Tolna Megyei Népújság, 1966. január (16. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-27 / 22. szám
.\ TOLNÁ 1YTTGTFT NÉPÚJSÁG 1966. január 27. Kockán forgott a Wagner-család becsülete A nagy zeneszerző dédunokája eltulajdonított egy képet Winifred Wagnerrel, hogy a képet a Wagner-család egyik tagja adta át nekik árverésre, tehát jóhiszeműen jártak el. Winifred Wagner tulajdonjogára való hivatkozással a kép vissza adását követelte. A Kari és Faber cég hajlandó is volt erre, de csak azzal a kikötéssel, hogy sajtóértekezleten ismerteti a közvéleménynyel, milyen körülmények között került árverésre a kép. Wagnerek nem fogadták el ezt a kikötést, mert ország-világ megtudta volna, hogy a család egyik tagja tulajdonította el az értékes Ingres-rajzot. így Ingres műve mégis árverésre került. Szakértők a kikiáltási ár háromszorosára, tehát 60 000 márkára becsülték értékét, mégis jóval nagyobb összegért kelt el. Műgyűjtő körökben teljesen ismeretlen személy vette meg és 105 ezer márkát fizetett érte. A müncheni újságírók kiderítették, hogy az ismeretlen vevő voltaképpen a Wagner-családot képviselte, a család megbízásából vásárolta vissza a képet. Kiderítették azt is, hogy az értékes rajzot Winifred Wagner unó. kája, vagyis Richard Wagner zeneszerző dédunokája, Wolfgang- Siegfried Wagner vitte el a házból és ő adta át árverésre. A „háziszarka” 23 éves, a müncheni képzőművészeti akadémia hallgatója. Otthonról bőven ellátják anyagiakkal, havonta 450 márkát kap családjától, mégis adósságokba keveredett, s a kép árából akarta kiegyenlíteni tartozásait. Az árverésen befolyt pénz természetesen a Wagner-családot illeti, de nem teljes egészében. Az aukcióscég 15 százalékot kap a vevőtől és 10 százalékot áz eladótól, vagyis mindkét esetben Wagnerektől. Tehát, ha elkészítjük az ügy mérlegét, a nagy zeneszerző dédunokájának meggondolatlan cselekedete 26 000 márkába került a Wagner-családnak, s amellett — mivel az ügy kipattant — a családi becsületet sem sikerült teljesen megvédeni. YYYY--*-'»y*?*-YYYYYVVVVVVVYVYVYVYVVYYVYVVYVVVVVVVYVVVVYVYYYVVVVVVVY A napokban egy 24x33 centiméter nagyságú szerény ceruzarajz valósággal lázba hozta az európai műgyűjtőket, és sötét árnyat vetett egy világszerte nagy tekintélynek örvendő család becsületére. A ceruzarajzot Jean A. D. Ingres neves francia művész készítette Liszt Ferencről, s a nagy zeneszerző élettársának, Madame d’Agoultnak ajándékozta, aki leányára, Cosimára, Richard Wagner zeneszerző leányára hagyományozta. Azóta a Wagner-család birtokában van, és jelenleg Winifred Wagner, a neves zeneszerző menye a tulajdonosa. Ezért a műgyűjtők nem számítottak arra, hogy az értékes kis műremek valaha is a tulajdonukba kerülhet. Annál nagyobb meglepetést keltett, hogy nemrég mégis a megszerezhető műtárgyak listájára került. A müncheni Kari és Faber aukciósház legutóbbi aukciójának katalógusában szerepelt 20 00C- márkás kikiáltási áron. A műgyűjtőknél is nagyobb meglepetéssel értesült az árverésre bocsátásról, a kép tulajdonosa. Csak a katalógusból tudta meg, hogy az értékes rajz, amelytől a világ minden kincséért sem akart megválni, nincs a birtokában. Betöréses lopásra gyanakodott, de az aukciós cég tulajdonosai tiltakoztak az ellen, hogy lopott műtárgyat vettek volna át, Közölték Táskaírógép érkezett a Tolna megyei Népbólt szekszárdi papír- és írószerboltjába. Ara: 2600, — Ft (130) Ketten egy bőeben Rab Ferenc: Jádáópén<z N yár volt. Akkor még Benőkének hívták Tohonya Benőt. De rég volt, hogy elszállt az idő! ö is olyan volt, mint a többi gyerek. Bár érzett már akkor valami furcsát. Egyszer, amikor hazafelé ment, egy pocsolya került az útjába. Megállt. Nézte a pocsolyát. És ekkor döbbent rá, hogy