Tolna Megyei Népújság, 1966. február (16. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-04 / 29. szám

1966. február 4. TOLNA MEGYEI NEPfJSÄG r* JEGYZET A GYULAJI ASSZONYPARLAMENT A gyulaji termelőszövetkezetben még tart a zárszám­adás előkészítése. Ennek jegyében rendezték meg a párt- szervezet székházában néhány nappal ezelőtt az asszony­gyűlést. A tanácskozóterem > padjaiban kivétel nélkül a tsz nődolgozói ültek. Mindenki eljött erre a — ha nem is rend­kívüli, de igen fontos — megbeszélésre. Szentgyörgyi Fe­renc, a közös gazdaság elnöke kötetlen, baráti beszélgetés formájában ismertette a tavalyi eredményeket és az idei esztendőre vonatkozó elképzeléseket. Nagy figyelemmel, a hozzáértő, szorgalmas gazdák érdeklődésével hallgatták az asszonyok a műtrágya felhasználásával, a kemizálással, az állattenyésztés fejlesztésével, a hozamok növelésével foglal­kozó, részletes ismertetést. Öröm volt ezeket az asszonyokat látni, figyelni. Az már közismert, hogy évek óta ők a gazdaság legerősebb és leg­biztosabb támaszai. Az azonban mégis a meglepetés erejé­vel hatott, hogy nemcsak a munkában állnak helyt, hanem a közösség életét döntően meghatározó kérdésekben is cse­lekvőkként lépnek fel. Ez a magyarázata jórészt annak, hogy a gyulaji termelőszövetkezetet hovatovább az erős, jól működő tsz-ek között kell számon tartani. A termelőszövet­kezet elnöke ezen az asszonyparlamenten nem mulasztotta el a vezetőség nevében, névszerint is megdicsérni a jók kö­zött a legjobbakat. Az asztalnál mellette foglaltak helyet a brigádvezetők, akik a gyűlés végén a tsz mindegyik dol­gozójának átnyújtották a vezetőség szerény, de igen kedves ajándékát. A brigádvezetők férfiemberek. Kivétel nélkül az úgynevezett „erősebb nemhez” tartoznak. Miért érdemel ez különösebb figyelmet? Azért, mert jó és követendő módszer az, amit a gyulaji tsz-ben csinálnak, az, hogy a zárszámadás előtt összehívják az asszonyokat, megbeszélni velük a kö­zösséget érintő kérdések mindegyikét. Az egésznek csupán annyi a szépséghibája, hogy a brigádvezetők között nem lát­hattunk egyetlen nőt sem. Nem akartunk ünneprontók lenni és ezért elmulasztottuk megkérdezni: milyen arányban kép­viselik magukat a nagy számban dolgozó gyulaji női t*z- tagok a vezetőségben? — ir — A vonaton is lehet használni a villanyborotvát Amíg ivóvíz kerül az asztalra Az Egyesült Villamosgépgyár a napokban magyar, NDK-beli, csehszlovák és jugoszláv szakem­bereknek bemutatta nagy feltű­nést keltő új vasúti áramátalakí­tó berendezéseit. Az egyik a vál­takozó áramú generátor, amely az eddigi egyenáramú dinamót vált­ja fel a vasúti kocsik világításá- nj$. A csehszlovák szakemberek máris kijelentették, hogy a Ma­gyarországtól vásárolt vasúti ko­csikat ezekkel a világító generáto­rokkal felszerelve szeretnék ezen­túl kapni. Nem ilyen jelentőségű, de az utasok számára mégis igen fontos a gyár másik újdonsága, az áram- átalakító inverter, amely lehető­vé teszi, hogy az utas a vasúti ko­csiban is használhassa szabvá­nyos villanyborotváját. Az inver­ter a vonat akkumulátorának 24 voltos egyenáramát 220 voltos öt­ven periódusos váltakozó áram­má alakítja át. MINDENKI TUDJA az általá­nos iskolából, hogy Földünknek mintegy kétharmadát víz borítja, s csak egyharmada szárazföld. De a szárazföldet is behálózzák pók­hálóként a folyamok, folyók, pa­takok és megannyi tó és tavacska található világszerte. És mégis vi­lágprobléma a vízellátás! Az ipari üzemek ellátása éppúgy, mint az ivóvíz biztosítása. A nemzetközi tanácskozások, kutatások, felmé­rések, s