Tolna Megyei Népújság, 1966. május (16. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-25 / 122. szám
4 1966. május 25. «rÖLRS MFCYFT NfiPttJSAQ Csontmezőnél kezdődött el Mohács keskeny hegyhát vonul az országút tövében a Sió mentén, ahonnan hirtelen ellaposodik ez a hegyvonulat, amelynek végső kiágazása az úgynevezett Csonthegy. Innen Szabaton- puszta, — valamikor ily í.evű község — irányában széles síkság tárul elénk, amelyet Csontmező néven tart nyilván a hagyomány. Hogy honnan ered ez az elnevezés, nem tudni. Talán a régmúlt korokban lezajlott csaták alapján keletkezett a Csontmező, a Csonthegy név. Már 1490-ben is ezzel a névvel illették a hegyet és a mezőt is. A Csonthegy mint bronzkori lelőhely is nevezetes, ugyanis jelentékeny bronzkori leleteket ásatott ki Tolna megye egykori, nagytudású archeológusa, Wosinsky Mór. De a Csontmező sem marad el nevezetesség dolgában a hegy mögött, mert az 1490-ben ott lezajlott ütközet kezdete volt an-, nak a folyamatnak, ami végül is a mohácsi nemzeti katasztrófához vezetett. Tudjuk, hogy Mátyás király kemény kézzel zabolázta meg a féktelenkedő oligarchákat és azok önkényével szemben a jobbágyságot vette védelmébe. Ezért halála után a hatalmaskodó főurak mindent elkövettek, hogy olyan királyuk legyen, akinek „az üstökét a markukban tarthatják”. Ezt hangoztatta Báthory István, erdélyi vajda is, pedig Mátyás életében a budai Nagy Boldog-Asszony templomban Ba- kócz Tamással, Kinizsi Pállal és még más országnagyokkal, akiket ugyancsak a nagy király emelt országos méltóságokra, — az oltári szentségre tett kézzel megesküdött Mátyásnak, hogy halála után fiát, „János herceget teszik meg királyuknak”. Mátyás ugyan még életében akarta biztosítani Borbála nevű, boroszlói polgárleánytól származott természetes fiának, Corvin Jánosnak a trónt, ezért kreatúráit esküvel igyekezett lekötni mellette. Alig hunyta le azonban a szemét, az esküről a legtöbb báró megfeledkezett, jóllehet Corvin »TTTV*»TT*V»»TWTTTTTTTTTTVVTTTTT Kötesd ítél Jánostól sem igen kellett volna tartaniok, mert ez „a lágyszívű, szép arcvonású, sánta trónkövetelő már a trónért való kíméletlen harcban is nagyon gyengének bizonyult.” Egyáltalában nem örökölte atyjának erélyét, szervező képességét és emberismeretét. No meg azután lehet az is, hogy más trónkövetelők többet ígértek a kapzsi báróknak, mert trónkövetelő akadt bőven. Mátyás halála után öt pártra szakadt az ország és mindegyik párt más királyt akart látni a trónon. Corvin János mellett Ujlaky Lőrinc, Kanizsa György. Ernuszt Zsig- mond pécsi püspök és más dunántúli urak állottak. Rajtuk kívül a köznemesség és a becsületes, egyenes lelkű Várady Péter kalocsai érsek, akit atyja bebörtönzött és aki ennek ellenére hű maradt a Hunyadi családhoz. János herceget, miután az kiszabadította a börtönből, többször figyelmeztette, hogy „a hatalmas, nagy urakban ne bízzon.” 4 ragaszkodott MPXnvjßhozzá atyja, az „igazságos” emlékéért, de mégsem tette meg azt, amit az érdeke megkívánt. Amikor azután végre mégis belátta, hogy a trónért való küzdelemben gáládul kijátszották, elhatározta, hogy jogát fegyverrel vívja ki. Hamis tanácsadói — köztük Bakócz Tamás — javaslatára színleg elfogadta a királyi trón helyett a bosnyák királyságot, a szlavón hercegséget, a dalmát-horvát bánságot és évi 12 000 aranyforint fizetést, de amikor Újlaki Lőrinc és más emberei több ezer főnyi sereggel Budára vonultak és