Tolna Megyei Népújság, 1966. február (16. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-20 / 43. szám
8 TOT,KA WEHTET KÉPÚJSÁG i960. február 20. Őszintén megmondom — berúgtam. És ennek megvolt az oka. Jangbloed holland pszichológussal beszélgettem. Azt mondta ez a professzor nekem, hogy az emberi élet határa, pontosan azért, mert fejlődik az orvostudomány, messze kitolódik. Erre inni kell! Éljen az orvostudomány! Meg azt is mondta, hogy az ember félmillió év múlva sokkal okosabb lesz. Erre is inni kell! Éljen az okosabb emberiség! Meg azt is mondta igaz, hogy okosabb lesz, de nem lesz foga, meg haja. Oda a hajam, a pödrött bajuszom. Erre is inni kell! Szóval ittam, iddogáltam és mi tagadás berúgtam. Nagy baj lett ebből. Bekísértek a rendőrök és most bíróság elé akarnak állítani. Nagyon bánatos vagyok,> azért iszom. Iszom, iszom, míg a világ tart. így készülök a tárgyalásra. Mert így készült Thomas Budd oaklandi portás is. Eddig har- minchatszor ítélték el ittasság miatt. Legutóbbi ítélete ellen is fellebbezett. Amikor megkérdeztem tőle: mivel indokolta a fellebbezést, kissé felháborodottan válaszolt. — Mivel indokoltam, Hári bátyám? A következőkkel: Az ittasság az iszákosság tünete, az iszákosság viszont betegség, az alkotmány értelmében pedig senkit sem lehet betegség miatt elítélni. Ez igaz. Lám, hogy okosodik az emberiség. Erre inni kell! Csak a sok bortól el ne aludjunk, mert akkor úgy járhatunk, mint az a két ausztriai betörő, aki rendszeresen fosztogatta a templom perselyét. Este elbújtak a templomban, bezárták őket. így nyugodtan dolgozhattak. Reggel viszont kimentek. Legutóbb azonban elaludtak. Beültek a gyóntatószékbe. Mélyen alhattak, mert csak a rendőrök tudták felébreszteni őket. Ahogy kinyitották a szemüket, azonnal imádkozni kezdtek: „Gyónom a mindenható istennek, isten helyett...” Ekkor látták, hogy isten helyett nem a pap, hanem rendőr áll. És azóta is gyónhatják bűneiket. Ja, kérem, így jár az a rabló, aki nem éber. Milyen jó, hogy nálunk nincsenek templomspecialisták és milyen jó, hogy nálunk, ha valaki netalántán ilyenre vetemedne a hivatalban, üzemben, vagy bárhol és ha netalántán el- ti> a a fotelben és reggel felfedeznék, egyszerűen csak az. mondhatja: túlóráztam. És ezt gyakran el is hiszik neki. Mert ugye az ember sem bír ki mindent. Például az éjszakázást sem. Azért az ő teherbírása is véges. Az állat- nál azért lényegesen többet kibír. Mit bír ki egy állat? Amerikában beszélgettem állatorvosokkal, akik azt mondták: ha egy kutya sokat tartózkodik olyan szobában, ahol televízió működik, harapóssá válik. Ebben lehet valami. A tv-kritikusok is egyre harapó- sabbak. Nyugat-Németországban is beszélgettem tudósokkal, akik azt állították, hogy egy óra televíziónézés úntig elég egy kutyának. Kimutatták, hogy a picsinek napi három-négy óra tv-nézés után teljesen elment az étvágya mindentől. A papagájok nem bírják a napi ötórás tv-nézést, az egerek..., az elefántok... Szó, ami szó, mi emberek bírjuk a legtovább. És erre legyünk büszkék. Mi nem vagyunk ostobák, mi tudjuk, hogy mi a jó. Persze azért időnként előfordul, hogy valakit ostobának mondanak. Viszont nem biztos, hogy az. A múltkor például az amerikai Pitchburg postahivatalához levél érkezett. A cím csak ennyi volt: „A város legostobább ügyvédjének.” A postások nagy bajban voltak. Kinek kézbesítsék? Tíz ügyvédhez kopogtattak be a levéllel és mind a tíz helyről kidobták őket. A tizenegyedik helyen átvették. A város legostobább ügyvédje felbontotta a levelet, amiből egy cédula és egv százdolláros hullott ki. A cédulán ez állt: „Szívből gratulálok, ön korántsem olyan ostoba, mint amilyennek kartársai képzelik." Látja, Szerkesztő úr: milyen kifürkészhetetlenek az ostobaság és a butaság útjai. Erre mondják nálunk azt a közmondást, hogy: „bagoly mondja a verébnek, hogy nagy- feju. Erről jut eszembe, hogy a franciák sem különbek ám. Most