénk valamit hallani. — Ha lesznek túlzásaim, nézzék azt el nekem. Szívemhez nőtt ez a táj, itt élek, itt dolgozom, szóval a vidék patriótájának tartom magam. Jól tudom, ehhez a kérdéshez hozzányúlni elég veszélyes és kockázatos vállalkozás. Később még majd ki fog derülni, hogy miért. Mindenesetre szívesen vállalom az ezzel járó ódiumot. A jó szándék jogosít fel erre. A szekszárdi hegy, a talaj- minőség, az éghajlat, a domborzat szerencsés találkozása révén nemcsak gyönyörű természeti látvány, hanem' az értékes összetevők sokasága miatt valóban nemzeti kincs. Hogy mást ne mondjak, a legutóbbi megyei borverseny alkalmával a tizenkét legjobb borból tíz a szekszárdi hegy termése. Nem az elfogultság, vagy a sovinizmus, hanem a valóság mondatja tehát velem, hogy a szekszárdi hegy megkülönböztetett figyelmet és elbírálást követel. Szerintem itt nem szabad erdőt, vagy legelőt telepíteni. Itt továbbra is szőlőt, vagy őszibarackot kell termelni. lélet. Mi a helyzet a teljesértékű- séggel? Embere válogatja. A pa- lánki felsőfokú technikum egyik tanára szerint, náluk a levelezők többnyire felkészültebbek, mint a nappali tagozat hallgatói. Iskolája, tanulója válogatja! lehet az ellenkezőjére is példa. Mégis hibás és polgári, idegen ez a fajta csoportosítás. Magyarországon mind a nappali, mind a levelező tagozatokon nemzetközileg is elismerten nagyok a követelmények. Fejlődésünk is vitathatatlan. Nagyobb tudást, nagyobb felkészültséget ád a ma szerzett diploma, mint a fel- szabadulás előtti. A csak humán műveltséget igénylő, korszerűtlen oktatási-nevelési elveket vallók nézeteit az élet nem igazolta. Nézzék csak meg tehetséges mérnökeink, pedagógusaink, orvosaink munkáját, eredményeit. Na és mi van a szakérettségivel? Mintha restellenék néhányan, akik annak idején szakérettségisek voltak. Egy gyógyítónak és embernek is kiváló, megyénkbeli falusi körzeti orvos arra kérte az újságirót, ne említse a szakérettségit. Miért? Attól tartott, hogy megszólják. Hát szégyen az? Kinek a szégyene és kinek a büszkesége? Legyen büszke arra orvosunk, hogy a rendszerünk által akkor adott lehetőségekkel élve, legyűrte a nehézségeket és kiválóan vizsgázott az egyetemen és hivatásának gyakorlása közben. A teljesértékűséget a munkánál, csakis a végzett munkánál kell keresni. Nem sértő-e a teljesérté- kűség vitatása, a fölényeskedés azokkal szemben, akik sokszor éjt nappallá tettek, éveken át minden szabad idejüket a tanulásra fordították és fordítják? Teszik ezt a munka mellett és nem eredménytelenül. De hát Kaposi elvtárs, a kérdésnek éppen ez a legsarkalatosabb pontja. A hegyét keresz- tül-kasul járva, az ember rengeteg parlagterületet lát, továbbá rablógazdálkodást és birkajárást. Mi lenne a megoldás? — A helyzet jelenleg a következő: az állami gazdaság éveken keresztül nem hajlandó 600 holdat megművelni. E hatszáz hold egy része parlag, egy részét a gazdaság minden évben kiadja művelésre. Van ezenkívül 60 hold állami tartalék, a mi kezelésünkben, e terület jelentős része szintén parlag. Körülbelül 400 holdra tehető még az elhagyott terület, az, amit csereingatlanként annak idején nem fogadtak el és nem művelnek azóta sem. Mi következik ebből? — A nagy értékű, meredek, déli fekvésű lejtők egy része, amit