végeredményben ketten vannak egy bőrben. Két Benő. Az egyik azt mondta: ne ugord át, a másik meg bíztatta: ugord csak át. Amíg ezek ketten vitatkoztak, ő ugrott. Rövidre sikerült az ugrás és így fenékkel a pocsolya közepébe esett. Ebből megtanulta, hogy a jövőben mit kell tennie. Mind a két Benőnek engedelmeskednie kell. Persze nem mindegy, hogy mikor melyiknek. Ha látják, akkor annak a Benőnek kell engedelmeskednie, amelyik azt mondja: ne ugord át, ha nem látják, akkor kisebb a kockázat, tehát akkor nyugad- tan engedelmeskedhet a másik Benőnek is. A két Benő nőtt, növögetett. Mind a kettő sokat tanult és mind a kettő pontosan tudta, hogy mikor mit kell csinálnia. Ha előadást tartott Tohonya I Benő az erkölcsről, akkor Tohonya II. Benő csendben a háttérben maradt. Hallgatta Tohonya I. Benőt. Csodálta, hogy mily ékesszólóan tud beszélni a legkényesebb témákról is. — Elvtársak! — ordított Tohonya I. Benő. — A kommunista erkölcs megköveteli, hogy' éberen őrködjünk közéletünk tisztasága felett, hogy ne engedjük meg a protekciót, a korrupciót, a pazarlást, a csalást... Az emberek megtapsolták Tohonya I. Benőt. Tohonya II. Benő ilyenkor nagyon mérges volt, mert a szűk bőrben különben is igen nehezen fértek, ilyenkor meg éppenséggel szűk volt a hely. mert Tohonya I. Benő szüntelenül hajlongott. így fogadta a tapsot. Tohonya II. Benő belerúgott az ülepébe, hagyja már abba a hajlongást, fejezze már be ezt az egészet, őt várják, de nélküle ő sem mehet. A taps elült, a két Tohonya hazaballagott. Mindketten szuszogtak a kövérségtől, hiába szedtek Gracidint, semmit :em használt. Vészesen híztak, egyre jobban feszítette őket a bőr. Attól féltek, hogy egyszer szétrobbannak. Az irodában leültek az íróasztalhoz. Tohonya I. Benő elszundított. Kifárasztotta a beszéd. Tohonya II. Benő tárcsázott. — Kérlek, itt van egy ember, jó szakember, biztos lehetsz benne, hogy jó szakember, hisz a sógorom, légy szíves, biztosíts neki helyet! Ezzel letette a hallgatót. Felébredt Tohonya I. Benő. ö is telefonált. Ugyan kérlek! Az én hivatalomban nem tűröm a protekciót. Ismerhetsz. Most Tohonya II. Benő telefonált. — Szóval ma este találkozunk. Pá, Cicuskám! Tohonya I. Benő fegyelmi tárgyalásra ment. — Én csak azt tudom mondani, nem érdemel kíméletet az, aki megcsalja a feleségét. Tohonya II. Benő meghúzta Tohonya I. Benő fülét, mire az felüvöltött. — Igenis azt mondom, hogy az ilyen ember nem érdemel kíméletet. Tohonya II. Benő születésnapot tartott. Nagy születésnapot. Folyt a bor, a pezsgő. Másnap azt mondta a beosztottjának: — Legyen szíves, ezt a számlát csapja hozzá a külföldi vendégek fogadására elköltött pénz számláihoz. — De, kérem! ” — Tegye, amit mondtam! Nem bánja meg. A beosztott sunyin mosolygott és meghajolt. Tohonya I. Benő behivatta az egyik munkást. — Idefigyeljen, maga, maga nem is tudom, hogy micsoda. Hát mit képzel maga. Fejőstehén az állam?! — Csak egy sprájcniról van szó, kérem. Kérem, nekem családom van. — Gondolt volna akkor a családjára, amikor ezzel a sprájcnival a hóna alatt... — A zsebemben. — Ne szóljon közbe. Az ilyen embernek nincs joga közbeszólni. Szóval, hát akkor legyen a zsebében. — Kérem ez egy filléres dolog! — Ki a fillért nem becsüli... Ismeri ugye a közmondást?! A munkaügyi osztályon átveheti a munkakönyvét. A mi üzemünkben nincs helyük a rablóknak! így éltek évekig Tohonya I. és Tohonya II. Benő. Még ma is élhetnének. A halálukat az okozta, any- nyira meghíztak, hogy nem fértek el egy bőrben. Nagy temetésük volt. Ketten feküdtek békésen, egymás mellett a koporsóban. Nem zavarták egymást a halálukban sem SZALAI JÁNOS Légkondicionált „lakás“ az állatvilágban A lakás, a vonat, a repülőgép levegőjének azonos