ennek nyomián az intéz­kedések jelzik, hogy milyen nagy horderejű ez a probléma. A mi megyénk nem bővelkedik ipari üzemekben, alig lehet egy-két ki­lométert menni anélkül, hogy az ember ne érintsen forrást, pata­kot, mesterséges csatornát, renge­teg a kút is. A paraszti települé­seken majd minden udvarban ta­lálható kút, de a határban is meg­annyi szolgáltat vizet. Sőt, az öreg Duna is itt kanyarog vagy 100 ki­lométer hosszúságban a megye ha­táránál. Mégis a vízellátással kap­csolatos jelenség Tolna megyében is probléma. Sőt, ha történetileg nézzük a dolgot, ugyancsak azt tapasztal­juk, hogy a víznek mindig meg­volt a maga jelentősége. Az ember letelepedésénél például mindig meghatározó volt, hogy van-e a közelben víz. Töménytelen mennyiségű vízzel rendelkezik ugyan ' Tolna megye, de hogy mégis gond a vízellátás, azt mindenekelőtt az okozza, hogy a víz a maga természetes állapo­tában nem mindenre használható. A Duna, Sió, Sárvíz, Kapos vize például nem alkalmas ivásra, de speciális követelmények vannak ipari üzemekben is. Sőt, még a kertészeti öntözésnél sem használ­ható minden víz. Az ásott kutak ezrével találhatók ugyan a me­gyében, de nagy részük vize ke­vésbé, vagy egyáltalán nem al­kalmas ivásra, pedig ez lenne a fő rendeltetésük. Az orvosi vizsgála­tok ugyanis megállapították, hogy fertőzöttek a talajszennyeződés következtében. Minél zártabb egy település, rendszerint annál szeny- nyezettebb a talaj, s következés­képpen a kutak. Arról nem is be­szélve, hogy ilyen helyeken már mennyiségileg sem tudnák a ha­gyományos kutak biztosítani a szükségletet. Tehát, ha csak az ívóvízellátási körülményeket nézzük, máris sok érv kerül felszínre, amellett, hogy valamit tenni kell. De nem a régi gyakorlat alapján kell a megol­dást keresni, tehát semmiképpen sem vezetne kellő eredményre újabb házikutak ásása, vagy mondjuk a régiek tisztítása. Ezek legfeljebb átmeneti megoldásként jöhetnek már számításba. Az egye­dül lehetséges módszer a városok­ban régebb óta alkalmazott víz­vezetékrendszer elterjesztése a fa­lusi településeken is. Tolna me­gyében a lakosság zöme nem vá­rosias településen él, így ez az útkeresés nagyon figyelemre mél­tó mindenütt.' MAGA AZ ELGONDOLÁS nem éppen mai keletű. Évek óta már folyamatban is van számos helyen ennek alapján az ivóvízprobléma megoldása. Sőt, talán célszerűbb nem is csak ivóvíz, hanem általá­ban vízellátásról beszélni, mert a vízvezeték-építés egyben többol­dalú igényt elégít ki. Az ivóvíz mellett például jelentős szerepe van a köztisztasági viszonyok megjavításában, de kihat például a mezőgazdasági és egyéb üzemek­re is. Egy ideig sokan elképzelhetet­lennek tartották a falvak korszerű vízvezetékkel; illetve vízművel való ellátását annak pénzügyi ki­hatásai miatt. Valóban, állami pénzből nagyon sokáig nem kerül­hetett volna sor általánosságban ilyen fejlesztésre, viszont közös­ségi összefogással a mi viszonya­ink közt megoldható ez a feladat is. S az ilyen irányú közösségi összefogás éppen itt, Tolna me­gyében bontakozott ki elsőnek, olyan mértékben, hogy ma már ide járnak tapasztalatcserére az ország más területeiről is. Az il­letékes szakemberek már négy megyéből jöttek el Tolnába tanul­mányozni ezt a módszert. Mi is tulajdonképpen a lényeg? A falvakban társulások alakul­nak törpevízmű építésére. Az ér­dekeltek évente bizonyos összeget fizetnek, de többnyire a község­fejlesztési alapból is fordítanak ilyen célra, így máris előteremt­hető a szükséges összeg, még ak­kor is, ha az milliós. A bank