Tolna Megyei Népújság, 1965. november (15. évfolyam, 258-282. szám)

1965-11-13 / 268. szám

2 fOLNA MEGYEI NEPÜJSÄG 1965. november 13. Tanácskozik az országgyűlés Világszerte felháborodást keltettek a rhodesiai események (Folytatás az 1. oldalról) Példaként megemlítette, hogy Tol­na megyében tavaly a gimnáziu­mi tagozatról 30,4 százalék volt a lemorzsolódás, a közgazdasági technikumban pedig, amely szak­mai képzést nyújt, mindössze 6.7. Kiemelte, az eddiginél jobban kellene gondoskodni arról, hogy a középfokú oktatás ne kapcso­lódjék egyoldalúan a gimnáziu­mi és technikumi székhelyekhez Sokkal bátrabban kellene bizto­sítanunk egy-egy táj sajátos mun­kaviszonyaihoz, várható iparpoli­tikai igényeihez igazodó kihelye­zett szakközépiskolai rendszer 'ki­építését. Erre megvan az igény — folytatta Kaszás Imre. — Csak igazolja állításomat az a tény, hogy a Palánki Mezőgazdasági Technikum 11 kihelyezett osztá­lyában mintegy 400 felnőtt pa­rasztember tanul a megye kis községeiben is. Ezután arról beszélt, hogy a jövőben a középfokú felnőttokta­tásba az iparitanuló-iskolákból kikerült fiatalságot kell beszer­vezni, ami maga után vonja azt az igényt, hogy az ipari tanuló-iskolákat tar­talmukban, tananyagukban közelebb kell hozni minden más iskolatípushoz. Ezután arról beszélt, hogy a középfokú oktatás tantervei nem korszerűek, s ezért javasolta, hogy a társadalom igényeivel összhangban, lehetőleg rövid idő alatt készüljön el népgazdasá­gunk egészét figyelembe vevő korszerű középfokú felnőttokta­tási tanterv, olyan tankönyvekkel amelyek nemcsak oktatási, ha­nem nevelési igényeket is kielé­gítenek. Ezután Varga Gáborné Borsod megyei képviselő szólalt fel, majd az elnök ebédszünetet rendelt el. A Reuter-iroda jelentése sze­rint pénteken délelőtt Salisbury- ban minisztertanácsra gyülekez­tek a lázadó rhodesiai kormány tagjai. Rhodesia elszakadásának kikiáltása miatt az angol kormány Smithet és 11 miniszterét elmoz­dította állásából. lan Smith egyik kezében egy üveg pezsgőt tartott, amelyet a rhodesiai front párt vörös-fehér zászlajába csavartak, a másikkal pedig nagy köteg táviratot lobog­tatott: „Nézzétek, miket kaptunk!” —i tréfálkozott az újságírókkal. Ezután a minisztertanácsi ülés megkezdődött. Az AP hírügynökség külön- tudósítójának jelentése szerint a í fehér telepesek valóságos farsangi hangulatban dorbézolták át az éj- i szakát. Salisbury főutcáját fehé- | rekből összeverődött csoportok járták, a hangadók a „független­séget” éltették. A város szélén, az : afrikaiak által lakott negyedek­ben azonban mélységes csönd volt — írja az amerikai újságíró. szankciókat is kell hozni. Nyerere tanzániai elnök nyuga­lomra intett, fokozatos megol­dást ajánlott. Kenyatta kenyai el­nök sürgette az afrikaiakat, le­gyenek egységesek ebben a vál­ságos órában. Közölte, hogy kor­mánya nem ismeri el a dél-rho- desiai törvénytelen fajgyűlölő rendszert. Milton Obote ugandai miniszterelnök javasolta, hogy Kenya, Tanzánia, Zambia és Uganda vezetői tartsanak érte­kezletet a rhodesiai ügyről. Sasztri indiai miniszterelnök leszögezte: kormánya már előző­leg kinyilvánította, hogy nem fogja elismerni Rhodesiát Pear­som kanadai miniszterelnök kije­lentette, Kanada sem létesít