Tolna Megyei Népújság, 1966. január (16. évfolyam, 1-25. szám)

1966-01-01 / 1. szám

iátíő. január 1,

TOLNA MlGYfl NÉPÚJSÁG

5

ÉPÍTŐK 19 66- RÓ L

percek mintha rakétaszámyakon repülnének. Úgy emlékezem, hogy csak most jöttem, alig egy órája, s alig kezdtük a beszélgetést, de már dél is elmúlott, pedig a reggeli forgalom sodort, ide, a Keselyűsi út végére, az építőkhöz. Ahova megyek, irodába, műhelybe, s akit megállítok az udvaron, vagy éppen az igazgatói iroda előszobájában, és nekiszegezem a kérdést; mondja csak elvtársam, mi a maga véleménye a múlt vasárnapi lapokban megjelent 1966-os tervről, meg az intézkedésekről?

K. József ács mondja: — Valamit vártam, nem tudom, hogy mit. Mert mindig azt mondogatták, akik állítólag közel vannak a tűzhöz, hogy lesz valami. Senki nem tudta, hogy mi. Én csak azt láttam, hogy dolgozunk, tesszük, gyúrjuk magunkat, aztán alig haladunk valamit előre. Kétévenként rendezték a normát, és mégsem haladunk ... Mert tudom, hogy nem tapsol neki az asszony, ha a borítékban kevesebb lesz, mert most a három százalék helyett ötöt vonnak le, meg, hogy a hús is drágább lesz ... Nekem a gyerektartás nem javít. Nagyok a gyerekek, kiröpültek. De valaminek azért köszönhetem, hogy kiröpülhettek. Hát, más gyerekei is röpüljenek ki. Ahhoz adjunk most valamit. Egy kis áldozatot?! Hát amikor negyvanhatban kezdtük? Meg ötvenhatban? Dolgozni kell, csak úgy mehetünk előbbre. Azt az átkozott pazarlást szüntetnék meg már, a tervszerűtlenséget! Akkor nem jutottunk volna ide.

— Nem minden világos azonban még. Homály fedi, hogy mi mibe kerül. Ezt is közölni kell. A munkásember felnőtt. Ért a szóból. Azt olvastam a nyilatkozat végén is; tegyük meg ami

tőlünk telik. Hát rajtam soha nem múlott.

*

A KISZ-irodában fiatalokkal beszélgetek, ök,

1 '1 évesek, most vannak a munkásélet kapuja í. Most lépnek a harcok színterére. T. István, az egyik vezetőségi tag azt mondja:

— Örökké azon problémáztunk, hogy a mostani fiatalság nem képes áldozatokra, nincs nagy feladat, olyan, mint volt régen, a felszabadulás utáni években. Hát most itt a feladat. Tessék. Dolgozni kell jobban, mint eddig. Sokkal jobban. És az intézkedések a fiataloknak is segítenek. Itt van például az új prémiumrendszer. Hát csak oda kell figyelni, és csinálni, amit kell. Nem rajtunk fog múlni, hogyan hajtjuk végre a határozatot. Hatvanhatban nagyok az építőipar feladatai. Takarékosan, jól sáfárkodva, — idővel, pénzzel — kell dolgozni minden munkahelyen. Az kell, hogy mindenki vigyázzon a nép vagyonára. Ne herdá- lódjék a tégla, a jármű, hogy ne tiporjuk sárba a forintot.

*

Az igazgató, meg a főmérnök is valahogy itt kezdi: — Az emberek felelősségérzetét kell növelni. Látjuk, hogy a határozat nyomán nem lesz azonnal kézzelfogható az életszínvonal emelkedése. De szilárd alapokat kell ráírni, amire aztán építhetünk: magasabb életszínvonalat, jobb épületeket — rövidebb idő alatt.

— A munka termelékenységén kell javítani, Gépek és megint csak gépek kellenek az iparba, vállalatunknak is. Meg alapos tervezés alapján elkészített beruházási program. Hogy ne munka / közben kelljen százezer forintos tételeket módosítani.

A munkaügyi osztályon, ahol a gyár legfontosabb. és lemérhető, szinte naponta figyelemmel kísérhető tevékenységét szabályozzák, kissé megkönnyebbülést hozott az 1966-os tervről szóló feladatok, intézkedések nyilvánosságra hozatala.

— Örökös gond, probléma, hogy a munkaerőellátást megoldják — mondja az osztályvezető — sajnos az iparba jövők hamar továbbálltak. Akkora volt a fluktuáció, mint talán egy iparágban sem. Most lesz munkahelyi korrekcióra lehetőség, meg más bérintézkedés is. Többet tudunk adni a művezetőknek. A munkások alaposabban megismerik, hogy mit kell tenniök, hogy a bérük állandósuljon — gondolunk az egyösszegű utalványozásra. Azután a törzsgárda megszilárdítását is várjuk. Sajnos sok, a rendelettel, a jövő évi tervvel kapcsolatban tisztázatlan kérdés még bizonyos értelemben zavarólag hat. Sőt. Gyors nem tisztázása káros is lehet. De hát ez már az új év feladata lesz. Meg valamennyiünké.

