Tolna Megyei Népújság, 1966. január (16. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-18 / 14. szám
4 TOLVA MEGYEI NÉPÚJSÁG 19GG. január 18. Az új szekszárdi tüdöszanatóriulm tágas, világos ebédlője. (Túri felvétele) Tizenkét vajas kifli Nem egy nagytagú családnál számoltam össze a kifliket, nem is az önkiszolgáló étteremben, hanem egészen másutt. Mennyi ember munkája van ezekben a vajas kiflikben, és ezek, a szép ropogósra sült kiflik most a Béla téri iskola ^ szeméttárolójában bámulnak egymásra és őzt kérdezgetik, vajon mit vétettek, hogy ilyen csúf véget kellett megérniök. Irigykedve gondolnak ezek a kiflik azokra a társaikra, amelyek rendeltetési helyükre jutottak. Bár őszintén szólva még a szocializmusban is luxusnak számít vajaskifliket a szeméttárolóba dobni! Vagy ennyire jól élünk, hogy megengedhetjük magunknak ezt a luxust? Szerintem még nem! »»»-■’—»•’-»'»TTTTTTTTTTTTTTTTTTTTT'rTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTT Interjú a jégkorszakkal A titokzatos barlang rejtélye Rab Ferenc: Júdáépénz Kephallenia, a Ión-tenger egyik szigete. Ithaka közelében fekszik. Alig különbözik a szomszédos szigetektől: szakadékos mészkőszikláit csak gyér növényzet borítja. Mégis gyakran látogatják már évtizedek óta a geológusok és hidrológusok, mert szirtjei között természeti titkot rejteget. Argostoli nevű félszigetén a tengerszínt magasságában barlang nyílik, és ebbe mindennap dagálykor hatalmas vízesés módjára zuhan a tenger vize és tűnik el a feneketlen mélységben. Ugyan hová tűnhet? A tudósok a víz megfestésével próbálták megállapítani, hol bukkan elő ismét az elnyelt óriási víztömeg, de minden kísérletük eredménytelen maradt. Végül nemrég teljes három métermázsa fluoresceint öntöttek a barlangba. Ennek a festőanyagnak a tulajdonsága, hogy nyomaitól is élénkzöld színben fluoreszkál a víz. Nos, ez végül célhoz vezetett: a sziget másik oldalán, a barlang bejáratától tizenöt kilométer távolságban megzöldült a tenger vize, a barlangba zuhanó ár föld alatti útja után ott jut vissza a tengerbe. A víz rejtélye tehát megoldódott, de felvetődött helyette egy másik, még nagyobb: miért folyik át a tenger vize a föld alatt a sziget egyik oldaláról a másikra? bűvarok és ATOMFIZIKUSOK A titok nyomában Ä választ erre a kérdésre egészen váratlanul búvárok és atomfizikusok adták meg. Az Osztrák Barlangkutató Szövetség búvárai leszálltak Kephallenia barlangútvesztőjének mélyébe, és a vízből, illetőleg 26 méter mélységből meglepő zsákmányt hoztak magukkal: két sztalaktitot, melyet kalapácsaikkal maguk törtek le a barlang boltozatáról. Cseppkő, illetőleg sztalaktit azonban sohasem képződhet a víz alatt, hiszen úgy jön létre, hogy a légköri csapadék szénsavtartalmú vize átszivárog a mészkőrétegeken, közben kevés mészkövet old fel. Amikor azután a mésztartalmú víz újból levegővel érintkezik, kiválik belőle a mésztartalom. Ha a mészkiválás évszázadokon át ugyanazon a he- tyen folyik, akkor ott a kivált mészkő a cseppkőbarlangok boltozatáról jégcsapszerűen lecsüngő képződményeket, sztalaktito- kat alkot. A búvárok által felszínre hozott sztalaktitok tehát azt bizonyítják, hogy Kephallenia barlangjai valamikor régen, valószínűleg még a jégkorszakban a tenger szintje felett voltak, és a Földközi-tenger szintje azóta körülbelül 30 méterrel emelkedett! A víz szintjének emelkedése következtében került azután ez az óriási cseppkőbarlang mélyre, a tengerszint