Tolna Megyei Népújság, 1965. november (15. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-03 / 259. szám
• X. TOLNA tV fElt VBJ.3 PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK NÉPÚJSÁG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XV. évfolyam. 259. szám ÁRA: 60 FILLÉR r~ —i Traktorosok Szerda, 1965. november 3. A gazdasági irányítás fogalma szer 5. o. szerkesztőség postája 7. o. J Decemberben megtakarított szénnel járnak a dombóvári mozdonyok A felszabadulási verseny eredményei a Dombóvári Fűtőházban Az év elején — hasonlóan a megye, az ország többi üzemeihez — a Dombóvári Fűtőházban is felszabadulási versenyvállalást tettek a dolgozók. A Központi Bizottság decemberi határozata alapján dolgozták ki, vitatták meg és fogadták el az éves terv teljesítésére, illetve túlteljesítésére a vállalásokat, melyek elsősorban a takarékos gazdálkodásra, a termelékenység emelésére irányulnak. A napokban vették számba, hogy mit sikerült teljesíteni az év első kilenc hónapjában a versenyfelajánlásokból. Mint a különböző mutatókból kitűnik, a vállalásoknak minden területen eleget tettek, sőt túlteljesítették a legfontosabb mutatóknál az „élüzem” szintet is. A fűtőház teljesítményének egyik legfontosabb mutatója a százelegytonna-kilométerterv teljesítése. Itt az eredmény 2,5 százalékkal haladja meg az éliizem- szintet. Az egy mozdonyra jutó százelegytonna-kilomé- ter tervét 5,22 százalékkal teljesítette túl a fűtőház, tehát az előirányzottnál kevesebb mozdonnyal a tervezettnél nagyobb volt a fűtőház öisszteljesít- ménye. Az üzemeltetési költségek — a múlt év első kilenc hónapjához képest — nyolc és egynegyed százalékkal csökkentek. Ennek zömét a szénnel való takarékos gazdálkodás adta. Kilenc hónap alatt összesen 10 534 tonna szenet takarítottak meg, csupán a harmadik negyedévben 3768 tonna volt a megtakarítás. A tíz és félezer tonna szén csaknem akkora mennyiség, mint amennyit az egyhavi felhasználás tesz ki. Tehát ha az októberi és a novemberi megtakarítás is hasonló arányú lesz, december elsejétől az év végéig megtakarított szénnel közlekednek a Dombóvári Fűtőház mozdonyai A szénmegtakarításban ilyen szép eredményt még nem értek el eddig a dombóváriak, bár a konábbi években is ez „erős oldaluk” volt a fűtőháziaknak. A legjelentősebb tényező itt a túlsúlyos vonatok továbbítása volt Ugyanis, ha egy mozdony a túlsúlyos vonat helyett ötszáz tonnával kisebb szerelvényt visz, majdnem ugyanannyi szenet fogyaszt el- Persze, a túlsúlynál sokkal nagyobb szakértelemre van szüksége a mozdonyszemélyzetnek, alaposan kell ismerniük a pályát, a gépet, ügyesen kihasználni a lejtőket és nem utolsósorban gondosan karbantartani a mozdonyt. Annak ellenére, hogy sok túlsúlyos vonatot további tottak, mégis mindössze egy esetben fo% dúlt elő „személyzethibás szol gálatképtelenség”, a múlt év hasonló időszakának hét ilyen fennakadásával szemben. A személyzethibás szolgálatképtelenség azt jelenti, hogy a szerelvény a pályán „fekve marad”, megáll és nem tud továbbindulni, kisegítésre van szükség. Kedvezően alakult a baleseti statisztika is, noha itt még akad jócskán javítanivaló. Az elmúlt években legtöbbször a súlyos balesetek ütötték el a fűtőházat — a dombóvári gócot — az él- üzem-címtől, tavaly is volt több halálos és csonkulásos baleset. Az idén — az első kilenc hónapban — a balesetek száma megegyezik a múltévivel, azonban a balesetek miatt kiesett munkanapok száma csaknem felére csökkent. Halálos és csonkulásos baleset pedig egyáltalán nem fordult elő. Nemcsak a mozdonyvezetők és fűtők tettek ki magukért az év első kilenc hónapjában. A kocsi-fiókműhely részlegjavítási tervét 4,59 százalékkal, középjavítási tervét pedig 7,85 százalékkal teljesítette túl. Teljesítették esedékes tervüket — itt csak száz százalék az engedélyezett — a gőzmozdony-javí- tók is. A brit külügyminiszter november végén Moszkvába utazik London (MTI) Angol siajtóje- lentések szerint Stewart külügyminiszter november 29-én Moszkvába utazik öt-hatnapos látogatásra, amelynek