Tolna Megyei Népújság, 1966. január (16. évfolyam, 1-25. szám)

1966-01-26 / 21. szám

2 TOLNA MEGYEI NÉPŰJSAG 1966. január 26. Több mint húszmilliárd forintos betétállomány — Az OTP sajtótájékoztatója — Az Országos Takarékpénztár kedden a Magyar Sajtó Házában tartotta hagyományos sajtótájé­koztatóját, amelyen Gács László vezérigazgató ismertette az inté­zet munkáját, idei terveit. Az OTP forgalma a múlt év­ben tovább növekedett. Nem számítva a totó-lottó szelvényt vásárlókat, a békekölcsön nyere­mények beváltóit, az OTP fiók­jaiban több mint 23 millió ügy­fél fordult meg. A lakosság betét- állománya tekintélyes összeggel, 3,5 milliárd forinttal gyarapo­dott, s az év végén meghaladta a 20 milliárd forintot. Január el­ső húsz napjában is már csak­nem félmilliárd forintot tettek takarékba. A különféle betétek­re egy év alatt 891 millió forint kamatot írt jóvá és fizetett ki a takarékpénztár. Növekedett a rendszeresen takarékoskodók szá­ma, mégpedig háromszáztízezer­rel. Mintegy 265 000 új betét­könyvet váltottak, a gépkocsi- nyeremény-betétek összege pedig 170 millió forinttal gyarapodott. A kimutatások szerint ma már minden harmadik dolgozó KST- tag, s ezek a népszerű kis ban­kok csaknem 1,8 milliárd forintot gyűjtöttek össze, s év közben 810 millió forint kölcsönt adtak tagjaiknak. A gyerekek az el­múlt tanévben 112,5 millió fo­rint értékű takarékbélyeget vá­sároltak. Fejlődött az OTP hitelezési te­vékenysége is. A múlt évben 32 400 igénylőnek folyósítottak építési kölcsönt és az összeg segít­ségével csaknem 24 000 lakás épí­tése be is fejeződött. A kölcsön­nel épült társasházakban, a fia­talok építési akciójában és a la­kásszövetkezeti akcióban több mint 8200 lakás épült, s így együttesen több mint 30 000 la­kás készült el tavaly állami tá­mogatással. Ezenkívül az OTP saját beruházásában mintegy 1200 társasház-, valamint öröklakást épített. Csaknem 68 millió forint hitellel segítette az OTP az ár­vízkárosultak megrongált ottho­nainak a helyreállítását. A fo­gyasztási hitelek közül továbbra is az áruvásárlási kölcsönnek van a legnagyobb sikere. Tavaly 360 000 hitellevelet adtak ki 1,7 milliárd forint értékben. Ugyan­csak kedvezően indult az újfaj­ta, mezőgazdasági termelői hitel, amelyre néhány hónap alatt 37 millió forintot fizettek ki. A takarékpénztár idei terve lé­nyegében az, hogy kapcsolatait a lakossággal még jobban elmé­lyítse, messzemenő támogatást nyújtson pénzügyeinek lebonyolí­tásához, kielégítse ügyfeleinek igényeit. Az idén a saját erőből építkezőknek mintegy másfél milliárd forint hitelt bocsát ren­delkezésére az OTP. Támogatásá­val a KISZ szervezésében jelen­leg 533 lakás épül. Maga az in­tézet 2200 társasházlakást és több mint ezer öröklakást épít, a Ka- csoh Pongrác úton pedig mintegy 1000 lakásból álló társasháztele- pet alakít ki. A szövetkezeti ak­cióban a tavalyinál valamivel több, Budapesten 1940, vidéken 3798 lakás épül az év végéig. Az államkölcsön-sorsolásokat a megszabott rend szerint folytat­ják és a törlesztési ütemnek meg­felelően 31,6 millió forinttal töb­bet, összesen 536,2 millió forintot fizetnek vissza a kötvénytulajdo­nosoknak. (MTI). IscménveH sorokban Szemjon Carapkin, a Szovjet­unió leszerelési főmegbizottja, kedden Párizsból Genfbe érkezett. Carapkin vezeti a Szovjetunió küldöttségét a csütörtökön foly­tatódó tizenhéthal almi leszerelési értekezleten. * Kedden a demokratikus Berlin­ben lévő