Tolna Megyei Népújság, 1966. április (16. évfolyam, 77-101. szám)
1966-04-10 / 85. szám
8 TOLVA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1966. április 10. > Ez igen! Mi miért nem tudunk úgy gondoskodni a férfiakról, mint Stockholmban az egyik bártulajdonos. A mi férjeinknek mindig ki kell találniok valamit. Hol azt, hogy értekezleten voltak, hol megint azt, hogy megint értekezleten voltak. Ezt persze nem hiszik el a feleségek. Odáig jutottak a magyar férjek, hogy már akkor sem hiszik el, ha valóban értekezleten voltak. Stockholmban más a helyzet. Az ember bemegy abba a bizonyos bárba — a nevét én sem írom le. hátha véletlenül a stockholmi asszonyok kezébe kerül az újság és akkor vége az egésznek — és telefonál a feleségének. Telefonál. Azt mondja: — Drágám! Ne haragudj, de nagyon sok a dolgom, egy kicsit később megyek haza! Egy ötletes szerkezet ilyenkor, beszélgetés közben in- tenzív írógépkopogtatást kever a készülékbe. A feleség ezt hallja és nagyon gyakran megkéri a férjét: — Jól van drágám! Nagyon vigyázz magadra! Ne erői- test magad túl! Pá! Ez igen. így kellene a magyar férjekről is gondoskodni! De. hol vannak nálunk ilyen bárok? Pedig milyen hasznos lenne egy-egy ilyen bár megnyitása! Boldogabbak lennének a házasságok, vidámabb lenne a nemzet és így tovább, és így tovább. A következő ötlet bevezetését viszont nem javaslom. Londonban telekamerák kémlelik az alvilágot. Elrejtették a telekamerákat és az alvilágban élők gyanútlanul felfedik magukat a rendőrség előtt. A rendőrség mindent tud róluk, így aztán könnyű őket leleplezni. Azt még csak javasolnám, hogy a rendőrség használja ezeket a láthatatlan őrszemeket, de a világért se gyártson ezekből a készülékekből a magyar ipar annyit, hogy a feleségeknek is jusson. Ebből óriási botrány lenne. Boldogtalanná válna sok, ma boldognak hitt házasság. Sok férj azonnal elkészíthetné a végrendeletét. Mint ahogy elkészítette Niels Lindborg svéd ügyvéd is. A végrendelet természetes. De nem így Niels Lindborgé. ö ugyanis a végrendeletében minden vagyonát a malmöi elmegyógyintézetnek adományozta, a következő levél kíséretében: „Vagyonomat tulajdonképpen bolond embereknek köszönhetem, akik balga módra drága perekre fecsérelték pénzüket. Hagyatékom tehát végeredményben a bolondokat illeti”. ök adták. Ok kapják. Igaza van az ügyvéd úrnak! De igazuk van azoknak az angol polgároknak is, akik High Vicombhil angol kisvárosban betartják a régi szokásokat. Hosszú évek óta ebben az angol kisvárosban az a szokás járja, hogy a községi képviselőket a megbízatás lejárta után a polgárok lemérik. Azt, aki ugyanannyit, vagy kevesebbet nyom, mint amennyi a megválasztásakor volt, azt megtapsolják. Véleményük szerint ugyanis ez a képviselő nyilimnvalóan becsületesen végezte a dolgát, nerr^ ért rá meghízni. Jó módszer! Ki lehetne próbálni nálunk is. Persze csak kísérletként. Azért kísérletként, mert nálunk, amivel kísérleteznek, abból úgy sem lesz semmi, az mindig csak kísérlet marad. Sportnemzxt vagyunk. Éppen ezért szereztem egy érdekes sporthírt is. Az olasz rendőrök nagyszabású akciót indítottak a sportpályákon a kilengések megakadályozására. Az AF Napoli—AC Róma mérkőzés alatt 30 000 embert motoztak meg. Az eredmény: 125 petárda, egyéb robbanó töltény, 900 üres üveg, 