Tolna Megyei Népújság, 1965. december (15. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-04 / 286. szám
a 'TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG .1965. december 3. Nehéz témát adott. írjak az újságírókról. De mit? Hát kik azok az újságírók? Egy értekezleten hallottam a következőt: „Üdvözlöm a megjelent becsületes dolgozókat és a sajtó képviselőjét.’’ Ezek után mit írjak az újságírókról, akik hamarosan ünnepük magukat. Szegények, kénytelenek, hisz más úgy sem ünnepli őket. Ezért önellátásra rendezkedtek be. Azért mindenesetre valamit írni kell. Mert ugye az újságírás egyik jő szabálya: valamit mindig írni kell. Es éppen ebből az írásból keletkeznek a bonyodalmak. De mit írjak? Gondoltam egy nagyot — az újságírók mindig gondolnak egy nagyot, de ezt a gondolatot addig jaragják, amíg egészen pici lesz belőle — és beültem az újságíróképezdébe, ahol a jövő hírlapíróit képezik. Sok olyan dolgot hallottam itt, amit eddig én sem tudtam. Mi kell ahhoz, hogy valaki jó újságíró legyen? 1. Jó szem. Lásson meg mindent, de tudja, hogy mit helyes látnia és mit nem. 2. Jó orr. Szimatoljon ki mindent, de . .. 3. Mérlegelőkészség. De tudjon mérlegelni. Ha az egyik serpenyőbe nyomósabb ember kerül, a másikba kevésbé nyomós, akkor ez elég nyomós ok ahhoz, hogy az utóbbit írja meg, mert ebből nem lesz baj. A nyomosabb ember ebben az esetben nyomós indokokkal feltétlenül az újságíró mellé áll. 4. Célmegválasztó készség. Ha egy épület összedől nem a tervezőt, az építésvezetőt kell megcélozni, mert azok magukra értik. Hát akkor kit? Az építőmunkásokat. Ök sokan vannak, mindenki másra érti és így nem lehet belőle semmi baj. És elvégre ebben az országban a munkásosztályé a vezető szerep. Tehát ők a felelősök. 5. Jó tűrőképesség. Ezt arra értem, hogy az újságírónak mindig tapsolnak, az egyik oldalon, de ugyanakkor a másik részen az öklüket rázzák. Tűrni kell a bókot, de méginkább tűrni kell az ökölrázást. Ez elkerülhetetlen. Ha dicsér, akkor egyesek azért kiabálnak, miért azt dicsérte, ha bírál, akkor a megbíráltak kiabálnak, míg a többiek a kezüket dörzsölik. Szóval az újságíró mindig kereszttűzben áll. És ha nem tud tűrni, akkor elolvad, vagy az ideggyógyintézetben köt ki. ahol a legrosszabb esetben összekerül a megbírálnál. 6. Következtető készség. Ha azt hallja, hogy az idei tél ismét bebizonyította ... Na, mit bizonyított be? Azt, hogy a mi társadalmunkban egyre kevesebb a hóhányó. Vagy, ha azt hallja, van egy vezető ember, aki hivatalos útjaira kizárólag vicinálison jár, akkor ne azt higgye: ez valamelyik vállalatnak, intézménynek a vezetője, hanem azonnal tapintson rá a lényegre, mondja ki: ez nem lehet más, mint mozdonyvezető. Vagy, ha hall valamit a légyirtó szerről, akkor jusson eszébe mindjárt egy frappáns hasonlat: Ilyen például: „Olyan vacak, hogy még a légy is a falra mászik tőle.” Viszont, ha az űrrepülés híreit hallgatja, akkor ne azon gondolkodjék: vajon mikor jut el az űrbe mindenki, hanem azon: mi lesz az űrújság neve: Űrlap, vagy valami más? 7. Válogatott szavakat használjon. Ez nagyon fontos. Sok szó elkopott. Ilyen a gyerekszülés is. Annyira elkopott, hogy már a gyakorlatban alig alkalmazzák. Helyette találjon ki valami mást az újságíró. Ilyent például: reprodukció. Persze ezt a szót csak abban az esetben lehet alkalmazni, ha a gyerek apja is biztos. És tudjon nyelveket. Ez nem árt. Különösen nem árt, ha magyarul is tud. Mert a magyar nyelv nagyon szép nyelv. Sok mindenre rá lehet ölteni, persze, ha az nem forró, ha nem vezettek bele áramot és igy tovább, és így tovább. Ezt is ki kell szagolni az újságírónak. Ha kiszagolta, ha nincs semmi vész, akkor nyugodtan megírhatja a véleményét. Ezzel zárom soraimat. Lehet, hogy az említett tények nem pontosak. De a pontosság sem mindig erény. Éppen a napokban hallottam, hogy egy illetőnek pontosan a fejére esett a tégla, ö bizony örült volna a pontatlanságnak. Nem úgy, mint egyesek, akik pontatlanul tájékoztatják az újságírót és utána felháJbnrodnak saját pontatlanságukon. Tisztelettel: Újabb behatolás a kozmoszba Két szovjet bolygóközi állomás tart a Venus felé A Szovjetunióban négy napon belül — november 12-én és 16-án — két bolygóközi állomást indítottak útba a kozmikus tér és a Venus tanulmányozására. 