minisztériumok házában újabb Passierschein-tárgyalások kezdődtek dr. Michael Kohl ál­lamtitkár és Horst Korber szená­tusi tanácsos között. * Az SZKP Központi Bizottságá­nak indítványa alapján bizottság alakult, amely a beérkezett ja­vaslatok figyelembevételével ki­dolgozza a szovjet kolhozok új mintaszabályzatának tervét. A bi­zottság vezetője Brezsnyev, az Tovább keresik a spanyol partok közelében az elveszett atombombát Sugárzásmérő műszerekkel fel­szerelt amerikai aknaszedő hajók, békaemberek és búvárok keresik a január 17-én, spanyol terület fölött bekövetkezett repülőszeren­csétlenség során eltűnt atombom­bát. Hétfőn már olyan jelentések érkeztek, hogy a dél-spanyol­országi partok közelében, több száz méter mélységben a tenger fenekén nyugszik a keresett, halált hozó fegyver. Szakértők szerint azonban egyáltalán nem bizonyos, hogy a műszerek az atombombát találták meg. Csu­pán annyi volt megállapítható, hogy valamilyen fémtárgy van a szóban forgó helyen a tenger mé­lyén. Két amerikai aknaszedő hajó sietett a helyszínre és béka­emberek, búvárok ereszkedtek a tengerbe. A kutatást azonban ideiglenesen abba kellett hagyni, mivel a nagy mélységbe nem le­het veszély nélkül leereszkedni Ezért most az amerikai tenge­részeti parancsnokság búvár­harangot szállít Almeria partjai­hoz, ahol az atombomba állítólag a tenger mélyén nyugszik. Közben Palomeresben, amelynek közelében a két amerikai repülő­gép a levegőben összeütközött, a helyi iskolában naponta átlag 150 embert vizsgálnak meg, hogy nem szenvedtek-e sugárártalma­kat az atombombákat szállító gép szerencsétlensége következ­tében. A hatóságok ugyan azt ál­lítják, hogy nem történt radio­aktív szennyeződés, a helyi la­kosságnak mégis megtiltották, hogy tejet igyon, tojást, vagy szárnyasokat fogyasszon. A palomaresi gazdák most az­zal a tervvel foglalkoznak, hogy kártérítési pert indítanak az ame­rikai kormány ellen, mivel na­ponta sok ezer dollárra tehető káruk van, annak következtében, hogy termékeiket nem értékesít­hetik. Ax AFP értesülése szerint két bomba veszett el Az AFP francia hírügynökség spanyol forrásokra hivatkozva kedden délután jelentette, hogy korábbi értesülésekkel ellentétben nem egy, hanem két nukleáris bomba veszett el a spanyol par­tok mentén, amikor január 17-én lezuhant egy amerikai B—52-e? repülőgép. Mindkét elveszett bomba robbanóereje a spanyol Megkezdődött az Olasz Kommunista Párt kongresszusa Róma (MTI). Kedden délelőtt Rómában csaknem 1000 delegátus és 41 testvérpárt küldötteinek jelenlétében megkezdődött az Olasz Kommunista Párt 11. kong­resszusa. A Magyar Szocialista Munkáspártot Biszku Béla, a Köz­ponti Bizottság titkára, a Politi­kai Bizottság tagja és Szüreti Ist­ván, a Központi Bizottság titkára képviseli. Az ülés kezdetén Umberto Terracini szenátor, a párt egyik alapító tagja megemlékezett az elhunyt Palmiro Togliattiról. Ez­után tartotta meg négyórás be­számolóját Luigi Longo, a párt főtitkára. Beszámolójának első részében Longo a nemzetközi helyzetet ele­mezte, amely — mint mondotta — a Vietnam elleni amerikai ag­resszió rniatt veszélyesen kiéle­ződött. Áz amerikai imperialisták — állapította meg — a békéről beszélnek, s közben az agresszió kiszélesítését tervezik. „Követeljük, hogy a megalakí­tandó új olasz kormány világosan kötelezze el magát — elutasítva az Egyesült Államok részéről gya­korolt nyomást — hogy semmi­féle segítséget nem nyújt az ame­rikai