Tolna Megyei Népújság, 1966. február (16. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-03 / 28. szám
4 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1966. február 3i Növekedett a balesetek száma 1965-ben Dr. Bodony István megyei ügyész nyilatkozata Ilyenkor év elején mindenütt elkészítik az elmúlt évi statisztikákat, hogy abból következtessenek eredményekre és árnyoldalakra egyaránt. Természetesen statisztika készült a közlekedési balesetek alakulásáról is. Ebben a témakörben szinte minden ember érdekelt, hiszen korunk egyik jellemzője, hogy mindenki utazik, sőt, legtöbben szinte mindennap róják járművekkel az országutakat, hogy megközelítsék munkahelyüket, vagy éppen a napi munkavégzés kívánja meg az állandó utazást. A balesetek alakulásáról nyilatkozatot kértünk dr. Bodony István megyei ügyésztől. — Nőtt, vagy csökkent a közlekedési balesetek száma 1965- ben 1964-hez viszonyítva? — Sajnos nőtt. 1965-ben 517 közlekedési baleset fordult elő Tolna megyében, mintegy kétszázzá] több, mint az előző évben. — Sokan azzal érvelnek, hogy közben erőteljesen növekszik a gépjárművek száma is, így érthető, hogy több a baleset. Mit mond erről a statisztika? — A statisztika cáfolja az ilyen nézeteket, méghozzá erőteljesen. Tény, hogy 1965-ben növekedett a gépjárművek száma is. De ha csak ilyen ütemben növekedett volna a balesetek száma, akkor kijzel sem lett volna ennyi szerencsétlenség. A valóság az, hogy a balesetek a százalékos arányt véve alapul, körülbelül nyolcszor nagyobb ütemben növekedtek, mint a gépjárművek. Ez azt hiszem félreérthetetlenül igazolja, hogy a balesetek okát sem elsősorban a gépjárművek számának növekedésében kell keresni. — A balesetek a személyi sérülésen kívül rendszerint komoly anyagi kárral is járnak. E téren mi a tavalyi tapasztalat? — A balesetek során tavaly 1 millió 322 ezer forint kár keletkezett, ami ugyancsak sokkal több az előző évinél. A növekedésre jellemző, hogy 1960-ban még csak 468 ezer forintos kár keletkezett, tehát öt év alatt csaknem egymillió a növekedés. — A leglényegesebb természetesen a személyi sérülés? — Igen, mert hiszen az anyagi kár elviselhetőbb, mint a testi sérülés. E téren bizonyos javulás mutatkozik, de még így is nagyon magas számokról kell beszélni. Tavaly a balesetek során 119 súlyos sérülés következett be. Ez valamivel kevesebb az 1964. és 1963. évinél, de semmiképpen sem megnyugtató. A halálos balesetek száma ugyancsak csökkent. 1965-ben 24 baleset során 25 személy vesztette életét, míg 1964-ben 30, 1963- ban pedig 31. — Mi a tapasztalat, kik követték el a legtöbb balesetet? — A személygépkocsi-vezetők. Tavaly 129 balesetet okoztak. Egyébként éppen itt a legnagyobb anányú a növekedés is. 1964-ben 60 balesetet okoztak, 1960-ban pedig 22-t. Mivel itt a legnagyobb ütemű a növekedés, ez komoly figyelmeztetés kell, hogy legyen az autóvezetők részére, annál is inkább, ment 1966-ban tovább növekszik a forgalomba kerülő gépkocsik száma. A többi járműnél a balesetek száma nagyjából azonos a gépjárművek számarányával. Természetesen azt is el kell mondani, hogy a balesetokozók nagy része magánvezető. Különösen a kezdő vezetők túlzott magabiztossága vezet sok balesethez. — Minden esetben megvizsgálják a balesetek okát? Mit mutat az erre vonatkozó statisztika? — Az okokat illetően nincs jelentős szerkezeti változás: az okok nagyjából azonosak a korábbiakkal. Az egyik leglényegesebb ezek közül a szabálytalan kanyarodás. 