Tolna Megyei Népújság, 1966. május (16. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-15 / 114. szám

a ' TOLNÁ MFC TFT WßPÜJSAo 19!>ű. május 15. Hogy miket láttam Párizsban! Találmányokat. Láttam például müanyaggalacsint. Ez az úgynevezett unaloműző. Üres óráiban ezt morzsolgathatja az ember és azt formál­hat belőle, amit akar. De láttam zseb-költőgépet is. Kis kerek csésze, műanyag fedővel. Két tojás fér el benne és unalmas óráiban az ember megfigyelheti, hogyan kel ki a kiscsibe. De láttam luxustrágyát is — igaz, a trágya hova­tovább nálunk is luxus lesz — kis jutazacskókban. Van nerc-trágya és Bourbón-whiskyvel illatosított trágya is. És láttam fésűt kopaszoknak, díszes dobozkában. Ennek fogai félkörívűek, hogy ne sértsék a fejbőrt. De láttam fé­sűt dús hajúnknak is. Ez egy óriási fésű. széles és szétálló fogakkal. Szóval fejlődik a tudomány. Fantasztikusan fejlődik. ) Már odáig jutott, hogy megállapították: a futballt elő­ször nem Angliában, hanem Brazíliában játszották. Találtak egy barlangrajzot, amely futballozókat ábrázol. A tudósok azt is kiderítették, hogy ezek a meccsek nagyon izgalma­sak voltak. Ekkor a vesztes még nagyon póruljárt. A győz­tes csapat tagjai egyszerűen megették a vesztes csapat ka­pitányát és a következő mérkőzést ennek a csapatkapi­tánynak a koponyájával játszották. A csapatkapitányéval, mert akkor még nem volt szövet­ségi kapitány! Most már értem, hogy miért jó a brazil futball. És mást is értek. Hogy ts magyarázzam meg. Franciaországban láttam a zenélő bilit. Ha a kisgyerek ráül és, ha hűm... szóval, ha... akkor a bili rágyújt egy gyerekdalra. Az ötlet bevált. A muzsikáló bili ezerszámra kel el Franciaországban. Hírek szerint ilyen biliket hamarosan nálunk is lehet kapni. Ezeket a biliket azonban már belső füllel látják el, hogy a kis lakásokban is elférjenek. Most jól figyeljen, szerkesztő úr! Éppen ott voltam, amikor Hector Mendez, amerikai úri­ember Olaszországba küldte a nejét és annak kedvenc kis­kutyáját. Ebben eddig nincs semmi különös. A különös most következik. Az asszonyt nyolcszáz, a kutyát pedig nyolc- . ezer dollárra biztosította. Ebből is látszik, hogy Amerikában nagyobb becsben tartják az asszonyt, mint a kutyát! Bizony. Viszont az sem kutya, ami a limai egyetemen történt. Most már egy hete szabadságon vannak a harmadéves bio­lógus hallgatók. Egyszerűen nincs tantermük — ez a sza­badság oka. Helyesebben van tantermük, de a tantermet most egy kígyó bitorolja. Egyedül. A több méteres hüllői bevitték egy órára. Ez még nem lett volna baj, de ki­szabadult. A tanárok és hallgatók kirohantak a' tanterem­ből és azóta is csalogatják vissza a kígyót a ketrecébe, de ez sehogy sem akar sikerülni. Egyesek úgy vélik, majd ha megéhezik visszamegy. De mikor éhezik meg? Egyesek sze­rint évekig is kibírja éhen az óriáskígyó. Ezt a történetet csak azért mondtam el, hogy elő­készítsem a következőt. Ez pedig San Franciscóban, pon­tosabban az itteni bíróságon, még pontosabban az itteni bíróság folyosóján tíörtént meg. Félelmetes látvány volt. És megbotránkoztató is. Én is megbatránkoztam, mint sokan mások. Persze miután végig néztem. Bolond lettem volna előtte megbotránkozni, akkor utána nem nézhettem volna végig. Hát ezért van az, hogy a legtöbb ember min­dig csak utána botránkozik meg. De most már rátérek a történetre. Ezen a napon ingye­nes topless-táncban gyönyörködtünk a bíróság folyosóján. Ugyanis két félmeztelen táncosnő azzal vádolta