agresszióhoz” — mondotta a továbbiakban. Az OKP főtitkára hangsúlyoz­ta a békés egymás mellett élés stratégiai vonalvezetésének érvé­Kedden a reggeli órákban az ősi hindu hagyománynak meg­felelően a Gangesz és a Jumna szent folyók habjaiba szórták a két héttel ezelőtt elhunyt Lal Bahadur Sasztri indiai miniszter- elnök hamvait. A nagy indiai államférfi ham­vait tartalmazó gazdagon meg­munkált. rézurnát külön fehér vonaton szállították Allahabadba. Hétfőn az urnát virágokkal bo­rított ágyutalpon vitték végig Új- Delhi utcáin. A keddi búcsúszertartáson ha­talmas tömeg gyűlt össze. Ott voltak az elhunyt családjának tagjai, barátai. Részt vett a szer­tartáson Indira Gandhi, az Indiai Köztársaság új miniszterelnöke és kormányának miniszterei A hamvakat utoljára még ha­gyományos hindu szokás szerint mézzel, túróval és tejjel elegyí­tették, hogy a halottnak legyen étele a túlvilágon. Ezután földet, vizet és füvet dobtak a hamvak­hoz annak jelképéül, hogy Sasztri földi maradványait visszaadták a föld, levegő, nap. víz és tűz isteneinek. nyesiségét, amely — mint mondot­ta — elválaszthatatlan az impe­rializmus ellen, a demokráciáért és a szocializmusért vívott küzde­lemtől. Longo ezután a kínai kommu­nista vezetők egyes állásfoglalá­saival foglalkozott. „Súlyosnak, abszurdnak és elítélendőnek” ne­vezte azt a kínai véleményt, amely szerint „a kínai pártot az SZKP- val semmi sem köti össze, hanem minden elválasztja tőle. E fel­fogás csupán az imperialistáknak azt az illúzióját táplálhatja, hogy a mai nemzetközi munkásmozga­lom .nézeteltéréseit saját agresszív céljaikra használják fel”. A tények világosan beszélnek. A vietnami népnek a szocialista országok közül a legnagyobb se­gítséget éppen a Szovjetunió nyújtja, — mondotta a továbbiak ban. A mi pártunk a jövőben is ki­tartóan és türelmesen munkálko­dik azon, hogy szorosan együttmű­ködve az egységet akaró forradal­mi erőkkel, megszüntesse a né­zeteltéréseket — hangoztatta Lón go­Az európai szocialista országok­kal kapcsolatban a szónok kijelen­tette, hogy a szocialista országok­ban most végbemenő reformok egyöntetű célja, hogy kiküszöböl­jék az eddigi hibákat és hatéko nyabb, gyorsabb fejlődést biztosít­sanak ezen országok gazdaságá­nak. Beszámolójának második ré­szében az OKP főtitkára OI as ország belső helyzetét elemezte. forrás szerint 25 megatonna, vagyis több mint ezerszerese a Hirosima és Nagaszaki felett fel­robbantott amerikai atombombák­nak. Az AFP jelentése szerint a B— 52-es pilótája, mielőtt kiugrott, kibocsátotta a két hidrogénbom­bát. Ezek ejtőernyőn, lassan ereszkedtek le és a hír szerint nem messze attól a két halász- bárkától merültek el, amelyeknek legénysége megmentette a piló­tát és két másik amerikai re­pülőt. A szóban forgó helyen a tenger mélysége 300—400 méter. Az AFP jelentése szerint az előzőleg közölt hírekkel ellentét­ben, a földön folytatott kutatások semmiféle eredményt nem hoztak és egyik bombát sem találták meg. Amire rábukkantak, az csu­pán a hidrogénbombával össze­függő berendezés, esetleg az atomrobbantó szerkezet lehetett. SZKP Központi Bizottságának első titkára, tagjai a párt és a kor­mány több vezetője, a mezőgaz­dasági minisztérium, a szakszer­vezetek, a Komszomol, a kolho­zok képviselői, tudósok. * Varsóban megkezdődött a KGST pénzügyi szervei vezetőinek érte­kezlete. A tanácskozáson Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Ma­gyarország, Mongólia, a