Tolna Megyei Népújság, 1966. március (16. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-18 / 65. szám
19C6. március 18. TOLNA MEGYEI NÉPŰJSÁG 3 ötmillió forint az éves kihatása a kereskedelmi dolgozók béremelésének MENDEMONDÁK Meghalt-e Kovács Appolónia ? A február elsejével életbe lépett bérügyi intézkedések jelentős mértékben érintették a kereskedelmi és vendéglátóipari dolgozókat is. Tegnap a Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezetének megyei bizottsága megtárgyalta, hogyan hajtották végre a béremeléseket. Mind a beszámolóból, mind a vitából kitűnt, hogy a szakmai vezetés és a szakszervezeti bizottságok kellő felkészültséggel láttak hozzá a kapott keretek felosztásához és a béremelést sikerült komolyabb hibák, zökkenők nélkül, az országos irányelveknek megfelelően végrehajtani. Összesen mintegy kétezer kereskedelmi dolgozó részesült a megyében béremelésben, az intézkedések évi kihatása ötmillió forint. Az állami kiskereskedelemben a dolgozók kétharmada részesülhetett béremelésben. Milyen HOGY MILYENEK A FIATALOK, ennek a kérdésnek több oldala is van. Az egyik oldalról: Mostanában úgy adódott, hogy sokat forogtam fiatalok között. Különböző korúak, foglalkozásúak, más-más az érdeklődési körük. Egyik szereti a modern öltözködést, a másik nem. Egyikőjük halk szavú, a másik gyorsan robbanó. Szenvedélyes érdeklődés fűti őket. Az egyik mindent, szeretne tudni a világról, a másik inkább csak az irodalmat kedveli, de az tövéről hegyére, teljességében érdekli. Ezek a fiúk, lányok egy dologban mind egyformák: szebbre, jobbra törekszenek. Ilyen a tolnai technikus, aki szakmájának szerelmese, a bogyiszlói kertész- agronómus, aki nagy hévvel, szenvedéllyel védi a közös érdekeit. A mérőműszergyári KISZ- titkár szinte kész közéleti politikus. De ilyen a pedagóguspályára áttérő döbröközi mezőgazdász is. Aki látta a vasipari vállalat KISZ-titkárának örömtől ragyogó arcát, amint a fiatalok által magas műszaki tudással rendbe hozott automata gépek üzembe helyezhetőségéről beszélt, annak még a lelke is örült. Jó érzés ezt tapasztalni. Egyikmásik fiatal kissé türelmetlen is — ami önmagában még nem lenne baj —, mint az a gimnazista kislány, aki azon háborgott, miért tiszteletlen néhány osztálytársa, némelyik engedékeny, csendes szavú felnőttel szemben. A tolnai vasútállomáson fiatal szakmunkáslányok vitatkoztak arról, hogy melyek a szövés legjobb munkafogásai. Egymást szinte túlkiabálták. Impozáns, fegyelmezett felvonuláson, a vietnami agresszió elleni tiltakozó gyűlésen láttuk Szekszárd város több ezer fiatalját. A Bonyhádi Gépjavító Állomás felvételre keres esztergályos szakmunkásokat (172) A keret felosztásánál elsősorban azt vették figyelembe, hogy milyenek a munkakörülmények az egyes szakmákban. A bérrendezés egyben azt is szolgálta, hogy ösztönözzön a magasabb szakmai képzettség elnyerésére, így például nem részesülhettek béremelésben a tíz évnél rövi- debb szakmai gyakorlattal rendelkező, képesítési kötelezettség alól nem mentesített, szakképzetlen egységvezetők, helyettesek, beosztottak, stb. Az élelmiszer-, vegyi, háztartási, vas- és műszaki szakmákban dolgozók átlagosan 240 forint havi béremelést kaptak, a vegyesiparcikk-szakmában 160, a ruházatinál 130 forint az átlag. A karbantartók kétszáz, a szállító, rakodó munkások száz forintos Nagyszerű, remek emberek. Ilyenek a mi fiataljaink? Ilyenek. A kérdés fonákjáról. Pedagógusok panaszkodtak a múltkoriban: néhány diákjukkal nem lehet bírni, megkeserítik az egész osztálynak, a pedagógusnak az életét. Mit tesz ilyenkor a szülői munkaközösség? Tanúja voltam a minap az utcán a következő lelkendezésnek és megjegyzésnek: — Nézd, milyen bájos kis gyerek!... Azt nem értem, hogyan válhatnak ezekből az aranyos gyerekekből olyan undok felnőttek. — Szóljak bele a beszédbe? Mondjam azt, hogy ennek okát ne teljesen bennük keressük? A köszönés a tiszteletadás ősi jele. Van jogos panasz e téren is. Egyik riportalanyom szóvá tette: elvárja tőle némelyik, a faluban élő, ott dolgozó fiatal, hogy előre köszönjön neki. A másik, ennél is idősebb, köztiszteletben álló asszony mondja, hogy 24 éves kolléganője minden különösebb ok nélkül nem fogadja el köszönését. Néhány hete megírtam, hogy garázda fiatalok rendszeresen betörték az ablakot egy család otthonában. Amikor a házigazda megkötötte a biztosítást és nem történt változás, kiírta:\,Ha betöröd, az államot károsítod!”