1964-ben 21 baleset következett be ebből kifolyólag, 1965-ben pedig 59. Az alapvető okoknál szerepel a gyorshajtás, elsőbbség meg nem adása, szabálytalan előzés. Ezek mind sok balesethez vezettek. Az ittasságból eredő baleseteket illetően a különböző preventív intézkedések következtében nem rosz- szabb a helyzet a korábbinál. Viszont meg kell állapítani, hogy többen vezetnek ittasan a vizsgálatok szerint, mint az előző években. Amikor egy-egy nagyobb ellenőrzést folytatunk, igen sok ittas vezetőt felderítünk még mielőtt bekövetkezett volna a baleset. Ezekben az időszakokban kevesebb is az ilyen okból eredő baleset. Viszont azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az ittasságból származó balesetek rendszerint súlyosabb kimenetelűek, mint a többiek. — Újabban sokat panaszkodnak a gépkocsivezetők, hogy este a szembe jövő járművek reflektoroznak és elvakítják őket. Történik-e e téren valamilyen intézkedés? — Erről tudomásunk van, éppen ezért egyre inkább előtérbe kerül az ezzel kapcsolatos ellenőrzés is. Mind fokozottabban ellenőrizzük a lámpabekötéseket, s akik nem tartják be az előírásokat, eljárunk velük szemben. — A gyalogosközlekedésre újszerű rendelkezések születtek. Mit hozott e téren az 1966-os esztendő? — Többnyire betartják az előírásokat, s tiszteletben tartja az átkelőhelyeket a gépkocsivezetők többsége is. Sajnos meg kell azt is mondani, hogy ennek ellenére sok balesetet akoztak a gyalogosok. A legtipikusabb ok, hogy az úttesten nem az előírt oldalon közlekednek, másrészt pedig az, hogy balra, illetve jobbra tekintés nélkül lelépnek a járdáról az úttestre, s így sok esetben a féktávolságon belül a gépjármű elé kerülnek. — Általánosságban elmondhatjuk, hogy a közlekedési propagandának, a közlekedési szabályok iskolai keretek közti népszerűsítésének mutatkoznak bizonyos eredményei, erre továbbra is nagy szükség lesz, de az alapvető az. hogy maguk a járművezetők nagyobb felelősségtudattal üljenek a kormány mellett, fokozottabb elővigyázatossággal vezessenek, mert csak így lehet biztonságosabbá tenni a közlekedést — fejezte be nyilatkozatát dr. Bodony István megyei ügyész. B. F. I A rádió bemondta: elveszett egy bomba. Mint a gyerek játékszere. Elveszett és kész. És most keresik. Keresik Spanyolországban, a Földközi-tengerben. Keresik parasztok, munkások, hivatalnokok, újságírók, katonák, akiket ruha véd a sugárveszélytől. Örült világban élünk. Vaskotló- sok szárnyak alatt halált igazgatnak. A háziasszony kinyitja a konyhaszekrényt. Belényilal a rádióból a hír: „Elveszett egy atombomba!”. És ő önkéntelenül a szekrényben keresi. A kisgyerek nevet. A rádióból kihallik a hír: „Elveszett egy atombomba!”. Az anya a nevető szemben a halált látja, a bombát keresi. Az iskolában a tanár magyaráz: „... az ember új energiát teremtett”. A táblára apró köröket rajzol. Felrémlik a hír: .,Elveszett egy atombomba!”. És a tanár is keresi. Hol? Mindenütt. „Elveszett egy atombomba!”