55 dorong, 15 öklömnyi kő és két porcelán éjjeli edény. Minderet tudok, hogy mit mire akartak használni, de a polcelán éjjeli edényt, azt nem. Csak sejtem, hogy az éjjeli edényekkel a bírót akarták megajándékozni. Lassan elfogy a papírom, pedig még sok mindent meg kellene írnom. Ez a történet talán még belefér a levélbe. Azért is szeretném, ha beleférne, a mi szerveink is tanulhatnának az esetből. Jugoszláviában, pontosabban Titovo Uziceben, még pontosabban ennek a városnak a bíróságán történt, hogy a bíróság írásbeli bizonylatot kért Hasan Mehovics nyolcvanéves embertől arról, hogy nős. Mivel az öreg nem tudott írni, némi hümmőgés után beállított a bíróságra hét fiával és harminckét unokájával. És megtörtént az, ami nálunk nem történhet meg. A bizonyítékot elfogadták. Pedig nem volt róla írás. Most én is befejezem az írást. Zárom soraimat. Tisztelettel: A KU-KLUX-KLAN KEZE Csuklyások terrorja Bajorországban Joe B. színes bőrű amerikai katona az egyhangú szolgálattól fáradtan, kedvetlenül tért visz- sza szállására. Amikor az ágytakarót visszahajtotta, hogy pizsamába bújjon, olyan felfedezést tett, amitől szaporábban kezdett verni a pulzusa. A fehér lepedőn elszenesedett fa- kereszt feküdt, s mellette egy cédula „You are the next” — ,,Te következel” felírással. A halálra ijedt katona, aki egyébként az egyik katonai fogház őrszemélyzetében teljesít szol- gálátot, azonnal tudta, hogy mit jelentsen ez: a Ku-Klux-Klan gyilkos fenyegetőzése. Dachau 1966 E jelenet nem valahol az Egyesült Államokban játszódott le, hanem a Német Szövetségi Köztársaságban, az amerikaiak dachaui táborában, 80 kilométerre az osztrák határtól. Vajon a gyilkossággal való fenyegetőzés ízléstelen vicc, ostoba tréfa letf volna Joe-val szemben, akinek sem a táborban sem egyebütt nem voltak ellenségei, akit mindenki kedvelt? Joe egyébként nem egykönnyen veszíti el hidegvérét. E felfedezésnél azonban rögtön tudta, hogy a fenyegetés komoly, s a klán rejtőzik mögötte, amely most már egész Európára kiterjesztette szervezetét. Ha csak egy valaki fenyegetése lett volna, nem ijed meg annyira, de azzal mindenki tiszában van, hogy a Ku-Klux-Klan a szervezett terrorral és gyilkossággal egyenlő. Főleg a négereket, zsidókat, szocialistákat, kommunistákat és a polgárjogi mozgalom híveit szemeli ki áldozatául. Ha bárki kétségbe vonná az amerikai titkos szövetség létezését Európában, keresse meg a müncheni „Abendzeitung”-ban nemrégiben megjelent figyelemre méltó interjút. Az újság egyik szerkesztője, Lampers- dorfer beszélgetést folytatott a titkos szervezetnek a szövetségi köztársaságban működő fő boszorkánymesterével, név szerint Ray Simson tisztjelölttel, aki egységével Dél-Németországban állomásozik. A Ku-Klux-Klannál a „Titán” névre hallgató Simson nyíltan jelentette ki, hogy a szervezet Amerikán kívüli központja, európai fellegvára München. Az általa közölt adatok szerint a csuklyások szervezetéhez a szövetségi köztársaságban több mint 2000 amerikai katona és tiszt tartozik, továbbá különböző neonáci szervezetek német tagjai is. Az Abendzeitung szerkesztője, aki a klán egyik ülésén is részt vett München délkeleti negyedének egyik villájában, a továbbiakban elmondja a Simsonnal folytatott beszélgetésről, hogy a klán minden tagja Németországban is