Tolna Megyei Népújság, 1966. április (16. évfolyam, 77-101. szám)
1966-04-27 / 98. szám
4 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1966. április 2“. Csigapörkölt Ha valaki a gyár nevezetességei iránt érdeklődik, akkor az első helyen, de legfeljebb a másodikon megemlítik a Kovács-brigádot, mint példaképet, akik nemcsak a munkában, a szórakozásban is együtt vannak. Együtt járnak moziba, kirándulni, ha megbetegszik valaki közülük, akkor a többiek nemcsak meglátogatják, de segítenek neki. Öt éve vannak együtt jóban rosszban. Főztek már halászlét a hegyoldalban, szarvaspörköltet az egyik brigádtag pincéjében, bográcsgulyást a balatoni kirándulás alkalmával. Nem csoda, ha kimerült a szakácstudományuk. Valami újat kellene már kitalálni? Ezen törték a fejüket, amikor a kis Tóth István — így hívják, mert ő a brigád legalacsonyabb tagjq—kitalálta: főzzenek már egyszer csigapörköltet. Az ötletet megszavazták. Ki is jelölték a felelősöket. Átböngésztek több szakácskönyvet és hozzáláttak a csigapörkölt előkészületeihez. Vettek egy vödör csigát. A kis Tóth- ra bízták a vásárlást, aki egy héttel a kitűzött főzési nap előtt állított be a csigával. A brigádtagok csodálkoztak. A kis Tóth pedig magyarázkodott. — Azért vettem egy héttel előbb, mert egy hétig éhez- tetni kell a csigákat. így nem lesznek olyan piszkosak. A magyarázatba belenyugodtak. A csigák pedig éheztek. Eljött a nagy nap. A kis Tóth kivitte a hegyoldalba az egy vödör csigát. Bográcsba vizet tettek, tüzet gyújtottak az üst alá. Vitatkoztak: milyen meleg víz kell ahhoz, hogy a csigák elhagyják a házukat. Volt, aki azt mondta: langyos, volt, aki a melegre szavazott. A végső szót Balogh Péter, aki télen szabad idejében böl- lérkedni szokott, mondta ki. — A disznó szőre is a forró víztől jön le. Világos? Miután így megvilágította a kérdést Balogh, nagy rőzse- csomót raktak az üstházba, hadd zubogjon minél előbb a víz. A csifják mit sem sejtve mozgolódtak a vödörben. A mozgástól kocogott a házuk, némelyek megkísérelték a lehetetlent: kimenni a vödörből. De az egy heti „éheztetés” megtette a hatását. A víz forrni kezdett, a csigák nagyot lódultak és már zuhogott is rájuk a forró víz. Felcsapott a gőz és mintha a csigák sírtak volna. Amikor elszállt a gőz, a késekkel felszerelt brigádtagok a vödörbe pillantottak. Félig volt a vödör. Ennek oka hamar kiderült. A csigák a forró víz hatására mind visszahúzódtak a házaikba, ahol a jelek szerint örök álomra szenderültek. Kivettek egy csigát, kettőt hármat... Mind bent van a házban. Megpróbálták késsel kipiszkálni őket, de ez meddő kísérlet maradt. — Csinálok egy kampót1 — mondta Balogh — azzal majd kihúzzuk őket! A kampó el is készült, de hiába csiklandozták a házukba visszavonult csigákat. A csigapörkölt elmaradt. Késő este volt, amikor hazaindult a Kovács-brigád. Egész úton Balogh Péter volt a műsoron. Kötelezték: tanulja meg, hogyan kell kicsalogatni a csigákat a házukból, mert ilyen szégyen mégsem érheti a Kovács brigádot. A csigapörköltet két héten belül el kell készíteni, éheztetés és forró víz nélkül. SZALAl JÁNOS miiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiu A SZERETET HIMNUSZA Az anya és az apa összekülönböztek, elváltak, majd arz apa botrányt rendezett a volt felesége és két gyermeke lakhelyén. Ebből bírósági ügy lett. Enneít során láttam két nyolc-tíz éves gyermeket, amint vallottak apjuk ellen. Megdöbbentő, hogyan neveli az anya gyermekeit, ha képes bíróság elé citálni őket. Szeretik ezek az emberek egyáltalán a gyereküket? A végleges — nem! Mórágyon Szentesi Istvánná házánál fogalmaztam meg magamban. Idilli kép fogadott az utcaajtón belépve. Két idős ember, a nagypapa és a nagymama — Szentesiné szülei — a ház előtt üldögélve melengették magukat a kora tavaszi napon. Közöttük tibláfoolt egy 6—7 év körüli gyerek. — Kije vagy te a nagymamának? — kérdezi az idős néni a gyereket. — Árva madara — hangzik a nehezen érthető válasz. — Ö már egész jól beszél — szól közbe Szentesi Istvánná. Látta és hallotta volna ezelőtt három esztendővel a kis Petit, amikor ide hoztuk, _ ??? — Ne csodálkozzon, nem a miénk. Szellemi fogyatékos gyerek, állami gondozott, onnan kértük ki egy másik kis társával a Lajoskával együtt. — A két apró volt, hogyha