Tolna Megyei Népújság, 1965. november (15. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-03 / 259. szám
TOLNA MEGVET NEPfíJSAO 1985. november 3. Hadiállapot Közép-Jáván és DJakarta környékén Djakarta (MTI). Külföldi hír- Nasution-tábornok, indonéz had- lenül részt vettek a kormány ügynökségek Djakartából szár- ügyminiszter kedden utasítást megdöntésére irányuló október mazó jelentései azt mutatják, adott a hatáskörébe tartozó szer- elsejei akcióban — közli az AP. veknek — a szárazföldi, tengeri Ugyancsak az amerikai hírügy- és légierőnek, a rendőrségnek és nökség jelenti, hogy a kelet-jávai a volt frontharcosok szervezeté- Surabaja kikötővárosban a helyi nek —, hogy haladéktalanul távo- katonai hatóságok letartóztatták a lítsák el azokat az elemeket, kikötőmúnkás-szakszervezet ötven amelyek közvetve, vagy közvet- tagját. Országos vitaülés [regszemcsén hogy Indonéziában továbbra is feszült a helyzet. Sukarno elnök hétfőn aláírt rendeletéivel hagyta jóvá a hadsereg által Djakarta vidékén és Közép-Jáván már korábban életbe léptetett hadiállapotot. Hírügynökségi jelentések Közép- és Nyugat-Jáván, valamint az ország más térségeiben történt fegyveres összetűzésekről számolnak be. A Reuter Djakartából jelenti, hogy tovább folytatódik a kommunisták és más haladó szervezetek tagjainak üldözése. Dj akartában és az ország többi részein — hivatalos sajtó- A napraforgó-termesztés idő- Délkelet-dunántúli Mezőgazdasá- értesülések szerint — több mint szerű kérdéseiről tanácskozó vita- Sí Kísérleti Intézet Regszemcsén. 170 letartóztatást foganatosítottak, ülést rendezett kedden a Magyar Á vitaülésen a mezőgazdasági nem hivatalos becslések szerint Agrártudományi Egyesült nö- kutatóintézetek — köztük a szekörülbelül 5000 személyt tartóz- vénytermesztési társaságának §ec*i, a kompolti, a sopronhorpátattak le, köztük számos kommu- iparinövény szakosztálya, a Föld- cs*> a kisvárdai —, továbbá a nistát. művelésügyi Minisztérium és a Külkereskedelmi és az Élelmezési Minisztérium, az Országos Vető- magfelügyelőség, az Országos Gabonatröszt, a Magyar Olajipari Vállalat, valamint a Mezőgazda- sági Fajta- és Termeléstechnikai Minősítő Intézet vezetői, képviselői megvitatták az 1966—67. évi vetőmagszaporítások fajtaarányát és mértékét. Napirendre került az iregi napraforgófajta magjának exportja, s megbeszélték a jövő évi Pakisztán, mint napraforgó vetésterületi előirányköveteli, hogy a zatok teljesítéséért teendő intézkedéseket. Szóba került az 1966- ban megrendezésre kerülő országos napraforgó-termesztési tanácskozás előkészítése is. A vitaülésen a napraforgó-termesztés fejlesztését célzó alábbi kérdésekben határoztak: Az olajvizsgálatok alapján határozzák meg, hogy a jövő évi vetőmagtermesztés területét milyen fajták között osztják meg; a nagy olajtartalmú szovjet napismét raforgófajták vetőmagját a SzovElhalasztották a Biztonsági Tanács ülését New York (MTI) A Biztonsági Tanácsnak hétfőn kellett volna összeülnie az indiai—pakisztáni konfliktus újabb fejleményeinek megvizsgálására, azonban az ülést indokolás nélkül kedd délutánra halasztották. Tájékozott források szerint senki sem kívánt felszólalni a hétfői ülésen. A Biztonsági Tanács tagjai tanulmányozzák U Thant főtitkár jelentését. A BT ülésének sorozatos elhalasztása mögött az AFP kommentárja szerint az áll, hogy nincs megegyezés arra vonatkozólag, hogyan tereljék át a konfliktust a csata mezőkről a