Tolna Megyei Népújság, 1965. november (15. évfolyam, 258-282. szám)

1965-11-11 / 266. szám

2 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1ÖG5. november ll. Teljes sötétségbe borult Államok és Kanada Megnyílt a csehszlovák nemzetgyűlés ülésszaka Washington (MTI) A távveze­ték-hálózatban bekövetkezett és a késő éjszakai órákig ki nem de­rített hiba kedd délutántól telje­sen megbénította az áramszol­gáltatást az Egyesült Államok északkeleti vidékén és Kanada déli körzeteiben. A hiba a Niaga­ra Falls-i erőműrendszertől ki­induló vezetékhálózatban követ­kezett be. Becslések szerint a sö­tétbe borult területeken legalább harmincmillió lakos él. Megszűnt az áramszolgáltatós New York­ban és környékén, Bostonban, Philadelphiában, Buffalöban, a kanadai Ottawában. Torontóban és számos más nagyvárosban. leges szabotázs veszélyére gya­nakszanak, Johnson utasítására azonban a vizsgálatba bekapcso­lódott az FBI is. Erlander repülőgépe nem tudott leszállói Erlander svéd miniszterelnök, aki hivatalos látogatáson tartóz­kodik Amerikában, kedden Det- roitból New Yorkba indult. Gépe épp akkor ért a Kennedy repülő­tér fölé. amikor a város az áram­szünet következtében elsötétedett. A menetrendszerű repülőgép há­as Egyesült egy része rom órán át körözött, de nem kaphatott leszállási engedélyt; a kifutópálya koromfekete volt, a gép és a földi irányítóközpont között sem volt kapcsolat. Érlan- derék végül egy New Jersey ál­lambeli repülőtéren szálltak le és vonattál mentek New Yorkba. A manhattani St. Regis szállodába fényszórós rendőrautók kísérték őket a hajnali órákban. A biz­tonsági kísérlet szuszogva követ­te Erlandert és kíséretét a szállo­da kilencedik emeleti lakosztá­lyába is, mert lift természetesen nem volt. Prága (MTI). Szerdán délelőtt kezdte meg a háromnapos, nagy érdeklődéssel várt ülésszakát a csehszlovák nemzetgyűlés. A vi­tát Jozef Lénárt miniszterelnök beszéde nyitotta meg. A miniszterelnök elmondta, hogy a párt Központi Bizottsága a múlt héten részletesen megtár­gyalta a központi irányító szer­vek munkáját, és az ott elfoga­dott határozatok alapján a kor­mány törvényjavaslatokat dolgo­zott ki, amelyeket a nemzetgyű­lés elé terjeszt. Az új törvényjavaslatok célja még kedvezőbb lehetőségeket te­remteni a népgazdaság szakadat­lan fejlődésére, a tartalékok tel­jes kihasználáséra. A miniszterelnök beszédét kö­vetően széles körű vita bontako­zott ki, amelynek lezárása után a nemzetgyűlés egyhangúlag elfo­gadta a beterjesztett törvény- javaslatokat. (I Minisztertanács ülése Pánik New Yorkban New Yorkban a délutáni csúcs- forgalom idején helyi idő szerint 17 óra 37 perckor szakadt meg az áramszolgáltatás. A földalatti vasút alagútjaiban egyes jelenté­sek szerint 850 000 ember szorult be. Az utasokat a vészkijárato­kon távolították el, de így is több órába telt, amíg mindenki felju­tott a felszínre és könnyebb sé­rülések is előfordultak. Több ez­ren órákat töltöttek felvonók kényszerű fogságában. Egy kül­földi turistacsoport az Empire State Building tetején rekedt. Megbénult a föld feletti forgalom is. mivel a forgalmi jelzőlám­pák nem működtek és közvilágí­tás sem volt. A Manhattan kerü­letben önkéntesek igyekeztek ren­det teremteni az