1963. novembere, a Föld és a Venus kölcsönös helyzeténél fogva, Igen 1 kedvező időszak bolygóközi állomások felbocsátására. Az ilyen periódusok körülbelül minden 19. hónapban ismétlődnek meg, ennél fogva természetes az a törekvés, hogy ezeket az időszakokat a tudomány szempontjából a lehető legeredményesebben kihasználják. Emlékeztetünk rá hogy az előző kedvező periódusok egyikét, 1962 nyarát felhasználva, az amerikai tudósok is két bolygóközi állomást küldtek a Venus irányába, a Mariner—1-et és a Mariner—2-t, de közülük csupán a Mariner—2 tért rá a Venus felé vezető pályára. A Mariner—1 felbocsátása után nyomban letért pályájáról, s földi parancsra meg kellett semmisíteni. A Szovjetunióban mindkét bolygóközi állomás rátért a Venus felé vezető pályára, s méghozzá ezek a pályák igen közel áUnak a kiszámított pályákhoz. A Mariner—1 és Mariner—2 amerikai állomások egymás dublőzei voltak. A szovjet Venus—2 és Venus—3 állomások viszont lényegesen különböznek egymástól. Most a kozmosz ugyanazon térségein keresztül két állomás száguld egymás mögött, a műszereik adatainak összehasonlítása lehetővé teszi a bolygóközi térség paraméterei — pontosabb meghatározását. A két állomás műszerei által továbbított egybeeső mutatók iránt jóval nagyobb a bizalom, mint csupán egy állomás műszereinek adatai iránt. Gondoljunk rá, hogy a Mariner—2 amerikai bolygóközi állomás, amely 1962-ben elrepült a Venus mellett, olyan méréseket végzett, amelyek alapján a bolygó felületének hőmérsékletét 427 C fokban állapították meg. Ezt az értéket igen sok tudós kétségbevonja és a Venus felületének hőmérsékletéről inkább a földi mérések lévén kapott adatokból kiindulva állítja fel hipotézisét. S tegyük fel, hogy a Mariner—1- et nem robbantják fel, eljut a Ve- nusig és szintén azt állapítja meg, hogy a bolygó felszínének hőmérséklete 427 C fok. Két berendezés azonos mutatóit már nem lehetne ilyen könnyen figyelmen kívül hagyni. Reméljük, hogy mindkét szovjet bolygóközi állomás szerencsésen eléri a Venust és végrehajtja az összes tervbevett méréseket. A két állomás repülése kibővíti a kísérlet lehetőségeit, ám ugyanakkor megnehezíti a kísérletet. Jelenleg a szovjet földi állomások a kozmonautika történetében első ízben kísérnek figyelemmel egyidejűleg két bolygóközi állomást. A koordinációs számítóközpont kétszeres munkát végez, a tudósok kétszeres mennyiségű jelzést fejtenek meg és elemeznek, s ennek megfelelően kétszeres értékes tudományos információhoz jutnak. Maga az állomás ilyen kis intervallummal való felbocsátásának ténye a szovjet rakétatechnika sikeredről tanúskodik. Az amerikaiaknak a Mariner—1 kudarca után több mint egy hónapra volt szükségük ahhoz, hogy felkészüljenek a Mariner—2 felbocsátására. Az állomások szédítő ütemben távolodnak a Földtől. A távolság növekedésével az állomások követése és a velük való kapcsolat fenntartása is egyre nehezebbé válik. A szilárd összeköttetés a kísérlet sikerének biztosítéka. A szovjet tudósok aprólékosan kidolgozták a bolygóközi állomásokkal való összeköttetést. Emlékeztetünk rá, hogy a hírközlés első távolsági rekordját (több mint százmillió kilométert) a Mars—1 szovjet bolygóközi állomás állította fel. Az összeköttetés kidolgozásában nem kis szerepet játszottak a Szonda-sorozatba tartozó szovjet állomások, különösen a Szonda— 3. így tehát minden feltétele megvan annak, hogy a szovjet tudósok rendkívül bonyolult és nehéz kísérlete sikerhez vezet. A Ganek galéria akció A Magas Tátra ez évben csak a szlovákiai oldalon rendkívül sok tragikus áldozatot követelt: összesen 27-et. Ebben elsősorban az időjárás a vétkes, de nagy részben a hegyek szerelmeseinek könnyelműs égé is, akik tapasztalatlanul és hiányos felszereléssel indulnak veszedelmes túrákra. A tátrai hegyi szolgálat tíz, a hegyekben eltévedt, vagy nehéz terepen megrekedt férfit és nőt mentett meg. Szeptember 22-én reggel öt órakor felrepült Poprádról egy helikopter a hegyi szolgálat két tagjával a fedélzetén. Távcsővel vizsgálták a Kis Ganek északi falát. Janusz Flach és Edward Chepl lengyel hegymászókat keresték, akik szeptember 19-én neon tértek vissza a hegyi túráról. Az első napi kutatás, rögtön a hegyi