Tolna Megyei Népújság, 1966. május (16. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-25 / 122. szám
íhöö. május 25. TOLNA MEGYEI NéPCJSAO 3 Háromszáz vasipari dolgozó a pártnapon Overallos és utcai öltözékű munkások csoportjai várták a pártnap kezdetét május 23-án 3 Szekszárdi Vasipari Vállalat lakatosüzemének nagy csarnoka előtt. Fiatalok és idősebbek, műszakiak és ipari tanulók, többségük párton kívüli. Eljöttek az üzem kommunistái is, hogy meghallgassák K. Papp Józsefnek, az MSZMP megyei bizottsága első titkárának előadását. A vállalat legnagyobb helyiségében, a lakatosüzem csarnokában megrendezett pártnapon közel háromszázan vettek részt. Miután a műszakok délután két órára befejeződtek, pontosan három órakor megkezdték a pártnapot, ahol minden ülőhelyet elfoglaltak az érdeklődők. A megyei pártbizottság első titkára az SZKP XXIII. kongresz- szusának főbb gondolataival, majd hazánk, megyénk helyzetével és tennivalóival foglalkozott. Elemző értékelését adta Amerika viet- -■'mi szennyes háborújának, majd élt arról, hogy e napokban a ,mlás kezdeti jeleit észlelhetjük a dél-vietnami zsoldos hadseregben is. Beszélt arról, hogy minden támogatást megad a szocialista tábor a hősiesen harcoló népnek, de az a nép elég erősnek érzi magát, hogy hosszas háborúban ugyan, de legyőzze a betolakodókat. A közelmúlt legnagyobb nemzetközi eseményével, az SZKP XXIII. kongresszusával részletesebben foglalkozva, sokoldalúan bizonyította, hogy nem igazolódtak be azoknak reményeik, akik fordulatot vártak az SZKP-től, szenzációs bejelentésekre számítottak; Hazánk belpolitikai problémáival foglalkozván említette, hogy az MSZMP gazdasági, ideológiai határozataival előkészítette már azt, hogy megvizsgáljuk: azok megvalósításával mit tehetünk az asztalra. Világosan, közérthetően tájékoztatta az üzem dolgozóit a gazdasági mechanizmus lényegéről, amikor hangsúlyozta: „Ha mi helyt akarunk állni a világpiacon, gazdaságosabban kell termelnünk és korszerűsítenünk kell gazdasági irányító munkánkat” A nagy érdeklődéssel kísért előadás utolsó részében elemezte megyénk iparának és mezőgazdaságának fejlődését, ismertetve megoldandó feladatainkat. A vasipari vállalat dolgozói úgy indultak haza a pártnapról, hogy ott választ kaptak politikai és gazdasági kérdéseikre. MEGJEGYZÉS: A kölesdi út ügyében Az úton két éve még munkások dolgoztak. Gépek egyengették, tömték a követ az úttestbe. Azután elmentek a munkások, a gépek, maradt az út... A rossz út. Mert amilyen gyors ütemben folyik megyeszerte az utak felújítása, korszerűsítése, az dicsérendő dolog, de ez a kölesdi átkelőszakasz kivétel. A községi tanács vezetőit nemcsak a helybeli lakosság, hanem az átutazók is gyakran felkeresik: mikor javítják meg az utat? — Tanácsülésen több alkalommal is foglalkoztunk az úttal. Nem községi kezelésű, tehát a közúti igazgatóság dolga karbantartani, felújítani — mondotta Mátyás István tanácselnök. A községi tanács levelet küldött a Pécsi Közúti Igazgatóság szekszárdi kirendeltségéhez. Kérték, hogy az utat mielőbb javítsák meg, mert életveszélyes rajta közlekedni. A levelet március 25- én elküldték, és már 29-én válasz is érkezett: „Az idei vállalati programban szerepel az út megjavítása”. Gyors válasz volt, tehát lassú munka várható? Mindenesetre tolmácsoljuk a község vezetőinek véleményét a szekszárdi kirendeltség dolgozóihoz: A község lakóinak, az átutazók érdeke, hogy mielőbb kijavítsák a két évvel ezelőtt elkészített utat. Amennyiben az év későbbi hónapjaira programozták ennek az útnak kijavítását, hozzák előbbre, segítsék a lakosságot, az átutazókat jó úthoz. .Betekig nem