Tolna Megyei Népújság, 1966. január (16. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-04 / 2. szám
1&66. Január 1. TOLNA MEGYEI NÉPŰJS.tG 3 Nagygyűlés a ICubaf Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából A Magyar Szocialista Munkáspárt budapesti bizottsága és a Hazafias Népfront budapesti bizottsága hétfőn a csepeli sportcsarnokban nagygyűlést rendezett a Kubai Köztársaság nemzeti ünnepe, a kubai forradalom győzelmének hetedik évfordulója alkalmából. Megjelent és az elnökségben foglalt helyet Nemes Dezső és Somo. gyi Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, dr. Lévárdi Ferenc nehézipari miniszter, Szarka Károly külügyminiszterhelyettes, Szépvölgyi Zoltán, a budapesti pártbizottság titkára, továbbá társadalmi életünk számos más képviselője, részt vett a nagygyűlésen a hazánkban tartózkodó Herminio Garcia Lazo kubai külkereskedelmi miniszterhelyettes is. A himnuszok után Borbély Sán dor, a Csepel Vas- és Fémművek pártbizottságának titkára üdvözölte a nagygyűlés részvevőit, majd Méhes Lajos, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a KISZ Köz ponti Bizottságának első titkára mondott beszédet. Méhes Lajos beszéde után a nagygyűlés részvevőinek meleg ünneplése közben Rafael Farinas Lumpuy, a budapesti kubai nagy követség ideiglenes ügyvivője lépett a mikrofonhoz. Az ünnepi beszédek elhangzása után a gyűlés az Internacionálé hangjaival ért véget. Az ünnepség második részében művészi műsor következett. (MTI) Folytatódik a közlekedési sztrájk New York-ban New York (MTI) Vasárnap éjjel megszakítás nélkül folytak a tárgyalások Michael Quill, a közlekedési dolgozók szakszervezetének vezetője és a városi hatóságok háromtagú közvetítő bizottsága között. A megegyezés halvány reménysugaraként a szakszervezet képviselői bérkö- veteléseiKtt nyqjc százalékkal csökkentették, míg továbbra is ragaszkodnak a 32 órás munkahét bevezetéséhez. A közvetítő bizottság azonban még e csökkentett ajánlatot is elfogadhatatlannak tartja és így hajnalra ki- tűht, hogy a 15 milliós New York az újév Utáni első munkanapon autóbusz- és földalatti-közlekedés nélkül marad. Hétfőn reggel sok százezer New York-i maradt távol munkahelyétől a városi közlekedés újévkor kezdődött sztrájkja következtében. Az újév első munkanapján nem működött a New York-i földalatti, amelyet csaknem kétmillió ember vesz naponta igénybe, s az egymilliónál több Utast szállító városi autóbuszhálózat. A közlekedési dolgozók, a város történetében először indítottak nagyszabású sztrájkot. Lindsay, a város új polgármestere felhívta az üzemeket és vállalatokat, hétfőn csökkentsék a munkába lépő dolgozóik számát, hogy New York amúgy i8 zsúfolt Manhattan negyedében ne következzék be az autóközlekedés teljes csődje. Ötvenmillió forint kártérítés a dohánytermelőknek így kezdődött... Jelentés az óév utolsó és az új év első napjairól A kétnapos ünnep alatt mindenki kipihente a szilveszteréjjeli fáradalmakat és tegnap reggel megkezdődött az új év első munkanapja. Az év utolsó éjszakájának emléke azonban még sokáig megmarad az emberekben. A szilveszter az egész megyében jól kezdődött, a befejezés is nagyszerűen sikerült. Ezt a megállapítást a Tolna megyei Vendéglátóipari Vállalat év végi számvetéséből tudtuk meg. Az év utolsó napjára a vállalat már jóelőre felkészült A vezetők úgy gondolták, hogy a tavalyi szilveszter forgalma gyengébbnek bizonyul majd az előzőeknél. Mégis úgy döntöttek, hogy jobb lesz mindenből többet biztosítani. Az előrelátás helyesnek bizonyult. Megyénk dolgozóinak szilveszteri