útkereszteződé­seknél. Tízezrek nem tudtak mun­kahelyükről hazajutni New York környékére, mivel a helyi Vona­tok nagyrésze is leállt a nyílt pólyán. Bár a nagyobb pánikot sike­rült elkerülni, a rádió- és tele­vízióadások szünetelése miatt a lakosságot csak nehezen tudták tájékoztatni a helyzetről. A hábo­rús pszichózis hatásaként rövid idő alatt olyan hírek is elterjed­tek, hogy az Egyesült Államokat j,nukleáris támadás” érte, sőt egyesek — nyilván a rémfilmek hatására — „földöntúli lények támadását” hirdették. A New York-i Szent Patrick székesegy­házba mindenesetre sok százan siettek imádkozni.., Rendőrök, katonák a fosztogató bandák ellen Az áramszolgáltatás zavarát ki­használva néhány helyen szerve­zett bandák fosztogatni kezdték az üzleteket. A New York állam­beli Rochesterben nagyobb rend­őri erőket kellett kivezényelni a fosztogatás meggátlására. Mas­sachusetts állam Walpore nevű városában börtönlázadás tört ki, amelyet több száz rendőr csak órák múltával tudott megfékezni. Két államban készenlétbe helyez­ték a rendőrségen kívül a nem­zeti gárda alakulatait, és McNa- mara hadügyminiszter közölte, az érintett államok kormányzói igénybe vehetik a hadsereg egy­ségeit is. Kilenc és háromnegyed óra el­teltével New York városban hely­reállt az áramszolgáltatás. Johnson elnök haladéktalan vizsgálatot rendelt el a példát­lan áramszolgáltatási zavar ügyé­ben. Az elnök kijelentette: az ügy „drámai módon, bizonyítja”, hogy az elektromos távvezeték­hálózat egész rendszere átszerve­zést igényel, mivel nem sikerült az országos hálózat más részei­ből áramot juttatni az északkele­ti területekre. A helyi kisebb erőművek nem működtek és fel­fűtésük hosszú órákat vesz igény­be. Az elnök környezete ugyan nem nyilatkozott arról, hogy eset­öt megye közlekedési szakembereinek tanácskozása Szekszárdon (Folytatás az 1. oldalról) miniszter, más szervek pedig tőlük gyakran kémek szakszerűt- csak a Központi Statisztikai Hi- lenül, vagy feleslegesen adatokat, vatal elnökének engedélyszámával Ezért 1966-tól kezdve a Földmű- ellátott kérdőíveken kérhetnek velésügyi Minisztérium és vala- adatokat a mezőgazdasági terrne- mennyi alárendelt szerve csak a lőszövetkezetektől. (Folytatás az 1. oldalról) negyedévben emiatt nehézségek adódtak, s az év második felé­ben érték csak el — gyorsan mozgó rakodóbrigádok szervezé­sével —, hogy a tervezett költsé­gen belül voltak a vagon kira­kásánál. A komplexbrigád szerző­dés azonban nem takarja el és nem hozza helyre azokat a hi­bákat, amelyek a vasúti szállí­tásban még napjainkban is fellel­hetők. így például továbbra is nehézséget okoz az, hogy néhány vállalat, például a Tanácsi Épí­tők, a Szesz- és Udítőitalipari, a FÜSZÉRT stb. nem hajlandóit az éjszakai, illetve a vasárnapi kirakásra. Az előadó részletesen elemezte a keresztfuvarozások kárát és en­nek hatását az egyes fuvaroztá- tóknál. Megállapította, hogy egy időben például a tamása vasút­állomásra három kőbányából is érkezett küldemény, és a nagy- mennyiségű áru fogadására a ki­csi állomáson nem tudtak kellő­en felkészülni, ami a további szállításoknak vált akadályává. A vasú igazgatóság tapasztala­tait a komplex brigádokkal kap­csolatban Pápa Jenő, a MÁV Pécsi