. Másnap újabb hírt közölnek. a csillagokat, lángra gyújthatja a kihalófélben lévő napokat, lehűtheti a túlságosan forrókat. A gondolkodó agy kiterjeszti hatalmát az egész világegyetemre. Az új energiaforrás a csillagközi űrhajókat hajtja majd, és nem fog soha kialudni az értelem napja. Csillagról-csillagra szabadon áttelepül az emberiség. És így korlátlan ideig élni fog az ember. Az atombombát keresem és közben arra gondolok: az ember örökké élni fog, mert így akarja maga az ember. Korlátlan ideig élhet. Ma még fantasztikusnak tűnik ugyan, de néhány évtized múlva már valósággá válhat az elhasználódott kezek, szívek, vesék kicserélése. Hogyan képzelik ezt el? Az embertől vesznek egy szövetdarabkát, talán csak egyetlen sejtet és ebből külön táp- közegben kitenyésztik az egész szervet. Kezdeti eredmények máris vannak. Az olasz Petrucci professzor ma már nagy sikereket ért el a magzatnak az anya testén kívüli kifejlesztésében. Bombákat gyárt az ember itt, a jövőre gondol másutt. Már a világegyetem meghódítására készülnek a Szovjetunióban, ahol Baumstejn professzor kiszámította, hogy mennyi munkáskézre lesz szükség a kozmikus kor felvirágzásának idején. Azt mondja: legalább 1066 embernek kell munkálkodnia. Űj szám ez, olyan szám ez a 106e, amelyben az egy után hatvanhat nulla következik. Óriási mennyiség ez. Jelenleg csak 3xl09 ember él a földön. Hárommilliárdnál alig valamivel több. A jövő az emberiségé. A kozmosz az emberiségé. Olyan hatalom lesz az ember kezében, amelyhez képest az összes bibliai cselekedet gyerekjátéknak ^tűník majd. Ezért hiszek a jövőben. Elveszett két atombomba. Örültek vesztették eL A józan emberek megtalálják és előbb-utóbb kényszerzubbonyt húznak az őrültekre. SZALAI JÁNOS Sárközi Gyula: fl Csipke iái relu „Két atombomba veszett el. Égy-egy ezerszer nagyobb hatású, mint amit Hirosimára ledobtak”. Kétezerszeres halál! Hol lehetnek az atombombák?! Én is keresem. Mindenki keresi. És meg fogjuk találni. És meg fogjuk semmisíteni! Iszonyatos az ember! Hatalmas az ember. És az iszonyatosat legyőzi a hatalmas. És örökké fog élni az ember! Mert az emberi agy mindennél hatalmasabb. Egy tudós kiszámította: ha a világon eddig élő, valamennyi embernek az agyát lemérnénk, nyolcvanmillió tonna lenne. Éz em több, mint a földkéreg tömegének 0,000 000 000,1 százaléka. És ez a kis mennyiség micsoda hatalmas dolgokra volt képes. Kultúrát teremtett, épületeket emelt, a láthatatlant láthatóvá tette és a láthatót láthatatlanná, és ma egyik kezében a pusztítás eszközét tartja, a másikban pedig a jövőét. Pillanatok alatt elpusztíthatja a világot, de közel az idő, amikor meghódíthatja a világmindenséget, elmozdíthatja pályájukról a bolygókat, HIRDESSEN a TOLTSA MEGYEI Népújságban! — 16 — — Szót se érdemel, főhadnagy elvtárs. Jó éjszakát — köszönt Bozóki és kiment a szobából. Az orvos befejezte a telefonbeszélgetést és már a felöltőjét is felvette. Útra készen várakozott az ajtóban. — Hát akkor én távozom... Reggel talá'ko- zunk a morgóban! — Köszönöm, doktorkám — kezelt le vele is Kóródi, aztán mint aki meggondolta magét, kikísérte az orvost. — Szerintem nem a Ficsur a gyilkos — szolalt meg Pandur, amikor a fotóssal magukra maradtak. — Honnan veszed? — nézett rá csodálkozva Kocsis. — A napnál világosabb, hogy igenis a ficsur ölte meg a szépasszonyt! — Miért ölte volna meg? Mert a szeretője volt? Miért? Hol a bizonyíték? Sehol. Mert itt járt, és