lefeküdt, még alvás közben is ingatta a fejét. Észrevettük, hogy ez nem tesz jót neki, de nem tudtunk semmit csinálni ellene. Végül a férjem segített rajta. Egy hónapig itthon volt szabadságon, s megfogadta, ha az éjszakái rámennek, akkor is leszoktatja róla. Hány éjszakájába került? Nem tudom már, de sikerült. Ezek az apró sikerek boldogsággal töltenek el, s feledtetik a velük való küszködést. De a család többi tagjai is a szívükbe zárták az „árvákat”. Vannak szüleik, dehát nem sokat törődnek velük. Itt azonban? A nagymama véleménye: — Amíg én megleszek, ezek a gyerékek — különösein a Peti — nem mennek el innen. A kollégista nagyleány: — Anyukám ne adjuk oda őket senkinek, de legalább a Petit ne, A kis pártfogoltak híre az országhatáron túl is megmozgatta a szíveket. Szentesiné unokatestvére Jugoszláviából készült hozzájuk. Már éppen indultak az állomásra, amikor a kislányuk váratlan kérdéssel állította meg őket, hogy mindenkiről gondoskodtak ajándékkal Magyarországon? Kiderült, hogy az árvák kimaradtak. — El is restelltem magam, mondta az unokatestvérem — sorolja Szentesiné — azonnal visz- sza kellett fordulni a boltig. — Miért gondolták rá magukat, hogy ilyen gondot vegyenek magukra? — kérdem, hiszen az amennyit az állam fizet értük, nem hiszem, hogy indíték lehetett volna. A modern bútorokkal berendezett szobában lassan peregnek a szavak. — Ezelőtt három évvel olyan egyedül voltam itt. A szüleim Jugoszláviában laktak — néhány hónapja vannak csak itt — az uram Pécsett dolgozik, ritkán jár haza, a lányom kollégista. Nem bírtam az egyedüllétet. Akkor ajánlották ezt a megoldási, hátha megnyugszom^ — Most már nemcsak megnyugodtam, hanem úgy hozzánk nőttek, hogy nem adnánk őket semennyiét — mondja búcsúzóul. t * Szándékosan állítottam a két élményt egymás mellé, hogy érzékelhetőbb legyen a kontraszt, világosabban látszódjék, a szeretetnek is van himnusza. («—e.) gyerek nevelése, gondozása nem könnyű, akkor sem, ha egészségesek, hát még az ilyeneké. Szinte hihetetlen dolgokat mondanak, hogyan tanították meg őket, hogy a legfontosabb dolgokat, az evés, a tisztálkodás és viselkedés terén megértsék. Gyűjtőtáborok a farmokon Náci háborús bűnösök rémuralma a chilei szociális intézményekben — Újabb részletek kerültek nyilvánosságra — A Pétiké például az első időben — mondja Szentesiné — nem akart megmaradni a lakásban. Mindenütt right kellett az ajtókra szerelni, ahol nem éri el. Ma mór itt hagyhatom, sőt kiül aa ajtóba, megvárja a postást, míg nem jön, addig el nem mozdul onnan. — Az egyik gyereknek szokása _______________ t____________ C hile déli részében — mint már jelentettük — a háború végén Európából elmenekült nácik valóságos gyűjtőtábort létesítettek. Egy parlamenti interpelláció után a chilei rendőrség alakulatai körülzárták a Santiagóiéi 300 kilométerre délre levő lakatlan vidéken alakított náci tálbort, melynek élén volt német tisztek, nagyrészt háborús bűnösök álltak. A rendőrség akciója előtt egy 19 éves fiatalember és egy 43 éves nő feljelentést tett a táborban uralkodó szörnyű állapot miatt. A panaszosok elmondták, hogy a volt SS-legények irányította település koncentrációs táborrá változott, s vezetői rémuralmait vezettek be. A táborból elmenekült panaszosok többek között elmondták, hogy kiskorúakat és asszonyokat is nehéz munkára, mondhatni kényszermunkára hajszolnak. Rendszerint megkorbácsolják azokat, akik a legkisebb fegyelemsértést is elkövetik. > A Dignidad (méltóság) elnevezésű táborban a parancsnokok teljesen különválasztották a férfiakat a nőktől; s odáig menték, hogy a szaporulat megakadályozása végett még a férj és a feleség sem élhet együtt. A tábor parancsnoka egy Paul Schaefner nevű körözött háborús bűnös; Idejében megneszelte a rendőrség közeledését, s elmenekültA tábor erdetáleg azéirt jött létre, hogy otthont nyújtson az árváknak és a nincsteleneknek. Ti. zenöt évvel ezelőtt mintegy 300 német költözött be, valamennyien a világiháború után érkeztek Németországból Chilébe. Önként jelentkeztek a táborban; A tálbor irányelve az volt hogy min den bevételt szociális célokra fordít; A tábor semmiféle hivatalos intézménytől nem kap segítséget, magánszemélyek tartják fenm Egyik legjelentősebb vezetője egy Hermann Schmiedt nevű német polgár, aki annak idején a Luftwaffe tisztje volt. 