Tolna Megyei Népújság, 1965. november (15. évfolyam, 258-282. szám)

1965-11-11 / 266. szám

1965. november 11.

TOI,NA MEG TÉT NÜPtJS/tO

3

Hol élnek ezek az emberek?

T

alán többször fel kellene tenni ezt a kérdést, s talán gyakrabban kellene nemcsak elmélkedni, hanem politizálni is azzal, ami e kérdés mögött van.

Nemrég egy hosszú vonatozás alkalmával Belgrád és Noviszád között a magány unalmát elűzendő, odajött hozzánk egy Nyugat- Németországban dolgozó pincér, s beszélgetést kezdeményezett. Tűrhetően birta a magyart, elújságolta, hogy Szegeden rokonai élnek, s megkérdezte, mi újság nálunk, Magyarországon. Elmondtuk neki. Meséltünk az üzletekről, az áruválasztékról, a gépkocsikról, az igényekről, mindenről ami eszünkbe jutott. Megpróbáltuk érzékeltetni hogyan élnek nálunk az emberek. Hitte is, meg nem is. Elgondolkodott, aztán közölte velünk: igazán nem tudja, hogy mit higgyen, mert Nyugat-Németországban találkozott magyarokkal, s azokból bizony dőlt a panasz. Mi erre azt válaszoltuk, hogy siránkozó honfitársaink bizonyára eltúlozták a dolgokat és feltehetően számításból panaszkodtak, esetleg éppen a több alamizsna reményében sajnáltaim óhajtották magukat. Tovább nem részleteztük.

A pincér pedig nem értette meg, hogy miről van szó. Mi viszont hallgattunk. Hallgattunk és arra gondoltunk nem újság sajnos itthon sem, hogy jó, rendezett anyagi körülmények között élő emberek szégyenkezés nélkül küldözgetnek Nyugaton élő hozzátartozóiknak szabályos kolduló leveleket, holott igazán nincsenek rászorulva semmiféle alamizsnára. S arra gondoltunk, hogy itthon is hallani néha olyan képtelen kijelentéseket, megállapításokat, hogy az embernek leesik az álla. Divat, hovatovább szinte már magyar specialitás a tárgyilagosság talajáról elrugaszkodni annyira, hogy nem kevés iróniával és gyakran elég találóan társaságban szokás mondani: adj neki, mert dicsekszik, végy el tőle, mert panaszkodik. Magam is találkoztam például Tolna megyében nem egy olyan szövetkezeti gazdával, akinek 50—60 000 forintja van a takarékban, de úgy tud sírni, hogy az ember már-már zsebébe nyúl, hogy odanyújtson neki egy tízest.

Továbbmenve. A minap beszélgettünk egy traktorossal. Értelmes, érdeklődő természetű ember, szülei tehát állandóan biztatják, hogy iratkozzon be valamelyik szakközépiskola levelező tagozatónem is annyira az állítás érdemli a fő figyelmet, hanem a reagálás. Az, amit magunkon, de másokon is megfigyelhetünk, az, hogy a hetet-havat összefecsegő embereket nem égetjük le, holott minden további nélkül megtehetnénk.

A szekszárdi járás egyik községében, Sióagárdon a legutóbbi tanácsülésen két felszólaló, a tényleges helyzetet erősen eltúlozva, bírálta a kenyér minőségét és a húsellátást. A tanácsülés résztvevőinek tárgyilagosságát mutatja az a tény, hogy a két elég demagóg hangot megütő hozzászóló ha várt, hát hiába várt tetszésnyilvánítást. Ez ugyanis elmaradt. A jelenlévőkre a túlzások nem gyakoroltak semmiféle hatást, legfeljebb egy szánakozó mosolyt. Az viszont sajnos a párttitkár kivételével senkinek sem jutott eszébe, hogy felálljon és a meglévő tényekkel, a közismert _ igazságokkal, ha úgy tetszik visz- szavágjon.

