Tolna Megyei Népújság, 1965. november (15. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-11 / 266. szám
4 TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG 1965. november 11. VÁROSRENDEZÉS varosrendezési világnap volt a közelmúltban, ami egyebek közt egy sor konferenciát, megbeszélést, értekezést jelentett. A cél nyilvánvaló volt, ráirányítani a figyelmet egy világproblémára, aminek fontosságát, jelentőségét éppen az mutatja, hogy vele kapcsolatban világnapot rendeztek. A nagy világvárosokban ezernyi rendezési kérdés vár tisztázásra, s feladat megoldásra, de hozzájuk képest a parányi településeken, például a bonyhádi járás községeiben is megannyi rendezési probléma vetődik fel. Mondhatnánk úgy is, hogy a gondok nagyjából közösek, inkább a méretek különbözőek. De egyik helyen is, a másikon is komoly, céltudatos tevékenység, s persze anyagi befektetés kell ahhoz, hogy egy-egy rendezési feladat megoldódjon. A nagyvarosokban milliárdok, a falvakban százezrek és milliók. Az egész témakör természetesen nem valami önmagáért való dolog, hanem nagyon is kapcsolódik a gazdasági és társadalmi élethez — kiszolgálja azt. Valahol Budapesten lebontanak egy épülettömböt, amely addig százaknak nyújtott kényelmes otthont. A felületes szemlélődő csak azt látja, hogy rontanak, bontanak, s kevesebb lesz a lakás. Ugyanakkor nem veszi figyelembe, hogy ezzel meg tudnak szüntetni egy rossz útszakaszt, ami számtalan balesetet okozott, nehezítette a közlekedést, s a járművek többnyire inkább kerülővel közelítették meg céljukat. Ha számolunk, kiderül, hogy a sorsabb közlekedés, a rövidebb út által gyorsan megtérül a lebontott^ épület értéke. Tehát fontos volt ez a városrendezési intézkedés. Minden kor emberének megvoltak a maga települési igényei, de ezek állandóan változtak, s a régebbi feltételek bármennyire is megfeleltek az akkori idők emberének, elavulttá váltak, s a településeket az új igényeknek megfelelően kellett átszervezni. Gondoljunk csaik a várakra, hányszor építették át őket. NÉZZÜNK EGY KICSIT SZÉT a közvetlen környékünkön: a Szekszárd városon áthaladó Budapest—mohácsi útvonalon már jónéhányszor dolgoztak az építők. Nemcsak egyszerűen javították, hanem próbáltak is rajta egyet-mást korszerűsíteni. Szélesítették, mert keskenynek mutatkozott. Eltüntették a Rákóczi utcai bukkanót, ahol csak szinte „lépésben” haladhattak a gépjárművek, mert különben biztos volt a rugótörés. Minderre szükség is volt, mert amikor az út épült — még lovas kocsik jelentették a fő közlekedési eszközt. A kisebb korszerűsítésekkel azonban csak ideig-óráig sikerült javítani valamit a közlekedésen. A rohamosan növekvő közlekedés számára az út korszerűtlennek bizonyult, s szükségessé vált, hogy teljesen átépítsék. Ennek a munkálatai folynak most. Vagy vegyük a város központját. Már elkészült a városközpont rendezési tervezete, aminek a lényege az, hogy a központ egészen másmilyen lesz, mint amilyen most. Luxus, költséges rongyrázás lenne az egész? Szó sincs róla. Egyszerűen a megnőtt és a tovább növő természetes igényekről van pusztán szó. A város központjában kell — nyilvánvalóan — elhelyezni a kultúra centrumát, a művelődési otthont. Fejleszteni kell a város kereskedelmi hálózatát, mert a jelenlegi már nem tudja kielégíteni az igényeket. Különböző szolgáltató jellegű üzlethelyiségekre van szükség. Mindegyiknek a város központjában kell helyet biztosítani, azaz úgy kell átrendezni a város központját, hogy ezeknek és még sok egyébnek, legyen ott helye. Még a jelenlegi lebontása árán is. Arról nem is beszélve, hogy a központ gyalogos- és jér- műközlekedési viszonyain is csak egy generál-városrendezéssel lehet segíteni. A településrendezés állandóan foglalkoztatja Tolna megye vezetőit, szakembereit. Enélkül nem lehet továbblépni. Nem véletlen, hogy évekkel ezelőtt nagy lendületet vett a településrendezési tervek készítése. Egy sor nagyobb helységé — Szekszárd, Decs stb. — el is készült. Bonyolult gazdasági és népmozgalmi számítások alapján felmérik a várható fejlődést, s a mérnökök ebből kiindulva igyekeznek úgy megszerkeszteni az adott település szerkezetét, hogy az legjobban szolgálja majd a célcikat. Egy érdekes példa: Decs kimondottan mezőgazdasági község, jellegzetes síkvidéki település. A mai szerkezete valamikor nagyon régen alakult ki. -Ennek megfelelően utcái szűkök, sok bennük a kanyar. Közben Deesen mór sok az autótulajdonos, s a jelek szerint néhány' éven belül még több lesz, így aztán nagyon természetes, hogy Decs rendezési térképén már autóparkírozó helyek is szerepelnek, s mindenekelőtt gyorsabb közlekedésre alkalmas utak. TERMÉSZETESEN a rendezési tervek, elvek, elképzelések sehol sem máról holnapra valósulnak meg. Sem Párizsban, sem Deesen, de ezek figyelembevételével válik a közvetlen környezetünk kellemesebbé, jobbá, szolgálja jobban mindennapos igényeinket. Boda