. Megtörtént a fordulat, megszűnt a garázdaság. „Nem halt ki teljesen belőlük a jó érzés” — írtam akkor. Sajnos, ez esetben tévedtem. Az írás megjelenése utáni napon ugyanis csúnyán leköpdös- ték az ablakot, ismét csak az előzők lehettek — másnap köny- nyes szemmel panaszolta a ház idős asszonya. Hát nem kellene valahogyan megfékezni ezeket? Mit tudna tenni a KISZ? ILYENEK A MI FIATALJAINK? Akadnak ilyenek is, hiba lenne ezt tagadni. Hogy miért lenne az? Magunkat és egymást csapnánk be az elhallgatással, a tagadással. Nagy forgalom volt egyik délután öt órakor a Csokonai utcában. Egy szurtos kisfiú — lehetett úgy tizenkét éves —, torka- szakadtaból ordítozta a leírhatat- lanul trágár szavakat, egy arra haladó gimnazista fiúhoz címezve. A nagy fiú szó nélkül, fegyelmezetten tovább haladt. Senki nem szólt a gyerekhez. Miért nem? Hol van vajon a vörös fonál, az a bizonyos „rubikon”, amely elválasztja a két oldalt egymástól? Hajlamosak vagyunk nem ritkán arra, hogy egy rossz példát átlagos béremelésben részesültek Az állami vendéglátóiparban hasonló elvek szerint osztották el a béremelést, itt is az összes dolgozók kétharmadának emelték a fizetését, átlagosan 163 forinttal. A szövetkezeti kereskedelemben és vendéglátásban a munkakörüket két kategóriára osztották, az első csoportba azokat sorolták, ahol mindenképpen kell béremelést végrehajtani, a második csoportba pedig azokat, amelyeknél lehet emelni a bért. A „kell"-csoportban 188, a „lehet”-csoportban 126 forinttal emelték átlagosan a béreket* A földművesszövetkezeteknél február 1-e óta az egyszemélyes boltokban foglalkoztatott „kisjutalé- kosok” 150 forint fix alapbért kapnak. látva általánosítsunk: lám, ilyenek a fiatalok. Az emberek, amikor példamutató magatartást látnak, nem mindig veszik észre: ilyenek a fiatalok. — Bezzeg a mi időnkben... — halljuk sokszor. A „mi időnkben” is úgy volt, hogy az ifjúság mindig reflektorfényben volt. Átalakuló társadalmunkban még inkább így van ez. Nagy, nemes jog és kötelezettség, a nagy feladatokhoz méltó utódlás vár rájuk. Sokféle ráhatás éri ma ifjain- kat. Fiatalságunk emiatt ilyen is, olyan is, és az egyes embernél is így van ez. Túlnyomó többségük lelkiismeretes, segítőkész, közösségi ember. Ne becsüljük le azzal a fiatalokat, hogy saját felelősségük alól felmentjük őket. Hiszen már nem gyerek a szó régi értelmében egy tizennégy éves sem. Különösen nem az tájékozottságban, fel- készültségben! Mennyire nem azok a tizennyolc-húsz évesek. Azt hiszem, valahol ott keresendő az igazság: olyanokká válnak, amilyenekké neveljük őket. E téren van rendkívüli jelentősége a szülők, a felnőtt társadalom mindennapi példamutatásának. A garázdákat meg kell fékezni. De előzzük is meg azt, még pedig időben! Határozott, intő szót is alkalmazzunk, amikor szükséges — a szeretet tiszta megnyilvánulásai mellett —, de azt következetesen. Itt nem a gyerekes, jelentéktelen csínytevésekre gondolok. A komisz tettekért, vagy mulasztásokért res- tellje el magát az illető, hiszen az nem dicsőség. De ne büszkélkedjen és ne büszkélkedhessen az a szülő sem, akinek fia, vagy lánya olyant tesz. NEHÉZ FELADAT A NEVELÉS. Tény az, hogy nem mindig van egyenes arányban a fáradozás az eredménnyel. Különösen nem megy ez ilyen simán a nevelésnél. Vessen azért számot időnként magában az, akire rábíztak egykét fiatalembert, vagy az ifjúságot: jól végzem-e ezt a