Szóval megfigyelhető bizonyos általános kényelem ott, ahol azonnal reagálni kellene, ha másért nem, hát a becsület jogán. Hangsúlyozni kell, hogy általában nincs szó semmiféle ellenséges szándékról, inkább arról, hogy sokan egyszerűen . sportból, szokásból panaszkodnak, vagy hordanak össze hetet-havat. Élvezik ha környezetük, azt tartja róluk, hogy ők a bátrak, akik mindig beolvasnak. A beolvasást az ellenzéki pózban való tetszel- gést annyira megszokták, hogyha nincs kényes kérdés, hát csinálnak, kitalálnak. Ez azonban persze nem jelentheti azt, hogy szó nélkül menjünk el az ártó és a gonosz szándék mellett is, bár nagyon nehéz felismerni, mikor, milyen a siránkozó, a tárgyilagosság talajáról elrugaszkodó ember szándéka, indítása. Az élet különféle variációkban veti fel ezeket a problémákat, néha még ott is, ahol egyáltalán nem várná az ember.

a közelmúltban Szekszárd egyik pártalapszervezetében például voltak, akik egy ember leváltásán a végletekig eltúlozva háborogtak. Nem ismerték volna talán a leváltás körülményeit? Ezt kell feltételezni, ám mégis

olyan színezetet és látszatot szextettek volna adni a dolognak, mintha egy párttagot azért ért volna sérelem, mert párttag. Ilyesmire ma hazánkban a legritkább esetben van példa. A leváltott embert sem azért mozdították el a helyéről és egyáltalán nem azért vonják felelősségre, mert párttag volt, hanem azért mert munkahelyén visszaéléseket követett el.

Ez a dolognak a lényege, s ebben a variációban is az a tanulság, hogy nem szabad restnek lenni reagálni kell a dolgokra és leszerelni azokat a szándékokat, amelyek akarva, vagy akaratlanul néha bizony sokat ártanak.

Sz. P.

Kukoricabetakarítás komplex módon

A Szekszárdi Állami Gazdaság kajmádi kerületében maradéktalanul érvényesül a kukoricabetakarítás komplex jellege. A kerület növénytermesztési tennivalóit két kompi ex brigád végzi, az esztendő kezdetétől az esztendő végéig. Rájuk vár most tehát a kukoricabetakarítás és mindaz, ami ehhez kapcsolódó, vagy ezzel járó tennivaló. Az 1. számú komplexbrigád adapterrel felszerelt SZK—3-as kombájnnal dolgozik. A kombájnok „alól” szemes állapotban pótkocsi hordja a termést a szárítószínbe, ahol gz úgynevezett Farmerok segítségével nyomban sor kerül a szárításra. Az 1. számú brigád az 550 holdas területből 300 holdon végzett november 9-ig a kukorica betakarításával. Szép eredményt ért el betakarító gépével Szommer Ferenc és Gáspár Mátyás.

A 2. számú komplexbrigád 480 holdon termelt az idén kukoricát. Ebből már mindössze 140— 150 hold termésének a betakarításáról kell gondoskodniok. Két amerikai és két magyar betakarító géppel dolgoznak. Csöves állapotban kerül a földről a tárolóhelyre a termés,. A 2. számú brigádban Pintér Sándor és Palkó Imre érte el eddig betakarító gépével a legjobb eredményt. A komplex jelleg abban is kifejezésre jut, hogy a betakarítást végző gépeket négy Orkán silózó követi. Ezeknek a mélyszántást végző, kétműszakban dolgozó traktorosok vannak a nyomukban. Amint a mélyszántást befejezik, szükség esetén átvonulnak a sióagárdi Sió Gyöngye Tsz területére, hogy a közös gazdaságnak is segítsenek. Erre feltehetően két hót múlva már sor kerül.

A pártyezetőségi ülés napirendjén

A GYULAJI ŰJ BARÁZDA TSZ pártvezetőségi ülésén az őszi mezőgazdasági munkákról Merk Dezső főagronómus tájékoztatta a pártvezetőséget. A tájékoztató arra szolgált, hogy az év végéhez közeledvén, ismertesse a tsz gazdasági helyzetét. A számok tulajdonképpen erről képet adtak, de az agronómus nemcsak a számokra utalt. Elismeréssel adózott a tsz-tagoknak a párttagoknak és pártonkívülieknek, mindazoknak, akiknek részük van a termelőszövetkezet gazdasági fellendülésében. Nem hivatkoztak egy-két ember érdemeire. Nem emeltek ki külön-külön senkit, de úgy beszéltek a dolgokról, ahogy a valóságban vannak, az eredményeket közös munkával, közös összefogással érték el.