Ferenc ?IR™ Népújságban! MEGYEI | | TTTTV»-»»WT*-»TVT»'fTTTVTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTrrTTTTTTVTTTTTTTTTTTT 5 Sárközi Gyula j c4 izú^afiá^i j tűiieűinő Dolgozik az első vagonkuli A MÁV kisebb forgalmú vállalatokhoz kísérletképpen gumikerekű vagonszállító kocsival küldi a szállításhoz szükséges vasúti teherkocsikat. A vasút beszerzett egy negyven tonnás, 24 kerekű pótkocsit, amelyre a vágányról felhúzzák a vagont, s így a pályaudvarról gumikerekeken gördül a szállíttató vállalathoz ki- vagy berakásra. Egyelőre kísérleti jelleggel a Kőbányai Hizlaló Állomásról négy vállalathoz juttatják el így a vagonokat, s most mérik fel a vagonkulival történő szállítás gazdaságosságát. Egy már biztos: ezzel a módszerrel nem kell a teherpályaudvartól a vállalatig drága iparvágányt építeni. Rögzítik a vagont a szállítókocsin. — 178 — Lábdobogás hangzott fel. Song és két társa futott feléje. — Miss Shary! Miss Shary! — kiabálta Song és amikor odaért hozzá, megállt. A futástól sűrűn lihegett. — Miss, én átviszem magát Szu- matrára. Vegye úgy, mintha szegény Bábu vinné... — Köszönöm, Song a jóságodat, de én már azt sem tudom, mit akarok... Bábu, az ón Bábum nincs többé! Ez oly hihetetlen, hogy néha azt hiszem, hogy csak álmodom az egészet, hogy csak egy rossz álom... Igen megálmodtam... Áradó folyó... elsodorta mellőlem Bábut és... aztán eltűnt... Azt mondta, az ördög súgja a rossz álmot a fülembe... Song átkarolta a minden ízében remegő lány vállát és visszavezette Gongatu elé. — Song átviszi magát Szumátrára — mondta a parancsnok. — Önként jelentkezett erre a nem mindennapi feladatra, mert Bábu a legjobb barátja és földije volt... És úgy gondolja, ennyivel tartozik emlékének... De magának, miss Shary', lenne még egy nagyon fontos feladata. Mr. Sárgának nem szabad átadnia találmányát az angoloknak. Ima neki egy levelet? Ebben ecsetelné, milyen pusztítást végezne a sárga sugár a malájok között... — Szívesen — felelte Sári és tollat, papírt kért, mert a levélírás gondolata az imént benne is felvetődött... Song tartotta az égő fáklyát és Sári a fáklya sápadt világánál egymásután rótta a sorokat a papírra. — 179 — Az eső másnap reggelre kissé alábbhagyott. És Gongatu kiadta a parancsot az indulásra. Song több napi élelmet csomagolt egy gyékény- kosárba és rövid búcsú után útrakeltek. Szótlanul, némán mentek, mindegyik a maga súlyos gondolataival volt elfoglalva. A keserűség, a barát és szerető elvesztése okozta fájdalom elszorította a torkukat, hogy hang nem jött ki rajta. De mit is mondhattak volna egymásnak e két, különböző gondolkodású, vadidegen ember, akiket csupán a kényszerűség sodort egymás mellé. Song, nyákéban a géppisztollyal, hátán az elemózsiás kosárral, elől haladt és a sűrű bozótosban vágta az utat Sári előtt, aki most a maláj nők kedvelt sarongját viselte. Haja, az a szép, világosszőke haj, amely valaha éke volt fejének, csapzottan csüngött a vállára, össze- sodrott szögként, mint a szalma. Az ég borús volt, az eső szemerkélt. A dzsungel pedig élte megszokott mindennapi életét Riadt madarak surrantak ki a bokrokból és hangos cserregéssel röppentek fel a magas pálmafákra. A majmok zajos makogással ugrándoztak fáról fára és tisztes távolból fecsegve, mint a vénasszonyok, kísérték a két vándort. Néha egy fürge antilop suhant el előttük és villámként tűnt el a sűrűben. Messziről tigrisbömbö- lést hozott feléjük a szél. Estére elérték a folyót. A dzsunka, amelyről Bábu beszélt, ott ringott kikötve egy sűrű mangrove cserjéhez, amely az egész folyópartot ellep— 180 — te. A túlsó oldalon sűrű teákfaerdő magasodott. Bizonyára valamelyik ültetvényesé lehetett. Beszálltak a dzsunkába és mire leszakadt a sötétség, már lefelé eveztek a megáradt folyón. A nagy esőzések miatt most háromszor akkora volt, mint a száraz évszakban. Itt-ott mélyen benyomult vize a dzsungelbe, elöntötte a lapá- lyos tisztásokat és valóságos öblöket képezett. De ezt Sári csak hajnal felé vette észre, amikor már annyira megvirradt, hogy jól kivehette a partot. Két mérföldnyi evezés után kikötöttek a partmenti mangrove erdő szélén és behúzódtak a sűrűbe. Itt, közel a torkolathoz már óvatosaknak kellett lenniük. Könnyen beléjük botlik valamelyik katonai járőr... Megreggeliztek és leheveredtek a magas, nedves fűbe. Tüzet nem mertek gyújtani. Még oda csalogatná a hivatlan vendégeket: az angolokat. Sári megszomjazott. — Várjon itt miss, rögtön hozok innivalót — állt fel Song szolgálatkészen és eltűnt a bozótosban. Negyed óra múlva négy kókuszdióval tért visz- sza. Lyukat fúrt az egyikbe és odanyújtotta Sárinak. — Szívja ki belőle a tejet, miss — mondta és a másikat is megfúrta késével a maga számára. — így ni — folytatta és szívni kezdte a kókusztejet. — Vizet jobb, ha nem iszik, miss. A folyó vize szennyes, forrást meg nem találtam a közelben. Ez is eloltja a szomját... V