alá. Hogy a Földközi-tenger szintje a legutóbbi harmincezer év folyamán tényleg emelkedett, azt a tudósok már régen sejtették. A jelenséget azzal magyarázták, hogy a jégkorszak alatt az északi félteke legnagyobb részét vastag jégréteg borította. Ez azóta elolvadt, és a képződött víz emelte ennyire a tenger szintjét. Szép elmélet, csak éppen kézzelfogható bizonyítéka nem volt. Ezt az atomtudósok szolgáltatták. ATOMÓRA KETYEG A CSEPPKŐBEN Fel kellett tehát deríteni a harmadik titkot: a Kephalleniában felhozott cseppkő korát. Ha ezek a sztalaktitok csakugyan a jégkorszak idején keletkeztek, valóban igazuk van a geológusoknak a tengerszint emelkedését illetően. A két sztalaktitot tehát elküldték Heidelbergbe az Atomfizikai Intézetbe, hogy megállapítsák korukat. Az eredmény: a két sztalaktit kereken húszezer esztendős, tehát ennyi idő előtt, azaz a jégkorszak végén, a Földközi-tenger szintje 30 méterrel mélyebben volt, mint ma. FIGYELEM! V asesztergály os szakmuri kásokat felvesz a Bonyhádi Vasipari KTSZ! (82) Az atomtudósok a cseppkövek korát az úgynevezett radiokarbon eljárással állapították meg. Ezt az eljárást IS évvel ezelőtt egv amerikai tanár, Willard F. Libby dolgozta ki, hogy a levegő nitrogénjének egyes atomjai a kozmikus sugárzás hatására radioaktív szénné alakulnak át. Ez a radioaktív szén előbb-utóbb egyesül a levegő oxigénjével, és ezért a levegő széndioxidjában mindig meghatározott mennyiségű radioaktív szénből képződött széndioxid is van. A széndioxid útján kerül azután kevés radioaktív szén — többek között — a cseppkőbe is. De ennek a szénnek az a tulajdonsága, hogy radioaktív sugárzás közben folytonosan bomlik, és ezért radioaktivitása 5600 év alatt a felére csökken. Ennek alapján azután meg lehet állapítani a cseppkő korát. A külső, mostanában képződő réteg tartalmazza a legtöbb radioaktív szenet, a belső rétegei pedig a radioaktív szén bomlása következtében mind kevesebbet. Ha megmérik a frissen képződött réteg radiokarbontartalmát, és megállapítják, hányszor kevesebb radioaktív szenet tartalmaznak a sztalaktit közepén levő rétegek, kiszámítható, hány éve tart a cseppkőben a radioaktív bomlás, tehát mikor keletkezett a sztalaktit. Ezt a feladatot oldották meg pontosan a heidelbergi atomfizikusok. Megállapították, hogy az atomóra a jégkorszak óta ketyeg a kephalleniai sztalaktitokban. Babits Mihály iskola napközi otthonába felvételre keres II. hó 1-re, szakképzett szakácsot• Illetménye az 5562 kulcsszám szerinti munkabér. Jelentkezni lehet az iskola vezetőségénél. (101) A Tolna megyei Állami Építőipari V. Szekszárd értesíti az ez évben végző VIII. általános iskolai tanulókat, hogy szakmunkás ipari tanulónak a következő szakmákra lehet a vállalat központjában személyesen, vagy írásban jelentkezni: kőműves, ács, állványozó, épületburkoló, műkőkészítő, parkettás, vasbetonszerelő, festőmázoló, épületasztalos, épületüvegező, vízvezetékszerelő, villanyszerelő és géplakatos. (63) *TTTT»TTm»»nn* *TTTm»mTmm ,TTTTTTTTTT»TTTVTTVTWTTTTVT»TTVy>TTTTT'HTTfTTTVTTTVT — 136 — — .. .Sós tökmagot...! Sós mandulát tessék...! Forint a tökmag...! — kiabálja rekedten a Dob utca sarkán egy öreg kofás-asszony. Jobb zsebéből átrakodott a másikba, s az öregasszony beleöntött két bádogpohár tökmagot. Továbbsétál, s közben rágja a tökmagot, a héját ,a tenyerébe gyűjti, de aztán kilép a járda szélére és ott leereszti a szemetet az aszfaltra. — Otthon is ezt csinálja, a