Igazgatóságának osztályve­zetője ismertette. Az igazgatóság véleménye szerint a szállítási kapacitás hiányát nem ellensúlyozzák a fuva­roztatók kellő szervezettség­gel. A bírság kiszabása, bármilyen nagy összeg is az, nem pótolja a kocsihiányt, s ea nem útja a hi­bák kijavításának. A vasútállo­mások vezetői a szállítási fel­adatok elvégzése érdekében az idén is célprémiumokat állapí­tottak meg, s így dolgozóik anya­gilag érdekeltté vannak téve a jobb munka végzésében. Az öt megyéből érkezett autó- közlekedési és vasúti szakemberek hasznos és termékeny vitában mondották el észrevételeiket. így például többen kifogásolták, hogy az előszállítások, például az utak építéséhez, nem tervszernek. Az év elején Tolna megyébe 50 ezer tonna követ kiszállítottak, de az­óta egy tonnát sem. Nehezíti a szállítások tervszerű lebonyolítását az is, hogy az út­építések nem koncentráltan foly­nak, így követ, sódert, bitument stb-t a megye különböző pont­jára kell szállítani. A TÜZÉP- szállítások, amelyek az összes szállítások jelentős részét teszik ki, még most sem bonyolódnak le tervszerűen, hiszen erre utal az a tény, hogy országos viszony­latban az idén mintegy 10 millió forint szállítási többletköltséget jelent a tervszerűtlen TÜZÉP- fuvarozás. Nem kielégítő az állo­mások és az AKÖV-ök rakodó­géppel való ellátása sem. Meg­oldást kell keresni arra, hogy a gépipar olyan rakodógépeket ad­jon a felhasználónak, amelyek univerzálisak, alkalmasak a ma­gas oldalfalú vagonok kirakásá­hoz is. Egyszerűsítik a földadó fizetését A MÁV részéről a közlekedési szakemberek tanácskozásán több ígéret hangzott el arra vonatko­zóan, hogy megjavítják az áru­érkezés tájékoztatását. Tehát előbb közük a fogadó AKÖV- kirendeltséggel az érkező árut. Intézkedéseket határoztak el arra is, hogy kötelezzék a vállalatokat az éjszakai és az ünnepi rakodás fokozására. A tanácskozás résztvevői elhatá- fózták, hogy több jelentős vasúti csomóponton az öt dunántúli me­gyében, a szekszárdi, a marcali és a pécsi kedvező tapasztalatok nyomón. Az eddig érvényben volt föld­adórendelet módot adott arra, hogy a négy katasztrólis hold földnél, illetve az egy katasztrális hold szőlőnél kisebb területet haszná­lók, ideértve a termelőszövetke­zeti tagok háztáji területeit is —, tetszés szerint, akár pénzzel, akár búzával róják le a földadót. A ta­pasztalatok azt mutatták, hogy a fizetésnek ez a módja — az át­adott terményhez képest — arány­talanul sok adminisztrációval járt. Ezért a kormány most úgy hatá­rozott, hogy a négy katasztrális holdnál kisebb föld-, illetve az egy katasztrális holdnál kisebb szőlőterületet használók, valamint az erdőbirtokossági társulatok ezentúl pénzben fizessék a föld­adót. Ezzel több mint egymillió adózó egyszerűbben, a többi adó lerovásával egyidejűleg tehet ele­get adófizetési kötelezettségének és csökken' mind az adóügyi, mind a terményfelvásárló szervek ad­minisztrációs munkája. Jelentős építkezések a fővárosban megszervezik a vasútállomá­sok és az autóközlekedési vállalatok komplexbrigádjait. Elsőként a paksi vasútállomás és a helyi AKÖV-kirendeltség köti meg a szerződést. A tanács­kozás résztvevői a feladatok vég­rehajtása érdekében fontos hatá­rozatokat hoztak, amelyekről