Tolna Megyei Népújság, 1965. november (15. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-05 / 261. szám
/ TOI.NA MEGYEI NFPÜJSAO 1D5S. november 5. Újult erővel tovább a megkezdett úton (Folytatás az 1. oldalról) közéleti tevékenységét vizsgálva az előadó elmondta: a megyei, járási, városi és a községi tanácsokban szép számmal vannak nők. A tanácsokba beválasztott nők munkája azonban nem minden esetben kielégítő. Ennek több összetevője van: A női tanácstagokat, különösen falusi viszonylatban, nemigen bízzák meg munkával, csak ritkán, vagy egyáltalán nem kérik ki véleményüket. A dolgozó nő politikai öntudata, művelődés iránti igénye növekedett. A felnőttoktatásban résztvevők száma is ezt igazolja. Az általános iskolát végző felnőttek 45 százaléka nő. Középiskolában 1448 nő tanul, annak ellenére, hogy tanulásukat sok tényező nehezíti. Családi problémák, munkahelyi gondok, s nem egy esetben a közömbösség veszi el kedvét a tanulástól. A nők politikai tájékoztatását segíti elő a Nők Akadémiája előadássorozat, mint az egyik legjobban bevált oktatási forma. A Nők Akadémiája előadásokon általában 80—100 hallgató vesz részt. Igen kedvelt és népszerű a másik oktatási forma, a szakköri foglalkozás. Elsősorban a kézimunka-szakkörök, a sütő-, főző-, szabó-varrószakkörök a láto- gatottabbak. A szakkörökön a Magyar Nők Országos Tanácsának Művelődjünk, tanuljunk sorozatából felolvasásokat tartanak. Megyénkben a nők helyzetét több tényező teszi könnyebbé. Harminchét bölcsődénk van, amelyek általában jól ki vannak használva. A távlati tervben a bölcsődék fejlesztését úgy irányozták elő, hogy minden 4000 lakoson felüli községben állandó jellegű bölcsőde működjön. Szólt a nők foglalkoztatásáról, családjogi kérdésekről, az anyai hivatásról. A nőmozgalom munkája az elmúlt évek eredményeire támaszkodik. Egyezik a párt feladataival, célkitűzéseivel. A nőtanácsok azon munkálkodjanak, hogy minél többen megismerjék a párt által megjelölt feladatokat. Együtt kell munkálkodni a tömegszervezetekkel, a Hazafias Népfronttal, a KISZ-szel, a Vöröskereszttel és mindazon társadalmi szervekkel, amelyek a párt célkitűzéseit segítik megvalósítani — mondta befejezésül. Vita a nőtanács beszámolójáról A vitára jelentkező 26 küldött közül tizennégyen kaptak szót. Abban, amit elmondtak, kifejezésre jutott: a nők helyesen élnek egyenjogúságukkal, de ez csak akkor lesz teljes, ha a jogok gyakorlása közben nem feledkeznek el a kötelességekről sem a hálát, amit a szolidáris magyar nép iránt érzünk. A segítség, amelyet a magyar néptől és a többi szocialista országtól kapunk, erősíti ellenáUóképességünket, s felvértez bennünket az elnyomók elleni harcra — mondotta, majd így folytatta: — Elnézésüket kéA Babits Mihály Általános Iskola úttörői köszöntik vendégeket és a konferencia résztvevőit. a vietnami Többen beszéltek a tanulásiról, a nők politikai látókörének bővíté séről, illetve ennek szükségességéről. — Üzemünkben, a Dombóvári Cementipari Vállalatnál — mondta az üzemi nőbizottság küldötte, a nők 70 százaléka részt vesz a politikai oktatáson. A konferencia vitájában résztvevők visszapillantottak a húsz év óta megtett útra, de valamennyien arról is beszéltek, hogy a fejlődésben nincs megállás. Újult erővel tovább kell menni a megkezdett úton. A vitában szót kért Ha Cyang, a törékeny vietnami asszony is Köszöntötte a konferencia résztvevőit, a Tolna megyei asszonyokat. — Baráti országba, testve, rek közé jöt tünk — mondotta felszólalásában. A vietnami nép meleg szeretettel viseltetik a magyar nép iránt, mert tudja, hogy harcában mellette áll. Erkölcsi és anyagi segítséget, támogatást kapunk a magyar néptől. Ezután népe harcáról beszélt. Amikor a hazájára törő ellenség, az amerikai imperializmus kegyetlenkedését ecsetelte, gyermekien kicsi keze ökölbe szorult, hangja átforrósodott. — Szavakban nem tudjuk kifejezni rém, hogy saját magunkról, népünk harcáról beszélek. Hírről beszélni kell, mert a harc, amely Vietnam földjén zajlik, komoly veszélyt jelent a