láttam Párizsban a legújabb női divatot. Szempillákat rajzolnak az alsó szemhéjra. így nagyobbnak látszik a szemük. Olyant még nem láttam, hogy valaki kopaszra nyiratta volna a fejét és rárajzoltatta volna az agyát, persze megnagyobbítva. Hiszek benne, hogy egyszer ennek is eljön majd az ideje. Addig is amíg erre várunk, kérem a Szerkesztő urat, szíveskedjék elküldeni az eddigi leveleimet. Nem akarom, hogy eddigi értékes gondolataim elvesszenek. Los Angelesben találtam egy céget, amely egy dollárért hajlandó megőrizni bárkinek a leírt gondolatát 2006-ig. Leveleimet várom. Jól csomagolja be, hogy ki ne hulljanak belőle a gondolatok, mert ki tudja, hátha ezeknek a gondolatoknak még 2006-ban is hasznát vehetem. Ezzel zárom soraimat. Tisztelettel: A bűnös- avagy bűnbakszolgálat A CIA franciakulcsa — Mit tud az I és R ? — A miniszter próbája — Ki van a nagyító alatt ? A Silent Service, a „Hallgatag Szolgálat” ismét hallat magáról. Amerikai honatyák követelik, hogy a szenátus vegye nagyítóüveg alá a CIA, a hírhedt mammut- kémszervezet működését. Húsz év alatt immár hetedszer hangzik el a követelés. A honatyákat úgy látszik, nem elégíti ki az eddigi gyakorlat, hogy az Egyesült Államok „első számú mesterkéme” — amint a CIA mindenkori igazgatóját illik emlegetni — évről évre odaáll ugyan a szenátus porondjára, de csak — a megajánlás! alrikai katonákat irányítottak volna az országba. Az ottani hadsereg kiképzésében éppen a CIA tett nagy szolgálatot. Munkatársai közeli viszonyban voltak Diemmel és fivéreivel, még mielőtt Kennedy elnök a vietnami katonai lépések mellett döntött volna.” Valójában Diem-et a CIA „találta ki". Ma már tudjuk, hogy az amerikai kémszervezet kezét kell keresnünk az 1964-es saigoni puccs-sorozat- ban, amelynek fel-felbukkanó, majd eltűnő hőse, Khanh tábornok — a DIA, a CIA-val rivaliA múlt év egyik leglátványosabb esete a singapore-i magnószalag ügye volt. Az történt, hogy a városállam miniszterelnöke személyesen jelentette be: az amerikaiak hárommillió dollárt ígértek, ha futni hagy egy lebukott CIA-ügynoköt. A washingtoni külügyminisztérium előbb tagadott, ekkor azonban a singapore-i kormányfő felajánlotta hogy a helyi rádióban nyilvánosságra hozza a bizonyítékul szolgáló hangszalagot, amelyen az „üzleti ajánlatot” titokban rögzítette. A State Departement ezután kénytelen volt elismerni, hogy Rusk külügyminiszter már két évvel korábban levélben bocsánatot is kért az eset miatt... Ez az epizód azonban arra utal, hogy az amerikai kormányszervek nem mindig olyan tájékozatlanok a CIA viselt dolgaiban, mint ahogyan azt néha feltüntetik. Bűnbak kerestetik bizottság elé. A honatyák legfeljebb azt kérdezhetik meg, nem lehetne-e „két dekával kevesebb”. A CIA minden mozdulata szigorúan titkos (költségvetéséről is csak sejtik, hogy több milliárd lehet — a szenátusi ámen után más költségvetési tételek közé bújtatják a oénzét, például a légierőnek szánt franciakulcsok számlájára). A honatyák most újra megkísérlik bele. ekinteni a CIA üzleti könyveibe. záló amerikai katonai kémszolgálat embereként került a politikai körhintára... A singapore-i magnószalag A „Házőrző0 A szenátus előtt pillanatnyilag két javaslat fekszik. Eugene McCarthy, akinek csak vezetékneve azonos a rosszemlékű boszorkányüldözőével, egy különbizottsággal azt kívánja megvizsgáltatni. hogyan befolyásolja a CIA az Egyesült Államok külpolitikáját. A másik indítvány: Young szenátortól, állítsanak fel „Watchdog”, vagyis Házőrző bizottságot, s ez nevének megfelelően — őrködjön rendszeresen azon, hogy a CIA túl ne léphesse hatáskörét. Ebből is látható, mi teszi különösen időszerűvé az amerikai szenátorok legfrissebb „nagyítóüvegakcióját”. Az Egyesült Államok vezető politikusai körében, s ide sorolhatjuk a szenátus külügyi bizottságának elnökét, Fulbright-ot, sőt a kormánypárt szenátusi csoportjának vezetőjét, Mansfield-et is. úgy érzik, hogy a kémszolgálat