én is nemzeti vagyonnak mondok, parlagon hever. Más részén a rövid lejáratú, hároméves szerződések miatt rablógazdálkodás folyik és az egész hegyet keresztül- kasul, más vidékről idejövő juhászok birkanyájai bitangoljáfk. Ez az utóbbi egészen elképesztő helyzetet teremt, s egyszerűen nem képes ebben rendet teremteni senki. Néha már attól tartok, hogy ennek emberhalál lesz a vége. Tavaly Török Imre szőlejében a birkák tarrágást csináltak. A szerencsétlen ember sírva fakadt és mérgében hét birkát agyoncsapott. Mondom, tavaly két és félezer idegen birka járta a hegyet és egy Szamos József nevezetű fajszi juhász nyájával több tízezer forintos kárt okozott. Mi megtesszük a szabálysértési feljelentéseket, ezt azonban a juhászok játszva kifizetik. — De most visszakanyarodnák a kérdés lényegéhez. A szekszárdi hegyben nyomon nehezen követhető fekete, maszek gazdálkodást folytatnak egyesek. Szóval, a jelenlegi helyzet véleményem szerint mindenképpen tarthatatlan. Végeredményben milyen megoldás kínálkozik? Illetőleg vannak-e reális, megvalósítható tervek, elképzelések? Elegendőek-e az előbbiek a helytálláshoz? Nem. Senki ne rekedjen meg a diploma, a korábban megszerzett hozzáértés, tudás bűvöletében. Megyénk egyik Állami díjas értelmiségi dolgozója állítja, hogy ő a belépőjegyet nem a harmincöt esztendeje megszerzett diplomával biztosítja. Szakmájának szeretetéről és arról híres, hogy a legkorszerűbb eljárásokat honosítja meg. Nálunk az alapelvekhez tartozik: tanult, képzett, jól felkészült munkások, parasztok, értelmiségiek tudják csak biztosítani az állandó, egészséges fejlődést. Egyéni és közös érdekünk, hogy a hozzáértés, a tudás állandóan gyarapodjék minden szinten és minden szakágban. Aki megáll a fejlődésben, előbb-utóbb elmarad munkájában is, mert sokáig senki nem „élhet” a régebben megszerzett tudásból. A tudományok által kidolgozott és alkalmazásra kerülő korszerű termelési, gyógyítási, nevelési elvek és gyakorlat ismerete fontos minden szakembernek, bárhol dolgozzék. Nem örökre adott biztosíték tehát semmilyen végzettség, mint ahogyan nem született senki vezetőnek sem. Fontos a nehezen megszerezhető pecsétes papír, de értékét az élet igazolja, vagy cáfolja. A felületesen megalkotott, lekicsinylő kijelentésekkel, a dokumentum istenítésével, a tanulás lebecsülésével egyaránt vitáznunk kell. Tegyük magunkban és másoknál is helyére, torzulásoktól mentesen a pecsétes papír, a hozzáértés, az állandó önképzés fontos kérdését. — mindenekelőtt a gyakorlat, a helytállás szigorú törvényei szerint. SOMI BENJAMINNÉ — Semmiképpen sem csodálkozhatunk azon, hogy hároméves bérleti szerződés esetén a bérlő rablógazdálkodást folytat. Nem áll érdekében befektetést eszközölni, lelkesíteni, hosszú távon gondolkodni, szóval a szekszárdi hegyből az aranyat kibányászni. Egyébként a jelenlegi helyzet megnyugtató rendezésére vannak elgondolások. Még annak idején Vincze József, a járási tanács vb- elnökhelyettese is készített egy tervezetet, amely úgy tudom, a szekszárdi hegy teljes nagyüzemi művelését foglalta magába, az ehhez szükséges pénzösszeg 2,2 milliárd forint lenne. — Nekem az a véleményem, hogy a szekszárdi hegy egy része a klasszikus nagyüzemi módszerekkel nem művelhető. Lehet, hogy