Tolna Megyei Népújság, 1966. február (16. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-27 / 49. szám

KISKORCSMA

(Juhász Gyula emlékének.)

A Tiszaparthoz közel volt a korcsma. Kocsis, paraszt járta csak bús ivóját.

S ha kongattak a késő éji órák: füst, csönd borult a kopott asztalokra.

A szegények tanyája volt e fészek.

A földbesüllyedt apró kis szobában merengtem egykor, és csodákra vártam. Régi korcsma, de sokszor felidézlek!...

Szent vagy nekem... Hisz ifjúságom ott van a rubint tűzben csillogó borokban, s a korcsmároslány égő éjszemében.

S a krisztus arcú bús, komor poéta itt írta versét, míg e vén planéta fájón forgott az éj sötét vizében...

VÉGH MIKLÓS: KÉT VERS

VASÁRNAP

Mézet álmodtam magunknak mázas csuporba frissen szűrt tejet, s a szelet köményes kenyérrel a puha reggeli fénnyel, a dolgok csendes derűjével halkan felébresztelek.

ÁTVÁLTOZÁS

Arcod emlékének ha vásznat feszíthetnénk körmöm alól festéknek vért is fakasztanék.

Májusi égből, okos-hideg kékből markolnék fényt szemednek, sarlós ívének bűneim fekete kormát szívemről lekaparnám.

És az erek útját a rettenetes valóság zöldjével az örök élet-enyészet hínár-színével, megváltanám. Hajadba ágyaznám a meleg barnát, a tompa bronzot a sárgákat, citromot, narancsot, s a sok-sok maradékot szivárványnak mind köréje fonnám.

Ám az erős szavak

gyenge idézőjén

csak íz-emlékek rezegnek át:

Terhes szőlők vajúdó bora, egy boglyányi széna illata, párolgó rét, friss szántás szaga s a Kálvária-forrás arcfürösztő, tiszta mámora...

MISZLAI GYÖRGY:

Don Edwards:

TISZTA HASZON

A bolt belseje sötét és hűvös volt, s a szikrázóan meleg nyári napnak csak tört sugarai jutottak el a dobozok, polcok, bálák közé.

Enid a pultnak támaszkodott és lustán rakosgatta a holmikat egy. másra. A helyiség túlsó végében Lucy, az alkalmazottjuk éppen Mrs. Roberts kosarába rakta a fűszerárut. Lépéseket hallott. Harry Ridley érkezett s egy kis cédulát hozott az édesanyjától: szokás szerint ismét hitelbe kérte a lisztet, cukrot. Ha a maga ura lett volna Enid, adna neki, s már éppen arra gondolt, hogy szól Lu. cynak, szolgálja ki a fiút, de aztán eszébe jutott, mit szólna hozzá a férje, meg az apósa, s inkább hallgatott

Nem értette őket. Gazdagok voltak, a Ridley családnak meg semmije sem volt, s mégis a segítség minden formáját megtagadták tőlük. Szinte hallotta, mit mondana a férje: „Ez üzlet, Enid. így nem lehet kereskedni”. Az öregember meg felhorkanna és azt mondaná: „Mi, a Day család kemény munkával szereztük ezt az üzletet és meg is akarjuk tartani. Más emberek semmiért akarnak valamit”.

Amikor évekkel ezelőtt a faluba költözött, s hallotta amint a helybéliek kézlegyintéssel mondogatják: „A Day-ek mind egyformák...” ö akkor azt gondolta, nem igaz. Gordon más. nem olyan, mint az apja. De múltak az évek, s rájött az igazságra. Egyre gyakrabban kívánta: bárcsak sohsem lett volna Gordon felesége. Ha nem közelegne a nyári szabadságuk, most nagyon kipakolná Gordonnak a felgyülemlett mérgét, de nem érdemes. Majd a szabadság mindent rendbehoz. Néhány hét a városban, s akkor majd újra szívesen visszatér ide. Csak meggyőzhetné Gordont, hogy hébe-hóba menjenek el pihenni, akkor könnyebben bírná az egészet. Talán most majd annyira jól érzi magát, hogy ezentúl szívesebben, több hajlandósággal gondol a vakációra.

Megint az apósa jutott az eszébe. Bizonyára mondaná: „Nézz meg engem. Húsz éve nem voltam szabadságon, és itt vagyok”, ö pedig azt felelte volna: „Maga is csak az én igazságomat erősíti”.

kus, Ecks Prse — express, Schor Nehl — Journal stb. Goethe nyilván jót mulatott ezeken; szívesen nevezte Christiánét Natur- wesennek (mezei mrágnak fordíthatnánk), s nem is várt tőle többet.

