Tolna Megyei Népújság, 1965. november (15. évfolyam, 258-282. szám)

1965-11-07 / 263. szám

9 TOLNA 1YTEGYK1 Vf.PflJSlß 1685. november 7 Óriási dologról számolhatok be. Orvai Faubus, az ame­rikai Arkansas állam kormányzója a napokban kijelentette: „En bizony semmi esetre sem származom a majmoktól, sem az állatvilág alantas teremtményeitől!”. Ennek szellemében cselekedett. Megtiltotta, hogy az is­kolákban fejlődéstant tanítsanak, mert az mégiscsak disznó- tág, hogy az ember az állatvilágból emelkedett ki. Art ugyan még megkockáztatta: a négerek lehet, hogy onnan emelkedtek ki, de ő nem, az biztos. Egy dologról megfeledkezett a kormányzó úr. Tudni­illik arról, hogy nem kérdezte meg az állatvilágot: bele­egyeznek-e abba, hogy ő az állatvilágból származtassa ma­gát. Az állatok pontosabban a Little Rock-i állatkert ma­jomlakói bizonyára kifejtették volna a véleményüket a nyi­latkozatot megelőzően is, mint ahogy nyilatkoztak később. A ketrecükön például ez volt olvasható: „Mi, Rhesus-majmok követeljük az anii-fejlódéstörvény szigorú betartását! Faubus kormányzó is az atomfegyverek­kel hadonászók semmi esetre sem állhatnak rokonságban velünk, majmokkal!”. Hát ami igaz, az igazi Voltam Velencében. Sok mindent láttam, de leginkább papokkal és apácákkal találkoztam. Láttam nagyon szép no­víciákat, akik lesütötték a szemüket, és láttam fiatal papo­kat, akik bizony nemcsak az arcukat nézték meg a nőknek, ök is azt tartják: igaz, hogy a szem a lélek tükre, de azért nem irt néha a tükör mögé sem nézni. Szó, ami szó, ha már egyszer itt vagyok, gondoltam meg­nézem a Krisztus köntösét is. Ezt pedig csak a Márkus- templom ereklyetermében lehet látni. Bementem. Mondtam, hogy látni szeretném a Krisztus köntösét. Azt mondták: semmi akadálya, csak fizessek érte ISO lírát. Nem fizettem. De azért láttam a szeget, amellyel keresztre feszítették és a töviskoszorúból is két tövist. Ahogy néztem ezt a szegei, meg a két tövist, meg ahogy az egyik pap azt mondta: a jeggyel megnézhetem a Pala d'oro, a főoltár mögötti arany- ikont is. amely a világon az egyedüli olyan szentkép, amit háttal tettek az oltárra, hogy csak belépőjegyért lehessen megnézni, majdnem elkiáltottam magam: „Az angyalát! Ili most itt volna az Ács Fia, aki kötéllel verte ki a kufáro- kai az isten házából, derekas munkát végezhetne ismét/’’. Ha már szóba került a templom, elmondok egy másik történetet is. Belgiumban jártam, pontosabban Nyugat- Elandriában, a Zeute-kolostorban, ahol francia nyelvű szer­zetesek bojkottálták a flamand nyelven megtartott szent­beszédeket. A tiltakozók zajosan hagyták el a templomot és tiltakozásukat a kolostor folyosóján is folytatták. Végül a rendőrségnek kellett közbelépnie! Nem tudom miért ez a vita. Csak sejtem. Bizonyára azért tiltakoztak a francia nyelvű szerzetesek, mert attól tartottak, a flamand nyelvűek csak azért mondják flaman- ául a szentmisét, mert ök azt r.em értik. Es ezen a nyelven ugye, akár meg is lehet fúrni őket. Mert az isten ugyan min­dent tud, de ki tudja, lehet, hogy ezek a flamand nyelvűek olyat is tudnak, amiről még 6 sem tudhat. Ki tudja! Lehet! Mint ahogy azt sem