ér­tesítik a szállítókat és a fuva­roztató vállalatokat ist A fővárosi tanács elnökének tá­jékoztató jelentése kiemeli: a je­lentősebb építkezéseket azoknak a városépítési célkitűzéseknek ren­delik alá, amelyeket a kormány által még 1960-ban jóváhagyott városrendezési terv foglalt egysé­ges koncepcióba. A kelenföldi lakótelepen a szovjet házgyár termékeinek fel- használásával 10 emeletes lakó­házak építését kezdik el. Ezzel Alig egy hete drámai esemény rázta meg az Egyesült Államok közvéleményét. Egy Morrison ne­vű fiatal pacifista a Pentagon washingtoni épülete előtt ben­zinnel leöntötte magát és fák­lyaként elégett. így tiltakozott az USA népártó vietnami hábo­rúja ellen. Kedden újabb, hasonló tragi­kus erejű tiltakozás történt. Ez­úttal New Yorkban, az ENSZ- palota előtt. Roger La Porte 22 éves fiatalember ugyancsak ben­zinnel öntötte le és meggyújtotta magát. Az ENSZ-palota őrei meg­próbálták eloltani a lobogó élő fáklyát, de La Porte testfelületé­nek 95 százaléka már súlyosan megégett. Képünkön: Rendőrtiszt áll a tűzáldozat helyszínén Roger La Porte elszenesedett ruhafosz­lányai előtt. (Rádiótelefotó — MTI Külföldi Képszolgálat.) kialakul Budapest egyik legszebb új városrésze, öt épületbe már 1966-ban beköltözhetnek. Ezer-ezer lakásos program alap­ján folytatódik Kőbánya és Pest­erzsébet központjának kiépítése. Mindkét kerületben néhány 9 emeletes épületet is emelnek. A Váci út és a Árpád út találkozá­sánál felépítik az úgynevezett új­pesti városkaput. A várnegyedben befejezik 15 műemlék jellegű épület felújítá­sát. Felépítik az Űri utca és a Szentháromság utca sarkán a há­borúban tönkrement Fehér Ga­lamb vendéglő épületét, ez első­sorban idegenforgalmi szempont­ból jelentős. Folytatják az útbur­kolatok és a közvilágítás kor­szerűsítését, valamint a palotá­nak és környékének helyreállítá­sát. Az OTP öröklakás-akció ke­retében nagyobb ütemben kezdik meg a vár keleti és északi oldalá­nak, valamint az ehhez csatla­kozó vízivárosi területnek re­konstrukcióját. 1966-ban ezen a területen körülbelül 20 lakóház építkezéséhez fognak hozzá. A belső kerületek városképét a forgalmasabb útvonalakon és te­reken a foghíjak beépítésével ja­vítják. 1966-ban — többek között — a Tanács körút, a Bajcsy Zsi­linszky út, az Arany János utca, az Alagút utca, a Mártírok útja néhány szembetűnő foghíjas tel­két építik be. A belvárosi város­kép fejlesztését szolgálja továbbá néhány főútvonal és tér — első­sorban a Tanács körút, a Károlyi Mihály utca és a Kálvin tér — avult lakóépületeinek felújítása. A Nagykörút és a Rákóczi út kereszteződésénél 1966-ban ki­alakul a földalatti vasút állomá­sát is kiszolgáló gyalogosaluljáró­rendszer. Egyidejűleg megkezdik a Corvin-áruház korszerűsítését. Parkosítják a Petőfi hídtól északra eső Duna-parti területet, a Kinizsi utca és a Közraktár ut­ca sarkán pedig 400 személyes diákszálló építéséhez kezdenek. A fogaskerekű vasút alsó állomá­sával szemben hozzáfognak a 13 emeletes Budapest-szálló építésé­hez. Az E—5-ös európai kontinen­tális út Budapestre bevezető sza­kaszának folytatásaként tovább építik a Budaörsi utat a Hamzsa- bégi út és a Villánvl út között. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents