Tolna Megyei Népújság, 1966. február (16. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-13 / 37. szám

1 r 10 TOI.NA MFCYFT NfiPŰJSÁd 1366. február IS. A hangulat és a fegyelem kitűnő — Felkészülten várják a rajtot a simontornyai kézilabdások NB Il-es férfi kézilabdacsapa­tunk szakosztályvezetőjétől, Cser­háti Józseftől kért munkatársunk információt a csapat felkészültsé­géről, a várható mérkőzésekről, az edzőp roblémáról. — Mikor kezdte az NB Il-es csapat az edzéseket és milyen a felkészültség? — Január első hetében kezdtük az edzést. Hetenként kétszer torna, teremben és vasárnap délelőtt a szabadban folynak azóta is az ed­zések. A csapatunk együtt van, egyedül csak kapuvédőnk távozott az NB I-be jutott Győri ETO-ba. Helyette Vincellér László tölti be ezt a szerepet és a formája alap­ján nyugodtan várjuk a bajnoksá­got. Edzéseink látogatottak, úgy­szólván még nem fordult élő, hogy valaki hiányzott volna. Ez nemcsak a felnőtt, hanem az ifjú­sági és a női játékosokra is vonat­kozik. — Megoldódott az edzőproblé­ma? — Igen. Február 1-től hivatalo­san is átvette az edzéseket Tuba Gyula, aki a Testnevelési Főiskola harmadéves hallgatója és kézilab­daszakos. Jó tanulmányi eredmé­nyei alapján járult hozzá a TF. hogy az SBTC-vel szerződést kös­sön. Az új edző különben simon- tomyai. Gyönkön végezte a gim­náziumot, a gyönki csapatnak volt tagja, mielőtt a TF-re ment. így számára a simontornyai csapat já­tékosai nem ismeretlenek. — Mikor játssza a férficsapat első előkészületi mérkőzését? — Február 13-án, vasárnap játsszuk első mérkőzésünket Bu dapesten, a Testnevelési Főiskolán, ahol négy csapat küzd körmérkő­zés formájában: a Budapesti Elekt­romos NB I-es, a TF NB Il-es, Kecskemét, a megyebajnokság el­ső helyezettje és a mi csapatunk. Természetesen a mérkőzések te­remben lesznek. Február 20-tól, jövő vasárnaptól Székesfehérvárott veszünk részt terembajnokságon, előreláthatólag 6—7 vasárnapon át — Mikor kezdődik a bajnokság és mikor készítik el a sorsolást? — A Magyar Kézilabda Szövet­ség tájékoztatója szerint a bajnok­ság április 10-én kezdődik. A sor­solást február 21-én készítik el Budapesten. Természetesen ezen képviseltetjük magunkat, hiszen több bejelentésünk van, így töb­bek között három játékvezető mű­ködését az idei bajnokságban nem Vagyunk hajlandók elfogadni. — Tudomásunk szerint a férfi tartalék és a női csapat a me­gyebajnokságban szerepel. Ök is készülnek a rajtra? — Természetesen. Az ő felké­szültségük is azon a szinten van, hogy a formába hozás végére érnek az edzők a bajnokság kezdetére. Mai sportműsor Terematlétika: Bonyhádon a gim­názium tornatermében délelőtt ki­lenc órától járási terematlétikai ver­seny. Téíi spartakiád körzeti versenyek: Bátaszéken, öcsényben, Lengyelen, Hőgyészen, Szászváron, Bonyhádon sakk és asztalitenisz sportágakban. Kezdési idő délelőtt kilenc óra. ökölvívás: Kiválasztó ökölvívóver- seny Szekszárdon a Soós Sándor Mű­velődési Ház serdülő és ifjúsági ver­senyzők részére, délelőtt 10 órától. Részt vesznek: Máza-Szászvári Bá­nyász, Dunaföldvári Spartacus, Tol­nai Vörös Lobogó, Bonyhádi Spar­tacus, Szekszárdi Dózsa. Teremkézilabda-bajnokság: Tolnán, a sportszékházban 8.00: Bonyhád I.— Bogyiszló (női), 8.40: Mözs—Honvéd I. (férfi), 9.30: Bonyhád n.—Tolna II. (női), 10.10: Tolna I.—Fadd (férfi), 10.00: Bonyhád I.—Tolna I. (női), 11.40: Tolna II.—Honvéd II. (férfi), 12.30: Bonyhád II.—Bogyiszló (női), 13.10: ITSK—Kajdacs (férfi), 14.00: Bonyhád I.