csatiakoztak hozzá, — cselekedett. „Budát erős őrséggel rakta meg, maga pedig elindult Szlavónia felé”. ahogy azt Szerémy György írja Magyarország romlásáról szóló könyvében — „a szent koronával, kincseivel, kétszáz szekérrel telerakva színarannyal- ezüsttel, — s a királyi palota ékességeivel, nem számítva az urak szekereit.” Serege meghaladta a hétezer főt. Terve az volt, hogy a rá nézve biztosabb déli birtokairól szólítja fegyverbe a hozzá hű nemességet és onnan harcolja ki a trónhoz való jogát. Az Ulászló-párti főurak megbízásából azonban Kinizsi Pál, — Báthory István és más országnagyok a maguk seregével, Beatrix királyné nehéz' lovasaival utána eredtek és Tolna megyében a Sárvízen túl, Csonthegy mellett utolérték, seregét szétszórták, Corvin Jánost a Dráván túlra kényszerítették menekülni. Az egykorú krónikás, Szerémy szerint, Ujlaky Lőrinc még a csata előtt is azt tanácsolta Corvinnak, ne várja meg személyesen „azokat a latrokat, mond ván — tudd meg te Uramnak gyermeke, amelyik áruló el meri árulni urát, megölni is meri.” Ezért megfogadva a tanácsot, János herceg szűkebb kíséretével Pécsre lovagolt hűséges hívéhez, Ernuszt Zsigmond, pécsi püspökhöz. Majd onnan Horvátországba Zengg várába ment. A csatában mind a két részről igen sokan estek el Csontmezőnél, ahol a Corvin-hadakat akkor Dombóy Dávid, Dombóvár és környéke földesura vezényelte. Az árulóknak annyi vereségük volt, hogy nem is tudták mindet összeszedni és magukkal vinni. Még Szerémi- nek is hozott „egy laikus két arany gyűrűket — más szegények meg olcsón adták el a talált kincseket.” Ezt a sok hamisságot és galád- ságot azonban még Corvin János riválisa, a később megkoronázott magyar király, II. Ulászló is megsokallotta és Corvin panaszára 1493. évben kelt írásában megparancsolta a budai káptalannak, hogy a csontmezei ütközet — és rablás ügyében Kinizsit idézze meg. Az idézés eredményeképp a kincsek megmaradt részét és a donációs leveleket Kinizsi és társainak vissza kellett adniok Corvin kezébe. A végtelen gyenge akaratú János herceg mindezek ellenére Ulászló koronázási menetében 3 sajátkezűleg vitte a koronát. Míg 3 hívei, Ujlaky Lőrinc, Ernuszt 3 Zsigmond püspök, Várady Péter íj érsek és mások meg sem jelentek 3 a koronázáson. < A főurak tehát elérték célju< kát, mert Ulászló személyében 3 valóban olyan királyt választot- 2 tak, akinek az üstökét szorosan < a markukban tarthatták. 4 Dr. Horváth Árpád Könyvtár a gyárban „Aki olvasni szeret, az az unalom óráit, amelyek elkerülhetetlenek életünkben, gyönyörűséges órákká cseréli fel”. (Montesquieu) „A leghűségesebb barát a könyv” — olvastam valahol még évekkel ezelőtt. Akkor még nem értettem teljes . egészében ennek az egyszerű mondatnak, óriási jelentőségét. Ma már tudom, hogy a könyv hűségesen végigkíséri az ember életútját a gyermekkortól a késői öregségig, miközben tanít, nevel, hasznos tanácsokkal lát el, s nem utolsó sorban szórakoztat. Különösen az elmúlt két évtized alatt éreztük a könyv óriási, emberformáló jelentőségét. Ma már szinte valamennyi családi otthonban ott a könyv akár, mint saját tulajdon, akár mint könyvtárból kölcsönzött. Megszerettük a könyvet „a tudás forrását’', ahogy Gorkij nevezte. Tolna megyében mintegy • száz SZOT-, azaz üzemi könyvtár működik. Közülük talán a legfiatalabb, a szekszárdi mérőműszergyárban. Mindössze két hónapja, hogy kellő rendszerességgel — heti két alkalommal, szerdán és