most sokan félreértenek, éppen ezért nyomban kijelentem, én is tudom, nagy dolgokat lehetne itt csinálni, de ehhez idő kell. Egyelőre legfontosabbnak tartanám differenciáltan áttekinteni a terepet, és megállapítani, hogy itt, egy ötven-, vagy százholdas tábla öt éven belül kialakítható. Ehhez az anyagi fedezet biztosítva van, szóval minden megvan hozzá, ami kell. Ezt követően ki kellene jelölni azokat a területeket is, ahol a realitásokat számításba véve, még tizenöt, avagy húsz év elteltével sem lehet a táblásításra gondolni. Merjük kimondani, hogy a szekszárdi hegyben vannak ilyen, egyébként nagyon sokat érő, meredek oldalak. Véleményem szerint ezeket valamilyen társulási, vagy szakcsoporti keretek között kellene kihasználni és elművelni. A szerződést tizenöt-húsz esztendőre megkötni. A létrehozandó szakcsoport ügyelne a szakszerűségre, a szükséges kisgépek és felszerelések beszerzésére, az őszibarack, a bor, vagy a szőlő társulati formában való értékesítésére. A szakcsoport, vagy a társulás gondoskodna az alapanyagról is, és meg lehetne határozni a terület nagyságát: négy, vagy hatszáz négyszögöles felső határig. Szóval azt akarom én ebből kihozni, hogy ne a hegyet próbáljuk az elképzelésekhez igazítani, hanem az elképzeléseket a hegyhez. — Van még egy harmadik variáció. A város megrendelte az OMMI-tól a talajvédelmi, az ár- vízvédelmi és rekonstrukciós tervet. A tervdokumentáció maga hárommillió forintba kerül és talán majd két év múlva elkészül. Mindegy, erre véleményem szerint is szükség van, elsősorban, márcsak azért, hogy meg lehessen építeni az erózióvédelmi objektumokat. De felvetődik a kérdés, mikor lesz pénz a terv megvalósításához? Hurráznék és nagyon is egyetértenék ezzel a tervvel, ha valaki kijelentené, hogy pénz lesz. Szóval a milliárdokat és a valóságot jobban szinkronba kellene állítani. Addig is, amíg nincsenek milliárdok, feltétlenül tenni lehetne néhány dolgot, esetleg „kiemelni” a hegyből azokat a területeket, ahol még belátható ideig a szakcsoport-forma felelne meg legjobban. Nagy horderejű dolgokról van itt szó, Kaposi elvtárs. Nem kellene gondolni egy intéző ■ bizottság létrehozására? — Véleményem szerint igen. Jó lenne ebbe a létrehozandó intéző bizottságba a Központi Bizottság egyik tagját is meghívni, néhány országgyűlési képviselőt bevonni. Természetesen azokkal a megyei vezetőkkel együtt, akik távlatokban is jobban áttekinthetik az adottságokhoz mérten, a lehetőségeket. Mi itt szőlőtelepítési engedélyt nem adunk ki. Kivágásra viszont adunk engedélyt. Meddig megy ez így? Jó lenne tisztán, világosan látni. Biztos vagyok benne, hogy a lap hasábjain keresztül a hozzászólók ezt hathatósan elő fogják segíteni — mondta Kaposi István. SZEKULITY PÉTER Sokszor zavarja mostanában a mezőgazdasági munkák tervszerű menetét a sok eső. A kajdacsi homokos határban azonban hamarabb szikkad a talaj és nincs akadálya annak, hogy mindent idejében el tudjanak végezni. Felvételünkön az Aranykalász Termelőszövetkezet ötvenöt hold dohányát kapálják az asszonybrigád tagjai Foto: Bakó Jenő, Megyénk országos harmadik Tárgyjutalmat kapnak a legjobb iskolák A megyénk évek óta a legtakarékosabb megyék között van. Bár ifjúságunk is igyekezett ebben követni a nagyokat, megközelítőleg