Tolna Megyei Népújság, 1966. január (16. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-11 / 8. szám
4 TOLVA MEGYEI NftPÜJSÁG 1966. január 11. Két portré 1. RUPP PAPA Feltűnő jelenség, ahogy beállít az elegáns, modern halászcsárdába. Gumicsizma, poros fekete posztónadrág, nyűtt mikádó, parasztkucsma és négy-ötnapos szakáll. A nadrágja elöl gombolatlan s virít a fehér alsónadrág egy kis darabja. Leül az ablak mellett, a Duna felöli oldalon, a sarokba, és szembefordul az egész étteremmel. Látszik, de még inkább érződik a hangjából, hogy mai- ivott. Jó hangosan rendel. — Főúr! Azonnal ide! A fiatal pincér összehúzza a szemöldökét. Szerencsére ez nem az ő asztala. Az Idősebb fel sem veszi a hangoskodást, nem feszélyezi az öreg, gumicsizmás vendég jelenléte, viselkedése. Pedig feketébe öltözött, ultraelegáns társaság is tartózkodik a teremben. Mosolyog a pincér, udvarias. Az öreg nyilván törzsvendég. Halászlét rendel, meg nagy- fröccsöt, aztán az induló pincértől ugyancsak jó hangosan megkérdi : — Értette? Megkapja a halászlét, vizsgál- gatja. Erélyes felszólítással visz- szahívja a pincért. — Főúr, fejeket hozzon még, azt szeretem. Kap egy tányér halfejet. Neki- Tát, szopogatja a húst. A csont fele a padlóra kerül. Mire megebédel, fölhajt három nagy- fröccsöt. A nadrágját közben begombolta, mert diszkréten figyelmeztette a pincér. A lepotyogott csontra azonban csak a fiatal „főúr” hívja fel a figyelmét. Készségesen lehajol, összemarkolja. . — Kérem szépen, fölszedem én. Bocsánat. Fölszedem az összesét. Űjabb fröccsöket rendel, mindig valósággal kiabálva. Nem hagy nyugtot a pincérnek. A pincér türelmes, csitítani sem próbálja. Igaz, nincs semmi baj, senki nem méltatlankodik a teremben. Tudomásul veszik az öreget. Átbeszél a szomszéd asztalhoz, dicsekszik, hogy ő ott dolgozik, és kifelé mutogat. Mikor ezt elismét- li egy új asztaltársaságnak, az asszony mosolyogva visszaszól: — Az a Duna, papa! Eltűnődik az öreg, de kivágja magát: — Persze. Ott vagyok én raktáros. Mindenki ismer. Kupp papát mindenki ismeri Pakson. Amúgy pécsi fiú vagyok, pécsi csirkefogó. Jabronc. Elnézően bólogatnak. 2. KÖNYVES KOVÁCS JÁNOS Öt is Pakson ismertem meg. Különben madocsai ember, ísz- tag. Alacsony, szerény, jelentéktelen külsejű öreg parasztember. Csizmásán, a szokásos téli öltözékben, közepes nagyságú bőrönddel a kezében bejött a könyvesboltba. Az „Ordasok között” című könyvet kérte. Kezébe adta a boltvezető. — Vastag táblájú kell nekem csak azt veszek. — Bácsikám, ebből nincs vastag táblájú, de bekötik magánál! itt a szomszédban, néhány forintért. Gondolkodik, vár, aztán elmegj a könyvkötőhöz. Három perc múlva jön megint. — Harminc forintért kötné be Megvárom, amíg kiadják ezt a könyvet keménytáblájúan. — Vegyen mást, bácsikám! — Most ez kellett volna. Abbahagyom a böngészést, odamegyek hozzá. — Miért éppen ez kell magának? Kitől hallotta, hogy jó könyv? — Egy ismerőstől. Csak azt veszem meg, ami jó. Van már otthon vagy száz könyv. Mind ke- ménytáblájú. — El is olvassa mindegyiket? — El hát. Most „Az arany-, ember”-t olvastam. — Hány év óta veszi a könyveket? — Régóta. De a régiek között vannak olyanok is, amiket csak a zsibpiacon vettem, Pesten. Tudja, ahol minden vacakot eladnak. — Talán ponyvaregényt is vett? — Azt nem. Csak rendes könyveket. Mostanában meg mind olyanokat, ami szép is. Sokszor jövök én ide. Bejárok a piacra, most is hoztam almát. Jó a paksi piac. A boltvezető úgy emlékszik, négy év óta jár hozzájuk Kovács János. Majdnem minden héten, piac után. GEMENCZI JÓZSEF Jűdáópéwz A miniatürizálásé a jövő? A japán ipar ipari forradalmat idézett elő világszerte iNenany esztenaovei ezelőtt megjelentek az utcáinkon is a miniatűr zsebrádiók, amelyek csak akkor vesztették el hangjukat, ha kifogyott az elemekből az áram. A magyar hallgatók magyar zseblámpaelemekkel pótolták a kis- elemhiányt, de lassan a magyar gyárak is elkezdték a pici elemek készítését. Azóta gombakkumulátorokat is gyártanak. Az elmúlt évek