Tolna Megyei Népújság, 1966. május (16. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-15 / 114. szám

Érdekes és gondolatébresziő

BÁRDOSI NÉMETH JÄNOS VERSEK

Fiatalok kiállítása a szekszárdi múzeumban

Hajszál finom, törékeny vonalak szövevénye Major Kamii bonyhádi pályázó Falun című tusrajza. Kiállított képeivel aranyérmet és Berlin—Weimar —Drezda útvonalú jutalomutat nyert a szekszárdi múzeumban rendezett kiállításon.

Érdekes és gondolatébresztő, — így jellemezhetnénk a múzeum idei amatőr, képző-, és ipar- művészeti kiállítását. A fiatal művészek alkotásait összefoglalni és rendszerezni nehéz a díjazás alapján is, mert téma- választásuk és érdeklődési körük nem tartozik az eddig megszokottak közé.

képektől szokatlan vibrálása

miatt.

Egy pillanatra visszaretten a látogató, amikor Föglein Ferenc ezüstérmes Bányászok című képéhez érkezik. Ha megáll, a művész elérte célját. Az első bányász üreges szemgödrű portréja szinte jelképesen, az állandóan leselkedő halálveszélyt szimbolizálja.

Érdi Judit ezüstérmes kisplasztikáival. szobraival érdemelte ki a második helyet. Érdekes a lányportréja, de igaziból az Alvó című figurája árulja el a fiatal művészben rejlő formagazdagságot.

szobrában nyers erő van. Bronzérmet kapott még Molnár József faddi pályázó és Bakó Ernő Szekszárdról. Az utóbbinak legemlékezetesebb félasztal nagyságú fadomborműve, egy parasztportré. Zenész című képe a kiállítás egyik legérdekesebb festménye.

Szabácsy Árpád: Csendéletének melegsárga árnyalatai megragadják a szemlélőt. A sok napraforgós csendélet közül kiemelkedik Kovács Veronikáé. Lippai Tamást komor témaváEgy pécsi barackosra

— Csorba Győzőnek —

Pogány örömben áll a kéri. a fák alatt gyümölcs, levert, messze a sudár barna dóm s te állsz a dombon álmodon, nézed a munkád mennyit ér, piros a barack, mint, a vér.

Te nevét, ízét mind tudod, emelnél rájuk kis dúcot, újsággal véded, ezer gond. hogy a sok ujjongó, bolond pajkos madár ne lopja meg. legyen ahogy egy vers, remek.

Úgy is ápolod kertedet a gaznak nem engedsz helyet, véded az árnytól, hogy a nap

Major Kamii kisméretű, de erőteljes vonalakkal is felszabdalt képeiből harmónia árad. A belső harmónia érződik Stis- sovszky Szilárd ezüstdíjas képeiből is. Meghökkentő Don Quijote-illusztrációja ebben a témában is újat ad: a szélmalommal harcoló, tiszta szívű figurának csontszilárd vázát igyekszik megragadni. Kedves, meleg képe az Anyám című portré.

Cseh Gábornak, a másik aranyérmes fiatal művésznek erre a kiállításra beküldött alkotásaiból a Tanyán és^a Nagymaros című képét szeretnénk kiemelni. Az előbbit hangulatteremtő színei, az utóbbit új felfogású ábrázolásmódja, tájBakóné, Teszler Ella ezüstérmet nyert kerámia faliképéivel, vázáival, festményeivel. A felsorolás már ízelítőt ad témagazdagságából, sokrétű érdeklődési köréről. Alkotásai közül öregember című portréja a legkiemelkedőbb.

Párák. Ez a kép a bemutatott három akvareU. közül a legjellemzőbb Abaházi János bronzérmes munkáira. Nyári reggelek mozgalmassága, sok színű köd, mozaikból tördelt csónakok.

A kiállításon az előző évhez képest kevés a fafaragás és egyáltalában nem láttunk lakberendezői iparművészeti munkákat. Antal Márton bonyhádi pályázó bronzérmet nyert fafaragásával. Kaszás című kis

PÁKOLITZ ISTVÁN:

Madárfejű

Ha az egyre veszedelmesebben fenyegető

és — szerinted — föl nem tartóztatható

ítéletnap után

még születik

emberformájú lény,

valami ilyesmi lesz, mint e<z itt.

ez a Madárfejű Lajcsi,

csóka- és brontoszaurusz-keverék;

valami ilyesmi lesz,

annyi maradékértelemmel megverve-megáldva, hogy vissza tudjon makogni még, milyen aljas volt az őse, milyen embertelenül gyáva: belenyugodott

a természetellenes, erőszakos pusztulásba.

PÁLOS ROZITA VERSEI:

ÉJI CSENDBEN

> Harmat hullott már a mezőre, sásliliom újholdat imád, csak emléked bíbor cipője kopog halkan a telkemen át.

SÓHAJ

A hó ma hulló sejtelem, gondolsz-e rám ily kedvesen?

Elő ki már nem is vagyok, halottnak még alig halott.

Add búcsúzásul szívedet!

Hitünket hinni ne feledd:

Álom a lét és lét az álom.

Emlékbe fogadd el halálom.

TAVASSZAL

Napfénykikőtők...

Suhannak az erdei lepkék, mint a képzelet halk színei.

Pálinka lángja se kékebb az égnél. Ó kedves felhők, és kertem illatai!

Fájni kezd bennem a szépség.

A lélek kék pillanata:

Végzetünk betakarni kevés.

lasztás jellemzi.