világ számára: Népünket nem rettenti el az amerikaiak terrorcselekménye. Dél- Vietnamban százezreket mészárolnak le és vetnek börtönbe, de a terror nem győzheti le népünk akaratát. A nép eggyéforrt a harcokban. A fokozódó harc ellenére is Észak-Vietnamban növekszik a termelés hozama, s ezzel együtt növekszik a megsemmisített ellenséges repülők száma is. Régi és modem fegyverekkel harcolunk, s több mint 700 amerikai bombázót semmisítettünk meg. A vietnami nők is részesei a harcnak A dél-vietnami hadsereg helyettes parancsnoka nő. Nőtestvéreink harcolnak mint csapattest-parancsnokok és mint harcosok részt vesznek a gerillaharcokban is. Ha Cyang asszony beszédét többször megszakította a lelkes taps. Amikor a vietnami asszony a nők, a gyermekekről való gondoskodásról beszélt, hangja ellágyult. — Észak-Vietnamban az élet normális mederben folyik. Mindent megteszünk a nők, a gyermekek védelméért, az ellátás biztosítva van, az árak stabilak. Népünk dolgozik és harcol saját és a többi népek szabadságáért: Bízhatnak bennünk. ígérjük, nem fognak csalódni. Jelszavunk szabadság, béke, egyenlőség — mondotta — miközben az előtte lévő csomagból egy vázát és egy há- romsarkos piros kendőt hámozott ki. — Egy földrajzilag távol fekvő, de érzelemben és érdekazonosságban közeli ország népének szerény ajándékát adom át. Kézműipari munka. Magán viseli népünk testvéri barátságát háláját, amit a magyar nép iránt érzünk. A kendő átadásánál ezeket mondta: — A kendő szívünk diktálta ajándék. Egy megsemmisített ame, rikai ejtőernyő anyagából készült, s az ejtőernyőst egyik nőharco sunk semmisítette meg. A kendőt jelképes ajándéknak szántuk. Fehér La- josné, az országos központ szervezési osztályának vezetője a nők életében bekövetkezett változások bizonyítására elmondta, milyen fejlődést értünk el az elmúlt húsz év alatt, — Megtaláljuk a nőket az élet minden területén, minden posztján. Az asszonyok derekasan dolgoznak és ha hibát látnak, bátran birál- nak is. De nem elégednek meg csak a bírálattal, a hibák kijavítását életrevaló, okos javaslatokkal segítik. Az elmúlt húsz esztendő megmutatta a felemelkedés útját, de még messze vagyunk a végső céltól. Minden asszonynak a nőmozgalomban van a helye, mert minél többen lépkedünk egyszerre a szocializmus építésének útján, annál több segítséget tudunk adni a gyengéknek. Minél többen dolgozunk, annál előbb érünk fel a csúcsra, a célhoz — mondotta többek között. K. Papp József elvtárs. a megyei pártbizottság első titkára beszéde elején a megyei pártbizottság, a tanács és a társadalmi szervezetek üdvözletét adta át a konferencia résztvevőinek. Köszöntötte a vietnami nőszövetség küldötteit, majd így folytatta: — A nőtanács munkájával, a megyei párt végrehajtó bizottsága is foglalkozott. Elismerését fejezte ki munkájáért. A beszámoló sok kérdéssel foglalkozott. Ezek közül a nők egyenjogúságának problémájához szólnék annál is inkább, mivel hallottunk olyan fejtegetést, amely a nők egyenjogúságának szükségességét kétségbe vonja. Megyénk egyik termelőszövetkezetének főkönyvelője szerint a gépek fokozottan kiszorítják a nőt a termelésből. Vitába szállunk az ilyen nézetek-- kel annál is inkább, mert nálunk a nők egyenjogúsága a társadalom fejlődésével együtt jár, együtt jut kifejezésre. Éppen a fejlődés teremt olyan körülményt, hogy a termelőmunka, a házimunka mellett a nőnek több lehetősége nyíljék a tanulásra, egyenjogúsága érvényesítésére. Beszélt a harmadik ötéves terv előkészítésére tett megyei intézkedésekről. A megyei pártbizottság és az állami vezetés tanácskozásokat folytat az illetékes táróik vezetőivel. Tolna megye iparának további fejlesztése ügyében. Amennyiben iparosítási tervünket sikerül végrehajtani, úgy megoldódna a nők foglalkoztatása is. Megemlítette, hogy a harmadik ötéves tervben szó lesz a mérőműszergyár további fejlesztéséről, a tolnai üzemek és a Simontomyai Bőrgyár rekonstrukciójáról. Tárgyalások folynak a járási székhelyek iparfejlesztéséről is. A továbbiakban választ adott a