megadja a szükséges hitelfedeze­tet, így még azt a négy-öt évet sem kell megvárni az építéssel, amíg a pénz összegyűlik. Persze, a társulás megszervezése, az anyag és kapacitás biztosítása nem ép- p>en kis feladat, de ahol bátran vállalták a szervezéssel járó sok munkát, már működik is a vízmű. Az úttörő községek — Dombóvár, Szakály, Bátaszék, Bonyhád — után nagyon sok helyen megépült a vízmű, vagy éjiítése most van folyamatban. Jelenleg már a har­mincat is meghaladta azoknak a községeknek a száma, ahol törpe- vízmű - társulás sa] oldják meg a vízellátási gondokat. Igen örven­detes, hogy míg kezdetben csak a nagyobb községekben foglalkoztak e témával, ma már a kisebbekben is belátták a helyi vezetők, hogy ez az egyetlen lehető megoldás. A ki­sebb községek vezetői kezdetben úgy vélték, hogy a falu teherbí­rása még a nagyfokú társadalmi összefogás megteremtésével sem elegendő a vízműhöz. A gyakorlat azonban beigazolta, hogy elsősor­ban itt is akarat kérdése az egész, így ma már olyan kisközség, mint Györköny is, meg tudta te­remteni a törpevízmű-építés fel­tételeit. TOLNA MEGYÉBEN az ilyen jellegű fejlesztésnél mintegy 230 ezer lakossal számolnak jelenleg. Ennél természetesen többen lak­ják a megyét, de a külteleki la­kosságot nyilván nem lehet figye­lembe venni ilyen szempontból, mert ott az aránytalanul magas költségek miatt ez elképzelhetet­len. A fejlődést mutatja, hogy a 230 000 lakosból 122 000 már víz­vezetéken keresztül kapja a vizet. Nagyon nagy eredmény ez, ha fi­gyelembe vesszük, hogy mindez néhány év eredménye, mert a fel­szabadulás előtt a megyében csak Szekszárd városban és Dombóvá- rott volt vízvezeték. Persze, a még visszalevő feladat sem kicsi, egy­részt azért, mert a községek na­gyobbik részében még ezután kell törpevízművet építeni, másrészt P*edig azért, mert a már közműve­sített helyeken is további fejlesz­tési igény mutatkozik. A 372 kilo­méter hosszú vízvezetéket például tovább kell növelni a peremterü­leteken, ahol a költségek ugyan­csak aránytalanul magasabbak, mint a zártabb területeken. Ala­csony még a házi bekötések szá­ma, mindössze 4 ezer körül van. A többség még közkifolyóról kap- ja a vizet. E részfeladatok meg­oldása természetesen újabb prob­lémák sorozatát veti fel. Mindenesetre jelenleg már el­mondhatjuk, hogy Tolna megyé­ben a legjobb úton haladunk egy minden embert közvetlenül érintő feladat megoldása terén. Boda Ferenc Teller János, a dunaföldvári Alkotmány Tsz fiatal párttitkára először vesz részt politikai tan­folyamon. — Kezdetben bátortalan vol­tam, igaz nem kenyerem a sok beszéd — mondja. — Nemrég va­gyok titkár, s nekem személy szerint azért is sokat ad a tan­folyam, mert az idősebb párttit­károktól tanulok. A szemináriumi viták sok tapasztalatot adnak, felérnek egy tapasztalatcserével. Mi tsz-ben dolgozó fiatalok ki­csit hajlamosak vagyunk arra, hogy számokban beszéljünk. Az igaz, hogy nagyon fontos tudni, hogy az ember mennyit keres, mit visz haza. Van egy dolog, amit az előadásokat és a vitát hallgatva tanulságképpen na­gyon is megszívleltem. A számok sokat mondanak, megmutatják milyen terméseredményeket ér­tünk el, mennyi volt a munka­egység-felhasználás, mennyire gyarapodott a közös vagyon és mennyit fordítottunk beruházá­sokra, építkezésekre, gépek vá­sárlására. Ezek nagyon fontos mutatók, s ezeken mindig rajta kell tartani a szemünket. Ami­kor a tsz eredményeiről beszé­lünk egy kicsit talán el is me­rülünk a számok tömkelegében, S most az előadások után arra a meggyőződésre jutottam, vigyáz­nunk