—Bonyhád n. (női). Megye i asztalitenisz csapatbajnok­ság: Nagymányok—Tolna, Döbrököz Bonyhád. Baja—Dombóvár, Szekszár­di Építők—Kocsola, Szekszárdi Pető­fi—Nagykónyi. Labdarúgás: , A Dombóvári VSE labdarúgócsapata a Máza-Szászvári Bányász együttesével játszik előké­születi mérkőzést a mázai pályán 13.30-kor. A Szekszárdi Dózsa tar­talék csapatával játszik előkészületi mérkőzést délelőtt tíz órakor. A női csapatot Szép Antal, a férfi ifjúsági csapatot Bányai Imre edzi. Meg kell még említeni hogy az NB il-es csapatnál Mikulás József, a tartalék csapatnál ifj. Csatári Dezső, a női csapatnál Andrási Rezső látja ©1 az intézői tisztséget, Sokat dolgoznak, hogy a csapatok eredményesen szerepelhessenek, a felkészülésben ne legyenek akadá­lyok. — Tehát a kézilabdásoknál minden a legnagyobb rendben? — Igen. Különösebb panaszunk nincs, a sportkör elnöksége min­den támogatást megad a szakosz­tálynak, a sportolók lelkiismere­tesen készülnek a rajtra, a han­gulat jó, fegyelemmel nincs báj tehát nyugodtan várjuk a bajnoki rajtot — fejezte be nyilatkozatát Cserháti József* Klézli László bevonulása előtt öcsény színeiben indult és a szek­szárdi járás legjobb versenyzői közé tartozott. Jelenleg mint tény­leges katona is rendszeresen spor­tol és — ezúttal már a Honvéd színeiben — a megyei asztalite­nisz-bajnokságon jó játékkal hív­ta fel magára a figyelmet. — Megkezdődtek az előkészületi mérkőzések, de rossz előjelekkel. — Biztosan a Dózsára gondol. Bizony egy elő­készületi mérkőzésen két sérülés súlyos dolog. Még szerencse, hogy Dombó­várnak nincs ilyen prob­lémája. — Van viszont más: a beharangozott átigazolá­sokból csak részint lesz valami. Olyan problé­mák jelentkeznek, me­lyeket nem lehet meg­oldani. — Túlzott követelé­sekkel lépnek fel az újonnan szerzett játéko­sok? — Nem erről van szó. Munkahelyi és egyéb problémák vannak. Mert például van egy jó játé­kos, aki pedagógus, nem biztos, hogy pont Dom­bóváron tudnak neki ál­lást biztosítani. Ha vi­szont van állás, nem biz­tos, hogy van lakás. Szó­val nem olyan egyszerű dolgok ezek. — Bizony, nem irigy­lem a sportvezetőket. Legalábbis azokat nem, akiknek a lehetőségei eléggé korlátozottak. És sajnos, megyénkben nin­csenek olyan üzemek, hi­vatalok, ahol könnyen elintéznek ilyen — szá­mukra — jelentéktelen ügyet. — A jelek szerint Dombóvárnak még az NB Il-es asztalitenisz­csapatát sem sikerült megerősíteni. — Talán kikaptak? — Ki bizony, még­pedig nem is akár­— Éppen itt az ideje, hogy végre feléledjen Tolnán az asztalitenisz­sport. — Viszont milyen jó versenyzője van Nagy- kónyinak. Nem ismeri? Katusnak hívják. — Ismerem nagyon jól, láttam a megyebaj­nokságon. Jól játszik, csakhogy háromszor ak­hogyan, 16:4-re, otthon, Dombóvárott. — Biztos jó képességű budapesti csapalttól. — Még ha attól kap­tak volna ki, egye fene. De tudja kitől kaptak ki? A Pankaszi Tsz SK csapatától. — Hát ez elég szo­morú. — Örvendetes viszont, hogy Bonyhádon az ifjú­sági asztalitenisz-baj­nokságon a tolnaiak jól szerepeltek. Előbb- utóbb kiderül, hogy mégiscsak van Tolnán nevelő munka. kora az önteltsége, mint a tudása. Ha az öntelt­ségével arányosságban állna a tudása, akkor Faházi csak járási ver­senyeken vehetne részt. — Ja, kérem, nemcsak labdarúgóknál találunk beképzelteket. * — Nem bizony. Még ökölvívóknál is akad. Ez megmutatkozott szomba­ton és vasárnap a minő sítő versenyen. Egyik­másik legény a szabó ktsz-ben nagyméretű mellényt készíttetett ma­gának. Ez megbosszulta magát a szorítóban. — Remélem nem azt akarja mondani, hogy mellényben bokszoltak? — Dehogy. Egyik­másiknak még az atléta­mez is nehéz volt, hi­szen a harmadik menet­ben már a kezét sem tudta felemelni. — Na, majd két hét múlva az NB Il-es mér­kőzéseken. — Pardon! Nem kettő, hanem csak egy hét múlva, mert a bajnokság 20-án kezdődik. Még­hozzá a Bonyhád—Szek- szárd rangadóval. — Ha addigra is ilyen szép marad az idő, ak­kor már előkészületi focimeccset is nézhe­tünk. — Tudom, hogy már nagyon várja. Végre ki­kiabálhatja magát, hi­szen otthon, a felesége mellett úgysem jut szó­hoz. — Csak ne személyes­kedjünk. Ez az én ma­gánügyem, ehhez más­nak nincs köze.. — Ez igaz, csak leg­alább a játékvezetőknek ne emlegetné folyton a le- és felmenő rokonait. — De mit ér anélkül a futballmérkőzés? 