egymást, hogy a másik elleste művészi produkcióját és utánozza. Mindkettő több méteres kígyóval lép fel, konkurrens mu­latókban. A kitűzött napon munkatorlódás miatt a bíróság lemondta az ügy tárgyalásót és későbbi időpontra halasz­totta. A két művésznő mégsem akart a plágium vádjával távozni, meztelen vállain. Bírósági ítélet nélkül is be akar­ták bizonyítani a világnak, hogy ki a szxllemi alkotó és ki a tolvaj. Gyorsan nekivetkőztek, elővették a kígyókat és elkezdtek a közönség előtt vonaglani, tekergőzni. Egymás­után félbeszakadtak a tárgyalások. Kinyíltak a tárgya ló­termek ajtajai. Ügyészek, bírák rohantak ki a folyosóra. A nők kígyót, békát kiabáltak egymásra, az ügyészek és bírók lökdösték őket, persze be az egyik terembe, ahol. ... Nos, azt nem tudom, hogy bent mi történhetett. Sokáig vártam a folitosón. de a terem ajtaja csak nem nyílott. Lehet, hogy a kígyókat kergették az vegyészek és bírák? Ez rejtély marad előttem. Viszont tudom, hogy mi a véleménye a James A. Pike Berkley-i püspöknek a toplessról. Feltették neki a kérdést: — Szíveskedjen, püspök úr, válaszolni, mi a véleménye a topless (felsőrész nélküli fürdőruha) táncosnőkről? A püspök kapásból válaszolt: — Nekünk örök hálával kell megköszönnünk a terem­tőnek, hogy olyan sok szépet alkotott... Hát, akkor ebben maradunk. Zárom soraimat, a mielőbbi viszontlátás reményé ben, Tisztelettel: Három év az ellenség barlangjában HABOM ÉVVEL EZELŐTT két havannai sugárút, a Reina és a Belascoin utca kereszteződésénél a Casa de trés kilos feliratú kis boltocska bejáratánál gyakran lát­hattak a járókelők egy teherautót, amelynek volánjánál jókedélyű, fiatal legényke üldögélt. Amíg a kocsiról rakodtak, ez a fiatalem­ber a társait, vagy éppen a járó­kelőket szórakoztatta tréfáival, vagy beült kávézni valamelyik szomszédos bisztróba. A fiú egyszer csak eltűnt. Meg­kezdődött a találgatás az ismerő­sök körében. Valaki úgy tudta, hogy más tartományba költözött, néhányan pedig bizalmasan kö­zölték, hogy Juan az Egyesült Ál­lamokba emigrált, mert ott él a' bátyja. Ezalatt pedig Miamiban az ame­rikai Központi Hírszerző Hivatal ügynöke Tico Herrera vallatta a fiatal havannai sofőrt. A beszél­getés végén Herrera javasolta a kubai fiatalembernek, hogy lépjen a CIA szolgálatába. Juan Felai- fel Canaan, ez a fiatal kommu­nista, a kubai felderítő szolgálat munkatársa így épült be az Egye­sült Államok Központi Hírszerző Hivatalába. A kubai ellenforra- dalmárok vezetőinek rendelke­zésére bocsátották, akik amerikai gazdáik irányítása mellett terve­ket szövögettek, hogyan juttathat­nak diverzánsokat és kémeket a Szabadság szigetére. J uan Felaifelnek felajánlották, hogy legyen rádiós. Mielőtt azon­ban végérvényesen felvették volna a CIA állományába, háromszor is ki kellett állnia a hírhedt „ha- zugságdetektoiral" végzett próbát. Miután meggyőződtek a beszer­vezett ügynök „becsületes szán­dékairól”, az Egyesült Államok egyik haditengerészeti támasz­pontjára irányították, ahol kilenc- hónapos diverzánskiképzésben részesült. Az amerikaiak kioktat­ták Jüant arra, hogyan kell ke­zelni a különfajta robbanósze­reket, megtanították lőni hang- tompítós puskával és pisztollyal. Később rádióstanfolyamot vég­zett, és azt is megtanulta, hogyan szervezhet be ügynököket, hogyan gyűjthet kémértesüléseket. Azután, hogy a „tanfolyamod” hiánytalanul elvégezte, Jüant be­vették abba a csapatba, amely feladatául kapta, hogy Las Villas tartományban illegálisan