Tolna Megyei Népújság, 1966. április (16. évfolyam, 77-101. szám)

1966-04-17 / 90. szám

1066. április 17.

TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG

s

0 XX. században élnek

í.

Sokakban felvetődik majd a kérdés: mit jelentsen ez az írás, mi a célja, a szándéka? Hát tulajdonképpen semmi más nem vezetett, kizárólag a kíváncsiság. Az, hogy mi újság egy mai magyar falu eléggé ismeretlen tájain.

Húsvét napján T. F. esztergályos megnősült. A „polgári” esküvőt a tanácsházán, az egyházit a templomban tartották. Itt, M. községben tavaly 15 házasságkötés és 23 halálozás volt. Az idén egy házasságkötés és négy temetés volt eddig. KISZ- esküvőt még csupán egyetlen egyszer. 1964-ben rendeztek. Szép és máig is emlékezetes eseménye maradt ez a KISZ- esküvő a falunak. Máskülönben szenzációnak is számított. Csakúgy, mint az első társadalmi temetés, tavaly augusztusban. Tragikus hirtelenséggel, a termelőszövetkezet elnökhelyettese hunyt el. S megtörtént, amire M-ben még soha nem volt példa. Az elnökhelyettest pap nélkül temették. A kedélyeidet felkorbácsoló felháborodás, amire számítani lehetett, elmaradt. A falu népe nemcsak tudomásul vette, hanem rendjénvaló- nak is tartotta, hogy a temetési szertartáshoz nem hívtak papot. Az elhunytat munkatársai búcsúztatták, érthetően, szépen, magyarul. Azt mondják az emberek, egyáltalán nem hiányzott a ceremónia.

2.

A színhely M, egy Tolna megyei termelőszövetkezeti község. Abban a járásban, ahol van, tavaly egy esztendő alatt 281 esetben rendeztek névadó ünnepséget, társadalmi esküvőt és társadalmi temetést, pap nélkül, ceremóniák nélkül. Ha ilyen szempontból az M-i arányokat nézzük, akkor ezt a községet, a megye egyik legvallásosabb településének lehet tekinteni. A születésekről nincs ugyan pontos adat, mert az asszonyok már régóta nem otthon, hanem a járási kórházban szülnek, de feltehető, hogy az újszülötteknek még mindegyikét megkeresztelték.

Szóval, a legvallásosabb településnek látszik, de éppen ez a körülmény teszi itt most érdekessé, sőt talán izgalmassá is.

3.

Sajátságos helyzet állott elő, amikor B. L.-né, a községi tanács akkor még hajadon dolgozója férjhezmenni készült B.

L.-hez. B. L.-né azokban a napokban tett hivatali esküt, s már megvolt a „másodsorban eljárni köteles” anyakönyvvezetői kinevezése.

— Én akkor mindenáron azon voltam, hogy társadalmi esküvőnk legyen. Szüleim minden további nélkül beleegyeztek ebbe. A vőlegényem szülei hevesen tiltakoztak.

— Miért?

— Egyszerre volt az esküvőnk a férjem öccsével. Apósomék arra hivatkoztak, hogy ők a pappal mindent megbeszéltek és elrendeztek. Hogyan nézne ki, ha az egészet visszamondanák és mit szólna a falu, ha egyik fiú a templomban esküdne, a másik meg nem.

— A vőlegény?

— Nem akart a szüleivel ellenkezni. Én meg úgy gondoltam, nem szakíthatunk egymással. Beleegyeztem, hogy legyen úgy, ahogyan ők akarják. Mit tehettem volna mást?

Valóban, mit tehetett volna mást? A vőlegény szülei kész tények elé állították, s a vőlegény a szokások béklyóiban

még csak gondolni sem mert arra, hogy nemet mondjon. A szülők számára elviselhetetlen, a családról lemoshatatlan szégyen lett volna a hagyományok megbontása, s M. községben a fiatalok legtöbbször ezt érzik át, és ezt respektálják. Érdekes egyébként, hogy ez a tanácsnál dolgozó fiatalasszony „nagyobb ünnepek” alkalmával ma is eljár a templomba. Tulajdonképpen ahogy mondja, unalomból, szokásból teszi. Munkaszüneti napokon M. közközségben elviselhetetlenül kevés a szórakozás. Nekik televíziójuk még nincs, a művelődési házat még csak ezután építik fel, a mozi a minden, az viszont kevés. Valahová el kell járni.