keserves istenit magának!? — formed rá az utcaseprő, észre sem vette, most már mindegy, különben igaza van az öregnek. — Talán majd megeszem a héját is, nem gondolja? — veti vissza foghegyről, csak azért, hogy neki is igaza legyen. Bent az irodában leül az asztalhoz, tenyerébe fekteti az arcát, szemét lehúnyja és látszólag semmittevéssel tölt el egy röpke órát. Ilyenkor ez a legjobb. Nem gondolni semmire, csak le- húnyt szemmel ülni. S amikor azt hiszi, hogy most semmire, sem gondol, akkor a gondolatok valóságos káoszként borítják el az agyát. * Amikor hazaértem, Koroknayval éppen az előszobában találkoztam. Indult a minisztériumba. — Mulatott a fiatalember...? — kérdezte kedélykedve —, vagy talán... hm... nehéz volt szabadulni az ölelő női karokból...? — Mulattam... — bólintottam, s bementem a szobámba. Semmi kedvem Koroknay élcelődéseit végighallgatni. Ruhástól végigvágódlam — 137 — az ágyon, de úgy éreztem, forog velem az egész szoba. Igen... mulattam... Születésnapot ültem, s végül megöltem az ünnepeltet. Juditot. Egyszerűen el sem akartam hinni, hogy Judit nincs többé. Hát csak ennyi az egész? És viszonylag nyugodt vagyok. Igaza lenne Gréti- Lucynak, hogy a mi tevékenységünk nem egyéb a háború első vonalában harcoló bakáénál? Csak finomabb körítéssel persze. Vagy mondjam úgy, hogy aljas körítéssel? Mindegy. A cél ugyanaz. S legalább végre sikerült döntenem. Ez az éjszaka megoldotta azt a kínos dilemmát, amely ben az utóbbi hetekben éltem. Mi volt nekem Judit? Semmi. Semmivel sem több, mint eszköz. Utamba állt, félretoltam. Az én jövőm egyet jelent a Nyugattal. S ha a nagy ügyről van szó, akkor mindent — ami gátló —, félre kell söpörnöm az útból, még akkor is, ha a szerelemről, a legszebb emberi érzésről van szó. Ugyan... Nagy szavak. Szerelem...? Judit,..? ígéret...? Boldogság...? Gügyögés — semmi egyéb. Judit csak egy parányi porszemecske volt ebben a hatalmas gépezetben, amely végül is felőrölte. Elaludtam. Délelőtt tíz óra körül Koroknay felesége kopogott be az ajtón. — Telefonhoz hívja a férjem...! Kábult fejjel emeltem fél a kagylót. — A barátunktól most kaptam üzenetet. To— 138 — vábbítom. Azt mondja, hogy ma sajnos nem ebédelhet veled együtt, mert vendégeket vár. Elég kellemetlen neki, de addig nem találkozhat veled, míg a vendégekkel lesz elfoglalva. így csak hétfőn délbe kerül sor a találkozásra __ H alló...! Érted...? Halló... Miért nem válaszolsz?. . Koroknay bejelentése úgy érte, mintha fejbe- kólintották volna. — Értem. Rendben van — feleltem neki végül, s visszamentem a szobámba. Az összekötő — akit egyébként nem ismerek, b csak jelszó révén kellett volna találkoznunk, ma tizenkettőkor a Gundel-étteremben —, ezek szerint bajban van. A „vendégek” nem mások, mint az elhárítok. Minden bizonnyal az összekötő nyomában vannak, figyelik, s ezért nem mer eljönni a találkára. De miért hétfőn. Lehet, hogy csak időt akar nyerni. Számomra viszont sokkal veszélyesebb fordulatot hozott az elmaradt találkozó. Mr. Carry és Lucy pontosan kidolgozták a feladatomat. Juditot pénteken kellett likvidálnom, — szombatom délben került volna sor az összekötővel való találkozásomra. A Gundel-étteremben kellett volna ebéd alatt kicserélni a két aktatáskát és még szombaton este átjuthattam volna a határom. Vagy éjjel. A túlsó oldalon Lucy személyesen várt volna rám kocsijával, néhány száz méterre a határtól. Körülbelül Hegyeshalom és Albert-puszta közötti szakaszon.