folyamán a nemzetközi vásárokon is bemutatták a miniatűr rádiókat, sőt egy-két apró magnetofont és televíziós készüléket is láthattunk. Néhány nappal ezelőtt az IKK A Arany János utcai bemutató- termében az üzletben és a kirakatban is bemutatnak egy miniatűr japán televíziós készüléket, amely napközben is állandóan működik. Amikor a magyar adás szünetel, akkor a csehszlovák televízió adását közvetítik. Állandóan nagy tömegek csodálják a kis, alig 25x30 centiméter nagyságú készüléket, amelynek csodájára járnak a magyar szakemberek is. Az Orion, amely ma a legjobb televíziós adókat gyártja, miniszteri engedéllyel kapott egy japán készüléket tapasztalatcserére. A pici Sanyo nevű 9—TP—20 típusú televíziós adó 26 tranzisztorral, 17 diódával és 6 termistorral működik. Súlya az átlag 25—40 kilóval szemben öt és fél kiló. Az ára? Hát bizony nagyon drága, 300 dollár, amely az IKK A szerint is 9000 forint. .Ennek ellenére vevők is vannak. Kétszáz darabot hozott be az IKK A és már húszat eladtak belőle. Az adásának szépségét ezrek csodálták meg. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a világ legtökéletesebb miniatűr televíziós vevőkészüléke. De kijöttek már a két és fél, háromkilós magnetofonok is, amelyek egy kisebb méretű aktatáskában is elférnek. Külföldi újságíró kollégáink már nem jegyeznek írótollal, vagy ceruzával, hanem az interjú alanyát magnetofonon szólaltatják meg. Nincs félreértés, meggondolás, letaga- dás, helyreigazítás. A mágneses szalag megőrzi a nyilatkozó szavait és jobban megmarad, mint az írás. A Szovjetunióban már elkészült a 15 kilós kerékpár, amit összehajtva hátizsákba lehet tenni. Angliában 50 köbcentis összehajtható motorkerékpárt gyártanak, külön zsákkal, amelyben az egész nem egészen 35 kilós motort a háton is lehet cipelni. Szintén Angliában készítettek egy olyan motorkerékpár-oldal kocsi típust, amit öt perc alatt vagy kisvitor- iássá, vagy motorcsónakká lehet alakítani kis 50 köbcentis motorral együtt, amit az oldalkocsi farán függesztenek fel. Olaszországban a régi kis Topolinó nyomán elkészült a kis 500-as FIAT, amely négy személyt tud szállítani százas sebességgel. Az osztrákok kijöttek a FIAT-hoz hasonló kis Steyr kiskocsijukkal, a németek az NSU-val és az angolok az icipici Austinnal. Az angolok még vígan gyártják az elől egy, és hátul kétkerekes, négyszemélyes kisautóikat, amelyek adómentesek, vagy motorkerékpár-adóval futnak és amelyek motorja vagy egyhen- geres és 300 köbcentiméteres, vagy olyan nagy, mint egy nagyobb kocsié. A miniatürizálás folyik tovább a világon mindenfelé. Kisterjedelmű kobaltágyúk és röntgen- készülékek, apró, táskákban hordható Írógépek, még kisebb számológépek, kicsinyített szerszámgépek és más ipari célgépek követik egymást. Nyersanyaghiány van az egész világon, mindenhol takarékoskodnak. Az egyszemélyes kerti traktorok, kapáló- gépek, darálók és másfajta masinák versenyeznek a minatürizá- lásban. A háztartási gépek is átalakulóban vannak. Nálunk még gyártják a régi típusú, elég vaskos porszívókat és kefélőgépeket. A miniatürizálás már a modern porszívókat és padlókefélőket alig kétököl nagyságúra változtatta, amikkel ma már nem fáradtság lakást takarítani. Az emberek kényelmét szolgáló miniatűr háztartási gépek megváltoztatják a világ gépgyártásának jellegét. Ebben ma is elöl jár Japán, amelynek ipara, dömpingára, erősen lecsökkentett önköltsége máris irányt mutat. Japánnak könnyű, mert a japán kapitalisták ma is a. legkevesebbet fizetnek munkásaiknak és így könnyen törhetnek be a nemzetközi piacra dömpingáraikkal. Zsolnai László — 118 — S most — amint iszom a szokásos napi konyakot törzshelyemen, ebben a körúti étteremben, — megremeg a kezem. A pohár vékony széle odakoccan a fogamhoz... Mit tegyek? ... Mit tegyek? ... Ebbe bele lehet őrülni... — Rossz kedvűnek vélem ma, fiatal barátom. Megérkezett a festő, valaminek örülhetett, mert nagyon jó kedvűnek tűnt. Fáradt mosoly- lyal üdvözöltem. — Konyak? Bólintottam. — Egy konyakot és