köteles magát alávetni az Egyesült Államokban érvényes törvényeknek. Simson azt állítja, hogy Európa öt legnagyobb amerikai parancsnoki központjában, tehát Münchenben, Heidelbergben, Stuttgartban, Frankfurt am Mainban és Wies- badenben, valamennyi magasabb amerikai poszton megtalálhatók a klán tagiai. Az amerikai titkosszolgálat és az amerikai katonai rendőrség sem képez kivételt. Simson szerint a klán minden tagja számíthat a szervezel feltétlen védelmére, akkor is, ha főbenjáró bűnt követett el, s ezért a rendőrség üldözi. A központ ilyen esetekben azonnal parancsot ad a kiszemelt tagoknak, hogy támadhatatlan alibit szerezzenek az érdekelt számára. Ezért nem sikerült mindmáig felderíteni néhány, amerikai katonák által németek ellen elkövetett hűn'-s-'iekményt sem A szervezet akkor is segítséget nyújt, ha például taxisofőrök ellen követnek el gyilkosságot. Simson nyíltan elismeri, hogy a klán minden tagja a nemzeti szocialista eszmék híve és hogy Hitler Adolf a példaképük. A klán a szövetségi köztársaságban a nemzetiszociaiista utód- szervezetek rokonszenvét élvezi, amelyeknek tagjai részben közvetlenül tartoznak a klánhoz és jelentős anyagi segítséggel is támogatják. Ray Simson mindezt teljesen nyíltan és aggodalom nélkül mondja el az Abendzeitung szerkesztőjének és szemmel látható meggyőződése, hogy az interjú megjelenéséből nem lehet baja. A bátorságot ehhez titkos szervezetének immár több száz éves története adja, amely az Egyesült Államokban teljesen büntetlenül gyakorolja jobboldali radikális, diktatórikus rémuralmát a „legmagasabb társadalmi körök” jóváhagyásával és anyagi támogatásával, az igazságügyi szervek és a közigazgatás befolyásos személyiségeinek tudtával. Simsonnak is bizonyára a Ku-Kiux-Klan legmagasabb rangú vezetője, az úgynevezett „Imperial Wizard”, Robert M. Shelton a példaképe, aki, amikor a vizsgálóbírók kihallgatásra idézik meg, csak szemhunyorítás- sal válaszol a feltett kérdésekre. A Blumberg-ügy A titkos szövetség terrortevékenységének politikai jellegét találóan illusztrálja a Blumberg- ügy, amely nemrégiben történt a 25 000 lakost számláló louisi- anai Bogalusában. Erről szóló kivonatos beszámolónkat a New Yorkban megjelenő „Aufbau” című német nyelvű lapból vettük: ,. .Blumberg fiatal ember, aki jól menő helyi rádióállomással rendelkezett Bogalusában. Minden jól ment, míg körülbelül 18 hónappal ezelőtt, tekintettel a színes bőrű lakosság polgárjogi követelései körüli vitára, arra a kézenfekvő, de mint kiderült, szerencsétlen ötletre nem jutott, hogy rádióműsorában tárgyilagos vita tárgyává tegye a faji problémát. Közvetlen következménye az volt, hogy a klánnak, nyilvánvalóan minden nagyobb fáradság nélkül, sikerült rábeszélnie a város és a környék üzletembereit Blumberg rádióállomásának bojkottálására, azaz, hogy ne adjanak fel nála hirdetéseket. Blumberg nem adta fel egykönnyen a harcot. Eleinte barátai segítségével (főleg olyanok támogatták, akik nem Louisiana államban laknak) sikerült magát anyagilag a felszínen tartani. A klán válasza azonban a nyílt terror volt. öt és családját éjjelnappal névtelen telefonhívásokkal fenyegették: agyonlövik őt és gyermekeit, felgyújtják házát stb. Nem is maradtak meg az üres fenyegetőzésnél. Autóját teljesen összeroncsolták. Betörtek