dip­lomáciai viszonyt Rhodesiával és megszünteti a rhodesiai import vámtételek kiváltaágosságát. Az iraki miniszterelnök, Abdul Rahman szerint Irak sem ismeri el Rhodesiát. Nem hajlandó el­ismerni Rhodesiát Ceylon sem. Ilyen nyilatkozatot tett közzé a dán külügyminisztérium is. Az A1 Ahram című egyiptomi lap csütörtökön azt írta: ha az angol kormány nem cselekszik erélyesen, az EAK felülvizsgálja Nagy-Britanniához fűződő politi­kai, gazdasági és diplomáciai kap­csolatait. Esőben is szántanak a Nagydorogi Gépállomás traktorosai Losonczi Pál: Az iskolatörvény fő célkitűzései a mezőgazdasági képzésben is érvényesültek Több afrikai vezető katonai beavatkozást sürget Rasid Kawawa, Tanzánia első elnökhelyettese pénteken kijelen­tette: a rhodesiai események dur­Szünet után az első felszólaló Piókea- Ignác budapesti képviselő volt, majd Losonczi Pál földmű­velésügyi miniszter emelkedett szólásra. A mezőgazdasági szakemberek kérdéséről szólva elmondotta, hogy bár az elmúlt öt évben 40 százalékkal nőtt az egyetemet és főiskolát végzett agrárszakembe­rek száma, a termelőszövetkeze­tekben a több mint 42 000 egyete­mi és technikusi végzettséget nikumok hálózatának létrehozását is. Bár ez helyenként átmeneti zsúfoltságot és nehézséget okozott az intézetek mégis elismerésbe méltó eredményeket értek el s eddig több mint 3000 szaktechni­kust adtak a mezőgazdaságnak Ebben az iskolatípusban a közel­jövőben már a létszám kisebb­mérvű csökkentése mellett a kép­zési színvonal javítása a fő cél. — A mezőgazdasági üzemekben dolgozó mérnökök és technikusok j ván sértik az afrikai egységszer­vezetet, az afrikai népeket, az el ! nem kötelezett országokat. Sekou Touré guineai elnök ki­jelentette: táviratot intézett min­den afrikai vezetőhöz, s kérte ] őket, készüljenek fel kollektív I katonai beavatkozásra Rhodesia ellen — jelenti a Reuter. Swaran Szingh indiai külügy- ; miniszter alsóházi nyilatkozatá­ban közölte: kormánya elismer , bármely száműzetésben működő I rhodesiai népképviseleti kormányt, s kedvező elbírálásban részesít minden, a fehér kisebbség ellen irányuló lépéshez szükséges segít­ségkérelmet, beleértve a katonai segítségre vonatkozót is. A ghanai kormány nyilatkozat­ban ítélte el a fehér telepesek árulását. A nyilatkozat figyel­meztet rá: ha a brit nemzetközös- ség, az ENSZ Biztonsági Tanácsa és az afrikai egységszervezet nem cselekszik gyorsan és merészen, akkor Afrika újabb része kerül a fajgyűlölők kezébe. Senghor szenegáli elnök kije­lentette: kormányának vélemé­nye szerint a rhodesiai válságot az ENSZ katonai beavatkozása szüntethetné meg. Hailé Szelasz- szié etiópiai császár kifejtette: nem elegendő a rhodesiai árulás puszta megbélyegzése, gazdasági Az őszi mélyszántásban renge­teg még a tennivaló megyeszer - te. Átlagosan számítva a jelen­legi munka üteme semmiképpen sem elegendő ahhoz, hogy meg­felelő időre, december közepéig befejeződjék. A paksi járásban lényesegen jobb a helyzet a többi járáshoz képest. Megkerestük a Nagy doro­gi Gépállomást, érdeklődtünk Tal­pas István igazgatótól, hogyan halad náluk az őszi mélyszántás, a vetés befejezése után. Talpas István elmondta: a jelek szerint az ő körzetükben aligha marad az idén szántatlan terület. Ez