tárgyalóasztalhoz, ismeretes, azt Biztonsági Tanács azonnal tárgyalja meg a konfliktus politikai gyökerét, Kasmír jövőjét, viszont India szerint Kasmír India szerves része és az ENSZ nem illetékes ebben a kérdésben. Tűzharc az izraeli senki földjén New York (MTI). Jordánia1 újabb katonai erőkkel Szergej Pavlov a magyar ifjúságról Moszkva (TASZSZ) A Korrv szomolszkaja Pravda keddi számában Szergej Pavlov, a Konx- szomol Központi Bizottságának első titkára beszámol az általa vezetett küldöttség magyarországi látogatásáról. — A magyar ifjakkal és lányokkal való megismerkedés során olyan benyomásokat szereztünk róluk — írja —, hogy rendkívül éleseszű, vidám emberek, ugyanakkor kellő komolysággal próbálják megfejteni a jelenségek lényegét. A magyar fiatalok az új társadalom meggyőzödéses építői. A továbbiakban Pavlov rámutat arra, hogy a Komszomol és a KISZ kapcsolatai új szakaszba, a gyakorlati együttműködés erősítésének szakaszába érkeztek. — A KISZ vezetőivel folytatott beszélgetések során megegyeztünk abban, hogy kevesebb harsonáztásra és több konkrét cselekedetre van szükség. Bővítenünk kell és el kell mélyítenünk a kapcsolatokat. Pavlov hangsúlyozza, hogy a KISZ tapasztalatai figyelmes tanulmányozást érdemelnek. Jóleső érzéssel töltött el bennünket, hogy a szovjet és a magyar ifjúság barátok, akik mindig számíthatnak egymásra — jelenti ki befejezésül Pavlov. Zavargások Nigériában Lagos (MTI) Az UPI hírügy- zeti demokrata pártja győzött. Az nökség jelentése szerint Nyugat- ellenzék eleinte azt állította, Nigériában hétfőn újabb zavargások törtek ki, amelyek során 15 személy vesztette életét, többen megsebesültek, számos falut felégettek, kifosztottak és a menekülő lakosság valósággal elárasztotta Lagost. A zavargásokra háhogy ő győzött a választásokon, később azonban ezt visszavonta. Ennek ellenére továbbra is arra szólítja fel a lakosságot, hogy tekintse a választásokat semmisnek és bélyegezze meg Akintolát. Balewa nigériai miniszterelnök ENSZ-képvisalője hétfőn levélben hívta fed a Biztonsági Tanács elnökének figyelmét az izraeli ha, lár egyik szakaszán kialakult feszült helyzetre. A levél szerint október 30-án az izraeli hadsereg egyik egysége Latran körzetében, a két országot elválasztó „senki földjén” elfoglalt egy területet, majd 24 izraeli traktor megkezdte a föld felszántását. Ekkor — hangoztatja a levél — Jordániái parasztok visszafoglalták ezt a területet, hogy „megvédjék jogaikat”. Az izraeliek azonban ekkor tüzet nyitottak és megszállták a területet, sőt, nem jetunióból szerzik be és egyéves hajlandók visszavonulni fajtakísérleti eredmények és olaj- az ENSZ-megfigyelok felszólítása . , ellenére sem. A térségben tüzér- vizsgálatok után döntenek a to- ségi párbajra is sor került Izrael vábbszaporításról. Mivel az iregi és Jordánia között. speciál napraforgó exportja nagyIgy súlyos helyzet alakult ki, jelentőségű, annak növelése fon- amely nagyarányú összetűzésre tos feladat, vezetett a két fél között, — hangoztatja a levél. Jordánia követeli az izraeli csapatok azonnali kivonását a senki földjéről és szükség esetén a Biztonsági Tanács ülésének sürgős összehívását fogja kérni — szögezi le a járdán ENSZ-képviselő levele. rom héttel a nyugati tartomány- szerint az ország nyugati részén bán lezajlott választások után ke- kialakult helyzet „nem ad okot rült sor, melyeken Akintola nem- aggodalomra". Választások az Egyesült Államokban