Tolna Megyei Népújság, 1965. november (15. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-23 / 276. szám
6 TOLNA MEGYEI VEPÜmO 1965. november 23. Bajnokságot nyert a Dombóvári VSE Nyolc év után újra NB 11-es labdarúgó-csapata van a megyének — Nagymányok és a Dombóvári Spartacus búcsút mondott az NB lll-nuk Bizakodással, de mégis némi szorongással vár- tonzött ünnepség igen lelkes hangulatban ért ta a megye sportközvéleménye az NB III utol- « yéget és a szurkolók a város különböző helyein só bajnoki fordulóját, amely eldöntötte, hogy a csoportokba verődve tárgyalták a bajnokság két vasutascsapat közül melyik kerül fel az NB II-be. A szorongás nem volt alaptalan, mert az első félidőben hiába játszott egy kapura a DVSE. a kaposváriak 6—7 emberrel védekeztek és csak egyszer sikerült egy kapu előtti kavarodás után a hálóba juttatniok a dombóvári csatároknak a labdát. Szünet után eleredt az eső, de megindult a gólözön is a 10 főre olvadt kaposváriak ellen. A Vasút most már bajnokhoz méltó játékot nyújtott és szinte tetszés szerint érte el góljait és majdnem kétszámjegyű győzelmét. A hármas játékvezetői síp után a közel ezer szurkoló az esőben is a helyén maradt. Az úttörők virággal köszöntötték a bajnokcsapat tagjait, majd Galambos edzőt a vállukon vitték le a pályáról. A mérkőzés után a sportcsarnokban rögtönzött ünnepséget tartottak, amelyen Tapaszti János csapatkapitány mondott köszönetét több mint 300 szurkoló előtt a lelkes buzdításért és azért, hogy jóban, rosszban kitartottak a csapat mellett. Kérte a szurkolókat, támogassák továbbra is a csapatot és ígéretet tett: a játékosok mindent el fognak követni annak érdekében, hogy az együttes az NB II-ben is megállja a helyét. A rögmegnyerésének eseményeit. Szekszárdon Siófok vendégszerepeit. Az első félidőben a vendégcsapat bizonyult jobbnak és megérdemelten jutott vezetéshez. Szünet után a tíz főre olvadt hazaiak szinte végigtámadták a második félidőt és a befejezés előtt Kormos révén sikerült az egyik bajnoki pontot itthon tar- taniok. Nagymányokon ugyancsak döntetlen eredmény született. Baja ellen a hazai csapat 3:3 arányú eldöntetlen eredményt ért el, de ez már nem vo}t elegendő a bentmaradáshoz. Sárbogárdon a Dombóvári Spartacus együttese vesztesként vonult le a játéktérről és Nagylányok mellett a Dombóvári Spartacus is a kiesés sorsára jutott. A Nagykanizsai VTE—Pécsi Ércbányász találkozót „bebiztosították” arra az esetre, ha a Dombóvári VSE döntetlenül mérkőznék a kaposváriakkal. A 13:l-es eredmény valóban annyira megjavította a Nagykanizsai VTE gólarányát, hogy dombóvári döntetlen eredmény esetén a nagykanizsaiak jutottak volna az NB II-be. Meglepetés viszont a PEAC veresége Lovászitól. DOMBÓVÁRI VSE— KAPOSVÁRI VASAS MTE 9:0 (1:0) Dombóvár, 900 néző. Vezette: Molnár Dombóvári VSE: Kovács — G. Kiss. Egyed, Kalmár, Potó — Korpádi, Sonkoly — Horváth, Kőműves, Tapaszti, Varga. Kaposvár: Nadrai — Kovács, Szili, Borda — Zimonyi, Gál — Pintér, Nagy, Laki, Gulyás, Csupor. Kezdés után nyomasztó fölénybe került a hazai csapat. Tapaszti már a harmadik percben fölélá'tt. A 12. percben Kőműves az üres kapuba nem tudott betalálni, majd Zimonyi egy kapu élőt' í kavarodás után megsérült és elhagyta a játékteret. A 28. percben kapu előtti kavarodás után Tapaszd közéiről a kapuba nyomta a labdát. 