Levelei elég unalmasak. Hűségesen beszámol a takarításról, mosásról, megírja, mikor vasal, gyakran kéri Goethét, hogy segítsen cselédgondjain, és sűrűn kér bort, sok bort, amit nagyon kedvelt. Igazán emberi hang csak akkor szól leveleiből, amikor úgy érzi, rangja, a Goethe-házban betöltött helye kerül veszélybe, vagy amikor — valamire szüksége van. „Te legeslegjobban (Al- lersuperbester) — írja 1777. május 22-én — pokolian (höllisch) szeretlek”. Ám a vallomás hirtelen prózaira vált: selymet vett és még egy tallérocskára lenne szüksége, amit ezzel a váratlan magyarázattal indokol: „Mert én olyan erényes drágaság vagyok”. De amikor a barátnők megfeledkeznek születésnapjáról, őszintén kesereg. „Csak te vagy az egyetlen — írja Goethének — a barátnőim úgy látszik, egyszerre megfeledkeztek rólam. De ez már nem. is bosszant. A szerelmed enyém és szilárdan hiszem, hogy nagyon szeretsz. S ez mindig, amikor az emberek elkeserítenek, elégedetté és vidámmá tesz”. (1791. aug. 5.)

Goethe vigasztalása nem egyszer váratlan önelégültséget vált ki belőle. Amikor arról panaszkodik, hogy egyre jobban meggyűlöli az embereket. Goethe vigaszára rögtön kész a magyarázat: „Túlságosan jó vagyok és az emberek visszaélnek a jóságommal ... mert mindig csak az érdek hozza ide őket. De túlteszem ezen magam, s járom az utam tovább, ellátom a háztartást, és szeretem az én drágámat...” (1799. okt. 5.)

A kép a későbbiekben sem változik, legfeljebb színei lesznek rikítóbbak helyenként: Christiane egyre jobban beleszokik jogaiba, s a lauchstädti fürdőélet táncos örömeiben pedig már úgy áll előttünk, mint egy félvilági nő, s Goethe is jónak látja, hogy „mérsékeltebb élvezetekre" intse. (1803. július 20.)

Milyen volt hát ez a nő, aki egyszemélyben derék, kertjével, befőttjeivel törődő háziasszony, a legjobb táncpartner és vidám borissza? Nem volt művelt, a szónak olvasó-elmélyülő értelmében, s aligha forgatta férje könyveit is. Hosszú levelezéseiben egyetlen Goethe-idézetet találunk, a Reinecke Fuchs első sorát: talán Goethe olmsta fel fiának, s így maradt meg emlékezetében. Olvasmányélményéről is csak egyszer hallunk: „Egyszer úgy belejöttem az olvasásba, hogy éjjel egy óráig olvastam, s ha Gus- tel (t. i. August) nem mocorog a kanapén, tovább is olvastam volna. A Szent Genoveva volt Thiecktől, nagyon szép”. (1800. okt. 1.) Olvasás helyett jobban reagált a közvetlen érzéki benyomásokra, a színházat például nagyon szerette s Mozart Várázsfuvoláját harmincnál többször nézte meg!

De ez a gyors érzéki reakció soha nem absztrahálódik, mindig megmarad a gyakorlatiasságnál. Goethe számára épp ez lehetett benne a vonzó, hisz nemcsak Steinné légies-tünékeny szerelmének volt ellenpontja, hanem saját szellemének is. S hozzá kell tennünk: Goethe nem volt jó férj, sőt polgári értelemben egyenesen rossz férj volt. Az év nagyobbik felében utazott, Christiánét csak nagyon ritkán vitte magával, s bár leveleiben sóvárog a családi boldogság után, néha jelentéktelen dolgok miatt is késlekedik a hazatéréssel. „Milyen szívesen indulnék már ma hozzád — írja 1797. március 26- án Jénából — ahova dolgozni vonult vissza — hisz végtére nincs is már munkám. Mégis megvárom amíg Schiller befejezi műve egy részét, (a Wallensteint írta ekkor) mert fel akarja olvasni”. Christiane pedig olyan megértő, hogy soha egy rossz szava nincs, s bármeddig marad is távol Goethe, csak azt kéri: tarts meg szeretetedben.