jókedve alaposan „megdézsmálta” a vendéglátóipar készleteit. Az év utolsó napján és a kétnapos ünnepen jóval többen szórakoztak a vendéglátóipari egységekben, mint a korábbi években. Szekszárdon és a járási székhelyeken minden szórakozóhelyen reggel ötig mulattak a dolgozók, és mint kiderült, rekordforgalmat biztosítottak a vendéglátónak. Az év végi jókedvnek leginkább az újévi malacok látták kárát. Az el. múlt évi szilveszteréjszakán csupán hat malacot sorsoltak ki és dolgoztak fel az egységek konyháin. Az idén 18 malac is kevésnek bizonyult. Az év utolsó napján, valamint az új év kezdetén 50 hektoliter palackozott borral, száz hektó sörrel, 25 hektó égetett szeszes itallal és több mint 1200 üveg pezsgővel búcsúztak az óévtől megyénk dolgozói. A magyar dohányipar 1965-ben a tervezett 38 000 katasztfális hold helyett 40 000 katasztrális hold dohánytermésre kötött szerződést. Ennek ellenére a kedvezőtlen időjárás és a peronoszpóra pusztítása miatt — a tervezettnél kisebb volt a termés, s gyengébb a minőség is. A terméskiesés és a minőség- romlás érzékenyen csökkentette a termelők árbevételét. Erre tekintettel a magyar dohányipar javaslatára az illetékes szervek EO millió forintnyi összeget engedélyeztek a peronoszpóra miatt kárvallott dohánytermelők kártérítésére. A dohányipar tájékoztatása szerint a kártérítés alapjául az előző évi átlagtermés szolgál. Azok a termelők, akiknek az átlagtermése nem érte el az előző évi 80 százalékát — az-alapul szolgáló 80 százalék és a tényleges termésátlag közötti különbségre — a dohányfajtától függően mázsánként 150— 1000 forint kártérítésben részesülnek. A dohányipar minőségi kártérítést is fizet. Azoknak a termelőknek, akiknek 12—10—5 százalékkal nagyobb arányú az alárendeltnek minősített dohányuk, ugyancsak a fajtától függően mázsánként 50—400 forint kártérítést fizet. A válogatott Italokra az alapot öt mázsa virsli, páros debreceni és összesen 3 mázsa húsból készült néhány ezer adag különböző ételféleség szolgáltatta. A szilveszteri „kellékekből”, pa- pircsákókból, konfettiből, stb. jóval több fogyott ezen az éjszakán, mint az előző évek farsangi időszakaiban. Az egységek nyitvatartási idejét váltott műszakban oldotta meg a vendéglátóipar. Falun, amikor a kisvendéglők reggel ötkor bezártak, ugyanebben az időpontban nyitottak az italboltok, hogy a még mindig szomjazókat kielégítsék. Szekszárdon a Sörkert cukrászda az értelmiségiek körében az utolsó években különösen észlelhető a kispolgári ideológia, gondolkodásmód, életszemlélet lel- élénkülése. Ez olykor kihat munkájukra is. Az ilyen jelenségek előtt természetesen a szövetségi politika jegyében sem lehet szemet húnyni, azok ellen éppen a nemzeti egység szocialista jellege alapján kell fellépni. Nem egyezik, hanem ellenkezik a szocialista nemzeti egység célkitűzésével, a szakemberek olyan előtérbe állítása, amely „eltekint”' az illetők politikai beállítottságától, nem követeli meg a szocializmus iránti teljes hűséget, lojalitást. Nem nehéz belátni, hogy a szövetségi politika olyan értelmezése, amely ragaszkodik a politikai egyetértéshez és lojalitáshoz, nem gyengíti, hanem erősíti a szocialista nemzeti egységet. A szocialista nemzeti egység politikája a szövetségesek egymáshoz való további közeledését szolgálja a szocialista építés talaján, a még meglévő ellentmondások folyamatos csökkentése útján. A cél: az egész társadalom egyre inkább szocialista arculatú legyen. Itt azonban rendkívül fontos, hogy tekintettel legyünk £ szövetségesek eszmei-politikai fejlettségének különböző fokára