an­nál is inkább örvendetes, mert igen kevés a kettős műszakban dolgozó gép a körzet szövetkezetei­ben. Nincs traktorosuk a tsz-ek- nek az éjszakai munkához. Ki­vétel a györkönyi Szabadság Tsz, ahol szinte minden gép kettős műszakban dolgozik. Ilyen körül­mények között csak azzal magya­rázható a megyei átlagnál na­gyobb előrehaladás, hogy igen jól dolgoznak a Nagydorogi Gépállo­más traktorvezetői. Számok is bi­zonyítják ezt A gépállomás hatvan erőgé­péből 45 a talajmunkás és mind szántott az elmúlt na­pokban is mindig, amikor esett az eső, akkor is. Az igazgató tájékoztatása szerint hét gép lánctalpas: három SZ— 100-as és négy DT, a többi gumi­kerekű. nehéz univerzális gép. Az utóbbiakra is szereltek fülkét, a traktorosok egészségének meg­védése céljából. Természetesen sokat számít az, hogy a paksi já­rásban, különösen pedig a nagy- dorogi körzetben, kedvezőek a talajviszonyok, kevés a dombol­dal, másrészt, nagy a homokterü­let. Jelenleg is oda vonták össze a szántó traktorokat. A másik módszer, ami magya­rázza a megfelelő ütemű munkát; azokba a szövetkezetekbe küldött a gépállomás több traktort, ahol volt sok szabad terület, lehetett szántani. Nagydorogon például 17, Duna- szentgyörgyön 16 gépe dolgozik a gépállomásnak. A jó munkamorál magyarázható az anyagi ösztön­zéssel is. Az őszi mélyszántásért összesen 36 ezer forint célpré­miumot tűzött ki a gépállomás. Október utolsó tíz napjának mun­kája alapján 27 traktorvezető ka­pott jutalmat. Valamennyien el­érték tíz nap alatt a 18 műsza­kot, átlagosan napi 16 órai mun­kával. így válik érthetővé, hogy bár kettős műszak igen kevés van a gépállomáson, és a körzet szövetkezeteiben is, mégis jól ha­ladnak a mélyszántással. A Nagydorogi Gépállomás egész évi mélyszántási terve 12 ezer hold, ebből 10 ezer holdat elvég­zett. Az őszi időszakban a terv 4 ezer hold megszántása, és azi 500 hold kivételével teljesítette a gépállomás. Érdemes megemlíte­ni, hogy két erőgépe az egész őszi időszakban a bonyhádi Dó­zsa Népe Tsz-t segíti, a vetéstől a mélyszántás befejezéséig. Vita a -bárban: Hol üdüljenek a tsz-gazdák ? Apró Antal képvis (MTI igénylő munkakörnek az elmúlt év végén is mindössze 22 száza­lékát töltötték be. Nem sokkal jobb az arány a szakmunkás­ellátás terén sem. A miniszter ezután hangoztatta, a mezőgazdasági szakember­ellátást nagymértékben segí­tette, hogy az iskolatörvény fő célkitűzései a mezőgazda- sági képzés terén is érvé­nyesültek. Ezután a középszintű szakember­ellátásról beszélt, majd így foly­tattá * — A technikusi képesítéshez kö­tött munkakörök többsége ma már magasabb végzettséget és jelentős üzemi előgyakorlatot igényel, s az ilyen munkakörök száma a jövőben gyarapodni fog. Ezek ki­elégítésére a felsőfokú mezőgazda- sági technikumi oktatás és a jö­vőben kialakítandó, mezőgazda- sági szakközépiskolai végzettségen alapuló technikusképzés nyújt megfelelő lehetőséget. Á sürgős szaktechnikus-szük­séglet kielégítése érdekében rj oktatás megindulásával egyidejű­leg kezdték meg a felsőfokú teeh­előkkel beszélget. foto — Pálfai Gábor felvétele.) munkája azonban csak akkor lesz hatékony — folytatta a minisz­ter — ha azt sok tízezer szakmun­kás tevékenysége támasztja alá Az oktatási