látták? Mert már nem szerette az asszony és így akart bosszút állni rajta? Nem valószínű, hisz direkt neki terítette meg az asztalt, őt várta pásztorórára! — Nem tudta neki megbocsátani, hogy nem válik el a férjétől! Meg aztán igenis láttáik bejönni, látták kimenni és a doki szerint is a halál időpontja egybeesik a ficsur látogatási idejével. Tehát ki a gyilkos? A ficsur! — Szerinted, de... Nem fejezte be a szavait, mert Kóródi tért vissza. — ‘Nos? Mit sütöttek ki? — nézett rájuk kíváncsian, mint aki kitalálta, mi játszódott le itt, amíg ő odakint volt. — 17 — — Karcsi szerint nem a Ficsur a gyilkos — kezdte a fotós. — Nem? Érdekes. Hát akkor ki? Én? — Nézd, Kóródi elvtárs — szólalt meg a hadnagy —, nem szabad elhamarkodottan cselekednünk. Én tudom, hogy te most le akarod tartóztatni a Ficsurt, természetesen abban az esetben, ha holnap Szapudiné felismeri a kazánfejlesztőben. .. — Ki cselekszik elhamarkodottan? — nézett rá Kóródi fürkészve. — Talán én? — Igen, te, Kóródi elvtárs... A Ficsur nem gyilkolhatta meg, mert szerintem nagyon szerették egymást. — Nagyon szerették egymást? Ne nevettesd ki magad, Pandurkám! Te még nem láttál olyat, hogy egy szerelmes nő, vagy férfi leszúrta, lelőtte, megfojtotta a szerelmét? Mind a ketten nagyon szerették egymást, mégis az egyik megölte a másikat! Nézd, először is el kell kapnunk a Ficsurt, ő majd szépen elmondja nekünk, hogyan is csinálta és miért? Értetted, hogy miért? — Nekem valami azt súgja, hogy a Ficsur ártatlan... Az az érzésem, hogy hamis nyomon járunk, a meglévő bizonyíték meg kevés a letartóztatáshoz. .. — Az előbb mondtam, pajtás, hogy az érzésekre nem adunk... — Kóródi mérges volt a hadnagyra és már bánta, hogy őt kérte maga mellé segítőtársnak. — Holnap elmégy Szapudi- néval a gyárba és behozod a Ficsurt. Kész... — A homlokára csapott, mint akinek valami eszébe jutott: — Ja, a levelek! Egészen kimen— 18 — tek a fejemből! — Elővette őket a zsebéből. — Lássuk csak... Ez női írás, feladója nincs... — És fennhangon olvasni kezdte a levelet: — „Asszonyom! Tudomásomra jutott, hogy vőlegényemet, Acs Ferenc mérnököt ön elcsábította! Lehet, hogy maguknál, művészeknél ez így szokás, de mi nem vagyunk művészek és nem ismerjük az effajta csalfaságot. Különösen, ami engem illet. Vőlegényem komoly férfi, mérnök egy nagy gyárban. Fényes jövő vár rá. Önnek pedig csak egy kaland, egy férfi a sok közül. Nekem viszont ő az egyetlen és a mindenem! Ez a kaland az én boldogságomat tiporja sárba. Figyelmeztetem önt, hogy hagyjon békét a vőlegényemnek! Lépjen ki az életemből, mert ha nem teszi, a tettek mezejére lépek és elveszem a kedvét az' efféle kalandocskáktól! Még nem tártam fel a vőlegényem előtt, hogy mindenről tudok, bár már volt köztünk veszekedés, éppen ön miatt. Nem akarom, hogy több legyen! Ezért még egyszer nyomatékkai figyelmeztetem, hogy lépjen le, míg nem késő! Különben oda jut, ahová minden szerető: levitriolozom azt a szép arcát, hogy ne kelljen többé senkinek se, vagy megfojtom, mint egy kutyát! Az ön riválisa, aki vőlegényét nagyon szereti és nem adja oda senkinek, önnek sem! Jutka'! — Ejha! — szaladt ki Kóródi száján önkéntelenül a felkiáltás. — No, mit mondtam?! — ujjongott fel Pandur, de aztán leült egy fotelbe és nem szólt többet. HISZEK A JÖVŐBEN