látni az eget, nem tréfadolog, és nem könnyű kibírni. Számítsuk még ehhez azt az óriási távolságot, amely elválaszt tott bennünket a hazától, a hozzátartozóktól, az ismerős-és ismeretlen emberektől, a megszokott, kedyes helyektől. S képzeljék el mindezt az óceánban, nem a felszínen, hanem a mélységben. Gondoljanak arra is, hogy az óceán mindig óceán marad, lehet barát, de lehet ellenség is. S ekkor megértik, hogy ilyen körülmények között nagy, talán a legnagyobb szerepet nem a kényelem, hanem a pszichológiai tényező, a lelkierő, az ügy hasznosságába és szükségességébe vetett meggyőződés tölti be. Voltak komolyabb gondok is. Nem árulok el titkot, ha elmondom, hogy az egész világ tele van szórva az Egyesült Államok tengeri • és légitámaszpontjaival. Vannak amerikai támaszpontok Spanyolországban és Izlandon, Japánban és a Hawaii-szigeteken, sőt Nagy-Britanniában is. Skóciában van a Holly Loch öböl, amely szó szerinti fordításban „Szent-öblöt” jelent. Meg kell mondani, hogy azok az események, amelyek itt lezajlottak, semmiféle szent dologhoz nem kapcsolódtak. 1961. márciusában az öbölben az Egyesült Államok atlanti-óceáni flottájának egyik atom-tengeralattjáró kötelékét helyezték el, Az amerikai repülőgép-hordozó és más csatahajók: részt vesznek a vietnami nép elleni véres agresszióban. Támadásaik után újabb erőgyűjtésre a Fülöp-szige- tekre, Okinawára térnek vissza. Az egész világon szét szórt amerikai csatahajóegységek a feszültség élezésére törekedő amerikai imperialista erők eszközéül szolgálnak. Ezt a feszültséget nyomban megéreztük, amikor nagy ritkán vizuális orientáció végett periszkóp-magasságig merültünk fel. Emlékszem, hogy egy hajónk periszkóp-magasságig emelkedett. Közeledett a hajnal, de még sötét volt. A hullámok gyengéden ringatták hajónkat. Az volt az érzésünk, hogy űrhajón száguldunk a sötét kozmoszban. Ezt az illúziót azonban rádiósunk nagyon is földiesen hangzó kiáltása oszlatta szét: Amerikai repülőgép a levegőben! Behúztuk a periszkópot és a tájékozódó műszereket, s idejében a mélységbe süllyedtünk. Nem azért tettük ezt, mintha megijedtünk volna az amerikai felderítőgéptől. Nem volt mitől félnünk. Mi a nemzetközi hajózási szabályok szigorú betartásával utaztunk. Azért merültünk a víz alá, hogy ne ébresszük fel az imperialisták tengeralattjáró-elhárításának étvágyát. Ennyi az egész NEMRÉG valahol két nővérről olvastam. Az egyik Magyarországon, Budapesten él, a másik egy amerikai nagyvárosban. Az egyik a budapesti utcán lett rosszul, a másik a távoli nagyváros utcáján. A budapesti asszony levélben számolt be nővérének arról, hogy jók az emberek, mert amikor beteg lett, a járókelők megálltak és segítségére siettek. Az amerikai nagyvárosban élő asszony szintén levélben számolt be nővérének és ezt írta: Ott, az utcán, akár el is pusztulhatott volna, mert nem vette észre senki, nem nézett rá senki. Elolvastam a két asszony történetét, és eszembe jutott az öreg Uhrin Mihály. Még a télen hallottam, hogy rá akart dőlni a ház Legalább tízezer forintra lenne szüksége ahhoz, hogy rendbe hozassa. De hol van ennyi pénze egy 600 forintból élő nyugdíjasnak, egy volt kubikosnak, aki nemcsak feleségét, nyomorék lányát is ebből az összegből tartja el. Sehol. Hallottam arról is, hogy a tanácshoz fordult, onnét kért segítséget, de ügyéből akta lett. Sőt, a helyszíni szemle után kiküldtek neki egy határozatot, mégpedig azzal, hogy ezer forinttal büntetik, ha záros határidőn belül nem végzi el a ház felújítását. Na, szóval odáig még rendben van, hogy az utcán tudunk emberek lenni, együttérzőek, segítőkészek vagyunk, amikor az utcán kell segíteni, viszont amikor ugyanezt hivatalból kellene megcsinálni, akkor sajnos elég gyakran ... Jobb ezt a gondolatmene- tet nem folytatni. Illetőleg kell folytatni. Elhatároztam, megnézem mi történt Uhrin Mihály Szekszárd, Honvéd utca 18. szám alatti lakos házával. * — TAVASSZAL amikor kezdődött az olvadás, dűlőiéiben volt teljesen, a repedéseken át lehetett látni, néhol át lehetett bújni. A talajvíz oly magasra tört fel, hogy a kútból lehajolva is lehetett vizet merni. — Magukra akart dőlni a ház, aztán mi történt? — A tanácshoz folyamodtam Szóltam a mérnöknek, hogy legyen szíves jöjjön ki és nézze meg. Megnézte, és ragasztotta a cédulákat oda, ahol hézag volt. Ezzel ő elment. Különben jóindulattal volt hozzám. Később kijött egy papír. Itt van, tessék megnézni. Az áll rajta, megbüntetnek ezer forintra, ha záros határidőn belül nem hozatom rendbe. Ezek után ismét a tanácshoz folyamodtam és rendkívüli segélyt kértem — Honnét ment nyugdíjba, Uhrin elvtárs? — A tanácstól. Ott dolgoztam náluk. — Akkor tehát ismerték magát. — Gondolom. — A rendkívüli segélyt megadták? — Nem. Azt írták, hogy gyermekeim megfelelő keresettel rendelkeznek ahhoz, hogy édesapjukat — mármint engem — havonta anyagilag támogassák, saját és családjuk létfenntartásának veszélyeztetése nélkül. — Hol tanulta ezt a hivatalos stílust, Uhrin elvtárs? — Sehol. Innét olvasom az iratból, abból, amit kaptam. — A srverekek különben tényleg segíthetnék. — Négy lányom van. Az egyik Endrődön él, tizenegy forintos tsz-ben dolgozik, mit várjak tőlük? A másik lány itt van velem, nyomorék, én tartom el. A harmadik most szintén itt van velem, a két unokával együtt. A vő elhagyta őket, egy fiatal lánnyal került össze, és a gyerekeknek még egyetlen fillért nem küldött. A nagyobbik lányom férjnél van. dolgozik, de tőlük éppen _ eleget kapunk, többet nem kívánhatunk. — Mégis, mi történt, honnét szerzett pénzt? Látom a ház nem dőlt össze, sőt, rendben van. Fel van újítva. — Nálunk kérem mégiscsak jók az emberek. Gondolkodva járkáltam az utcán és eszembe jutott a Magyar—Szovjet Baráti Társaság. Odamentem és Scherer elvtársnak elpanaszoltam a bajomat. — Mit tudott mondani? Ö az ilyesmiben nem illetékes. — Mégis intézkedett. Akkor aztán a tanács küldött háromezer téglát, két köbméter meszet, három köbméter homokot. A lerakodásnál már én is segítettem, bár az emberek azt mondták, maga hagyja csak Mihály bácsi. Miért hagynám? Később, amikor együtt volt az anyag, jött egy kőműves a tanulókkal és mindent megcsináltak. Legalább tízezer forintot érő munkát. Igaz, egy álló hétig dolgoztak, de nagyon szépen megcsináltak mindent. — Megkérdezte tőlük, hogy mivel tartozik? — Persze, hogy megkérdeztem. Azt válaszolta a fő-fő, hogy semmivel. Az egészet társadalmi munkában csináltuk Uhrin bácsi, mondta. — Ennek a fő-fő-nek mi a neve? — Nem tudom. Valamilyen Jánosnak hívják, itt laknak az Alkotmány utca sarkán. *— Megcsinálták a házat és elmentek? — Igen, megcsinálták és szépen elmentek. — Még a nevüket sem tudja? — Hát látja, még a nevüket sem tudom. * BEJÖTT hozzám az öreg Uhrin és megmutatta a papírt. Büntetés. Beszéltem telefonon Rúzsa elvtárssal, a városi pártbizottság titkárával, aki felháborodva azt mondta, disznóság. Intézkedni kezdtünk. Felhívtam Császár elvtársat, a városi tanács elnökét és Vázoltam a helyzetet. Ö is nyomban intézkedett. Küldték az anyagot. Utána egy értekezlet szünetében szóltam a tanácsi építőipari vállalat párttitkárának, Orbán Györgynek és megkérdeztem tőle, mit lehetne csinálni? Azt válaszolta, mindent. Négy napra rá újból találkoztunk. Mondd öregem, mi van? — ezzel kezdtem. — Orbán