tudni, hogy milyen nemű a sátán. Bajorországban az utóbbi napokban nagy felháborodást kelteit egy hittanleör.yv. Egy aggódó apa csemetéjének hit- tankönyvében felfedezte, hogy a pokolbéli sátánt a könyv lapjain meglepő módon csábos női körvonalakkal és ráadá­sul moroklniben ábrázolták! Nosza, megindult a közvéle­mény kutatás. Több szülő egybehangzó állítása szerint a gyermekek irtóznak a női ördög képétől olyannyira, hogy szinte ki sem merik nyitni a hittankönyvüket. Az ügy a bajor kultuszminisztériumhoz került. A kul­tuszminisztérium hosszas vita és huzavona után kijelentette, hogy „Az ördög nemi hovatartozásának terelésében mi nem vagyunk illetékesek!”. Mit tehettek a panaszosok? Megfogadták a kultusz­minisztérium tanácsát és problémájukkal a müncheni püs­pöki hivatalhoz fordultak. A püspöki hivatal még nem nyilatkozott. Bizonyára egy felsőbb szervhez küldték az ügyet véle­ményezés végett, ahonnan ismét egy felsőbb szervhez kerül\ ahonnan ismét egy felsőbb szervhez küldik, ahol esetleg ki­jelölnek egy bizottságot, amelynek feladata lesz megállapí­tani: milyen nemű is a sátán. Szóval pontosan úgy megy itt is minden, mint nálunk. Nagyon kiváncsi vagyok a döntésre. Én magamban már eldöntöttem a kérdést. A sátán egy nemtelen alak, aki annak idején megfúrta Évát, Éva megfúrta Adámoí és ez a fúrás még a mai napig is tart, mint az eredendő bűn. Ezzel zárom soraimat. Tisztelettel: 20 év bűnügyi krónikájából Idegen az objektumnál — Köszönöm — hárította el Zá- gonyi honvéd a Kossuth cigaret­tát, amit eléje toltam és leültünk a klubszobában. Baranyai főhadnagy elvtárs né­hány szóval vázolta a múltkori emlékezetes szolgálatát. Mondja el részletesen hogy történt. — Előzményei is vannak — kezdi elgondolkozva Zágonyi. — Szolgálatba készültünk, amikor a főhadnagy elvtárs beszólt a kör­letbe: jöjjön csak! A folyosón Baranyai főhad­nagy egy borítékot húzott elő, és megkérte beosztottját, ugorjon vele haza. Szolgálatba készült szakaszával, s a fizetést küldte a feleségének. Zágonyi zsebre vágta a pénzt, s felült a buszra. Egy megállóval a végállomás előtt leszállt. Elin­dult a Határ úton. Ez volt a vá­ros legszélső utcája. Távolabb csak el-elvétve látszottak lakóhá­zak és kisebb gazdasági épületek. Úgy mint falun. Körbe, a végelát­hatatlan frissen szántott föld, s néhány kilométerrel messzebb az objektum, amire ők, karhatalmis- ták vigyáznak. Ezt persze csak Zágonyi tudta, mert arra már a madár sem jár. Messzebb van minden lakóháznál. Ahogy siető­sen lépkedett, szemügyre vett egy fejkendős nénikét, és arra gon­dolt, hogy látta már a környéken. Biztos idevalósi. Az asszony a távolba mutatva magyarázott va­lamit a mellette álló orkánkabá­tos, markár.sarcú férfinek. Hol a homályosan látszó jegenyesor fe­lé, hol meg más irányba mutatott. Bizonytalanul magyarázott. Ami­kor meglátták a közeledő karha- talmistát, az útbaigazító fennhan­gon szólt. — A vitéz úr biztosan tudja. — Hagyja csak — mondta gyorsan a férfi. — Eltalálok már magam is. Valamikor néhány éve jártam már erre. Azzal sarkonfordult és maga­biztosan a buszmegálló felé igye­kezett. Zágonyi a házszámekat nézte. — Negyvenhárom, itt