Német Demokratikus Köztársaság és a Szovjetunió küldöttsége vett részt- Jugoszlávia megfigyelőkkel kép­viselteti magát. * Kedden a megállapodás értel­mében pakisztáni és indiai fegy­veres erők a nyugati front négy szektorában megkezdték vissza­vonulásukat * Szato japán miniszterelnök ked­di tokiói sajtóértekezletén meg­elégedéssel állapította meg a ja­pán—szovjet viszony javulását. Kijelentette: különösen az utóbbi időben javultak a kapcsolatok Japán és a Szovjetunió között. Ezt tanúsítja a két ország között megkötött légügyi megállapodás, valamint új kereskedelmi egyez­mény aláírása. * Heinrich Lübke nyugatnémet közitársasági elnök, akinek hábo­rús bűntetteire éppen most hét­főn derített újabb fényt a de­mokratikus Berlinben tartott nem­zetközi sajtóértekezlet, kedden ki- lencnapos „munkalátogatásra'’ Nyugat-Berlinbe érkezett. Lübke a Bellevue kastélyban lakik és ott akarja „hivatali teendőit” gya­korolni. Az NDK illetékes politikai körei hangsúlyozzák, hogy Lübke nyu­gat-berlini tartózkodása provoka­tív és törvénytelen, mivel Nyugat- Berlin nem része a Német Szö­vetségi Köztársaságnak, * Az osztrák statisztikai hivatal jelentése szerint Ausztriában 1965-ben 6,4 százalékkal emelked­tek a létfenntartási költségek. Az áremelkedés aránya az elmúlt másfél évtizedben tavaly volt a legnagyobb. * Súlyos zavargások voltak Malay­siában, a sarawaki Kuchingban. Riadórendőrséget, majd katonai rendőrséget vezényeltek ki, hogy megfékezzék a kuchingi fő utca egész hosszában terjedő tömeg- verekedést. A helybeliek botok­kal, üvegpalackokkal, láncokkal hadakoztak a rendőrök ellen, ké­sőbb megostromoltak egy tánc­iskolát, ahol kormánykatonák szó­rakoztak. Ezeket angol katonai rendőrök mentették ki a tömeg dühe elől. A vietnami háborúban elesett katonák hozzátartozóinak elég rettenetes csapás már maga a gyászhír tudomásulvétele. A fáj­dalmat még megsokszorozza és betetőzi a halál körülményeinek leírása, amelyet az első értesítés­ben mindjárt részleteznek. Leg­többször sürgönykihordók, de sok esetben taxisofőrök kézbe­sítik ki a gyászjelentő táviratot, akik közönyösen tesznek eleget kötelességüknek és a hozzátarto­zókat lesújtott állapotukban egye­dül hagyják. Ilyen megrázkódtatás érte a Glen Davis családot Barberton, O.-ban, amikor egy taxisofőr be­csengetett és kezükbe nyomta a lesújtó hírt tartalmazó táviratot: „ ... fájdalommal értesítjük, hogy fiúk, Private First Class Gene T. Davis Vietnamban, no­vember 9-én, ellenséges akció kö­vetkeztében meghalt. Mialatt őr­szolgálatot teljesített, nyaka tö­vében és oldalában golyó találta el.. ” A fiatal katona édesanyja, Mrs Davis fájdalmában elkeseredett levelet írt Johnson elnökhöz amely így szólt: „Van sok más olyan jó fiú mint az én fiam volt, de az mondhatom, nála különb egy sen született... Tudom, önnek e: nem jelent semmit, mert azt i: helyénvalónak tartja, hogy a ku tyát a fülénél fogva vegyék fe — az országot is olyan módot vezeti. A fiúkat is fülüknél fogva szál Htja Vietnamba, ott ledobja őke avval, hogy „harcoljatok a meg gebedésig!” „Tudom, hogy önnek csak leá nyai vannak, de fogadni mernél, hogy ha Duci férjhez megy, t férjének nem kell majd a sár ban feküdnie, amíg a hangyá föleszik, mint az év fiamat és többieket.” A levelet Mrs. Davis férje é leánya is aláírta. (Amerikai Magyar Szó) Sasztri hamvait a Gangeszba szórták Egy anya levele Johnson elnökhöz

Next

/
Thumbnails
Contents