pénteken, délután 2— 4-ig — áll az üzem dolgozóinak rendelkezésére. A könyvtár vezetője Kutny Gáborué. — Kéthetes könyvtárosi tanfolyam elvégzése után vettem át üzemünk szakszervezeti könyvtárának kezelését. Elég mostoha körülmények között dolgozom, de a gyár vezetősége ígéretet tett, hogy még ebben a hónapban segít megoldani tárolási problémámat. Arról van ugyanis szó, hogy helyszűke miatt nincs lehetőség a könyvtár állományának gyarapítására. Jelenleg kétszáz közül válogathatnak olvasóink. A gyár létszáma közel négyszáz fő, közülük ma még csak ötvenen látogatják rendszeresen könyvtárunkat. Bár két hónap igen rövid idő egy könyvtár életében, ennek ellenére a könyvtáros már jól tudja, ki mit szeret olvasni, s kik voltak az elmúlt két hónap legolvasottabb írói. — Az idősebbek elsősorban Móricz-, Mikszáth-, Jókai-könyve- ket olvasnak. A fiatalok Berkesi András és Szilvási Lajos könyveit kérik. Persze ez nem jelenti azt, hogy az idősebb olvasókat egyáltalán nem érdeklik a mai írók könyvei. Ebből láthatjuk, hogy a ma élő * embert elsősorban korának, ennek az igen sok ellentmondást tartalmazó XX. századnak, még közelebbről, napjainknak problémái érdeklik. És ez így is van rendjén. Szinte törvényszerű, hogy a ma élő ember elsősorban saját korának problémáival kíván közelebbről megismerkedni, a könyvek segítségével állást foglalni egy-egy vitatott kérdésben. Az üzem könyvtára csak úgy tudja kielégíteni egyre népesebb olvasótáborának igényeit, ha évről évre továbbfejlődik. Éppen ezért nem mindegy, hogy milyen tervek, elképzelések foglalkoztatják az üzem könyvtárosát. — Mindenekelőtt a taglétszám növelése. Van a SZOT-nak egy határozata, miszerint az üzemekben, gyárakban dolgozók legalább 25 százaléka legyen az üzemi könyvtárnak tagja. Szeretném, ha minél előbb teljesítenénk ezt a feladatot. Erre minden lehetőségünk adott,, hiszen a szocialista brigádok vállalásaiban szerepel a rendszeres tanulás, olvasás is. A közeljövőben könyvklubot szeretnénk szervezni. Tagjainak havi két könyv elolvasása lenne kötelező. A programban szerepel többek között a Szegedi Szabadtéri Játékok egy műsorának megtekintése, pécsi színházlátogatás, író- olvasó találkozó, egy-egy könyv megvitatása, stb. Havonta egy alkalommal tartanánk összejöveteleket. Terveink között szerepel természetesen a könyvtár állományának gyarapítása, az adott lehetőségeket figyelembe véve. * A terveket, elképzeléseket hallgatva, önkéntelenül is a költő, több mint száz évvel ezelőtti szavai jutnak eszembe: „Ment-e a könyvek által a világ előre?”. Nos, elmondhatjuk, igen. Különösen az utóbbi években. Egyre gyorsuló léptekkel. S ez, nem kis mértékben a jól működő üzemi könyvtáraknak is érdeme. SZIGETVÁRI LÁSZLÓ — 85 — — Én is. De azért még elbeszélgethetünk, ha nem álmos. Arra gondoltam, hogy egy órára velük megyek, mert már megígértem, olyan kedves fiúk, én meg úgy szeretek táncolni, aztán visszajövök ide. Várjon meg. Jó? — Azt hiszem, hogy itt egy fél óra múlva mór zárnak. Tudja, háború van, korábban zárnak a mulatók. — Tudja mit? Menjen fel a lakásomra, iszogasson addig, míg megjövök. Fél egyre otthon leszek. Az egyik fiú megígérte, hogy hazavisz a kocsiján. Persze, nem fogom behívni. Itt a hátsó ajtó kulcsa — nyújtotta feléje a retikülből előhalászott kulcsot. — Az üzletemet már ismeri, tótén jen be az udvarra. Balról az első ajtó az enyém. Csak arra kérem, csöndesen viselkedjen. Nem szeretném, ha