Alkalmazkodása ugyanebből a gyors érzéki reakcióból fakad: a tánc, a bor, a színház egyformán teljes élményt jelent, de ugyanígy tud örülni annak, hogy szépen nőnek a kertben az uborkák, vagy csinosan kitakarították a lakást. Goethének pedig ez kell, a páter familias szerepe teljesen idegen tőle, mert állandóan az írás boldog állapotában él, minden napját az éppen készülő mű szabályozza, s ebben igazán derék társa a vidám és szolgálat- kész Christiane, a konyhában élő derék, szeretetre méltó Múzsa.

CSÁNYI LÁSZLÓ

De nem szólt, mert hibáztatta ugyan Gordont, hogy fél az apjától és nem követeli a jogait, tulajdonképpen ő maga is félt az öregembertől és már úgyis elég nyomorúságos volt minden, nemhogy még jobban összevesszen a férje családjával. Mindig jövevénynek érezte magát közöttük, idegennek, akit befogadtak a háztartásba, de nem a családba. Az előbbibe is csupán azért, mert Gordon elvette őt, és mert hasznossá tette magát ...

Minden másként lenne, ha volna saját otthonuk, melynek magányába néha visszavonulhat. Akkor Gordon az övé is lenne. Azokban az időkben, amikor még megvolt a házuk, minden tűrhetöbbnek mutatkozott. Ha rajta áll, sohsem ad. ja el, de képtelen volt ellenállni a sürgetésnek, s a szidalmazásnak. Most már mindegy, kár erre gondolni, amikor ilyen közel a vakáció. Kisétált az üzletből, s megállt az ajtónyílásban. Ahogy nézte a környéket, rossz kedve visszatért. Porosán és forrón nyúlt el a főutca, s a házikók, melyek épp oly kopottak és tomposak voltak, mint az emberek, hol összebújva álltak, mintha pletykáznának, másutt meg szétszórtan, messze, mintha éppen veszekedtek volna.

Amikor először jött Delfordba, a nagyvárosi nyüzsgés és zaj után élvezte a hely békés nyugalmát, a tágas térségeket, a melengető napfényt, s a csendet. Forrón kívánta, hogy jól sikerüljön, s mégis vereséget szenvedett. Most, esztendők múltán már minden másnak tűnt: az üzlet, a , falu, az emberek s a férje..

Arra figyelt fel, hogy valaki rángatja a karját. Megfordult, Lu. cy állt mögötte, s a fülébe suttogta: „Mrs. Day, az öreg már jó ideje figyeli magát”. Fölkapta a fejét, s észrevette, hogy az apósa a hátulsó helyiség homályából bámul rá. Először lelkiismeretfurda- lást érzett, aztán dühöt, s hirtelen megértette, hogy Lucy szemében ő sem több fizetett alkalmazottnál. Általában így néztek rá az emberek, így tekintett rá az apósa, s ha nem vigyáz, még Gordon is csak ennyibe veszj majd. Az öreg magatartása helytelenítést fejezett ki. mert úgy vélte, hogy Enid az időt pocsékolja. Nem szólt, de nem is volt szükséges, — már az ottléte eleget mondott. Enid szerette volna, ha megszólal, mert akkor legalább látná, miként állnak. De nem baj, holnap mennek szabadságra. Tudta, hogy az öregnek ez is a bögyében van, hallotta, amint az éjjel mondogatta az anyósának: „Micsoda pénzpocsékolás! Én bezzeg húsz éve nem voltam szabadságon”.

Enid végigsétált az üzleten, közelebb ment az öreghez, de az sarkon fordult és elment. Ahogy közeledett az az időpont, amikor Gordonnak haza kellett érkeznie, Enid nyugtalanná lett, fel-alá jár. kált a boltban. Már délelőtt becsomagolta a bőröndöket, s most semmi tennivalója nem maradt. Gordon majd biztosan későn érkezik és fontoskodva jelenti ki, hogy el sem tudja képzelni, mit csinálnak majd az üzlettel, amíg ők ketten távol lesznek.

— Ostobaság — feleli majd neki Enid — hiszen Lucy többet ért az üzlethez, mint bárki a családból.

Bizonyára elszunnyadhatott a nagy melegtől, mert egyszerre ismét Lucy hangját hallotta: „Meg. jött a férje, Mrs. Day. Odakint beszélget az édesapjával”.

Az ajtóhoz sietett. Megpillantotta Gordont, meg az öregembert, amint rendkívül elmerülten tárgyaltak valamiről. Várakozott, noha nagyon szeretett volna Gordonhoz lépni és megbeszélni vele az elutazásukat, de az öreget nem merte félbeszakítani. Végül mégis Gordonhoz fordult.