1:0. A gól után megnyugodtak a hazaiak, de a vendégek továbbra is önfeláldo- zóan védekeztek. A 29. percben Kőműves elől az utolsó pillanatban mentettek, majd a 30. percben tűzijáték után Varga lőtt fölé. A 35. nercben Zimonyi visz- szatért, de öt perc múlva végleg elhagyta a játékteret. Az utolsó percekben Kőműves kétszer is kapusba vágta a labdát közalr'l, majd Sonkoly két alkalommal is fölélő tt. Szünet után megeredt az eső, ugyanakkor megindult a gólözön is. A 7. percben G. Kiss távoli lövését Nadrai csak kiütni tudta cs Kőműves 15 méterről a jobb alsó sarokba talált. 2:0. Három perc múlva Nadrai Kőműves lövését ütötte Sonkoly elé, aki nem hibázott. 3:0. A 14. percben Varga a baloúlrdon futott el, beadását Nadrai Tapaszti elé ütötte és már 4:0 volt az eredmény. Most nagy kedvvel és jól játszott a Vasút. A 19. percben Kőműves 22 méteres szabadrúgást lőtt be a baj felső sarokba. 5:0. Két perc múlva Tapaszti középen tört ki, először a kapusba lőtte a labdát, másodszorra azonban már nem hibázott. 6:0. A 28. percben Kőműves a kapust is kicselezve rúgta a hetedik gólt. 7:0. Két perc múlva az előretörő G. Kiss távoli lövése akadt meg a kaposvári hálóban. 8:0. A 38. percben Horváth lövése a bal kapufa tövéről pattant vissza, majd Tapaszti hátrahúzásos lövése a felső kapufáról hagyta el a játékteret. Befejezés előtt két perccel Kőműves állította be a végeredményt. 9:0. Az 1965. évi délnyugati NB III utolsó fordulójában a Dombóvári Vasutas már az első félidőben egv kapura játszó t. Eklto • azonban Kaposvár; G—1 emberrel is jól védekezett és a vasutas- csatároknak csak egyszer sikerült bcletalálni a kaposvári kapuba. A II. félidőben a Vasút már bajnokhoz méltó játékot nyújtott. Tetszés szerint érté el góljait és ilyen arínyban is megérdemelten gvőzött. Kovács a'-, akadt dolga ezen a találkozón A hátvédnégycs könnyedén verte vissza az ellenfél ritka támadásait és nagyszerűen indítottak. G Kissnek meg góllövásre is irtotta az erejéből. A fedezet»'r jobbnál jobb labd'kkal indító'ti útnak a csatárokat. Közülük Sonkoly volt o jobb és szinte a mezőny fölé nőtt. A csata sr sokmozgásos, ötletes játé’-k I r -k- kolt ki a második félidőben, T?.- pasztit és Kőművest gél<aik dicsérik, Varga és Horváth redig a gólok előkésztés'bő! vették ki nagyszerűen a részüket. NYILATKOZATOK: Galambos edző: Az első félidőben még kétséges volt a mérkőzés sorsa. Szünet után a Vasút nagyobb tudása gólokban is megmutatkozott. Nagyon örülök a bajnokságnak. Köszönöm a fiúknak a lelkes, odaadó játékot, amelyet a bajnokság során nyújtottak. Tapaszti csapatkapitány: A bajnokság előtt az volt a célunk, hogy a csapat az első három között végezzen. A