hatoljon be Kuba területére és ott szervez­zen be ügynököket az amerikai felderítő szolgálat számára. A DIVERZÁNSOKAT külön­böző módszerekkel juttatták el Kuba területére, de a leggyak­rabban a következő fogást alkal­mazták: Miamiból amerikai hajó Indult útnak Kuba partjai felé, fedélzetén a diverzánsokkal. A tengerparttól néhány mérföld- nyire leeresztettek egy hangtalan motorral működő csónakot és ez­zel tették partra a diverzánsokat. Jüannak nem egyszer kellett részt vennie ilyen műveletekben és mindannyiszor azt kockáztatta meg, hogy golyót kap honfitár­saitól, azoktól, akiknek biztonsága érdekében vállalta, hogy az ellen­ség barlangjában dolgozik. Amikor a kémek visszatértek Miamiba, a CIA vezetői vallatták ki őket titkos találkahelyeken a legapróbb részleteket is igyekez­tek megtudakolni tőlük a kubai helyzetről, ügynökségük munká­járól. Ezek az adatok rendszerint vajmi kevés örömet szereztek ne­kik. ... Juan Felaifel csaknem három évet töltött az ellenforradalmá­roknak ebben a darázsfészkében. Láthatta, hogyan marakodnak a hatalomért a magukat Kuba „fel­szabadítójának” feltüntetni akaró különböző emigránscsoportok. Ezek a csoportok tulajdonképpen azért veszekednek egymással, hogy ki tud több' pénzt kisajtolni a Cl A- ból. A kubai ellenforradalmárok egyik vezetője, Manuel Ariimé, aki annak idején Playa Gironnál a zsoldosok partraszállását irányí­totta, „érdemei” jutalmául havi 4 ezer dollárt kap a CIA-tól. Ezen­kívül van neki egy étterme Mia­miban és egy farmja Floridában. A kisebb rangú ellenforradalmá­rok kénytelenek beérni a zsoldos­szereppel: az amerikai kémszolgá­lat szükség szerint a Dominikai Köztársaságba, Venezuelába, Cos­ta Ricába, sót Afrikába, Kongóba küldi őket. Milyen rettenthetetlen bátorság, akaraterő és kitartás kellett ah­hoz, hogy hosszú hónapokon át hazaárulók körében, az ellenfor­radalmi söpredék között éljen Ju­an és semmivel sem árulja el ki­létét! Juan Felaifel, amikor ké­sőbb ezekről az évekről beszélt, elmondta, hogy kommunista meg. győződése segítette ezeknek a ne­hézségeknek a leküzdésében. Körülbelül három hónappal ez­előtt, amikor Miamiban tartózko­dott, tudomására jutott, hogy me. rénylet készül Fidel Castro ellen. Értesüléseit nyomban jelentette Havannának. Onnan parancsot kapott a hazatérésre. Egy kubai őrnaszáddal folytatott lövöldözés közben Felaifelnek sikerült el­hagyni a diverzánsokat szállító csónakot és eljutni övéihez. A MERÉSZ, 24 ÉVES kubai kémelhárítósnak a tevékenysége segítséget nyújtott a kubai bizton­sági szerveknek ahhoz, hogy a di- verzánsok egész sorát tegye ártal­matlanná és meghiúsítsa az ame­rikai Központi Hírszerző Hivatal olyan terveit, amelyek kiterjedt kubai ügynökhálózat kiépítésére irányultak. De a legfontosabb mégis az, hogy sikerült megaka­dályozni azt az aljas bűncselek­ményt, amelyet Artime irányításé, val Rolando Kubelas volt őrnagy és más árulók készítettek elő. • J. NEMIRA NÉMA, MINT D HAL... Valóban némák a halak? Az ak_ varisták már régóta tudják, hogy egyes halfajták jellegzetes han­gokat, hoznak létre. Némelyik úszóhólyag.ia segítségével kelt korgásszerű hangokat, mások fo­gaikat dörzsölik össze, és csikor­gásszerű hangokat hoznak létre. De nem arról van szó, hogy egyes halfajták különleges esetekben hangokat hallatnak, hanem arról, hogy a tengerek mélye, a „csend világa” egyáltalán nem csendes, hanem ugyanolyan hangzavar uralkodik ott is. mint a szárazföl­dön, csak éppen mi nem vagyunk képesek ezeket a