kell, hogy a számok stim­meljenek. Kell ez, de a pártszer­vezetnek, a gazdasági munka se­gítése mellett elsőrendű feladata, hogy a számok mögé nézve töb­bet foglalkozzék az emberrel. A brigád és a munkacsapat tagjai­val nem árt időközönként meg­beszélni, hogyan dolgoztak és kik azok, akik munkájukkal a legtöbb hasznot hajtották a kö­zösnek. Teller elvtárs ezekről beszélt. A tanfolyamról egyébként sok jó tapasztalatot visz haza, amit otthon átad és hasznosít párttit­kári munkája végzése közben. Az éves terv ismeretében Sebesi Sütő Albert a három­napos szabadság alatt (a tanfo­lyam két hete után a hallgatók hazalátogattak) nem tudta meg­állni, hogy a rövid idő alatt is be ne látogasson az üzembe. A Bonyhádi Zománcgyár párttitká­ra szintén a fiatal korosztályt képviseli a tanfolyamon. Amikor eljött az iskolára még nem volt ismert az idei évre szóló terv. — Mindenképpen bementem volna az üzembe, de elsősorban az idei tervszámok miatt men­tem be. Jóleső érzés tudni, hogy üzemünk kollektívája nem ma­radt adós a tervekkel. A máso­dik ötéves tervet üzemünk 1965. novemberében befejezte. Most már ismertek az 1965. évi ered­mények is. Zománcedényből ta­valy 12,5 tonnával többet expor­táltunk a tervezettnél. Az idei tervek szerint 109,5 millió forint értékű árut kell termelnünk. Üzemünkben a párt- és a gazda­ságvezetés már foglalkozott az új gazdasági mechanizmussal kap­csolatos feladatokkal. A tanfo­lyamon ebből a témából is hal­lunk előadást, amit valamennyi­en, s jómagam is nagy érdeklő­déssel várok. A párttitkárokkal történt, be­szélgetés képet adott a tanfolyam hasznosságáról. A megkérdezet­tek mindegyike elismeréssel be­szélt a tanfolyamról. Színvonalas és változatos témájú előadásokat hallanak és a szemináriumi vita során hasznos tapasztalatokat szereznek, amit otthon aprópénz­re válthatnak. Dicsérték az el­látást, a szervezettséget, csupán annyit jegyeztek meg; „jól érez­zük magunkat itt, a Balaton mel­lett, de ha nyáron szervezik meg a titkári tanfolyamot, talán még jobb lett volna”, P. M. Orrszarvú-, maramut- és cápamaradványok a földalatti gyorsvasút útvonalán A Budap>est felszíne alatti réte­gekben, ott, ahol a földalatti gyorsvasút kocsijai gördülnek majd, 50—60 méteres rétegekben az utóbbi 20 millió év írta meg a maga történetét, betűk gyanánt az itt eltemetődött hajdani élő­lények maradványait használva fel — állapították meg a szak­emberek. A leletanyagból ennek a hosszú korszaknak gazdag állatvilága bontakozik ki. A megszámlálhatat­lan mennyiségű csigán és kagy­lón — amelyek különösen a Hun­gária úttól keletre kerültek elő — és a Vérmező táján talált hal- rharadványokon kívül számos ge­rinces csontjai is felszínre kerül­tek. A Hungária körút és a Dózsa György út sarkánál Barabás An­tal megtalálta a ma élő rágcsálók egyik ősét is, ami mint őslénytani lelet, európai vonatkozásban is ritkaságszámba megy. Ugyanitt kerültek elő egy orrszarvúféle ősi emlősnek a maradványai. Az egész megvizsgált anyagból tömegesen jutottak napvilágra rákollók, haj­dani antilopok, rinocéroszok és delfinek csontjai és fogmaradvá­nyai, sőt cápafogak és a Népsta­dion táján egy 15 centiméter hosz- szú, 10 centiméter átmérőjű mam- mutfog is. Vállalatok, állami gazdaságok, termelőszövetkezetek ! figyelem! Gépállomásunk 5 tonnás te­herbírású daruskocsival ren- l delkezik, mellyel építkezés- | nél és egyéb rakodásnál | munkát vállalunk. A mun­ka megrendelhető a Nagy- | dorogi Gépállomásnál. Tele­fon: Nagydorog 18. lí __________ (36)

Next

/
Thumbnails
Contents