Tolna Megyei Népújság, 1965. december (15. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-12 / 293. szám

3 IS65. decemlier Í4. TOLVA MEGYEI NÉPÚJSÁG Fizikaóra a IV. B-ben Készül a leltár Fényképezőgéppel a Dombóvári Gőgös Ignác Gimnáziumban ▲ New könnyű a fizikai feladat megoldása ◄ Dr. Péter Gyuláné tanárnő az árammérő működését magyarázza Nem is olyan egyszerű dolog el­igazodni ennyi műszer között Foto: Bakó Jenő Készülnek a jövő év tervei A kisdorogi Március 15. Terme­lőszövetkezetben — az állatállo­mány számbavételét kivéve — be­fejezték a leltározást. A leltározó bizottságban ott volt az ellenőrző bizottság elnöke, egy vezetőségi tag, egy hozzáértő tsz-tag és egy adminisztrátor. Mielőtt munkához láttak volna, a vezetőség elkészí­tette a leltározási ütemtervet, en­nek alapján vették számba az épületeket, gépeket, felszerelést, terménykészletet. Az állatleltár majd az év végi állapotnak megfelelően készül el. Ehhez tartozik az a megállapítás, amelyet Jakab Albert, a szövet­kezet elnöke tett, hogy ez a lel­tár igen kedvező, pozitív mérleg­gel zárul. Kedvező a mérleg, hiszen a szö­vetkezet a tervezett 400 mázsa hízósertés-értékesítési tervét 470 mázsával, 300 mázsás hízómarha- tervót 408 mázsával teljesítette. Azonkívül még az év végéig 45 hízót tutinak értékesíteni. A termelési, áruértókesítési ter­vek teljesítése után a szövetkezet tartozásait, esedékes közép- és hosszú lejáratú hiteleit is rendez­te. Jelenleg mintegy 950 000 fo­rint készpénzzel rendelkezik a szövetkezet, amelyhez még mint­egy százötvenezer forint bevétel kapcsolódik. A leltározás még csak előkészí­tése a zárszámadásnak, de már a vezetőség foglalkozik a jövő évi tervek előkészítésével is. A jövő évi sertéshízlaláshoz már most rendelkezésre áll az alapanyag; 136 süldő, és az október, noverm béri szaporulatból háromszáz ma­lac. A hizlalásra kerülő marhák­nak is 70—80 százaléka rendelke­zésre áll, ami még hiányzik, azt a háztáji gazdaságoktól vásárol­ják fel, hasonlóan az előző évek gyakorlatához. Abban, hogy a szövetkezetnél nem okoz gondot a hízlalási terv teljesítése, négy tagnak van oroszlánrésze; Hampl Józsefné- nek, Nógrádi Máriának, Läufer Mártonnénak, illetve Somogyi Jenőnek. A három asszony neveli gondozza a malacokat, immár évek óta, nagy gonddal, hozzáér­téssel. Somogyi Jenő érdeme pedig az, hogy a hízókat nyolchónapos korukban értékesítheti a szövet­kezet. Egy kiló húst 4—4,20 kiló abrakból állítanak elő. A jövő évi tervnek igen fontos része még az, hogy az első fél­év végéig befejeződik a tehené­szet tbc-mentesítése. Az állomány kicserélése az idén indul meg, fertőzéstől mentes, fiatal egye- dek beállításával. A közös állo­mánnyal párhuzamosán folyik a községben is a fertőzött istállók felszámolása. A tehénállomány tbc-mentesítésében találkozott az egyéni és a közös érdek; ily mó­don az értékesített tejért felárat kap a szövetkezet is, és az állat­tartó tsz-tagok is. Ugyancsak a jövő évi állat- tenyésztési tervhez tartozik a megépülő, 96 férőhelyes istálló, amely a negatív tehenészet kiala­kítása mellett lehetővé teszi az állomány számbeli növelését is, ©KKÜNKRE VÁLASZOLNAK: A Tolna megyei Népújság no­vember 23-i számában cikket kö­zölt „Egy kis papír” címmel; A cikk első részével teljes mérték­ben egyetértünk, hogy a szakem­berek keresik a csomagolásra a kielégítő megoldást és a kívánal­maiktól még elég messze vagyunk. Ez vonatkozik úgy városi, mint országos, de talán mondhatnánk, világviszonylatban, elsősorban a kenyér csomagolására. Sajnos en­nek megoldása jelenleg elég prob­lematikus, mert olyan csomagoló­papír nincsen forgalomban, amely az őszi eső áztatásától megvédene a vásárolt kenyeret. A műanyagfólia kenyérhez való adása népgazdasá­gi szinten óriási költségtöbbletet jelentene; Vállalatunk részéről igyekez­tünk a problémát megoldani, en­nek érdekében 1964. június 6-án kiadott körlevelünkben intézked­tünk a csomagolópapír felhaszná­lása tárgyában. A körlevélben elő­írtuk boltjainktól, hogy pékáruk­nál, kenyér vágott és egésznél az alábbi mennyiségű kalapcsoma- goló-papírt biztosítsák: 10 deka vételénél 14x20 cm-es, 25 deka vételénél 20x28 cm-es, fél, 1, vagy 2 kilogramm véte­lénél 28x40 cm-es nagyságút, Ugyanebben az utasításban in­tézkedtünk, hogy péksütemény el­adásánál egy-két darabnál 20x28 centiméter nagyságú kalapcsoma­goló papírt és egyes reprezentatív boltjaink három darabon felüli vásárlásnál megfelelő nagyságú süteményes zacskót biztosítsanak. Fenti rendelkezésünket árufor­galmi osztályunk még ez évben ismételten boltjaink felé kiadja, bár tudjuk, hogy ezen intézké- déssel a csomagolás terén esetleg valamit haladunk előre, de a probléma megoldását országosan csak főhatósági intézkedéssel le­het véleményünk szerint megol­dani. A cikk befejező részével egyet­értünk, hogy a vállalatunknak is van takarékossági szempontja és igyekszünk a takarékos gazdálko­dást végrehajtani, így feladatunk, hogy csomagolási költségünk az országos normánál ne emelkedjen lényegesen magasabbra, mert ez a vállalat helytelen gazdálkodá­sát tükrözné, tekintettel arra, hogy kenyeret vállalatunkon kívül úgy a városban, mint a megyében, más kereskedelmi szervek is hoznak forgalomba és a vásárlók érdeke feltétlenül megkívánja az egyönte­tű csomagolást. Tolna megyei Népbolt Szekszárd Tóth Károly igazgató Mennyi vakolat jut egy f°re ? Szombaton, a kora délutáni órákban nagy csődület tá­madt a Garay-szálló előtt. Ha valahol va­lami történik, ott nyomban összesereg­lik egy csomó em­ber, — de ezúttal a szenvedő feleket ki­véve — mindenki a tisztes távolban tar­totta magát. Az eset két szen­vedő alanya a ruhá­ját porolta, az eset színhelyére érkező szolgálatos rendőr pedig a DÉDÁSZ ott heverő kordonjával elzárta a fodrászüz­let előtti járdasza­kaszt. Az történt ugyan­is, hogy az Augusz- ház amúgy is erősen máladozó homlokza­táról lehullott jókora mennyiségű vakolat, éppen két, arra el­haladó férfi nyaka közé. Sérülés szeren­csére nem történt. De ami késik, nem múlik. A homlokzat, és a torony állapotából ítélve számítani lehet néhány tégladarabra is — bár senki nem óhajtja magát kiten­ni ama statisztiká­nak, hogy megtudja, Szekszárdon hány tégla jut egy főre. BJ.

Next

/
Thumbnails
Contents