meg egy üres telek, harminckilenc — mondogatta. Na ez az, megvan. Becsengetett, átadta a borítékot és elköszönt. A megállónál még ott állt az orkánkabátos. Térképfé­lét nézegetett. Először oda akart menni, hogy megkérdezze, merre akar menni, milyen utcát keres, de eszébe jutott, hogy néhány perce az idegen nem tartott igényt a segítségére. Ha nem akarta megkérdezni, akkor nem. Keresse maga. Ebédhez sorakoztak, amint beért a laktanyába. Beszaladt az iro­dába, jelentette, hogy a parancsot végrehajtotta. — Kendben van. köszönöm. De ez nem parancs volt, Zágonyi elv- társ, csak megkértem macát — mosolyodott el Baranyai főhad­nagy. — Na szaladjon ebédelni, egy óra múlva indulunk. — Az eligazításon a szakasz­parancsnok még egyszer vissza­kérdezte feladatukat, és gépko­csira szálltak. Elhagyták a busz­megállót ahol délelőtt járt majd két répaföld között robogott a te­herautó. Az őrség épületénél meg­állt a kocsi. Az első váltással Zágonyi is kiment. Végigsétált az alacsony léckerítés mellett, és először ötlött fel benne, hogy ez a faragott, cifra kerítés jobban illene egy virágágy, mint az ob­jektum köré. A végtelenbe nyúló barázdákon átsiklott a kibukkanó késő délutáni halvány nap, s ettől mintha hullámzott volna a szür­ke szántóföld. A szabályos táv- közökre emelkedő törzsek között egy ember ácsorgóit. Hosszú ideig nem mozdult, majd az egyik fa mögé állt. Teljesen eltakarta a törzse. Zágonyi oldalt fordult, csak a szeme sarkából figyelte a széles fát. Az erőltetéstől egyre sűrűbben pislogott, amikor észre­vette, hogy az ismeretlen feje két­szer kibukkan a fa mögül, s hal­vány fény csillant egy lencsén. Ráérősen az őrgomba felé vette útját, és leemelte a kagylót. Je­lentette az őrparancsnoknak. Né­hány pillanat múlva gépkocsi iramodott a poros úton, s még idejében utólérték a szapora lép­tekkel távolodó férfit. Eddig a történet. Az orkánkabátost átad­ták a rendőrségnek. Megtalálták nála az objektumról készített fel­vételeket s bizonyára elnyerte méltó büntetését. Zágonyi Ká­roly honvéd éber szolgálatellá­tásért pedig öt nap jutalomsza­badságban részesült. Takács István Jövő vasárnap: A pénz nem számit. Vándorol-e az élet a világűrben? 4 meteoritok nem lehetnek semmilyen kozmikus mikroorganizmusok hordozói Vaszilij Feszenkov szovjet aka­démikus, neves csillagász arra a kérdésre: lehetséges-e hogy kez­detleges élő szervezetek, vagy spóráik más, az életre alkalmas előfeltételekkel rendelkező égi­testre kerüljenek és ott gyarapod­janak, a következőket válaszolta. Tételezzük fel, hogy mikroorga­nizmusok a felső légköri rétegek­be kerülnek, és onnan a nap­sugárzás hatására kilökődnek a bolygóközi térbe. Alig képzelhető el, hogy ezek a mikroorganiz­musok a világűrben a napsugár­zás és a nagy energiájú kozmikus sugarak behatása alatt életképe­sek maradhatnak. A Nap hatásának erejét az üstökösök példája is mutatja. A napsugárzás hatására az üstökö­sök magjában robbanások történ­hetnek és az üstökösmag fokoza­tosan szétbomlik. Mikor egy-egy üstökös szétesik, meteoritok tö­mege marad vissza, melyek a Nap hatására elporladnak. Semmilyen szokványos anyag nem képes tehát