reform számos ered­ményét elismerve, őszintén meg kell mondanom, hogy az a me­zőgazdasági szakmunkásképzés ügyét, a mezőgazdaság munkaerő ellátását nem segítette megfele­lően. Az ugyanis már a reform bevezetésének kezdetén látható volt, hogy érettségizett szakmun­kásak a mezőgazdaságban jó- néhány évig, sőt évtizedig csak igen kis számban találnak megfe­lelő foglalkoztatást. így most a szakközépiskolákban kiképzett szakmunkások közül szinte alig néhányan maradnak a mezőgaz­daságban. A továbbiakban részletesen fog­lalkozott a szakmunkásképzéssel, mely oktatási rendszerünk új te­rülete. Hangsúlyozta, arra van szükség, hogy a végzett szakmun­kásokat a szakmájuknak megfele­lő munkakörben foglalkoztassák, s a jövedelem elosztásakor egy­aránt figyelembe vegyék a végzett munka mennyiségét és a szak- képzettséget. Az országgyűlés szombaton foly­tatja munkáját. Odáig jutottunk, hogy ma már ilyenről is vitatkoznak a terme­lőszövetkezeti elnökök. Ezen a tanácskozáson is szóba került. Méghozzá igen szenvedélyesen. A termelőszövetkezeti tárnics már korábban leküldött néhány tagot: nézzék meg a debreceni tsz-üdü- lőt. A kijelölt emberek alaposan körülnéztek és teli tarsollyal, lel­kesedéssel tértek haza. — Nagyon szép volt. De mi en­nél szebbet építünk! — mondták. Utjukról Lakos József, a pálfai termelőszövetkezet, és Szendy Pál, a MÉSZÖV elnöke számolt be. Áradoztak az ott látottakról. Megemlítették, hogy a vendég­könyvben még Dobi elvtárs be­jegyzése is szerepel. Azt írta Dobi elvtárs: nagyon jól érezte magát itt a tsz-parasztok között és sok erőt merített a beszélge­tésektől a munkájához. A Tolna megyeiek is bejegyezték a nevü­ket. És a nevük fölé ezt írták. ehhez hasonló Tolna megyében fog megépülni. Megépül-e? Mikor? Hol? Mek­kora legyen? Erről folyt a vita. Abban mindenki egyetértett, hogy kell egy ilyent építeni, még­hozzá sürgősen. A vita akörül alakult ki: hol építsék meg és mekkora legyen. Az első elgondolás. Épüljön fel az üdülő Szekszár- don. Itt nagyon szép helyet tud­nának biztosítani erre a célra a 20 tantermes iskola felett az Elő­hegy oldalában, a Nedelkovics- épület mellett. Az indok a követ­kező : ez a terület állami terü­let, a hegyoldalból nagyon szép a kilátás, a megyeközpontban van és így különböző tanfolya­mok céljára is fel lehetne hasz­nálni. Ha ide építik, a MÉSZÖV egymillióval hozzájárul, annak fejében, ha a presszót ő üzemel­tetheti. De újabb egymillióval is hajlandó hozzájárulni, ha ennek arányában a földművesszövetke­zetek is üdültethetnek. Szek- szárdon van fürdő is, ami az el­következendő években bővül. Van iszappakolás, galvánfürdő — egy­szóval van lehetőség a reumati­kus betegségek kezelésére. Ezt az elgondolást a tsz-elnö- kök egy része támogatta. A másik elgondolás. Épüljön fel az üdülő Tamási­ban. Itt van lehetőség melegvíz­nyerésre. Ez is támogatókra talált. A harmadik elgondolás. Építsék fel a tsz-üdülőt valahol a megyén kívül. Például Har­kányban. Itt van melegvíz. Volt; aki Igáit javasolta. A többség a meleg víz mellett kardoskodott. Hosszú vita után döntés csak olyan értelemben született, hogy a tsz-elnökök egyetértenek a tsz-üdülő építésével. És azzal Is egyetértenek, hogy az üdülőt a

Next

/
Thumbnails
Contents