olykor még az államfő és a külügyminiszter feje felett is átnyúlva — a saját szakállára dolgozik... A szenátorok itt a közelmúlt történetéből Dominika és Vietnam nevét idézik, bár Dominikából csak az emlékezetes ..kommunistákat találtunk”-jelentést szállította a CIA, az intervenciót Johnson elnök személyesen indította útjára. Vietnamban viszont néhány látványos esemény kulisszája mögül valóban — a CIA szakálla ütközött ki. James Reston, a Fehér Ház-beli kapcsolatairól ismert washingtoni újságíró 1963 október 6. án jelentette a világnak: „A CIA a dél-vietnami ügyekben már jóval azelőtt benne volt, hogy ameA CIA történetírói tételesen elősorolják, milyen válságokat „csinált” az utóbbi években az amerikai kémszervezet. A koreai háború előkészítésétől, a guatemalai Uni. ted Fruit-háborún át, az 1958-as libanoni intervencióig vaskos „periratot” gyűjtöttek össze. Köztudomású, hogy a CIA egyik első számú célpontja a Szovjetunió, és a többi szocialista ország, de feltűnő, hogy mennyire tevékeny volt már korábban is az afro-ázsiai és latin-amerikai térségben. Bizonyára nem véletlen, hogy a közelmúlt néhány nagyobb CIA-botránya éppen itt, az úgynevezett harmadik világban esett, ahol az Egyesült Államok legfőbb és bevallott gondja a „kommunizmus”, magyarán minden nemzeti felszabadító és demokratikus mozgalom „visszaszorítása”. Most, hogy a taskenti szellemben a megoldás útjára lépett az indiai—pakisztáni kérdés, különösen jellemző fénybe állítja az Egyesült Államokat a Dally Telegraph című londoni konzervatív napilap jelentése, még a válság időszakából. Noha utóbb — mind rendesen — cáfolták értesülését, az egész brit sajtó tovább szellőztette, hogy a CIA-nak közvetlen szerepe volt az ellenségeskedéseik kirobbanásában. Indonéziában, bármennyire áttekinthetetlenek is az események, még a New York Herald Tribune szerint is „van történelmi alap” arra, hogy egyes szereplők mögött a CIA-t keressük. 1958-ban ugyanis, az akkori Sukamo-ellenes puccskísérletben benne volt az amerikai kémszolgálat, sőt maga a nagykövet, Allison is, akit a kudarc után sürgősen hazarendeltek. A külügyminisztériumnak például már csak azért is lehet fogalma a CIA üzelmeiről, mert némely nagykövetség létszámába eleve beépítik az ügynököket. Egyetlen példa: az USA brazíliai nagykövetségén pontosan 761 személy teljesít szolgálatot. Kongóban annak idején Timberlake nagykövet maga játszott szerepet a Lumumba-kormány majd híveinek likvidálásában. A külügyminisztérium hírszerző szolgálata, az összes területi osztály együttes méreteivel vetekedő, úgynevezett I. és R. osztály szállítja a CIA- ban feldolgozott értesülések 25 százalékát. A minisztérium vezetője, Dean Rusk, a sors különös szeszélye folytán maga is szakember: 1943-ban a kínai—burmai hadszintéren teljesített szolgálatot, mint a szárazföldi haderő „brit” hírszerző csoportjának vezetője. Természetesen, előfordulhat; hogy az USA kilenc kémszolgálata néhol keresztezi egymás útját. De feltűnő: a State Departement, a CIA, sőt a katonai DIA menynyire azonos stratégiai célokat követ a harmadik világban, ahol az amerikai kémszervezetek komplet Camelotakciója keretében 600— 800 oldalas tanulmányok készültek az egyes országokban folytatandó „különleges hadviselés” előkészítésére. (A listát tavaly augusztusban Morse szenátor ismertette: Chilétől Cipruson át Ghánáig, összesen 40 országra terjed ki.) A szenátoroknak, akik most „házőrzőt” akarnak a CIA mellé rendelni, igazuk van. De miután, ha CIA-segédlettel is, mindig a Fehér Ház és a kormány szentesíti végső soron az agresszív akciókat. igaza van a londoni Ti- mes-nak is: „A CIA valójában igen alkalmas arra, hogy betöltse a bűnbak szerepét és ostorozásával felmentsék a legfőbb vezetést a közvetlen felelősség alól.” Ami azt jelenti, hogy a CIA dossziéja mellett célszerű lenne a washingtoni külpolitika „üzleti könyveit” is nagyítóüveg alá venni... Serény Péter
