Tolna Megyei Népújság, 1966. február (16. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-17 / 40. szám
me. február 17, ' fOBlfS SfEGTEI W.PCJSÄÖ 5 > m rr UTTOROK A LAKTANYÁBAN A gyerekek mindig valami különös vonzalommal viseltetnek a ka. tonásdi iránt. Az úttörőfoglalkozásokba, játékokba is sok katonás elem vegyül; táborozáskor, csapatos őrsi összejöveteleken, a kedvelt számháborúban, ünnepélyeken i^. És a mai úttörőkből a holnap katonái is lesznek, mindaddig, amíg nem tudjuk megteremteni a fegyver nélküli világot.s. Addig pedig hadd éljen a gyermekekben az évszázadok, évezredek során kialakult vonzalom, az ösztönös kíváncsiság. Sok titkot rejt a laktanyát körbefutó kerítés, és nem mindennapi élmény, amikor egy csapat úttörő előtt a kapu kitárul, hogy valamit lásson a sok titok-érdekességből. Az úttörővezetők közt találni fiatal tisztet katonát akik a foglalkozásokon már beszéltek arról, milyen a katonaélet A Petőfi Sándor általános iskola úttörőcsapatát az alakulat KISZ-szervezete patronálja, így vált lehetővé számúikra, hogy meglátogassák egy hétköznap délutánon a laktanyát. Az udvaron éppen alaki foglalkozást tartott az egyik alegység. — Jobbra át! Balra át! Hátra arc! r— pattogtak a vezényszavak, A gyerekek árgus szemekkel figyeltek, hogyan dobbannak a lábak, milyen szabályosak a fordulók, hiszen mindezt ők is csinálják a foglalkozásokon, ünnepségeken. Amikor pedig két katona két rádiót hozott ki a gyerekek közé, ujjongva tört ki belőlük az öröm. — Egyik a fiúké, másik a lányoké ; ; . A fiúk közül Nagy Sanyi volt a legélelmesebb, a legbátrabb. Egyik rádiót ő vette a hátára, a másik Zsolnai Erzsinek jutott, — Sólyom, itt Galamb, jelentkezzen .. ( — Nálatok milyen az idő? — Engedjétek, hadd beszélhessek én is.:, — Várj, majd előbb én .. , — Menj, te már eleget beszéltél, Mint két hangyaboly, úgy nyüzsgőit a két készülék körül a fiú-, s a lánycsapat. Bent, a rádiós kabinetben újabb látnivalók, újabb élmények vártak a gyerekekre; az asztalokon a :norzé-billentyűk, fejhallgatók. Izgalmas játék volt, amikor egy őrvezető az előadói asztalon levő készülékkel összekötött két-két alkalmi távirászt. — Én rádiós leszek.,. — jelen, tette ki az egyik, örömtől kipirult arcú fiú, amikor a billentyűt, hallgatót letéve kiszabadult az asztalok körül tolongó többiek gyűrűjéből. , • Aztán az egyik hálóterem» került eorra. A lányok figyelmét először a szekrényeken álló fényképtartók ragadták meg; a képeken mosolygó göndörfürtű gyermekfejek, lányfejek, színésznőportrék; Aztán a katonás precizitással megvetett ágyak s-4 — No, ki vállalkozna arra, hogy így megveti az ágyat? Sólymos Ibi jelentkezett. Bár PrandócZky Rozália és Mohai Vali is segített neki, mégis messze maradt az ágy külalakja a bevetés után a mellette állótól. Amikor a gyerekeket kalauzoló fiatal tiszt megjegyezte, hogy az ágybevetés „normája” mindössze három perc, akkor kezdték csak igazán csodálni a doboz-szögletesre vetett ágyakat. — Majd Dombodban, a táborban gyakoroljuk — tréfálkozott a lányokkal Somogyi Lajos tanár —, addig meg otthon lehet tréninget venni. . — Jó, jó, de otthon dunyhával ágyazunk — mentegetőztek a lávolt neki, és amikor az egyik katona tréfából bedugta a szűrő nyílását, a sisak „mellékútjain” Is bőven kapott levegőt. Az alegység klubtermében egy félórára az úttörőké volt a sakk, a társasjátékok, a rádió és az asztali futball. Egy-egy gól után olyan üdvrivalgás harsant, hogy a csendhez nem éppen szokott épület falai is beleremegtek. De a játék mellett sem kerülte el a figyelmüket a diszes tábla a falon, s rajta fényképek; — Kiket ábrázolnak ezek a képek? — A kiváló katonákat. 4. — És ez a bekeretezett kép? — Cs. Kis Albertet >.» Ebben az alegységben teljesített szolgálatot. 1956-ban az ellenforradalom elleni harcban esett el,: > Kifelé menet lánctalpas jármű nyak; A fiúk meg ez alatt az ágyak végén függő sisakokkal, gázálarcokkal kacérkodtak. — Fel lehet próbálni 4 i Nagy Sanyi ismét kapott az alkalmon, és néhány perc múlva hetykén húzta le fejéről a gáz- álarcot, — Ki lehet bírni benne — mondta fölényesen. Könnyen henceghetett, hiszen a legkisebb is nagy jött szembe, megállt a gyerekek mellett. A fiúk pillanatok alatt ellepték. — Terepjáró gépkocsi — állapította meg az egyik gyerek. — Honnan tudod? — kérdezte egy másik. — Tavaly láttam a tv-ben az április 4-i díszszemlét Meg mutatták a híradóban, hogy az árvízkor is ilyenekkel közlekedtek a katonák. BL Megtalálta rokonát Az újvidéki Magyar Szó-ban, a Jugoszlávia területén élő magyarok lapjában egy kis közlemény látott napvilágot a közelmúltban: az alábbi címmel: .Jüecsei rokonaimat keresem”. A szövegrészben személyleírás, majd a kis felhívás így fejeződik bet „Aki tad valamit róluk, közölje velem. Előre is hálás köszönettelP. Aláírás: Vass Sándor, Fadd, le- nm a. 2. szám. — Vass Sándort keresem, aki az újvidéki Magyar Szón keresztül kereste rokonát? — Igen, igen... én vagyok. A szem felcsillan, az arcra barátságos mosoly ÜL — — Mert ebben az ügyben jöttem. — Hja, igen, igen... Tessék befáradni Foglaljon helyet. Fényképek, borítékok, kézírásos levelek kerülnek az asztalra. — Már jelentkeztek is. Élnek, jól vannak. Tessék elhinni, nem is reméltem, hogy ilyen gyorsan hírt kapok. Nem is az ismerőseik, hanem ők maguk. — Mikor szakadtak el egymástól? Pillanatokon belül kiderül, hogy a kérdés így nem pontos. Vass Sándor tulajdonképpen nem is látta soha ezt a rokoncsaládot. Az asszony édesanyja testvére, áe a családnak ez az ága nem Tolna megyében, hanem Bácskában vert gyökeret, s Vass Sándor csak fényképekről, meg a háború előtti levelezésből ismerte őket. — Sajnos, a háború idején megszakadt a velük való levelezés. Azt sem tudtuk róluk, élnek-e, halnak-e. Később ugyancsak olyanok voltak a körülmények, hogy nem is gondolhattunk a velük való levelezésre. De állandóan piszkált a lelkiismeret, mindig tűnődtem, hogy valamiképpen utánuk kellene nézni. Végül hallottam erről az újságról, gondoltam, írok a szerkesztőségbe, hátha tudnának segíteni. Megjött a levél Becséről. Vass Sándor most már tudja, hogy a rokonok átvészelték a háborút, jól megy soruk, bár eljárt az idő, a nagybácsi most készül nyugdíjba. Ennyi történt és semmi több. Vass Sándor ugyanúgy megy minden reggel dolgozni, mint