3 millió 900 ezer torint értékű gombot készítettek Tolnán Egymillió forinttal növelte szö­vetkezeti alapját a tolnai Béke Halászati Termelőszövetkezet, an­nak ellenére, hogy csak 74 szá­zalékra sikerült tavaly a halá­szati tervét teljesítenie a dunai nagy árvíz miatt. A karokat a htsz gombgyártó üzemének bevételéből pótolták. Pár éve ugyanis a vizekből ösz- szegyűjtött kagylókból, és újab­ban műanyagokból gyöngyház- és divatgombokat készítenek, köz­[ tűk orkánkabátgombokat. 1965- ben a tervezettet túlteljesítve 3 millió 900 ezer forint értékű gombot gyártottak. Még a Szov­jetunióba is szállítottak színes golyósgombokat.' így a közelmúltban megtartott zárszámadásukon az előző évinél csupán két forinttal kevesebbet: 56 forint 50 fillért osztottak egy- egy munkaegységre. A tolnai ha­lászok havi átlagkeresete 2100 fo­rint volt az elmúlt évben. A tavaszi erdősítésre készülnek a tamási erdőgazdaságban Száz hektár új fenyves A Tamásiban székelő Tolna megyei Állami Erdőgazdaságban megkezdték a tavaszi erdősítések előkészítését. Több mint félezer holdriyi jövendő erdő talajmun­káit látják el, bozótot irtanak, a lejtőkön padkákat készítenek és „tányéroznak” — azaz egy méter átmérőjű körökben, az ültetések helyén gyomtalanítanak. Kettőszázhetvennégy hektáron nemesnyár-, főleg olasznyár- dugványt és akáccsemetéket ül­tetnek, továbbá tölgy- és cser­magot vetnek, a homokos körze­tekben, mint pl. Bikács környé­kén is, száz hektárnyi erdei és feketefenyőt telepítenek. Hatvanezer forinttal több megtakarítás Félévi eredmény az iskolai takarékossági mozgalomban Megyénk tanulóifjúsága a I tanév elejétől december végéig több mint egy és negyedmillió forintot takarított meg iskolai takarékbélyegben —, 60 ezer fo­rinttal többet, mint tavaly ilyenkor. A félévi értékelés szerint a já­rásokban az egy tanulóra jutó átlag a bonyhádi járásban a leg­magasabb (33,56 forint), a ta­mási járásban viszont a legala­csonyabb (22,85 forint). Január folyamán — a szünet utáni három hét alatt — 400 ezer forint megtakarítást értek el a tanulók. A bonyhádi járásban az aparhanti általános iskola, a bonyhádi Petőfi Gimnázium és a Perczel Technikum — a dom­bóvári járásban az újdombóvári általános iskola és a Gőgös Gimnázium —, a paksi járásban a dunaföldvári és a paksi gim­názium, a szekszárdi járásban a tengelici és a bogyiszlói általá­nos iskola, a palánki technikum és a tolnai gimnázium, a tamási já­rásban a nagyszokolyi és a re- gölyi általános iskola áll az élen. Megyénkben közel negyvenezer tanuló vesz részt ebben az igen hasznos mozgalomban, melynek célja elsősorban nem az összeg­szerű versengés, hanem az, hogy minden tanuló megismerje a ta­karékos életmód hasznosságát. Megyénk ifjúsága a felnőtt lakos­ság országosan is kimagasló ered­ményeihez méltón gazdálkodik forintjaival. (szk) Gyakorlott autószerelő, esztergályos, marós, hegesztő szakmunkásokat felveszünk. Gépjavító Állomás, Tamási. (53) Vásároljon halkonzervet9 ízletes, olcsód kiadós l Treszka Marine Eel Stavrida Sprotni 350 g-os doboz ára 12.—Ft 256 g-os doboz ára 12.—Ft 350 g-os doboz ára 18.—Ft « 350 g-os doboz ára 19.—Ft Compass Brand 365 g-os doboz ára 26.—Ft (42)

Next

/
Thumbnails
Contents