Washington (MTI). Kedden reg- sítésről szóló alkotmánymódosítá- gel az Egyesült Államok több ál- si tervezetet. Az első eredmények lámában megkezdődött a szavazás szerdán, magyar idő szerint a az időszaki választásokon. New kora reggeli órákban válnak is- Jersey és Virginia, államban a méretessé. kormányzót és a helyi törvény- A választásoknak különös érhozó testület tagjait választják deikességet ad, hogy a repuhiiká- újjá. New York-ban, Cleveland- nus párt tavalyi nagy veresége bán és néhány más városban pol- után megpróbálja megerősíteni gármester-választásra kerül sor. pozícióját a helyi törvényhozó tes- Több államban különböző tör- tületekben. Különösen fontos eb- vénytervezetekről rendeznek nép- bői a szempontból a New York-i szavazást, így például Texasban polgármester-választás, ahol John a kormányzói hivatali időszak T . , .... . . , . ,„ kiterjesztéséről. Az időszaki vá- Lindsay. republikánus kepviselo- lasztásokan több állam lakossága n®k a jelek szerint nagy esélye elé terjesztik az elnöki helyette- van a tisztség elnyerésére. • Gáspár Sándor Pécsett Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja kedden Pécsre látogatott, ahol Rapai Gyula, az MSZMP megyei bizottságának első titkára fogadta. A megye közéleti vezetőivel folytatott eszmecsere után a SZOT főtitkára részt vett a pécsi építők kultúrtermében rendezett nagyaktíván. Bogár Józsefnek, az SZMT vezetőtitkárának megnyitója után Gáspár Sándor beszámolt a VI. Szakszervezeti Világkongresszus munkájáról, határozatairól és a magyarországi szakszervezetek soron következő feladatairól. Pusztít a Pauiine London (MTI). Második napja pusztít a viharos erejű orkán, a Pauiine, Angliában, Skóciában és Walesben. A helyenként 100—117 mérföldes sebességű szél emeletes autóbuszokat, hatalmas bútorszállító kocsikat sodort le az ország- utakról, hidakról, s ledöntött három. augusztusban épült 8000 tonnás hűtőtornyot a Yorkshire-i erőműtelepen. A donegali partok felé tartó norvég hajó, a Bergen, egész legénységét a vízbe sodorta a szélvihar, négy tengerész eltűnt. A 6000 tonnás Óceán Prince olajtankhajót tengeri kikötőjéből három mérföldnyire, a Tees folyó torkolatába sodorta be a vihar, az útjába kerülő magasfeszültségű kábeleket, kisebb hajókat vonszolva magával. A folyami hajózást szüneteltetni kell, mert az Óceán Prince keresztben áll a Tees torkolatában. Londonban a Viktoria-pálya- udvar tetejét szaggatta le a Pauiine, s az acéllemezek az autóbuszra várók sorára zuhantak Kilencen megsebesültek. Az orkán ötödik halálos áldozata Mary Holden, akit a Lancashire-i Has- lingdenben egy teherautó kerekei alá dobott a szél. Magyar veteránküldöftség látogatása a Szovjetunióban Moszkva (MTI) A magyar ve- koszorúzásnál jelen voltak a A koszorúzást követően a ma- teránküldöttség, amely Révész szovjet honvédelmi minisztérium gyár veteránok a Kreml nevezeGézának, az MSZMP Központi Bizottsága tagjának vezetésével tartózkodik a szovjet fővárosban, kedden délben koszorút helyezett el a Lenin-mauzóleumon. A és a külügyminisztérium, vala- tességeivel ismerkedtek, egyebek mint a szovjet hadviseltek bízott- között megtekintették Lenin egyságának képviselői. Magyar részről ott volt Strahl Sándor, a moszkvai magyar nagykövetség katonai attaséja. kori dolgozószobáját. A küldöttség kedd éjfélkor vonaton Lenin- grádba utazik, ahol két napot tölt. A magyar veteránküldöttség indulás előtt a Ferihegyi repülőtéren