Miről szólt a beszámoló? A munkáról, a tagság heytállásáról, a tegnapról, a máról, a holnapról. Az ősziek vetéséről múltidőben beszélek. A gyulaji Üj Barázda Tsz a megye 6000 holdnál nagyobb közös gazdaságai között elsőnek végzett a vetéssel. Foglalkozott a beszámoló a kapások betakarításával, s a már kimutatható termésátlagok alakulásával. A felsorolás sorrendjében a cukorrépa, a betervezett holdan- kénti 145 mázsás terméssel szemben, több mint 185 mázsát adott.

A napraforgóból nyolc mázsa helyett tíz mázsa 82 kiló, burgonyából 75 mázsa helyett 114 mázsa 25 kiló termett holdanként. Ezekben a napokban a kukorica törés van soron: naponta 200 tag szedi a kukoricát. A szedéssel nincs különösebb baj, de gondot okoz a szállítóeszközök elégtelensége. A tsz-ben 14 napot szántak a még kintlévő kukorica betakarítására. A tagok részéről megvan az igyekezet. A szállítás és a tárolás viszont már nehézségeket okoz. A szállítás meggyorsítására a Teveli Gépállomástól kérnek szállító jármű segítséget. A raktározást ideiglenes górék létesítésével oldják meg. Az őszi mélyszántást, a talajerő-utánpótlást, a gépek üzemeltetését előre kidolgozott, terv szerint valósítják meg. A traktorosok két műszakban szántanak, és a még hátralévő szántással 33 nap alatt végeznek.

A GAZDASÁGVEZETÖI BESZÁMOLÓ többször utalt a tagság szorgalmára. A tsz-tagok egymással versenyezve dolgoznak, s nem akarnak egymástól lemaradni. íme a sok példa közül egy: a tsz-vezetőség vasárnapra kapott tehergépkocsikat. A tagok közül annyian jelentkeztek munkára, hogy azon a vasárnapon 22 vagon

cukorrépát sikerült elszállítani, ez pedig nagy szó, ha figyelembe vesszük, hogy Gyulaj nyolc- kilenc kilométernyire van a legközelebbi vasútállomástól.

Gyulajon bizakodóak a tsz- tagok, s eltűnőben van a régi bizalmatlanság és pesszimizmus, amit annak idején úgy fogalmaztak meg: „Hiába erőlködünk, hálunk nem mennek a dolgok”. Most már másként van. Kezdenek egyenesbe jönni. Tavaly 30 forint 12 fillér volt a munkaegység értéke, s év közben 15 forint előleget tudtak fizetni. Az idén a betervezett 33 forint 51 fillérnek lesz valamennyi föle. de ezt nem osztják szét. A jövő évre tartalékolják. Az idén még jelentkezett az évek óta kísértő abrakhiány. Ez is megszűnt. A jövő gazdasági évet már abrakhiány nélkül kezdik.

A GAZDASÁGI EREDMÉNYEKET tették mérlegre a gyulaji Üj Barázda Tsz pártvezetőségi ülésén. A számadatok az anyagi helyzet javulásáról, a gazdaság fellendüléséről, a gazdaságvezetés irányítómunkájáról, a tagok helytállásáról adtak képet. A tsz- tagokról szólt, azokról, akik éven át szorgalmasan dolgoztak, s nagy részük van abban, hogy a gyulaji Új Barázda Tsz fellendülőben van,

P. M.

ra. Jó feje van és vihetné még valamire, elmehetne tsz-be brigádvezetőnek, bérelszámolónak. A fiatalember ilyenkor mély meggyőződéssel jelenti ki a szülőknek, hogy semmi pénzért nem vállal „magasabb” beosztást, mert nagy a felelősség és ilyen felelősség mellett kizárólag az érezheti magát biztonságban, akinek a zsebében ott a piros könyv. Mondom értelmes, érdeklődő természetű fiatalemberről van szó, és mégis így beszél. Rosszindulatból, ellenséges érzületből teszi? Egyáltalán nem. Sokkal valószínűbb, hogy nincs kedve tanulni és a jelekből ítélve nincsenek benne semmiféle gátlások sem, mert nagy lelki nyugalommal leplezi lustaságát azzal, amiről maga is tudja, hogy nem igaz.

foggal tehetjük fel a kérdést:

• hol él ez az ember és hol élnek az ilyenek? De feltesszük-e vajon? Ritkán. Inkább egy elnéző mosollyal intézzük el az ilyen és az ehhez hasonló, minden alapot nélkülöző szószátyárkodást.