munkát? Tegyék ezt a szülők, a pedagógusok, a kiszesek, az egyéb társadalmi és állami szerveknél tevékenykedők egyaránt. Apelláljunk tisztelettudó, szorgalmas fiataljainkra. Ök vannak túlnyomó többségben, és a meghökkentő néhány eset ellenére is. egyre gyarapodik számuk. Mindannyiunkon múlik, hogy minél hamarabb, minél többen legyenek. SOMI BENJAMINNÉ Az elmúlt napokban több levelet kaptunk, számosán telefonon érdeklődtek és még többen személyesen kértek felvilágosítást, hogy valóban meg- halt-e Kovács Appolónia énekesnő, a cigánydalok neves tol- mácsolója. Két levélből idézünk: „Mi van Kovács Appolóniával, mert igen sokféleképpen mondják, hogy meghalt. Ha igaz, mélyen, porig vagyunk sújtva”. A másik levélben ez olvasható: „Any- nyi rossz hír van a városban, hogy az ember nem is tudja, hogy mit higgyen. Szíveskedjenek tudatni, hogy mi történt e kellemes hangú művésznővel”. A többi levél és a sok telefonérdeklődés is hasonló volt az idézettekhez. Megnyugtatjuk az érdekelteket, hogy Kovács Appolóniával nem történt semmi baj, jó egészségnek örvend és énekel is. Legutóbb március 8-án szerepelt a televízióban. Nemcsak a megyében terjedt el az énekesnő halálhíre. Budapesten, a Magyar Rádió zenei osztályán érdeklődtünk, ahol Kovács Appolónia férje, Gra- bóc Miklós dolgozik. Elmondták, hogy ők is kaptak vagy ötven levelet az ország legkülönbözőbb részéből Kovács Appolónia költött halálhíréről. Nem tudni, hogy ki, nem tudni, hogy hol, de valaki kitalálta ezt a mesét, mint néhány más ehhez hasonlót. Néhány héttel ezelőtt azt beszélték, hogy Pá- ger Antal, Brachfeld Siegfried, Boldizsár Iván disszidált. Ez sem igaz. Most újabban arról beszélnek, hogy Dezséri László disszidált. Ebből sem igaz egy szó sem. Kétségtelen, hogy a legsötétebb szándékú híresztelés Kovács Appolóniával kapcsolatban terjedt el. Azt suttogták, hogy a Szovjetunióban kéjgyilkosság áldozata lett. Véletlenül sem Monte Carlóban, vagy New Yorkban —, a Szovjetunióban. Aligha kell bővebben magyarázni, hogy az ilyen híresztelés már nem a krimi, nem a szenzációs bűnügyek szintjén mozog, ennek nagyon is kifejezett politikai célja van. Ugyanígy politikai célja van a különböző személyek disszidálásával kapcsolatos híreszteléseknek is. Valakik olyan hangulatot szeretnének teremteni, ami szerint „minden neves ember itthagyja ezt az országot, mert itt nem lehet élni”. Úgy látázik újabban ezt a módját kapták fel a rémhírterjesztésnek, mert a világ végéről, a repülő csészealjakról és az amerikai hadsereg különböző dátumokhoz kötött bevonulásáról szóló híreknek lejárt az ideje. Ezt már nem hiszi el senki és újat kellett kitalálni, számítva az emberek hiszékenységére. Pár hónappal ezelőtt Tamási Eszterről, a Televízió bemondónőjéről találtak ki rémmesé- ket. Egyik azt mondta, hogy kémkedett, a másik, hogy csempészett, a harmadik szerint heroin-ügyben lebukott, mert Szepesi Györggyel együtt kábítószert csempészett. Mindez azért volt, mert nem látták hosszabb ideig a televízióban. Oka viszont az, hogy kislánya született és szülési szabadságon volt. Azóta Tamási Eszter is megvan. Szepesi György pedig nagyot nevetett, amikor Budapesten egy értekezleten tudtára adták, hogy mit beszélnek róla. Szó szerint a következőket mondta: „Én is most hallottam, reggel, amikor bejöttem, ezeket a badarságokat. Nevetek rajta.” A valóság az, hogy egy sor emberről a legkülönfélébb történeteket találták ki az elmúlt hónapokban. Egyik sem volt igaz, viszont arra alkalmas volt, hogy megzavarják a közvéleményt és bizonyos politikai következtetések levonására sarkallják. Már annyiszor kiderült ezekről a mondták-ról, hallottam- okról, hogy szó sem igaz belőlük. A jövőben sem érdemeshinni benne. Naponta 20—25 vagont raknak meg különféle betonelemekkel a dombóvári earnertáruüzem rakodóvágányán. Néhány évvel ezelőtt még főleg kézierővel végezték a rakodást, most már a munka neheze a gépé. a mi ifjúságunk ?