a rádióállomására és szétzúzták, vagy megrongálták az ott található műszaki berendezés nagy részét. Egy éjszaka táviratilag közölték vele, hogy elrabolják egyik gyermekét, ha nem hagyja abba azonnal tevékenységét. Blumberg érthető biztonsági okokból, St. Louis varosába küldte feleségét és gyermekeit, s megpróbálta még utoljára felvilágosítani helyzetéről Bogalusa polgárait és segítséget kérni tőlük a klán ellen folytatott harcához. Senkinek sem volt bátorsága az üldözött oldalára állni. Mindenki hallgatott, azok is, akik szívük mélyén Blum- berggel értettek egyet. De mit tehettek volna? A klán keze mindenhova elér. A város eredetileg liberális lapja, a Daily News is kénytelen volt engedni a nyomásnak és szidalmazni kezdte Blumberget. Mint a kongresszus vizsgáló bizottsága időközben megállapította, Bogalusa államügj'észe a városi közigazgatás más* prominens személyiségeivel együtt ma is a helyi Ku-Klúx-Klan szervezet legaktívabb tagjai közé tartozik. Barátaitól és elvbarátaitól elhagyatva, anyagilag teljesen tönkremenve, Blumberg kénytelen volt éjszaka menekülni szülővárosából. A Blumberg-ügy nem egyedülálló eset, s csak azért kelt feltűnést az egész országban, mert emberükre akadtak, aki a fenyegetésektől sem ijedt meg és volt bátorsága történetét a nyilvánosság számára elmondani. Eddig a New York-i „Aufbau'1 cikke. Nyugat-Németországban máris hallatszanak figyelmeztető hangok. Wilhelm Kyser újságíró, többek között a következőképpen kommentálta a klán tevékenységét a Düsseldorfban megjelenő Deutsche Volkszeitungban: .,.. .ez a gonosz szellem megmaradt az amerikai valóság alkotórészének, az amerikai múlt eddig még le nem győzött darabjának. E tények, a saját portájukon jelentkező csőd hallatán felvetődik az emberben a kérdés, milyen alapon formál magának jogot ez a nemzet arra, hogy mindenütt a világon a csendőr, vagy akár nevelő szerepét játssza ...” Galambok, mint selejtellenőrök Az egyik moszkvai gépgyár specialistái úgy vélték, hogy a galambok, amelyek nagyszerű vizuális emlékezettel és azzal a képességgel rendelkeznek, hogy villámgyorsan meg tudják különböztetni a tárgyak kontúrjait, formáját és színét, a gyárban pótolhatják a selejtellenőröket. Huzamos gyakorlás után a galambok egy speciális vizsgálópadon valóban megkezdték a mellettük futószalagon átengedett hibás csapágygolyók kiselejtezését. A galambok a golyókon olyan jelentéktelen karcolásokat is észrevették, amelyeket a tapasztalt selejtellenőrök nem láttak meg. A galambok „munkaidejükben” egy különleges konténerben vannak. amelynek kicsi ablrhai előtt a golyók elhaladnak. Ha a golyónak valamilyen hibája van, a galamb csőrével megkoppantja a konténeren elhelyezett különleges kontaktust. Ez a kontaktus egy kis kivezetett fémkarral van ősz- szekapcsolva, amely a futószalagról lelöki a kiselejtezett golyót. Minden kiselejtezett golyóért a galamb egy különleges szerkezet révén egy-egy magot kap jutalmul. Érdekes, hogy a galambok meg sem próbálkoznak a „szélhámoskodással”, nem selejtezik ki a hibátlan golyókat azért, hogy több magot kapjanak. A selejtellenőrzö galambok „kiképzéséhez” három hétre van szükség. A selejtellenőrzö galamb óránként 3—4 ezer golyót vizsgál meg. A más alkatrészek kiselejtezéséhez szükséges „átképzés" ideje két-három óra.