Nem szabad türelmetleneknek lennünk: a szövetségi politika további kibontatkoztatásának fc eszköze az okos, meggyőző szó. A Hazafias Népfront-mozgalom Ha ennek, a szövetségi politika és a szocialista nemzeti egység szempontjából egyaránt igen fontos mozgalomnak az útját vizsgáljuk, azt kell megállapítanunk, hogy több év útkeresése után kialakította azokat a működési formákat, amelyekben feladatai betöltheti. Ma az országban közel háromezer népfrontbizottság dolgozik Mire terjed ki tevékenységük? Nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy a társadalom életének szinte valamennyi léhyeges kérdésére. A nagy, országos fontosságú kérdések mellett jelentős szerepet töltenek be tevékenységükben a kisebb-nagyobb helyi kérdések. Ezek megoldása közvetlenül elősegíti az egyes társadalmi rétegek közötti közeledést. A terveket kidolgozó tudósok, szakemberek, a végrehajtást irányító és a Garay büfé nyitott reggel ötkor, amely az új év délelőttjén is komoly forgalmat bonyolított le. Az újévi ünnepek alatt a MÁV dolgozói sem pihentek Kovács Zoltán, szekszárdi állomásfőnök szerint igen erős volt a forgalom. amely lebonyolítása nagy erőfeszítést jelentett a MÁV dolgozóinak. A három nap alatt a forgalom 15 százalékkal növekedett, a szokásos hétköznapihoz képest. Az utasok elszállítása aránylag zökkenőmentes volt. Az ünnepek alatt két pénztár működött, a vonatokról senki sem maradt le. A vonatok pontos érkezésénél és indulásánál az újévi ünnepek alatt némi hiba csúszott be, mivel a legtöbb késéssel indult. A zsúfoltság következtében a különböző állomásokon felszálló utasok miatt késtek a szerelvények. így már a csatlakozásnál is pontatlanul indultak a vonatok. Ennek ellenére az ünnepek alatt mindenkit elszállított a MÁV. Nem volt lemaradás és a néhány perces késéseket leszámítva, a csúcsforgalom lebonyolítása megfelelő volt. A M ÁVAU T-állomás vezetője Hajnal Gyula örömmel újságolta: Hosszú évek óta először fordult elő, hogy az ünnepek alkalmával minden utas elégedett volt. Sem szóban, sem pedig levélben nem érkezett semmiféle reklamáció a vállalathoz. A jó eredmény elsősorban a műszaki gárdának köszönhető, akik fáradságos muhkával rendbe hozták a hibás buszokat. A csúcsforgalom időszakában erősített szolgálatban dolgoztak a gépkocsivezetők, kalauzok és a kritikus időpontokban sokszor három forgalmista is munkálkodott a kiinduló állomáson. A buszok é naponta 7—8 ezer utast szállítottak, és annak ellenére, hogy Szilveszter napján hétköznapi menetrend szerint indították a kocsikat, mindenki időben elutazott és időben odaért a lei jelölt célhoz. Három ifjú pár A szekszárdi tanács házasságkötő-termében a forgalom az 1965-ös év utolsó és az új esztendő első napján áz általános, a megszokott volt. December 31-én délelőtt két pár fogadott örök hűséget egymásnak. Dr. Fang Márton Balicz Évával és Katrinka József Sándor Szollár Erzsébettel kötött házasságot. Az új év első munkanapján pedig Rudolf István László Sebestyén Piroskával kereste fel a házasságkötő termet. A fiataloknak nemcsak boldog új esztendőt, hanem hosszú és nagyon boldog életet is kívánunk. Negyvennyolc kiszállás, két baleset — December 31-én reggel nyolc óra és 1966. január 2-án este nyolc óra között negyvennyolc esetben volt szükség a mentőkre, gyors segítségre, nyegyven- nyolc esetben hívtak bennünket és szálltunk ki — mondja dr. Penczel Dániel főorvos. mérnökök, technikusok egészen a kétkezi munkában közreműködőkig a közös cél érdekében vállvetve tevékenykednek, közelebb kerülnek egymáshoz, felismerik közvetlen