máskpr. Segédmunkás a ktsz-ben. Neki is megvan a mindennapos családi gondja, éppúgy, mint bárki másnak. De közben eszébe jut, hol az egyik rokona, hol a másik. Szép dolog, ha valaki nem feledkezik meg rokonairól sem. Ez is része a tiszteletre méltó emberi érzések végtelen sorának. Boda Vezetőségi tanfolyam a dombóvári járásban A dombóvári járásban három helyen: Dombóváron a Fatelitő kultúrtermében, Dalmandan és Kurdon a párthelyiségben egyhetes tanfolyam indult. A tanfolyam célja: felkészíteni a pártvezetőségi tagokat a feladatokra. A tanfolyamon 11 előadásban foglalkoznak a pártmunka vezető szerepével, a pórt- és a gazdaságvezetés összehangolt tevékenységével, az agitáció- és a propaganda-munkával, a pártoktatással, a szocialista demokráciával, a népgazdaság továbbfejlesztésének és a gazdasági irányítás átszervezésének főbb kérdéseivel. A tanfolyam hétfőn kezdődött és mint általános tapasztalatot, hasznosságát máris le lehet mérni. A pártvezetőségi tagok érdeklődnek az előadások iránt, kérdéseket tesznek fel; nem hiányzik részükről a bátor véleménynyilvánítás sem. őszintén elmondják véleményüket, esetleges kételyeiket, s az úgynevezett rázós kérdésekről is bátran beszélnek. A tematika — ahogy az előadásokból néhány idézett cím is igazolja — alapot ad a kérdéseket mélyen elemző politikai vitára. A vezetőségi tagok közül többen évek óta végeznek pártmunkát, s vesznek részt politikai képzésen. Viszont a hallgatók jó része a veaetőségválasztás során, vagy később került a pártvezetőségbe. Általában úgy vélekednek, a tanfolyam hasznos és mint tapasztalatcsere is sóikat ad azon túl, hogy az előadásokban tájékoztatást kapnak a kül- és belpolitikai kérdésekről. — A kollégium bíztatására küldtem egy kosarat vivő asz- szonyt néhány soros kísérőlevéllel Budapestre, az Iparművészeti Tanácshoz. Válaszoltak rövid időn belül, hogy továbbra is dolgozzam az eddigi stílusban, s alkalomadtán jelentkezzem faragásaimmal együtt személyesen, ösz- szeszedtem egy bőröndbe azokat, amelyeket én a legjobbaknak gondoltam, s vonatra ültem. A mözsi Határ József így került a Népművészeti Háziipari Szövetkezet nyolctagú zsűrije elé. A bőröndből a sok kisebb-na- gyob kompozíció, figura az asztalra vándorolt. Aztán úgy tizenöt perces várakozás az előszobában. És örömhírt közöltek vele, amikor visszahívták. Ekkor, 1962- ben ismerték el népi iparművésznek. Azóta tagja a szövetkezetnek. Rendelést állandóan kap. Még egyszer megfaragom magamnak Talán hatvannál is több alkotás díszíti a lakás egyik szobáját. A pipázó teknős cigányt élete párja követi, a teknővájó cigány előtt már üblüsödik a teknő gyomra. A szekszárdi utcaseprőnek is faragott egy párt, egy asszonyt. A kubikos izma megfeszül a talicska súlyától. A sószsákot cipelő férfi válla előrebillen a vállára nehezedő tehertől. A juhász napégette arcába hűséges szemekkel néz a kutyája. A malteros lányok szoknyája libben. A favágók fáradtan indulnak hazafelé, vállukon a fejsze, meg egy fahasáb, izmaik eler- nyedtek, lépésük kimért, hallgatagon megfontolt. A halászháló ezernyi ránca, vonala fodrozódik a halász kezében, amint éppen a vízbe hajítja, a