a bolygóközi tér viszonyait elviselni. A bolygóközi térben a fényt megközelítő sebességgel haladó több milliárd elektronvolt ener­giájú protonok és atommagok minden molekula- és atomstruk- turát képesek elpusztítani. Ebből az következik, hogy az élet a Földön, vagy más égitesten lehetetlen volna, ha az atmosz­féra nem óvná meg a labilis £e- hérjevegyületeket a rövidhullámú napsugárzás, vagy a kozmikus su­gárzás pusztító hatásától. De még viszonylag kis energiájú részecs­kék (például az elektronok és neonok) is hatással lehetnek az; élő szervezetekre. Ha ezek át­hatolnak a légkörön, és elérik a ' Föld felszínét, ugrásszerű váltó 1 zásokat: mutációkat idézhetnek elő a sejtekben. Mindebből az a végkövetkezte­tés, hogy élő szervezetek vagy spórák a megsemmisítő kozmikus sugárzás miatt a bolygóközi téren át sem önállóan, sem apró meteor-; részecskék útján nem juthatnak más égitestre. De egyéb okok is valószínűt­lenné teszik ezt. Milyen körül­mények között lehetséges por­részecskék, vagy mikroorganiz­musok elválása a Földtől? Csak akkor, ha véletlenül a több ezer km/mp sebességgel haladó nap­részecskék magukkal ragadják őket. De éppen ezek a nap­részecskék vannak pusztító ha­tással a labilis és bonyolult szer­kezetű élő sejtekre. Ezek után azt kell mondanunk, hogy az élet minden kozmikus égitesten csak önállóan keletkez­het és fejlődhet. Arra a kérdésre, hogy valóban találtak-e szénmeteoritokban szer­ves anyagokat, Feszenkov a kö­vetkezőket válaszolta: A Föld légkörébe behatoló szén- meteoritok izzókká válnak, és fénylő égitestek alakjában re­pülnek az égen. Ezek a meteo- ritok több más elemen kívül 13—20 százalék szenet tartal­maznak. A kutatások azt mu­tatták, hogy a meteoritokban lévő szerves vegyületek nem élű szervezetektől származnak. 1961-ben Claus és Nagy ameri­kai geokémikusok azt állították, hogy két szénmeteoritban egysej­tű, algákhoz' hasonló mikroszko­pikus részecskéket fedeztek fel. Később azonban kiderült hogy ezek mikroszkopikus triolit- vagyis vasszulfidkristályok és erő­sen lehűtött kén- és szénhidrogén­cseppecskék, de semmiesetre sem élő szervezetek maradványai. Számos kutató állítja, hogy a szénmeteoritok, a kondritok, rend­kívül porózusak, és az atmoszfé­rán áthatolva a levegőt, az abban lévő összes mikroszkopikus szer­vezetekkel együtt „belégzik”. Ez nem felel meg a valóságnak. A lehullott meteoritok ezeket a szer­vezeteket a talajból veszik fel. £z( bizonyítják Imsenecki akadé­mikus és Szabit Abiszov kutató legújabb kísérletei is, amelyeket bazalt, homokkő és gránit mikro- flóráján végeztek. Ezeknek az ás­ványoknak az összetétele hasonló a meteoritokéhoz. A kutatók meg­állapították, hogy a baktériumok be tudnak hatolni a földre hullott meteoritok belsejébe; a meteori­tok mikroszkopikusan apró repe­désein keresztül. Semmi alapja nincs tehát an­nak feltételezésére, hogy egy meteorit bármilyen kozmikus mikroorganizmus hordozója le­het. A néha bennük található bonyo­lult szerves vegyületek kétséget kizáróan idegen eredetűek — fe­jezte be Feszenkov akadémikus a Novosztyi hírügynökség tudósító­jának adott nyilatkozatát.

Next

/
Thumbnails
Contents