a házban meghallanák, hogy * nálam van. — Ez nagyon kedves magától, miss Simpson — mondta Crawford. — De volna egy apró kérésem... Ne haragudjon, de olyan furcsán érzem magam, valahányszor meg akarom szólítani. Folyton csaik miss Simpson, miss Simpson... — Teljesen igaza van... Dianna vagyok. — Köszönöm, Dianna! — Crawford elbúcsúzott Diannától, akit már türelmetlenül várt a tiszti társaság. Crawford hosszan nézett a távozó tisztek után. Amikor eltűntek a feljárati lépcső kanyarulatában, kényelmesen elhelyezkedett a bárszéken, rágyújtott és körülhordozta tekintetét a termen. De sem Bettyt, sem mrs. Teddert már nem látta sehol. „Semmi érteimé, hogy továbbra is fecsé— 86 — reljem az időmet — gondolta — Mindjárt úgyis záróra.” Fizetett és elhagyta a bárt. A sarkon elkapott egy buszt, felszállt. Mivel oly mindegy volt számára, hogy mit csinál, miért ne tegye hát azt. amit mondtak neki. A téren leszállt a buszról s elindult gyalog a csecsebecseüzlet felé. Az utca teljesen kihalt volt és sötét. Alig tudott tájékozódni ebben a koromfekete éjszakában. A kapu nyitva volt. Nesztelen léptekkel beosont az udvarra, halkan kinyitotta az első ajtót. Nem gyújtott villanyt, óvatosan tapogatózva ment fel a lépcsőn, amely Dianna lakásába vezetett. A hallban állt a puha süppedő szőnyegen és az egyik szobába vezető ajtó alól kiszűrődő fényt figyelte. Lábujjhegyen az ajtóig ment és hallga- tózott. Odabent egy nő és egy férfi beszélgetett, de nem angolul. Lélegzetvisszafojtva figyelt, de nem tudta megállapítani, milyen nyelven beszélgetnek. Hirtelen lenyomta a kilincset és belépett. — Jó estét kívánok! — köszönt és körülnézett. Bessy, az artistanő ült az asztalnál, szemben vele pedig egy idegen férfi, akit még nem látott. Széles vállú, ötvan év körüli lehetett. Merev szürke haja volt és sötét ruhát viselt. Ugrásra készen ült és ellenségesen méregette Crawfordot. Az asztalon ital, cigaretta. — Nagyon sajnálom, hogy megzavartam magúikat — folytatta Crawford mosolyogva — de miss Simpson külön megkért, hogy olyan csendesen próbáljak feljönni, ahogy csak tudok. — 87 — A férfi arcáról hirtelen eltűnt az ellenséges kifejezés. Vonósai meglágyultak, mosolyt erőltetett magára. Bessynék még mindig sápadt volt az arca, amit Crawford váratlan megjelenése okozott, de mar erősen uralkodott magán. Cigarettázott, nyu- godtnak tetette magát, de Crawford figyelmét nem kerülte el ujjainak ideges remegése. Tekintete inkább bosszúságot fejezett ki, semmint ellenséges haragot. — Együtt voltunk a White Club-ban,, de mivel egy órára elment egy tiszti társasággal, megkért, jöjjek fel hozzá, várjam meg, míg hazajön, mert szeretne beszélni velem. Néma csend. A férfi és a nő néma pillantást váltott. Végül a férfi szólalt meg: — Mi tartozunk magyarázattal, uram — mondta. — Elvégre nem itt lakunk. Én kérem a szomszédban dolgozom. Fiatalabb koromban cirkuszi artista voltam én is, míg meg nem rokkantam a lábamra A hölgy régi ismerősöm, mondhatni rokonom. A nővére a feleségem volt. Tavaly halt meg... — Szóval a sógornője? — kérdezte Crawford és közelebb jött az asztalhoz. — Igen — felélte a férfi. — A rokonságot még mindig fenntartjuk. Sok szakmai beszélni valónk van, tanácsokat, ötleteket szoktam adni Bessy- nek. Én azonban egész nap el vagyok foglalva ő pedig a varietéből csak késő este szabadul. Én a munkaadómnál lakom, oda nem hívhatom éjszakára, Bessy sem hívhat ily későn magához.