során átfogó tárgyalásokat folytat Gromiko szovjet külügyminiszterrel. Tudni vélik, hogy a brit külügyminisztert fogadja majd Koszigin miniszterelnök és Brezsnyev, az SZKP ejső titkára is. A látogatás hírét és időpontját hivatalosan még nem erősítették meg Londonban, de úgy tudják, hogy a hét folyamán sor kerül a brit külügyminiszter moszkvai programjának bejelentésére. Stewart moszkvai útja előtt találkozni akar Schröder nyugatnémet külügyminiszterrel, akit . november harmadik hetében várnak Londonba. A nyugatnémet külügyminiszter londoni látogatásának pontos időpontját még nem tisztázták, mert Schröder Couve de Kultúrműsorral, nagygyűlésekkel készül a megye a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójának megünneplésére Megyénkben már mindenütt nak tájékoztatása szerint a járás lődésd ház tánccsoportja biztosítösszeültek az operatív bizottságok, legtöbb községében a megemléke- ja a szórakozást, hogy színvonalas műsorral, az al- zést hatodikén az esti órákban Vasárnap a megye többi közsékalomhoz méltó ünnepséggel kö- tartják. Az ünnepi beszédet kö- geihez hasonlóan gazdag sport és szönthesse Tolna megye a Nagy vetően mindenütt kultúrműsor kultúrműsor várja az ünneplőket. Októberi Szocialista Forradalom lesz, az úttörők és a kiszesek köz- Paksi járás: Kajdacson a szo48. évfordulóját. Munkatársunk reműködésével. A járás két köz- kott időpontnál korábban, már körkérdésében arra keresett vá- ségében Simontornyán és Gyön- csütörtökön megtartják az ünnepi laszt a járási pártbizottságokon, kön a megyei pártbizottság egy- nagygyűlést, ahol Prantner József hol, milyen módon ünnepük az egy képviselője mond majd ünne- elvtárs, országgyűlési képviselő, évfordulót. pi beszédet. az Állami Egyházügyi Hivatal elSzekszárd: November hatodi- Tamásiban a szombat délutáni nöke tart ünnepi beszédet. Bölcskán megyénk párt- és állami veze- órákban szovjet vendégek részvé- kén, Gerjenben és Dunaföldváron tői, az intézmények, vállalatok telével megkoszorúzzák a szovjet megyei előadók emlékeznek meg vezetőivel közösen megkoszorúz- hősi emlékművet. Vasárnap min- az évfordulóról, zák a Felszabadulás téri és az denütt gazdag sport- és kultúr- a járás minden községében mű. alsóvárosi temetőben levő emlek- műsor köszönti az évfordulót. ... , művet. A koszorúzáson szovjet Bonyhádi járás: az elökészüle- SOr kovetl az junilepi gyulest’ va‘ katonai küldöttség is részt vesz tek már mindenütt megkezdődtek samapra is gazdag programról gon Erre az alkalomra szovjet és ma- a községek vezetői azon igyekez- doskodtak. gyár honvédekből, a munkásőr- nek, hogy minél ünnepélyeseb- - ■■ , -------... s ég és a rendőrség tagjaiból áll ben, színvonalasabban emlékez- majd díszőrség az emlékműveknél, hessen meg a Nagy Októberi Szo- A díszünnepség november ható. ciaüsta Forradalom évfordulójá- dikán, szombaton este hót órakor ról. kezdődik a városi művelődési ház- Az ünnepségek kevés kivétellel bán. Az ünnepi előadó C'seterki a bonyhádi járás községeiben is . . - - - . -----------------L ajos elvtárs, az MSZMP Közpon- a szombat esti órákban lesznek Murville francia kulugyminszter bán. Az a tény, hogy háború fóti Bizottságának titkára lesz, a Néhány helyen a megyei, járási szovjetunióbeli látogatását befe- lyik, már önmagában is aggodíszünnepség elnöke K. Papp Jó- pártbizottság képviselője fog un- 1 ez ve kedden Moszkvából repülő- dalomra ad okot. zsef elvtárs, a párt Tolna megyei népi beszédet tartani a nagygyűlé- S®pen L hazautazott. — Mindenki tudja azt is, hogy Bizottságának első titkára. Az r^n. Bonyhádon, Nagymányokon “ külügyminiszter elutazása az európai problémák még ninünnepi beszéd után egy órás szí- és Mórágyon koszorúzása ünnep- e. ^ nyilatkozatot adott a fran- csenek rendezve, nes, színvonalas kultúrműsorban ség lesz a szovjet hősi emlékmű- rác^°.,és televízió moszkvai A sok0ldalú nukleáris haderő gyönyörködhet majd az ünneplő nél. képviselőjének. „ . kérdéséről szólva Couve de Murville kijelentette: — Csak annyit mondhatok, Murville francia külügyminiszterrel