György közölte, ha kíváncsi vagyok rá, nézzem meg, A közelgő aratásra való tekintettel több mezőgazdasági üzemben a betakarító gépek javítási munkálatairól érdeklődtünk. Hőgyészen az állami gazdaság igazgatója, Pálján a termelőszövetkezet föagronómusa és több vezető elmondotta, a kombájn javítást nehezíti, sőt nem egyszer akadályozza az alkatrészhiány. Ezzel kapcsolatban Biczó Ernő elvtárstól, az AGROKER igazgatójától kértünk felvilágosítást. — Ismét alkatrészhiány. Erről olvashatott Biczó elvtárs tegnap a Tolna megyei Népújság első oldalán. Mi erről a véleménye? — A tudósítást olvastam, de egyébként is ismerjük a mező- gazdasági üzemekben az ezzel kapcsolatos gondokat. Elsősorban az állami gazdaságokra és a termelőszövetkezetekre vonatkozóan. A gép-, illetőleg a gépjavító állomásokon az alkatrészt illetően valamivel jobb a helyzet. — Mit tesz az AGROKER? — Nem akarok túlozni, de amit csak lehet, mindent. Ma ismét Budapestre utazott Till Antal, az alkatrészosztály vezetője. A hiánycikklistát ismerjük, és Till Antal ennek ismeretében próbál egy bizonyos az emberei kint vannak és dolgoznak. * — Orbán elvtárs, hogyan történt? — Szólt a Scherer Sanyi, én szóltam Tamás Istvánnak, az oktatási felelősnek, meg Főglein Jánosnak, a kőművestanulók oktatójának, aki különben KISZ-tit- kár is nálunk. Az igazgatónk az egészre igent mondott, erre Főglein János és hat tanuló kiment és a dőlni akaró házat megcsinálta. — Ennyi az egész? — Én is jártam ott kétszer, ment szépen, szervezetten minden. — De hát ez nem jótékonysági egylet, hanem vállalat. — Ml azt mondtuk, az öreg bajban van, gyerünk és segítsünk rajta. — Ismerték azelőtt is? — Nem. — Akkor mi közük volt hozzá? — Tulajdonképpen semmi. Megcsináltuk a házát és kész. — Köszönöm, néhány szót Főglein elvtárssal is váltanék. Volt kedvük kimenni, Főglein elvtárs? — Igen, nagy kedvvel csináltuk, a gyerekek általában a kis munkákat jobban szeretik. Aláfalazás, stb. Az ilyet jobban szeretik. — Az öreg Uhrin Mihály megkérdezte, hogy mivel tartozik? — Igen, a gyerekeknek pénzt is akart adni, ha jól tudom, húsz forintot. Ezt később mondták és én örültem, hogy a pénzt nem fogadták el. — Hány napig dolgoztak? — Velem együtt hét fő volt ott. egy hétig. Három gyerek az I/b- be, három a II/b-be jár, kőművestanulók. Most beszéltem Scherer elvtárssal és mondtam neki, ha megint lesz valami ilyen, akkor csak szóljanak. * EZ TÖRTÉNT 1966 tavaszán, Uhrin Mihály nyugdíjas Szekszárd, Honvéd utca 18. szám alatti lakos házával. Csak más, de mennyire más a mi világunk. mennyiséget újból beszerezni Egyébként bízom abban, hogy az SZK-kombájnokhoz a legszükségesebb alkatrészeket beszerezzük. — Mi jogosítja fel, Biczó elvtárs, erre a bizakodásra? — Elsősorban az jogosít erre fel, tudom, földművelésügyi minisztériumi szinten Losonczi elvtárs személyesen is foglalkozik ezzel a kérdéssel. Másrészt a múlt napokban is kaptunk egy szállítmányt, és ezt nyomban a rendeltetési helyre továbbítottuk. Till elvtársat azzal is megbíztam, hogy Budapesten az illetékesekkel közölje: a gyorsaság érdekében hajlandók vagyunk még arra is, hogy alkatrészért mi küldjünk innét gépkocsit. — Közismert, Biczó elvtárs, hogy a Tolna megyei AGROKER a mezőgazdasági üzemek érdekeit jól képviseli... — Személyes ügyünknek tartjuk a hiányzó alkatrész beszerzését, vagy a gondok enyhítését. Az igényeket ismerjük, törekszünk a gyors és folyamatos leszállításra, de ezen túlmenően fő feladatunk jelenleg a hiánycikkek beszerzése is — mondotta Biczó Ernő, az AGROKER igazgatója. — szp ■— SZEKULITY PÉTER INTERJÚ Ax AGROKER igaxgatójavai ax alkatrésxellátásról