Egyébként a fiatalember képtelen és nevetséges állításában

Debrecen— Miskolc—Simontornya

— Életút helységnevekkel —

A cím így nem túlságosan érthető, mindenképpen szükség van a magyarázatra, mit jelent a három helységnév. Tulajdonképpen ehhez a három településhez kapcsolódik Ádám Gyula életútja.

Debrecenben éltek a szülei, ő is ott végezte el az általános és középiskoláit. A középiskola elvégzése után úgy határozott, mérnök lesz. Szerződést kötött a Debreceni Bőrgyárral és jelentkezett Miskolcra, a műszaki egyetemre. A két város között meglehetősen nagy a távolság, így elég ritkán juthatott haza az egyetemi évek alatt. Miskolc lett tehát a második pont az „é letrajztérképen”.

Amikor megkapta a diplomáját, azt ajánlották, jöjjön Si- montornyára, a bőrgyárba dolgozni. Miskolc és Simontornya még a térképen sem lebecsülendő távolság, Adám Gyula ezelőtt nemhogy Simontornyán, de a Dunántúl ezen a részén sem járt soha.

Szívesen jött, mert dolgozni akart. De érthető és megbocsátható idegenkedéssel, szorongással utazott először ide, a kis Tolna megyei községbe, ahol az emberek és a táj teljesen ismeretlen volt számára. Nem tartott sokáig ez az érzés:

— Nagyon kellemesen csalódtam Simontornyában is, az emberekben is. Az első pillanatban sem éreztem magam idegennek a községben, és talán furcsának hangzik, de zökkenőmentes volt az átállás — mondja.

Fiatal ember, egy éve szerezte meg a diplomáját. Csendes, komolyan beszél, kerülve a nagy szavakat, frázisokat. Többször is mondja, mennyire megkedvelte a simontornyai embereket, a gyárbelieket, a kívülállókat is.

— Gyorsan kialakult a baráti ismerősi köröm, szinte falubelinek számítok már. De ez is célom, itt szeretnék maradni a faluban, dolgozni a gyárban, nem vágyom máshova. Tudja, az emberek megbecsülését, szere- tetét nem pótolja a nagyváros, ígéretet kaptam arra is, hogy feleségem itt fog tanítani. Sárospatakon végzi a pedagógiai főiskolát, most gyakorlóéves...

így igazság szerint még egy helységnevet kell hozzávenni

Ádám Gyula életútjához: Sárospatakot.

Jelenleg a Simontornyai Bőrgyár energiatelepének vezetője. Felelős, komoly beosztás. Ö maga mondja, nem számított arra, hogy ilryen fiatalon rábízzák ezt a munkát. Bebizonyította: nem választott rosszul a gyárvezetőség, amikor megüresedett az energetikusi hely és rá gondoltak.

Elég rosszul működött a telep, azóta számottevő javulás mutatkozik. Erről is beszél, természetesen, őszintén, és még csak fel sem vetődik benne, hogy ezért ' valaki önhittnek tarthatja. Az eredményekkel dicsekedni is lehetne, nem ezt teszi. Csupán a tényeket sorolja, szinte teljesen elvonatkoztatva önmagától, a munkájától. Pedig ő a telep vezetője, a javulás jórészt hozzáértésének, lelkiismeretességének köszönhető. De erről nem beszél: bizonyítsanak az eredmények.

A tudása, a munkája, a lelkesedése tulajdonképpen teljes

egészében a gyáré. Szervezett egy vívószakosztályt is, a sportegyesület keretén belül, amelynek most már 41 tagja van. Az első házi bajnokságot november hetedikén, az ünnep tiszteletére rendezték. Amúgy is kevés idejéből heti három délutánt szakít a fiatalok tanítására, az edzésre is. A gyáron belül működő technikumban az első évfolyamon ad órákat. Nagyon szereti a matematikát, így gyü- mölcsöztetheti, fejlesztheti tudását. Egy időben KíSZ-vezető- ségi tag is volt, de kértq leváltását: túl nagy volt a megterhelés.

A beszélgetés összegezése talán ennyi lenne: jól érzi magát Simontornyán, elégedett, megtalálta a számítását. És egy kicsivel talán többet is elért, mint amire a diploma kiosztásakor számított...

így kellene talán módosítani a .,helységnévéletrajzotDebrecen—Miskolc—Simontornya— és még hosszú-hosszú ideig Simontornya. ..

Kónya József