sem értek el ilyen szép eredményt eddig. Az 1964— 65-ös évben is csak a hetedik helyen álltak az országos rangsorban. Az azelőtti évben pedig még lejjebb, a 12. helyen. Az idén azonban örvendetesen a harmadik helyre „verekedtek” fel magukat. Ebben nagy része van annak a versenymozgalomnak, amely a megyei tanács művelődési osztálya a pedagógus-szakszervezet, a nőtanács, a KISZ, az úttörők megyei elnöksége és az OTP megyei fiókja felhívására indult meg. E versenyt g felhívók képviselőiből alakult bizottság a napokban értékelte. Ezek szerint az ötven tanulólétszámú iskolák között 1466 forintos átlaggal az Ózsák-pusztai általános iskola lett az első. E nagy szám annak tudható be, hogy itt a szülők is együtt takarékoskodtak a gyerekekkel, mivel a város messze van a szülőknek. A következő (150 létszámig) kategóriában Szakadát 306 forintos átlaggal vitte el a pálmát. A további kategóriákban Apar- hant, Kölesd és a dombóvári Zrínyi általános iskola lett az első, a középiskolák között pedig 253 forintos átlaggal a Palán- ki Mezőgazdasági Technikum tanulói. Egyenként 800—800 forint értékű tárgyjutalomban részesülnek az iskolák. A bizottság ezenkívül külön 200—300—400 forintos tárgyjutalommal díjazta a Döbrente-pusz- tai, a vörösegyházi, a fácánkerti, a nagykondái, a pörbölyi, a mázai, a tengeliei, a nagykónyi, az I. új dombóvári, a nagymányoki a bogyiszlói, az I. paksi, és az I. és II. dunaföldvári, az I. bonyhádi általános iskolákat, valamint a bonyhádi gimnáziumot és technikumot, a tolnai, a paksi gimnáziumokat jó eredményeikért. Dicsérő oklevelet nyertek a mászlonyi, a gerjeni, a szakályi, a nagydorogi, az I. bonyhádi, az I. tolnai, a szekszárdi Babits Mihály általános iskola. Középiskolák közül a dombóvári Gőgös és a dunaföldvári gimnázium. A tárgyjutalmakat az iskolákban az új tanév elején adják át, ünnepélyes keretek között. Csaknem félmilliárd forint értékű építkezést yégeznek azidénatsz-ek közös építési vállalkozásai A termelőszövetkezeti építkezések több mint 45 százaléka házi kivitelezésban készül el az idén. Ennek, az összesein több mint 700 millió forint értékű, munkának nagy részét a tsz-ek közös építési vállalkozásai végzik. Ezek az új építési szervezetek igen sokat fejlődtek az utóbbi időben. Számuk az 1963. évi 20—25- ről mostanáig 52-re nőtt. 1964-ben 340, tavaly 353 millió forint értékű beruházást és -felújítást végeztek, s idei tervük 480 millió forint. Ezt azonban valószínűleg jóval túlteljesítik, mivel az elmúlt évek s 1966. első hónapjainak tapasztalatai szerint az Építésügyi Minisztérium és a tanácsok vállalatai részére kijelölt építkezések egy részét is a tsz-ek saját építőszerveziete kivitelezi. A tsz- közi építési vállalkozások fejlődését legjobban a termelékenység növel;edése jelzi: 1963-ban 80 000. 1964-ben 93 600, tavaly 112 000 forint termelési érték jutott egy dolgozóra. A tsz-közi építési vállalkozások még hatékonyabb, gazdaságosabb munkáját régebbi, de még érvényben lévő jogszabályok korlátozzák. Az illetékes szervek foglalkoznak azzal, hogy kedvezőbb jogi és gazdasági feltételeket biztosítanak számukra. Az elgondolások szerint kibővítenék működési területüket, mind földrajzilag, mind az általuk kivitelezhető építkezések körét tekintve.