két decit, tisztán...! — szólt oda Pista bácsinak, utána hozzám fordult. — Miért lógatja a fejét? — Nem tudom, hogy lógatom-e — feleltem, és, mert ez egészen bizarr válasz volt, igyekeztem jó képet vágni. — Nézze, látja azt a tömeget, ott a söntésben? — és kimutatott siz étterem ajtaján, ahonnét valóban látni a füstös előtérre. — Még nekik is jó kedvük van. Ök más fajta törzsvendégek, mint mi. Azok ott elisszák a keresetüket, amit alkalmi munkával megszereztek maguknak. Isszák, vedelik az italt, pedig a bor, az igazi jó magyar bor, az tiszteletet követel magának. A jó bort nem szabad vedelni. Ügy kell meginni, áhítattal, lassan, ünnepélyesen... Hogy átjárja az ember vérét. Persze keveset... Sűrűn, de egyszerre csak keveset. Nézze csak meg ezt a bort... Látja? Zöldes a színe. Ez rizling. Igazi, jó olaszrizling, de van benne egy kis muskotály is... Annak van ám zamata. Amikor az ember — 119 — egyet kortyint belőle, a muskotály illata feltolakszik az ember orrába... Ott érzi. Mint a frissen szedett szőlő, olyan az illata... Egyszer, képzelje... A piktor megint belekezdett a bormesébe, s semmi kedvem nem volt most végighallgatni a locsogását. Már fölálltam volna, amikor Pista bácsi a piktor füléhez hajolt és valamit súgott neki. A festő felállt és elindult a söntés irányába. Kint valami duhajkodás zaja hallatszott, láttam két egyenruhás rendőrt is, de aztán a nyílást eltakarta testével a festő, aki éppen most ért oda. Kíváncsi voltam, mi történt kint, utána mentem. Akkor álltam meg a küszöbön, amikor a két rendőr tiszteletteljes pillantással üdvözölte a festőt, majd néhány, rövid szóváltás után — mintegy utasításként, amelyet a piktor adott —, a két leghangosabb részeget kivitték a söntésből és a rend ezzel úgy, ahogy helyre is állt. Mire a piktor megfordult volna, én már visz- szasiettem az asztalomhoz. Tehát a festő nem dekoratőr, hanem rendőr. Ez aztán eléggé meglepett. Méghozzá valószínű, hogy nyomozó, amennyiben mindig civilben láttam. A pincér bizonyára azért hívta ki, mert a söntésben verekedés készült, de közben betoppant a két rendőr is, így aztán a „piktornak” nem kellett intézkednie. — Mi volt ott kint, művész uram? — kérdeztem tőle kedélyesen, amikor visszaült mellém. — Ja... A verekedést kérdi? Nem tudom, any- nyira nem figyeltem, mert engem meg éppen te— 120 — lefonhoz hívtak. De azt láttam, hogy két zser- nyák kiemelte a tömegből a főkolomposakat... — Milyen zsemyákok? — kérdeztem. — Hát nem tudja? A rendőrök! Azokat hívják1 így itt Pesten! — és hangosan felnevetett. Csak ón nem. Elgondolkoztatott ez a meglepő felfedezésem. De aztán megpróbáltam komikusán felfogni a „piktor” szerepét. Mégiscsak nevetni való dolog, hogy hetek óta egy nyomozó társaságában töltöm el délutánjaimat. Szinte „rendőri kíséret” mellett végzem hírszerző szolgálatomat...! Ez a fura helyzet annyira felvidított, hogy viszonzásképpen most én rendeltem a nyomozónak két decit tisztán. — Nem maradhatok adósa, az előbbi konyakért! — mondtam a „piktornak” és koccintottunk... * Ma péntek... Csokor virággal köszöntőm majd Juditot este. Délelőtt lemondta a színházi előadást, jobban szeretné, ha a lakásán, kettesben töltenénk el születésnapját. Késő délután beültem a törzsasztalomhoz. Van még időm, Juditnak hétre ígérkeztem, Pista bácsi nagyon figyelmes volt és a csokor virágnak — amelyet a kezembe szorongattam — vizet hozott és az asztalra helyezte. Közös borkombinátot építenek a dunaföldvári tsz-ek szai. az elgondoláson szenm ez lesz az ország legszebb borkombinátja, présházzal, erjesztővei, pincével és palackozóval. Benne a község négy tsz-e 400 holdas szőlőskertjének az exportból visszamaradó csemegefürtjeit és borszőlőjét dolgozzák fel. A jövendő létesítményt természetesen villanynyal és artézikutas vízvezetékkel jis ellátják. i A tsz-borkombinát két év alatt épül fel. A dunaföldvári termelőszövetkezetek közös vállalkozásának építőbrigádja tizenkétezer hektoliter befogadóképességű borkombinát építését kezdi meg a tavasz-