*

Hogyan is mondta az egyik párttag a raktárban?

— Most ki kell állnunk az emberek elé, úgy, mint amikor az ötéves terv kezdődött és megmondani, mindennap magyarázni, hogy az egyik, vagy másik intézkedés miért, vagy miért éppen így született meg. De feltétele ennek, hogy bennünket is tájékoztassanak. Mert ha mi nem tudunk a kérdésekre felelni, akkor felel rá más.

— Egyébként is a párt bizalmát látjuk abban, hogy jó előre szólott hozzánk, s hogy ilyen kényes kérdésben az ország nagy nyilvánossága előtt beszél: erőnkről tanúskodik.

z erő, a munkásság ereje, a párt szava kell most a nagy feladatok megvalósításához. És az is, hogy elmélyítsük még jobban annak a gondolatát, hogy a parasztsággal a szövetséget erősebbre kell fűzni. S beszélni kell arról, hogy a munkás, meg a paraszt érdeke most együttesen, egymást támogatva a feladatok sikeréért vállvetve küzdeni ...

Mert küzdelem lesz az 1966-os gazdasági év terveinek megvalósítása. És a göröngyök, azok amelyeket utunk során ezideig még nem tudtunk elhárítani, a jövő évben is rázzák szekerünket. A jövő évben is keményen, talán keményebben, mint az idén, kell dolgozni mindenkinek.

Már tucatnyi emberrel társalogtam és az egyik műhelybe munka után éppen akkor kopogtam, amikor az Istvánokat, meg a Jánosokat köszöntötték. Itt is az fogott meg, hogy munkában, szórakozásban, valahogy ez az építőipari vállalat, a maga kilencszáznéhány emberével ott áll az 1966- os terv mellett teljes mellszélességgel. És segíti azt megvalósítani.

Meg kell találni a jobb módszert, a jobb megoldást mindenben. A jövő évi feladatok, a gondok sok leleményességet, jó vezetőképességet, jó munkát várnak mindenkitől. Dolgozni lehet. Itt az építőipari vállalatnál is. Van munka. Szerszám is, ha szűkösen is, de van. Kész jórészt az év első negyedének programja. Van munka. Egészség is. Kedv is a munkához. Csak dolgozni kell. A terv csak munkával valósul meg. Az alapozás csak jó munkával lehetséges.

Pálkovács Jenő

Rip. Ez azt jelenti: riport. Most szépen átvezetjük az új naptárba a tavalyi, elmaradt dolgokat. En „rip”-nek írom, te „tárgy”-nak — tárgyalás 10,20-kor, Hl. emelet 8 —, ő „leidnek — levelet írni már végre Olgának —, vagy csak egy É-t jegyez fel: Éva, Énekóra, vagy Élelmezés- ügyi Minisztériumot jelent?

Ülünk a friss notesz előtt és előjegy- zünk. Átvezetünk — kapaszkodunk még egy telefonszámhoz, szül. naphoz, ál akarjuk még mentem D. névnapját, egy régi- régi ötletet, álmot az új noteszba —, s elő- jegyzünk: új haladékokat tűzünk ki, új állomások figyelmeztető póznáit cövekel- jük le önkéntesen, vágyunk szerint. A kezdés győzelmi mámorában szembe szál- lunk, fittyet hányunk a tizenkét hónapnak: szűz a naptár, tiszta a papír, hát legyen május a lakodalom, augusztus a tátrai út, á tenger, a vitorlás, a

kiskocsi, minden. Október szüret, folyjon a csap, december ajándék, panofix M.- nek, porcelán N.-nek. A. egyszer azt mondta: „egy olyan fűzöld selyemernyő a lámpán, tűz a kandallóban. ..”. A.-nak tehát fűzöld selyemlámpa.

Szótlan a naptár, türelmes. Még csak január: szűz havon repül a vágy.

De meddig él egy- egy előjegyzés? Néha évekig, gyakran napokig.

Átvezetek: „műre. 10. Circ. előkész”. Ezt már hatodik éve vezetem át. Március, egy hajnalon már horgonyt húznak, kigördülnek az angyalföldi grundokról a vándor- cirkuszok, kezdődik a

szezon. Régi, ifjonti vágy: egy hét szabadság, s velük tartani, kocsin élni, vándorolni faluról falura, medvét ápolni, ponyvát szedni és feszíteni. „Előkész” — előkészítem az utat. Alom; hatodik éve vezetem át már ezt az álmot az új januári noteszbe. Melyik esztendőben hagyom majd el a tizenkét hónapok — öregitő esztendők — mikor győzedelmeskednek felette?