4.

M. községben tehát ma még úgy van, hogy a lakodalom az egész falu számára látványosság. A vőlegény és a menyasz- szony délelőtt a tanácsházán, az anyakönyvvezető előtt köt házasságot. Ezt polgári esküvőnek nevezik, nem kíséri sem figyelem, sem érdeklődés. A délutáni templomi esküvő már más. Nézők sokasága lesi az új párt, a násznépet, S az öregek azért ragaszkodnak ehhez a délutáni felvonuláshoz, hogy a lakodalom hosszú ideig emlékezetes maradjon, továbbá, mert szinte kötelező kielégíteni a nagyszámú érdeklődők kíváncsiságát

5.

K. I.-hé hivatalnok, férje kereskedelmi alkalmazott.

— 1960-ban még nagy szó volt a KISZ-esküvő. Mi akkor házasodtunk össze. Férjem szülei nem vallásos emberek, tőlük kihagyhattuk volna a templomot De én- teljesíteni akartam szüleim kívánságát. Belebetegedtek volna, ha ellenkezem velük — mondta K. I.-né.

Gimnáziumi érettségivel rendelkezik, okos felvilágosult asszony, szülei termelőszövetkezeti tagok. K. I.-né elképzelhetetlennek tartja, a szembeszegülést velük.

— Hirtelen, egyszerre átváltozni nem lehet. Én emberbecsülő vagyok, ezt tanultam a szüleimtől és szeretném, ha kislányom is emberbecsülő lenne, ezért férjemmel együtt már most gondban vagyunk. Azt már nem mondom, hogy a kislány majd minden vasárnap templomba járjon. Azt viszont nagyon szeretném, ha erkölcsösen élne, ha megtanulná mit szabad, mint nem szabad, szóval azt akarjuk, hogy becsületes ember legyen belőle. A kettős neveléstől meg akarjuk kímélni. De a nagyszüleitől nem tilthatom el ... Nekünk, mostani szülőknek a legnehezebb.

K. I.-né egyelőre tanácstalan.

6.

M. községben a vakbuzgóságnak a családon belüli nyílt lelki terrornak, a szélsőséges eseteiről már senki sem tud említést tenni. Pedig létezik. Jól megfigyelhető viszont, a közöny is, amely főleg a harminc és ötven közötti emberekre jellemző. G. I. elmondta, lehetséges, egyik-másik családban anyagi megtorlást is kilátásba helyeznek, hogy a szokások betartása nagyobb nyomatékot kapjon. Lehetséges, de nem valószínű. Elfogadhatjuk ugyan G. I. feltételezését, de csak nagyon sok fenntartással. Ha nem lenne anyagi és erkölcsi megtorlás, akkor bizonyára több fiatal választaná a KlSZ-esküvőt Ez már csak azért is feltételezhető, mert általában a násznéphez tartozó legények nem szoktak bemenni a templomba. Kint a templom előtt, vagy a kocsmában várakoznak.

Egy idősebb asszony, M. J.-né aki tavaly még az általános iskolában dolgozott, azt állítja, hogy a hittanra beíratott gyerekek egy része vagy meglóg a hittanóra elől, vagy pedig szándékosan úgy viselkedik, hogy őt a pap az óráról kikergesse. M. J.-né szerint: hiába van beíratva a gyerek. Elszökik, és a szülő nem törődik azzal, hogy ott van, vagy nincs ott.