— Korábban jöttél, mint váriunk — mondta. — Sötétedés előtt ^dúlhatnánk, és majd útközben

vmnázunk.

A férj nem válaszolt, s ezért ő gyorsan folytatta, mintha mohó

sietségével elfojthatná a férje fel. támadó tiltakozását.

— Ehetnénk abban a kis tengerparti szállodában. Emlékszel, akkor is megálltunk ott, amikor hazatértünk a nászútról.

Gordon kíméletlenül közbevágott.

— Sajnos, pillanatnyilag még nem mehetünk Enid. Egy nagyon fontos üzlet akadt épp most Lill- sáde-on.

Enid nem is hagyott neki időt, hogy tovább magyarázkodjék. Úgy látszik Gordont is megbabonázta ez a hely, s pontosan olyanná lett, mint az apja, aki uralta minden gondolatát. S ha ő sokáig itt élne, maga is olyanná válna, mint ezek, szűklátókörűvé, fantáziátlanná, tudatlanná. Megfordult és bevihar- zott a házba. Gordon nem ment utána.

Fölment a lépcsőn, be a szobájába és magára csapta az ajtót. De még itt, a saját szobájában sem bújhatott el előlük. Valójában nem is volt ez az ő szobája, bármely pillanatban kopogtatás nélkül benyithattak. A becsomagolt bőröndök látványa meggátolta hogy sírjon, és növelte a lázadó kedvét. Az öltözőasztalkán álló órára pillantott. A rendszeres járat húsz perc múlva ér a faluba, Firkantott egy cédulát Gordonnak, fölkapta a bőröndjét és csendesen ldlopódzott a verandán át.

Még elérte az autót. Rajta kívül csak egyetlen férfi utazott, s igy egyedül ült a hátsó ülésen. Eleinte csak haragot érzett a férje iránt, de ahogy közeledett az éjszaka, a motor halk berregése és a frissítő hűvös hegyi levegő megnyugtatta, s egyszercsak maga is meglepődött azon, amit tett. Persze, lehet, hogy ez majd észre téríti Gordont, és a családját, hogy ővele nem lehet úgy bánni, mint egy szolgával.

Mostanában ritkán mutatja, de azért Gordon biztosan még mindig szereti őt. Ha csak egy kicsit el tudna feledkezni az üzletről, ha csupán egy kicsit kikerülne az apja bűvköréből, akkor minden sokkal tűrhetőbb lenne. Kíváncsi volt, vajon Gordon megtalálta-e már a levelét, s mit tesz utána.

Amikor a vasútállomásra ért, az állomásfőnök elébe jött.

— ön Mrs. Day? — kérdezte. — Mr. Day telefonált, és megkért, hogy közöljem önnel, ne szálljon vonatra, hanem várja meg őt a Royal-szállóban. Már úton van idefelé.

Enid tehát a szállodába ment. Közben azon töprengett, vajon Gordon ott akarja-e tölteni az éjszakát, avagy rögtön utaznak a városba? Szép éjszaka volt, nagyon kellemes lett volna az óceán partján hajtani a város felé. Remélte, hogy Gordon már nem haragszik rá. Égy kicsit szégyellte is magát. Kétségtelen, hogy igazságtalan volt Gordonnal. Nem egészen úgy állnak a dolgok, ahogy ő képzelte otthon, a faluban.

Ám bizonyára elnyomta a fáradtság, mert hirtelen kopogást hallott. Szaladt, hogy kinyissa. Az ajtó négyszögében az öreg Mr. Dayt pillantotta meg. Csalódottsága heves haraggá változott, ahogy elnézte az apósa alattomos tekintetét. Egyszeriben úgy tűnt, hogy ismét otthon van a boltban, gyűlöli az öreget és még a férjét is. Igazán, Gordon legalább most otthon hagyhatta volna az édesapját.

— Hol van Gordon?

Az öregember a karjára tette a kezét, úgy, hogy Enid — akarata ellenére is — elhúzódott.

— Gordonnak át kellett mennie Lillside-ra, amiatt a dolog miatt — felelte. — Néhány napig távol lesz, és amikor elolvasta a céduládat, megkért, hogy telefonáljak utánad és hozzalak vissza.

Nézte a fiatalasszonyt, aztán hozzátette, egy kis mosollyal, amelyet békítőnek szánt:

— Nem boldogulunk nélküled a boltban, Enid, míg Gordon odaát van. Meg kell értened: ez az üzlet 20 font tiszta hasznot jelent neki.

Fordította: Zilahi Judit.

■V