MOLDOVAN IBOLYA

Antal Márton bonyhádi pályázó ezüstérmes fafaragása: „Kaszás”

befössön minden jó gallyat, hogy ízes, édes, telt legyen a kézbe leperdülő szem.

Három kis drága csacska lány kacag akár a csalogány, a kertbe úgy repül, nevet, ezek mutatnak kék eget: így teljes együtt ház. gyümölcs, e szótlan boldogságra tölts!

Tavasz a Daindoiokban

Hagyd el a munkád sötét odvát, csörtess, mint vad a’ kék hegyekben, a hagyma-zöld-szín egeket nézd s felejtsd el, ami felejthető.

Keresd a zöld-lomb-sátor üdvét, lengő virágqk illatai j^d,. ne szólj, a szó. is fáj a szívnek, néma arcodat tartsd á napra.

S egy fölszakadó sóhajtással mosd ki a lelked szennyesét mind. dőlj le a gyöpre, pille-könnyem, ne tudj, ne láss mást, csak a békét.

A toll-puha fű ölelése gyógyítson meg, mint anya gyógyít, szemed tükrözze kék nyugalmát a mozdulatlan Daindoloknak.

Katherine Susannah

Prichard:

MARLENE

A tábor csaknem láthatatlanul húzódott meg a domboldalon, a sziklák között kuporgott, dús vadonnal körülövezve, s lábainál feküdt a völgyben a város. A két nő lóháton közeledett a fák közül. Kutyák ügettek a nyomukban és vadul ugatták őket. Azután feltünedeztek a sátrak, s köztük a mezítlábas, nyurga, szurokfeketén csillogó szemű gyerekek, Egy férfi, aki a tűz mellett hevert. felült és felbámult az érkezőikre.

— Hello, Benjy! — köszöntötte az idősebbik nő, és visszafogta szürke lovának kantárját. — Lustálkodsz egész délelőtt? Hol van Módiié?

A férfi csak dörmögött, s komoran kémlelte az esőáztatta tisztást. A sátrak nyüásánál férfiak és nők jelentek meg úgy, ahogyan éppen kibújtak az ágyból, kopott kabátban, seszínű nadrágban, gyűrött, zsíros, agyonhordott gyapjúingekben — a városiak levetett ruhadarabjaiban.

— Ez Miss Allison — mutatta be társnőjét az egybegyűlteknek a szürke lovon ülő idősebbik asz- szony. — Angliából jött és könyvet ír az aborigók (bennszülött négerek. szerk.) életéről. Ezért kívánta megtekinteni a táborotokat.

— Mi félvérek vagyunk, nem aborigók — válaszolta fagyosan egy középkorú férfi.

— Ha nincs jobb látnivalója! — tette hozzá egy/fiatalabb.

— Miért nem települtök át valami más helyre, legalább téli időben — kérdezte tőlük az idősebb nő, kedves és ugyanakkor tekintélyt. parancsoló hangon.

— Hová is költöznénk, Mrs. Boyd? — szólt vidáman egy fiatal, kövérkés asszony. — Ez az egyetlen hely a körzetben, ahol táborozhatunk.

— Legalább a ruháitokat próbálnátok megszárítani valahol Hiszen úgy néztek ki, mint az ázott patkányok — folytatta Mrs, Boyd feddően.

— Bár inkább kacsák lennénk, Akkor legalább lefolyna az eső a hátunkról.

— Szégyen, hogy ilyen helyen kell laknotok — nyilatkoztatta ki Mrs. Boyd. — De most tulajdonképpen Maliié miatt jöttem. Hol van?

Az emberek kényelmetlenül feszengtek. Valamennyien barna szeműek, sötét hajúak voltak, de bőrük színe a beteges sárgától egészen sötét bronzosig váltakozott. Vastag orruk, telt ajkuk azonban valamennyi üknél elárulta a bennszülött eredetet.

— Hol van Maliié? — kérdezte ismét Mrs. Boyd,

Az emberekben a nyugtalanság egyre nőtt. Látszott, hogy ki akarnak térni a kérdés elől. Egyszerre mindnyájain izgatottan, sietősen beszélni kezdtek.

— Hallotta, Mrs. Boyd, hogy Bill Bibblemun tüdőgyulladást kapott és múlt vasárnap meghalt a kórházban?

— Nagy temetése volt.

— Az Üdvhadsereg kapitánya

azt mondta, hogy Bili egyenesen a mennybe megy, mert jó keresztény volt.

Mrs. Boyd és társnője beljebb mentek a táborba. A már félig kihunyt tűznél egy alvó férfialakot vettek észre, s a nedves takaróból, mellyel testét beborította, gomolyogva szállt fel a pára.

— Ez ki?

— Charley. Elég 'kutyául van — felelte egy asszony, aki maga is szüntelenül köhögött.

— Akkor jobb lesz elrakni onnan azt az üveget. Egyáltalán, honnan szerez pénzt italra?

— A boltos átveszi a rajzait és eladja őket képeslapnak.

— Charley valóságos művész — magyarázta Mrs. Boyd az Angiié, bői érkezett vendégnek. — Természetesen sohsem tanult rajzolni.

— Megmutatnál egy-két képet Miss Allisonnak? —szólt Charley feleségéhez.

Kissé feloldódott a hangulat és Mrs. Boyd újra megkockáztatta a kérdést.

— Nos, eláruljátok végre, hol van Mollie?

Ám ekkor kilépett egy haragos tekintetű fiatalember.

— Charleyből sem lesz semmi és belőlünk sem. Itt minden föld magántulajdon. Nem dolgozhatunk a bányákban, nem szabad eladnunk azt a halat, amit ma-