egymásrautalságukat, érdekközösségüket. A népfrontmozgalmakat Magyarországon és külföldön is elsősorban kommunisták kezdeményezték. Amikor a munka áldozatokat kívánt, — a kommunisták az elsők között vállalták azokat. A népfront célja, feladata a szocializmus építésében való közreműködés! Ez pedig csakis a kommunisták részvételével, a párt irányításával lehetséges. Az elmondottak érzékeltetik: a szocialista nemzeti egység politikája fejlődésünk szerves része, s mint követendő irányvonal, érvényes a szocializmus építésének hosszú időszakára. A teendők a társadalom egységének fejlesztésében igen sokrétűek. Az egységes szocialista társadalom kialakításának legelején vagyunk. Mind az objektív viszonyok tekintetében. mind a tudatformálásban igen sok feladatot kell még megoldanunk ahhoz, hogy a szocialista nemzeti egység teljes megvalósulásáról beszélhessünk. FARKAS SÁNDOR a negyvennyolc esetből csak két ízben történt baleset, a többi alkalommal különböző megbetegedésekhez, vajúdó asszonyokhoz, hirtelen rosszullétekhez hívták segítségül a mentőket. Az egyik baleset január elsején, valamivel kilenc óra után történt. A Sió Csárdától nem messze egy személykocsi az árokba fordult. Amire a mentőket értesítették, és azok a helyszínre értek, már két súlyosabb sérültet egy arra haladó személy- gépkocsi beszállított a kórházba, így a mentők két könnyű sérülttel tértek vissza. — A másik baleset is elsején történt. Nem volt súlyos, boka- rándulással kellett a Sió Csárdától a kórházba szállítanunk egy figyelmetlen járókelőt. Aránylag — ha figyelembe vesz- szük, hogy szilveszter volt — azt kell mondanom, hogy csendesen teltek a napok. Rumot a telefonkagylóba ? Szilveszter este kilenckor ült a távolsági beszélgetések felvevőasztala mellé a ''szekszárdi postán Kovács Lajosné, az ügyeletes. — Alig ültem le, már csengett a telefon, és reggel négy óráig nem volt megállás, állatidban jöttek a hívások. Jókívánságok az ismerősöknek, rokonoknak. Szekszárdról és Szekszárd- Va. — Milyen községekből keresték a megyeszékhelyt? — Tolnáról, Dunaföldvárról, Székesfehérvárról és Budapestről. Onnan a legtöbben. A három „P” betűs hely különben is nagy forgalmat bonyolított le: Pécs, Pest, Paks — ha szabad így rövidíteni a fővárosunkat. — A telefonálók hangulata? — Meglehetősen „virágos” volt. Akadt, aki elárulta, hogy csak üldögél a pezsgősüveg mellett, és nem mer felkelni onnan. Éjfél után megindultak a jókívánságáradatok a helyi bejelentőktől nekem is, meg vidékről is hívtak. — Sajnálták, hogy most dolgoznia kell? — Vigasztalni is akartak, ajánlották, hogy öntenek egy kis rumot a telefonkagylóba ... — Köszöntötte a férje is? — Egyedül ő nem tudott, mert Öcsényben lakunk, s az ottani postán nincs éjszakai ügyelet. A kétéves kislányommal a rádiót hallgatták, így szilvesztereztek . . . A szülészeten — A nevem: Baruts Ildikó. Január elsején, nyolc óra 15 perckor jöttem a világra. Három kiló ötven dekát nyomtam, már amikor megérkeztem! így mutatkozna be, ha beszélni tudna a megyei kórház szülészetének ez évi első újszülöttje, aki egy kicsit elkéste a szilveszteri első gyermeknek járó húszezer forintos OTP-betétköny- vet. Édesanyja, BarutsTstvánné sár- szentlőrinci születésű, 21- éves fiatalasszóny. Foglalkozása adminisztrátor és férje a Szakály Testvérek Építőipari Ktsz-nél hegesztő, ez az első gyermekük. A kórházban, az éjszakai ügye- letet Molnár Adám és Fang Márton doktor tartott, akinek szilveszterkor volt az esküvője, ennek ellenére az esküvő utáni éjszaka ügyeletét teljesít. Megértő feleséget kapott....