'IIIIIIIIIIllllllllllllllIIIIIIllllllltlIIIIIIIIIIISIIIIIIMIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIINIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIlllllllllllllIIIIIIIIIIIIIIID — 13 — A temetés után a lakáson kívül semmije sem maradt. El kellett helyezkednie, de már csak egy éjjeliőri állás jutott neki. Magányos farkasként élt. Munkahelyén ügyesen mímelte a barátságos, kissé primitív öregedő altiszt szerepét. Eljárt a hazafias gyűlésekre „szidta” a nácikat a légitámadások miatt, a nyilvánosság előtt „germán barbároknak” nevezte őket. A kutatóintézetben afféle csodabogárnak tartották a kedves „Harry bácsit”, szívesen hallgatták meséit, az első világháborúban átélt kalandjairól. Harry Normant „C—16”-tal jelölték a német titkosügynökök listáján. Az éjjeliőr ekkorra már elsajátította az okmány- és tervrajz-fényképezés technikáját. Egy nap a „C—16”-os ügynök a kutatóintézet folyosóján kihallgatott egy beszélgetést, amelyből megtudta, hogy John Sand tervező tegnap este hivatalos ügyben Gretley-be repült. A dolgot nyomban közölte rezidensével. Azt már korábban megtudták, hogy Sand esténként, mielőtt munkahelyét elhagyná, titkos okmányait páncélszekrénybe zárja, amelyet még le Is pecsétel. Krammer kiadta az utasítást a tervrajzok megszerzésére. Első dolguk az volt, hogy a páncél- szekrény mását megtekintették egy szaküzletben. Normann néhány másodperccel később nyitott be a boltba s megbeszélésük szerint megállt az intézeti páncélszekrény mása előtt. A feladatot azonban megnehezítette, hogy Sand — 14 — páncélszekrénye — amint azt Norman első szem- leútján megállapította — a laboratórium titkos helyiségében állt. Sand e kis szoba acélajtaját éjszakára bonyolult lakattal zárta be. A tervrajzok megszerzéséhez tehát először is az acélajtó lakatjának a kulcsára volt szükség, másodszor magának a páncélszekrénynek a kulcsára, végül pedig hajszálpomtos másolatot kellett készíteni a pecsétről, amellyel Sand mindennap lepecsételte a páncélszekrényt. Krammer ellátta Normant megfelelő tanácsokkal és átadott neki egy különleges gyártmányú plaszitilint. Január 28-ra tűzték ki az akció végrehajtását. Ezen az éjjelen ugyanis Norman volt az ügyeletes éjjeliőr. Norman tehát aznap este elfoglalta posztját az épület első emeletén. Ideges hangulatban rótta a folyosókat, de nem azt figyelte, van-e idegen az épületben, hanem, hogy ki van még bent a munkatársak közül. Végre eltávozott az utolsó takarító is. Norman elérkezettnek látta az időt a cselekvésre. Eloltotta a folyosón a villanyt, ahogy rendesen szokta, amikor az utolsó ember is elhagyta az emeletet, s megállt Sand laboratóriuma előtt. Óvatosságból még egyszer körülvizslatott a néptelen sötét folyosón, aztán benyitott. Nem gyújtotta fel a villanyt, hanem a titkos szobába vezető acélajtóhoz osont. Zseblámpájával csak a padlóra mert világítani. Szíve a torkában vert. Hogy még egyszer megnyugtassa magát, visszalopakodott a folyosóra vezető ajtóhoz és kinézett. A hosszú folyosót az — 15 — ablakökon beömlő holdfény világította meg. Titokzatos, kékes-ezüstös félhomály derengett Norman feszülten fülelt. De mi ez? Mintha valami gyanús neszt hallana a közeli mosdóból! Szájpadlása kiszáradt az izgalomtól és érdes nyelve valóságos reszelőként súrolta, valahányszor nagyot nyelt Lába földbe- gyökeredzett. Mozdulni nem tudott. Mereven állt és minden idegszálával a mosdóból kihallatszó rejtélyes hangokat figyelte. Most már tisztán, pontosan hallotta. Vagy mégsem? Csak a bolond szíve kalapál ily hangosan? Nem! Valaki van a mosdóban! Minden idegszála megfeszült. Mit tegyen? S ekkor eszébe jutott a legjobb megoldás. Úgy tesz, mintha szokásos éjszakai körútját végezné. Utolsó erejét összeszedte és szándékosan hangos léptekkel megindult a mosdó felé. Lesz, ami lesz, de a végére jár! Nagy erővel felrántotta az ajtót és hangosan megkérdezte: — Ki van itt? Nem kapott feleletet. A mosdóban sötét volt, semmi sem mozdult. Norman újabb bátorságot öntött magába és hirtelen felkattintotta a villanyt. A mosdó üres volt, csak a víz csepegett egyenletesen az egyik tartályból. A „C—16”-os ügynök dühösen elkáromkodta magát, mert a falitükörben megpillantotta izga- ‘ lomtól eltorzult, halálsápadt arcát.