akar találkozni angliai látogatása előtt. Nyilvánvalóan hivatalos helyről sugalmazott sajtójelentések szerint angol kormánykörökben azt remélik, hogy Stewart külügyminiszter Moszkvában egyengetheti az utat Koszigin londoni és Wilson moszkvai cserelátogatása előtt. A szovjet—brit kapcsolatok „bizonyos megenyhülését” London, bán annak tudják be, hogy Stewart külügyminiszter újabban nyomatékosan hangsúlyozta a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról kötendő kelet—nyugati megállapodás elsőrendű fontosságát, és utalt arra, hogy a NATO-atomhaderő tervei veszélyeztetik a kelet—nyugati közeledés kilátásait. Várakozás szerint ez a problémakör lesz a szovjet—angol külügyminiszteri tárgyalások fő témája. Emellett előreláthatólag megvitatják, milyen lehetőség van a szovjet—brit társelnöki felelősség felújítására a Vietnamra vonatkozó genfi egyezmények ügyében. Lohdon diplomáciai köreiben élénk találgatás tárgya, vajon a Wilson-kormány őszinte közeledésre készül-e a Szovjetunió felé; vagy — e lehetőség nyitva tartásával — csupán alkudozási helyzetét akarja javítani a nyugatnémet kormánnyal szemben. Mértékadó megfigyelők rámutatnak: London De Gaulle politikáját tekinti legfőbb európai riválisának, és most Washingtonnal együtt elérkezettnek látja az időt, hogy az Erhard-kormányt választásra kényszerítse az „atlanti” és az „európai” irányzat között. A Moszkva felé tett brit lépés tehát, nem jelent szükségképpen tényleges elfordulást a Washington—London—Bonn „nukleáris háromszög” gondolatától, hanem részét alkothatja a Bonn meg- puhítására és Párizstól való leválasztására irányuló angolszász nyomásnak. Couve de Murville hazautazott Moszkva (TASZSZ) Couve de nyugtalanságra, különösen Ázsiáközönség. Az úttörők és KISZ-szervezetek — A szovjet vezető személyiTamási járás: a Tamási Járási kultúrcsoportjai szorgalmasan kéIfjúsági takarékossági est Tolnán tvLULuiL-aupui bjdi IILegein . baráttá ffn<? rq «7Ív*1v»<s W- — Pártbizottság ágit.-prop. osztálya- szülnek az ünnepségre, hogy gaz- körben zailottak íe-mondott« - hogy ez nyugtalansággal tölti el------------------------------- dag kultúrműsorral szerepeljenek Hosszú ^ sokoldalú eszmecserét az oroszokat. A sokoldalú nuka z évforduló napjan. Vasamap folytattunk arra vonatkozólag, leáris haderő kérdése elkerülhesok helyen zenes ébresztő koszon- milyen felfogást vallunk általá- tétlenül összefügg a német kérti majd a la osságot. bán a nemzetközi helyzetről és késsel. Dombóvári járás: szombaton természetesen a Franciaországot * délután koszorúzási ünnepség lesz és Oroszországot különösen ér- Couve de Murville francia küla járás székhelyén, az emlékmű- deklő kérdésekről. Megállapítot- ügyminiszter kedden a moszkvai nél és a temetőben. A koszorúzás tűk, országaink érdeke, hogy to- francia nagykövetségen De Gaulle „Ifjúsági takarékossági est”-et mozgalmáról. A közönség tréfás ünnepélyességét a munkásőrzene- vábbra is fenntartsuk a kapcsola- elnök megbízásából átnyújtotta a rendeznek Tolnán az ifjúsági ház- vetélkedője után a gimnázium, kar részvétele is emeli. tokát, folytassuk az eszmecserét Becsületrend Nagykeresztjét Szerban november 5-én, pénteken es- a selyem- és textilgyár, valamint A nagygyűlésre hatodikén este és megegyezésre törekedjünk Sej Vinogradovnak. te a községi nőtanács, a KISZ- a Fémtömegcikk Ktsz KISZ-szer- a járási művelődési házban kerül olyan mértékben, ahogyan az ér- A Szovjetunió volt párizsi nagyszervezet és az OTP községi fi- vezetőnek csapatai versengenek sor, ahol Gyuricza István, a párt dekeinkkel egyezik. követét a francia—szovjet kapökja. Kaszás Imre, megyénk or- a szép dijakért Kenderessy Tibor járási bizottságának titkára tart — A szovjet vezetők tisztán csolatok javításában kifejtett szággyűlési képviselője mond is- gimnáziumi tanár játékvezetése ünnepi beszédet. Ezt követően az látják, hogy jelenleg a nemzet- eredményes tevékenységéért tünmertetőt a megye takarékossági mellett, iskolák tanulói és a járási műve- közi helyzetben vannak okok a tették ki.