másik kompozíción pedig meghajlik a hosszú rúd, melyet két ember tart a vállán, a halaskosár tartalmától. Kis figurák sokasága sorakozik hátrább, — szekszárdi asszonyok, férfiak. Egy tálban szipkahalmaz, másutt meg faragott nyelű sétabotok, pipák. A díszítő motívumok színes gazdagsága tölti be valamennyit. A legkedvesebb? Ez, meg ez, meg ez ... Határ József nem tud választani. Ha kiállításra küld néhány faragást, rendszerint nem lát viszont belőle egyet sem. Gazdára talál valamennyi. — Ilyenkor még egyszer megfaragom, az első példány hű mását magamnak. De rendszerint az eredetit jobbnak találom. I Könnyű annak, aki érti a módját ■— Gimnazista voltam, amikor elkészült az első művem. Egy oroszlánfejű szipka volt. Kilógott óra alatt a nadrágzsebemből, s bizony elvette tőlem a tanár. No nem műélvezetből, — azt hitte használom. Most egy nagy törzs után kutat, amelybe belelátja már a 8—9 figurás arató jelenetet. A kompozíció már ott él, motoszkál benne. Addig nem lesz nyugvás, míg maga előtt nem látja, úgy ahogy most megálmodja. Mindent egy darabból készít. Hársfát és vadkörtét használ fel. Vadkörtére ritkán akad, — azzal csínján bánik, féltve tartalékolja azt a néhány törzset, amely a kamrában áll. A hársfát is szereti. Azt mondja, hogy az engedi magát faragni. Nem hasad, köny- nyű formálni. Könnyű. Könnyű annak, aki érti a módját. A szerszámokat maga készíti. Acéllemezekből, rossz borotvából 50—60 féle kést reszelhetett. A vésőket pedig eser- nyödrótból, vasreszelőből formázta. — És sikerült szert tennem egy 30 darabos speciális faszob- rász vésőkészletre is. Nagyon örülök neki. I Jellegzetes figurák, I mozdulatok Legutóbb egy halászhajós kompozíciója maradt fenn Pesten. Két halász evezett, a harmadik meg éppen a vízbe eresztette a hálót. Már befogta a gyalupadba a 80 centiméter hosszú — ekkora a halászhajó mérete — faanyagot. Meg kell csinálnia még egyszer! — Magam elé veszem a fát, kezembe a szerszámot és addig le nem tudom tenni, míg nem látóm az alak, vagy alakok körvonalát. Reggel, ha munkába megyek, s jut még öt percem, egyet- kettőt igazítok az előző nap megkezdett munkán. Nem készít agyagmintát, nem rajzol kontúrokat az anyagra, — azonnal farag. A kész szobrot politúrozza. A favágókról készült, kompozíció fekete — fakorommal keveri a politúrt, attól nyeri ezt a színt. A malteros lányok enyhén vörösek, meg a szekszárdi borát szemlélő polgár színe is hasonló. Édesapja portréja sötétbarna. A színeivel is jelleget ad. Jelleget, — éppen úgy, mint a megmintázott mozdulatok tökéletességével, az arcok markáns- ságával, lágyságával, mély, paraszti bölcsességet sugárzó tekintélyével, az érzelmek megnyilvánuló sokaságával. Életre kelti a fát. Szinte várja az ember, hogy a következő pillanatban megmozdul a kosarat cipelő asszony, leteszi terhét, megáll pihenni. Mindenünnen elevenség, mozgás árad a sorban álló tárgyakból. Ellesett pillanatok, mozdulatok, arcon ülő érzelmi hullámzások. Néha megáll az utcán, s hosz- szan néz a szembejövő arcába. Aztán hazamegy és a fa után nyúl. Mindig dolgozik. Hajtja belülről valami. Határ József népi iparművész. MÉRY ÉVA )