— Amikor még én nevelődtem, templom nélkül nem múlt el nap. Most, másként van. Minden megváltozik, még a falu is, hiszen ahol most áll a tanácsháza, ott valamikor puszta volt A pusztai cselédség úgy lehet, szívesen ment volna misére, márcsak a pihenés miatt is. Azóta otthon is kipihenheti magát az ember — mondta M. J.-né.

ö maga nagyobb ünnepeken azért megy el a templomba, mert „nagyobb ünnepeken mindenki el szokott menni”. Más magyarázatot nem tud adni. Húsvét másnapján a krumplit ültette, s amikor ezt újságolta, mosolyogva megjegyezte; látja, ilyen katolikus vagyok én. Nem kérdeztem az életkorát, negy- venöt-ötven évesnek néztem.

1.

„Kedves elvtárs, hogyan válaszoljak én erre?” Aki már a hatvanadik évét tapossa, abba belerögződött. Maga azt mondja, hogy nincs túlvilág. Én úgy gondolom, valaminek lenni kell. Biztosat egyikünk sem tud, se maga, se más. Onnét még nem jött vissza senki. Ha meg van, akkor mégis csak az jár jobban, aki elhiszi. Ehhez az én eszem kicsi. A fiatalabbja már nagyon műveltnek tartja magát nálunk is._ A magamfajta öregebb személyt a túlvilági élettel kapcsolatban ki szokták nevetni. Hát ha ők annyira tudják, akkor mi hallgatunk inkább.

„Fiatalabb koromban az erre- valósi népek úgy nézték az eget, hogy azon túl, ott van a mennyország. Ez a felfogás lassan megváltozik, mert ha igaz az amit az újság mond, akkor lassan a Holdra jutunk. Ezért én mo6t már jóformán semmit sem tudok. Különben valami jaj, de imádságos ember sose voltam, ellenben öregségemre mégis azt tartom, jobb félni, mint egyszerre megijedni. Ezen felül nekem itt a csoportban a megélhetésen jár az eszem, a többit intézzék majd az okosok. Ne haragudjon kedves elvtárs, én ezt már csak így mondom, de ne gondolja, hogy meg akarom bántani.

A nyugdíj, inkább azt kellene jobban forszírozni...”

S.

Mintha tehát M-ben is megkezdődött volna az eltávolodás mindattól, ami megfoghatatlan, misztikus, túlvilági és idegen. Ezzel egyidejűleg megkezdődött egy még elég bizonytalan és bátortalan közeledés a község össz-lakosságát tekintve, az e- világi dolgokhoz. A különbségek nagyok. Vannak akik már előbbre vannak, s vannak, akik még a gond, a töprengés, a vívódás periódusában. A válság jegyei azonban M. községben minden további nélkül felismerhetők.

M. község szövetkezeti gazdái a huszadik században élnek.

SZEKUUTY PÉTER

Az óriás hordók kádárai

Víkendháznak is beillő nagyságú, tízezer literes hordó készítésén dolgozott Rohr Bálint és Solti Ádám, a Bátaszéki Kádár és Fatömegcikk Ktsz két tagja, amikor a telepre látogattunk. Több ilyen hatalmas hordó volt éppen „születőben’’ a József Attila szocialista kádárbrigád műhelyében. Egy másik helyiségben as ősz hajú Galambos Mátyás és Kaszás István szorították az abroncsokat egy ember magasságú boroshordóra. Nem valami köny- nyű munka. Sokat fordulnak az öblös hordó körül, miközben erőteljes ütésekkel, a nehéz kalapácsokkal ráverik a vasgyűrűket a dongákra.

Mintegy négyszázezer liter bor tárolására alkalmas, különféle űrméretű ászokhordót gyártanak az idén a ktsz-ben, köztük tíz, egyenként tízezer literes — száz hektós — hordót készítenek a pincegazdaságok részére. Az ászokhordókon kívül mintegy ötszáz boroshordót is gyártanak, harminc literestől kezdve ezer liter űrméretűig — amint azt Beck András, a szövetkezet elnöke elmondotta. De ezeknél már nagyobbat, húszezer literes ászokhordót is készítettek.

B. L.

Bakó Jenő felvételei