hangokat ész­lelni. BESZÉLNEK I HALAK? A zoológusok, már régóta gya­nították. hogy a halak valamilyen módon érintkezni tudnak egymás­sal, és a tengerek mélye nem le­het csendes. Hogyan tájékozódhat, nának különben a mély tengerek örök sötétjében élő halak? Hogyan szerezhetnének tudomást a raga­dozó halak zsákmányukról még olyan nagy távolságból is. amely­ből már nem juthat fény a sze­mükbe? Hogyan ismerik fel mil­lió más között a beteg, vagy sérült állatot, a könnyű zsákmányt? Már mindez valószínűvé tette, hogy a halak valami módon jeleket ad­nak egymásnak, észlelik ezeket a jelzéseket, „beszélnek” egymással. Ezek az elgondolások akkor kap­tak először reális alapot, amikor amerikai kutatók felfedezték, hogy a delfinek hangokat hallat­nak, és e hangokra élénken rea­gálnak. A delfinek ugyan nem halak, de a velük elért eredmé­nyek indították a természetbúvá­rokat arra, hogy megvizsgálják, nem közük-e benyomásaikat a ha­lak is egymással, esetleg szá­munkra nem hallható ultrahangok segítségével. MIKROFONOK A TENGERBEN Tíz évvel ezelőtt egy vállalkozó szellemű osztrák kutatócsoport in­dított expedíciót a Vörös-tengerre a halak „beszédének” tanulmányo. zása céljából. Állapítsuk meg rög­tön, hogy munkájuk igen eredmé­nyes volt. A Salzburgi Tengerku­tató Intézet technikusai és zoo­lógusai különleges, ultrahangokra érzékeny mikrofonokat helyeztek el a tengerben, éveken át meg­figyelték az ultrahangokat, me­lyek segítségével a tenger lakói egymással érintkeznek. A mikro­fonok felerősített áramrezgéseit hangszalagon rögzítették, és az­után katód-oszcillográf segítségé­vel analizálták, hogy megállapít­hassák az egyes hangok jelentését. Nyolc évig tartott, míg végre 1964-ben igen érzékeny ultrahang­mikrofonok közölték a halban gaz­dag Vörös-tenger szudáni partjai közelében úszó hajón dolgozó ku­tatókkal az első „halbeszédet”, majd a hangzavart és a lármát, mely a víz mélyén uralkodik. Ez­zel azután teljesen új kutatási te­rület nyílt meg a természetbúvá­rok számára. Olyan terület, mely eddig nem sejtett lehetőségeket rejt magában. HÍVÁS ÉS RIASZTÁS ULTRAHANGGAL Az új megismerések, úgy látszik, két téren kapnak majd fontos gya­korlati alkalmazást. A szakember véleménye szerint a megfelelő ultrahangjelzésekkel valószínűleg rajokba lehet tömöríteni a halakat és ezeket a rajokat a kívánt irány, ba terelni. Ilyen ultrahangjelek keltésének nincsen semmi techni­kai akadálya, és így várható, hogy tervszerű ultrahanghalászatta] sokban lehet enyhíteni a világon uralkodó hús-, illetőleg fehérje­hiányt. Hasonlóan kedvező lehetőségek kínálkoznak az ultrahang felhasz­nálásával cápák elriasztására is. Eddig főképpen hálókkal véde­keztek ellenük, vagy pedig úgy, hogy rézacetát, vagy pedig külön­leges festékek oldatával létesítet­tek riasztó övezetet a védendő hely körül. így védik festékoldat­tal a tengerre leszálló űrutasokat is a cápák támadása alól. Ez a védekezés persze nem nagyon megbízható. A Salzburgi Tenger­kutató Intézet egyik mérnöke, W. Gross legújabban olyan ultrahang­sugárzó tökéletesítésén dolgozik, melynek jelzései elriasztják a környékről a cápákat. A „halak beszéde” azonban még mindig olyan kutatási terület, amelyen a tudósok még sok meg­lepetésre fognak bukkanni. Azt már tudják, hogy a halak az ultra­hangokat is úgynevezett oldalszer- vük segítségével érzékeük. Azon­ban még nem sikerült felfedezni hogyan, illetőleg melyik szervük­kel keltik az ultrahangokat.

Next

/
Thumbnails
Contents