szolgálatnak tett jelentés után nem hozott eredményt. Hiába kiáltoztak a mentők a fal felé. A Ganek galéria, a Magas Tátra legnagyobb és legnehezebb fala makacsul hallgatott. További név kerül a Tátra fekete krónikájába? Talán súlyos sérülést szenvedtek? Esetleg a szabad ég alatt táboroztak, olyan kimerültek és legyengültek, hogy feledni sem tudnak ... Nem marad más hátra, mint lemászni a falon! De a háromszáz méteres részben kiugró sziklán át lejutni különleges mentőfelszerelést igényel. Ezért expedíciót kell szervezni, meg kell beszélni a találkozót a helikopterrel, fel kell szállítani a felszerelést a járhatatlan terepre. Igen nehéz munka volt a mentőfelszerelés — a Grammin ger- féle drótkötélpálya felvitele a galériára. Bár a hegyi szolgálat tagjai megszokták, hogy nehéz teherrel járjanak olyan helyeken, amelyet csak a hegymászókézikönyv ír le, itt a távolságot órákban számítják és a mentés minden órája, — elsősorban teljesen átizzadt inget jelent. A kötélpályát a szemközt fekvő sziklán horgonyozták le és azután körülállták a rádióadót. Várták, mit jelent a helikopter. A helikopter körülrepülte a falat és olyan lármát okozott a völgyben, hogy a zergék félelmükben összetörték magukat a köveken. A motor zaja nem tud hová távozni a Cseh völgy meredek falai közül. Úgy dübörgött mintha a hegy omlott volna ösz- sze. De a mentők mégis csak meghallották a galéria szélén: — Kötelet látok... igen, egész biztosan kötél... a Lapinákon ... és úgy látszik, hogy két alak is van ott. A helikopter elrepült és a tátrai völgyben újra a szokásos csend vette át az uralmat. Most került sor Alan Stolz mentőre. Leengedték a falba. Mellén leadó, fején műanyag sisak. Már az első méterek után szabadon leng a levegőben. — Állj. húzzatok vissza. Vétel. — hangzott a leadóból. — Mi van Alán, hiszen alig tett meg tíz métert? Vétel. — Elfelejtettem odakötni magam. Alan Stolz már átesett több tíz leeresztésen és itt, a legnehezebb terepen — elfelejtette odaerősíteni magát. Elég ha csak egv kicsit jobban kihajlik az illésből és... inkább nem is szabad rágondolni... A második leeresztés során már gondosan be vannak kapcsolva a pántok. Még egyszer végigkémlelte a Studnicka ösvény egy alkalmas helyéről az egész La- ninska ösvényt és valóban meglátta ott a hurkot és egv darab kötelet — de a keresettek sehol. Igv még egyszer felhuzatta magát. Es most pontosan a kötélhez. Arra az esetre, ha a leadó nem működne, még magához vette a rakétapisztolyt és nagyobb mennyiségű lőszert. így újra szabadon leng a drótkötélen. Odaért a hurokhoz. Még mindig remélte, hogy a hegymászókat megtalálja valahol egy kéményben, egy repedésben vagy egy kiszögellés mögé bújva, amely eddig rejtve maradt előtte. De sehol semmi. Csak a kopár nedves és barátságtalan szikla, benne néhány állandó kampó a hegymászók után. Elhatározta, hogy legalább a hurkot a kötéldarabot és a kampókat magához veszi bizonyítéknak. Jó, de hogyan amikor a faltól három méterre lóg a levegőben? Meghintáztatta magát, mint a hintán és kezével megragadott egy kis kiszögellést. Kitépte a kampókat, magához vette a hurkot és a kötelet, jelentette a leállón, hogy engedjék továibb. Semmi. Uj jelentés, újra átkapcsolás vételre és újra semmi. Milyen jó, hogy magához vette a rakétapisztolyt és az akusztikai lőszert. A leadó a kiugró párkányon át nagyobb távolságra már nem használható. Egy lövés azt jelenti — tovább, két lövés — állj. És ez így megy háromszáz méteren át. De a hegymászókat hiába keresi. Csak lent, szinte a fal tövében talált rájuk a kiindulóponton. Mind a kettő halott. A Magas Tátra utolsó idei áldozatai. Hogy mi történt velük, milyen dráma játszódott le a falban — az örökre talány marad. Elsősorban az ő hibájuk volt, hogy nagyon könnyen indultak a túrára. Nem vittek felszerelést a szabadban való táborozásra, sőt még pulóvert sem. Az időváltozás beálltakor, amikor már látták, hogy nem tudják sikeresen befejezni a túrát, kötéllel odarögzítették magukat. Az egyiknek kitépődött a kampója, a másik agyonütötte magát a lejutásnál. Befejeződött egy akció, amikor a mentők már nem tudtak segíteni, amikor a legjobb műszaki felszerelés sem tudta megmenteni az embert, áld túlbecsülte magát és alábecsülte a hegyeket.