S írom tovább az új naptárba a régit. „Okt. 22. 1. születésnap”. Ki ez? Nem évek, a hónapok végeztek vele. Emlékszem, okt. 22-én egyetlen Irén ismerősömet felhívtam, gratuláltam. „Mihez gratulál?”. „A születésnapjához”. „Maga összetéveszt valakivel” —

és letette a kagylót. Hát akkor ki lehet az az /.?...

Ez az I. és ez az

A. és az az utca és telefonszám már kimarad az új noteszból. Barátságok, tervek, szerelmek próbája ez a januári naptárátírás.

Előjegyzések. Űj címek, új határidők. Febr. 9. Turistaházak. Talán február 9-én még nem lesz késő a jelentkezésre: adnak helyet valahol hús- vétra. (Tavaly, tavalyelőtt mindig késő volt). Március 2. Cementet venni. Építkezel? Aug. 20. T. születésnapja. Biztos vagy benne, hogy augusztusban is megismer még?

De csak írd, írjuk az új naptárt. Kezdés, január: még szűz havon repül a vágy. De majdan az utolsó oldalra, mikor ez az új is megöregszik, s átvezetjük, így zárjuk „Jó esztendő volt, ti zenkét szárnyas Jr gény sem bírt az elé jegyzésekkel”.

(kőbányai)

A napiár

A négus paksi ifeje

Az újkori Etiópia — a fekete földrész legrégibb független államának — legnagyobb alakja, a jelenleg uralkodó Hailé Szelasszié császár mellett Menelik négus volt. Menelik, Shoa királya, II. János császár halála után 1889-ben egész Etiópia uralkodója lett. Ebben az időben a gyarmatosító nagyhatalmak — Anglia, Francia- ország és Olaszország — között csendes, sőt olykor egyáltalán nem csendes murakodás zajlott akörül, hogy melyikük terjessze ki hatalmát a természeti’ kincsekben gazdag országra? Angliának a Nílus forrásvidéke miatt volt fontos Etiópia, de eleinte úgy tűnt, hogy a hatalmak harcából Olaszország kerül ki győztesen. Menelikre rá- kényszerítette az Ucciali-szer- ződést, mely félig-meddig protektorátust jelentett. A császár azonban már néhány év múlva leszögezte:

„Nem vagyok hajlandó közömbösen nézni, hogy távoli hatalmak Afrika felosztásának gondolatával jelennek meg.”

Az olaszok sajátos vesztegetéssel próbálkoztak. Kétmillió lövedéket küldtek ajándékba a császárnak. Menelik a löszért elfogadta, de a szerződést felmondta. Kitört és nagyhangú olasz nyilatkozatokkal kezdődött az első olasz—abesszin háború. Barátiért tábornok kijelentette:

„Kezeskedem arról, hogy hamarosan ketrecben hozom Me- neliket Rómába!”

Nem így történt. Az abesszí- nek 1896-ban Amba-aladzsinál egy szálig lemészárolták Tosel- li őrnagy 250 emberét, egy havi ostrom után elfoglalták Ma- kale olasz erődöt, majd Menelik márciusban kétnapos csatában tönkreverte Barátiért hadseregét is. A tizenhétezer olaszból tizenegyezer elesett, négyezer fogságba került.

Ilyen előzményekkel kezdődött Menelik országegyesítő és építő munkája. Külföldi szakembereket, iparosokat hivatott Abesszíniába. Köztük volt egy fiatal asztalosmester, Gál János paksi esperes-plébános öccse is. Gál különös karriert futott be, amiről évtizedekkel később — 1935-ben — a Pécsett megjelenő Dunántúl című napilap nyomán a Tolna megyei Újság adott hírt. A század elején az addisz-abebai császári palota belső berendezésén dolgozott a magyar iparos. Kölcsönösen szerelemre lobbantak egymás iránt a császár kisebbik lányával és a paksi asztalosmester 1903-ban a császárok császára — negus negesti — ve je lett.

Mb már nem tudni miért, de Gál János esperes nem örülhetett túlságosan a császári atyafiságnak. Az érdeklődő riporter kérdéseire nagyon szűkszavúan válaszolt és nem volt hajlandó — vagy talán nem is tudott — bővebb felvilágosítást adni távolra szakadt öccséről. Menelik 1913-ban bekövetkezett halálát hosszabb polgárháború követte, majd 1916-ban egyik lánya, Zaoditu lett a császárnő. A tényleges hatalom azonban már ettől az évtől kezdve egyik rokona, a tehetséges és haladó szellemű Rasz Tafari kormányzó kezében volt, akit az uralkodónő halála után, 1930-ban koronáztak Hailé Szelasszié néven császárrá. A nemrégiben hazánkban is járt etióp császárnak, a megszaporodott számú független afrikai államok egyik vezéregyéniségének tehát, noha oldalágról ugyan, de magyar rokonsága is van.

(ordas)

Varga Győző grafikája