hőmérsékleten tartása, a légkondicionálás eléggé új találmány. Az állatvilágban azonban nemcsak ilyesmire van 'példa, hanem sokkal tökéletesebben kondicionált „lakást” is ismerünk. A termeszek általában, — de különösen az afrikai Macrotermes natalensis — bolyukban nemcsak állandó hőmérsékletet tartanak fenn, hanem szabályozzák, illetve állandósítják a légnedvességet, továbbá a levegő oxigén, illetve széndioxid szintjét is. A termeszek, — különösen az említett fajúak, — nagy meleget igényelnek és a légnedvesség akkor a legkedvezőbb számukra, ha majdnem száz százalék körül van. Fészküket 3—4 méter magasra építik a föld színe fölött és hogy a kellő légnedvességet biztosítsák, sok méter mélységig járatokat vájnak egészen a talajvízig és onnét hordják fel a vízhordó dolgozók a szükséges vizet a fészekbe. A bolyon belül egész sereg szellőzőakna van, amelyek leérnek a királynő kamrájáig. Ezek az aknák biztosítják a tökéletes oxigénellátást. Külön dolgozók teljesítenek szolgálatot a szellőzőaknáknál és szükség szerint tágítják vagy szűkítik az aknák szellőző nyílásait. A termeszboly állandó egyenletes hőjét nemcsak az állatok saját testmelege biztosítja, hanem vannak külön gombakertjeik, amelyek szintén meleget adnak. Ezeknek a gombakerteknek fenntartása, vízzel való ellátása és szükség szerinti növelése szintén különleges dolgozók feladata. — 160 — — Semmi akadálya... — mondotta, majd a táskát leemelte és az üres székre helyezte, ahol már ott állt a széktámlának támasztva Rodyn táskája is. Miután ez a néhány szavas jelszóváltás megtörtént, Rodyn — miközben az étlapot böngészte — megjegyezte: — Carry nagyon várja az anyagot. Sikerült? Az összekötő elkérte az étlapot, ő is választott valamit, aztán így válaszolt: — Sikerült. Ma éjjel indul? — Igen. — Éppen ideje... Megérkezett a pincér: — Parancsoljanak, uraim... Felvette a rendelést, majd Rodyn folytatta a beszélgetést: — Hogyan érti ezt, hogy éppen ideje?... — A mérnöknő miatt... — Tud róla? Az összekötő elnézően mosolygott: — Természetesen... S az a baj hogy az államvédelmi is már a nyomában van... Rodyn vállat vont. Néhány óra múlva eltűnik a fővárosból és akkor már kereshetik. Szótlanul fogyasztották el az ebédet. Az összekötő elővette pénztárcáját: — Ha megengedi, rendezem a számlát... — 161 — — Szó sincs róla! — tiltakozott előzékenyen Rodyn, de az összekötő, ez a kedves, mosolygó férfi hajthatatlan maradt. — Elvégre ön az én vendégem... — mondotta és a kinyitott pénztárcát Rodyn elé tartotta. A tárca belsejében az Államvédelmi Hatóság igazolványa volt... Rodyn megrökönyödve nézett az „összekötőre”. — Hagyja csak mindkét kezét az asztalon — mondotta Neményi hadnagy —, különben itt az asztalnál fogom lelőni... Rodyn elsápadt. Ekkor lépett melléje a „piktor”, azaz Szegedi. — A táskára ne legyen gondja, azt is magunkkal visszük... Néhány perc múlva a Pobjeda elindult a Gun- del elől. Hátul ült Rodyn, két oldalt Neményi és Szegedi. — Tudja, Rodyn barátom, ez a gyilkosság különösen csúnya dolog volt... — jegyezte meg útközben Szegedi főhadnagy. Nálunk ezért kötél jár.. . Egyébként... nagyon elavult módszerekkel dolgozott... Az a kábítószer is például, amelyet tegnap este nekem adott a Mátyáspincében, nem ért semmit, Legjobb ellenszere a koffein... * Szegedi István főhadnagy néhány óra múlva kint ült magányosan a Városliget egyik padján. Talán az utolsó, szép napsütötte nap volt ez a — 162 — mai. Elgondolkozott. Hát a Rodyn-ügy ezzel lezárult. És majd jön utána a másik. Mert Nyugaton nem nyugszanak... Elővette Judit fényképét. Hosszan elnézegette. — Kár volt érte — mondotta halkan. — VÉGE — Holnap, pénteken megkezdjük SÁRKÖZI GYULA: című bűnügyi regényének folytatásos közlését.