vitában felszólaló Miklós Ferencné dombóvári tsz- tagnak, aki a tsz-tagok szociális problémáit, a nyugdíj és az SZTK-járulék kérdésével foglalkozott. — Van ezen a téren tennivaló. Ahogy a népgazdaság teherbíróképessége lehetővé teszi, intézkedések történnek. hogy Megemlékezések az ellenforradalom áldozatairól A főváros dolgozói csütörtökön, 1956-as ellenforradalom áldozataira emlékezve megkoszorúzták a mártírok sírjait és emlékműveit. A budapesti pártház védelmében elesettek emléktáblájánál koszorúzás! ünnepséget tartottak. A koszorúzáson részt vettek a Budapesti Pártbizottság titkárai, a pártapparátus munkatársai a székház védelmében részt vett csoport életben maradt tagjai és a hősi halált haltak hozzátartozói. Megemlékeztek a budapesti dolgozók a fegyveres erőknek az ellenforradalom elleni küzdelemben hősi halált halt tagjairól is. A Kerepesi úti temetőben nyugvó hősi halottak emlékművénél a fegyveres testületek tagjai álltak őrséget, az emlékmű előtt díszszázad sorakozott fel. A Himnusz hangjai után gyászdallamok kíséretében helyezték el a kegyelet virágait az emlékmű talapzatán. Csütörtökön a főváros számos kerületében rendeztek kegyeletes emlékünnepséget az 1956-os ellenforradalom mártírjainak emlékét megörökítő márványtáblák- nál. Fellőtték a Kozmosz—95-öt Moszkva (TASZSZ) Csütörtökön a Szovjetunióban Föld körüli pályára juttatták a Kozmosz—95 jelzésű mesterséges holdat, hogy a rajta elhelyezett tudományos műszerek segítségével folytassák a TASZSZ által 1962. március 16-án bejelentett űrkutatási program végrehajtását. A szputnyik rátért pályájára. Keringési ideje 91.7 perc. Pályájának a Földtől legtávolabb eső pontja (apogeum) 521 kilométer, a legközelebb eső pontja (perigeum) 207 kilométer. A pálya síkjának az Egyenlítő síkjával bezárt hajlásszöge 48 fok 24 perc. A tudományos berendezések mellett a szputnyikon van egy „Majak” rádióadó-'berendezés. amely a 20,005, a 30,0075 és a 90,0225 MHz frekvencián működik. A szputnyik berendezései kifogástalanul működnek. A földi koordinációs számítóközpontban folyik a beérkező adatok feldolgozása. Események SOROKBAN VARSÓ Csütörtökön délelőtt Varsóban megnyílt a lengyel irodalom külföldi műfordítóinak I. nemzetközi kongresszusa. A tanácskozásokra 21 ország 70 műfordítója érkezett. A magyar műfordítókat Bába Mihály és Radó György képviselik. WASHINGTON Tage Erlander svéd miniszterelnök szerdán kilencnapos látogatásra az Egyesült Államokba érkezett. Erlander Washingtonban Humphrey alelnökkel és Rusk külügyminiszterrel folytat megbeszéléseket. ALGÍR Szerdán Algírban Bumedien, a forradalmi tanács elnöke fogadta a szovjet küldöttséget, amely Jan Pejve, a Legfelső Tanács nemzetiségi tanácsa elnökének vezetésével érkezett az algériai jubileumra, valamint a katonai küldöttséget, amelynek vezetője Za- harov marsall, a szovjet fegyveres erők vezérkari főnöke. RABAT A marokkói országos diákszövetség közleményt adott ki, s ebben mint a nemzeti felszabadítást mozgalom ellen irányuló támadást ítéilte el Mehdi Ben Barka marokkói nacionalista vezető elrablását. A diákok követelik, hogy a francia kormány foglaljon állást ebben az ügyben, derítse fel és büntesse meg a merénylet szervezőit. PEKING Kov&nov orvostudós vezetésével Pekingbe érkezett a szovjet— kínai baráti társaság küldöttsége, amely részt vesz az Októberi Forradalom évfordulóján rendezett ünnepségeken. ezek a feszültségek feloldódjanak — mondotta. A tanácskozás vitáját az előrehaladott idő miatt le kellett zárni, mert még hátra volt az új vezetőség és a kongresszusi küldöttek megválasztása. A konferencián 12 küldöttet választottak, akik a Tolna megyei asszonyokat képviselik a december 11—12- ére összehívott magyar nők országos kongresszusán. Megválasztották a megyei nőtanácsot is, amely megtartotta első ülését, s 15 tagú végrehajtó bizottságot választott. A Tolna megyei Nőtanács elnökének Dr. Bryson Jánosnét, titkárának Takács Mi- hálynét választották meg. Pozsonyi Ignácné Foto: Bakó Jenő Szavaznak a konferencia küldöttei.