fokozatosan kialakuló kollektív szellem a bajnokság megnyeréséhez vezetett. Köszönjük a szurkolók buzdítását, amely végül is határtalan közös örömünkhöz vezetett. G. Kiss, a csapat „veteránja": Pályafutásom eddigi legnagyobb élménye ennek a bajnokságnak a megnyerésé. Szavakban ki sem tudom fejezni, mennyire örülök a bajnokságnak. SZEKSZÁRDI DÓZSA— SIÓFOKI OLAJBÁNYÁSZ 1:1 (0:1) Szekszárd, 200 néző. Vezette: Sabacz. Sz. Dózsa: Lickert — Tamási, Novák, Szalay — Tárnok, Bencs — Lizák, Majnay, Kormos, Szűcs. Szabókovács. Siófok: Iszak — Farkas, Fejér, Fejes — Vör-ös. Kerényi — Pelyva, Sier, Papp. Takács, Kovács. Az edzőpályán helyenként mély sár várta a csapatokat. Az első negyedórában Lizák két jó megmozdulása érdemelt tapsot, aztán Lickertnek kellett leszednie az ellenfél középcsatárának a lábáról a labdát. A 23. percben Novák hibázott, Lickert azonban önfeláldozóan dobta be magát és róla szögletre pattant a labda. A vendégek a 33. percben szerezték meg a vezetést, Novák szabálytalansága után Vörös pontosan Kerényi fejére ívelte a labdát, aki senkitől sem zavartatva csúsztatta a labdát a bal felső sarokba. 0:1. A 44. percben Szűcs lőtt fölé jó helyzetből. Szünet után Novák már a hatodik percben hacképtelen lett. Régi izomsérve újult ki. Innen kezdve Tárnok lett a középhátvéd. Meglepetésre 10 emberrel is állandóan a Dózsa támadott. Támadásait a vendégcsapat csak időnként szakította meg. A vendégcsapat azonban nagy szerencsével védekezett. A 28. percben egy szép támadás futott, de Kormos az oldalhálót találta el. A 35. percben siker koronázta a hazaiak rohamait. Jobboldali támadás után Szűcs a vonalról visszajátszott és Kormos közelről nem hibázott. 1:1. A hátralévő időben még mind a két csapat próbálkozott a góllövéssel, de sikertelenül. Nem véletlen, hogy mind a két csapatnak a gólja a pálya jobbik térfelén esett. A mély talaj erősen zavarta a játékosokat. A Dózsában Lickert, Tamási, Szalay Tárnak (a mezőny legjobbja) és j Lizák mutatott átlagon felüli já- j tékot. A vendégcsapatban az után- pótlás válogatott Fejes, valamint! Iszak és Kerényi játéka tetszett. T. L. Részletes eredmények: Pécsi EAC—Lovászi Bányász 0:1 (0:1), Sárbogárdi Petőfi—Dombóvári Spartacus 4:2 (1:1), Szekszárdi Dózsa—Siófoki Olajbányász 1:1 (0:1), Keszthelyi Haladás—Mohácsi TE 0:1 (0:1), Nagykanizsai VTE—Pécsi Ércbányász 13:1 (1:0), Nagymányoki Brikett SK—Bajai MTE 3:3 (1:1), Dombóvári VSE— Kaposvári Vasas MTE 9:0 (1:0), Nagykanizsai Bányász—Nagy- kanizsai Dózsa 2:5 (1:3). A.z 1965. évi délnyugati NB III végeredménye: 1. Domb. VSE 30 19 4 7 70:34 42 2. N.kanizsai VTE 30 17 7 6 66:34 41 3. N.kanizsai D. 30 16 5 9 54:32 37 4. Bajai MTE 30 14 7 0 48:37 35 5. N.kanizsai B. 30 13 8 9 66:52 34 6. Siófok 30 13 8 9 43:36 34 7. Pécsi Ércb. 30 16 1 13 57:46 33 8. Mohács 30 13 5 12 35:41 31 9. Lovászi 30 13 3 14 45:56 29 10. Keszthely 30 12 4 14 46:59 28 11. Pécsi EAC 30 9 9 12 45:40 27 12. Sz. Dózsa 30 11 4 15 38:46 26 13. Sárbogárd 30 10 4 16 43:75 24 14. Nagymányok 30 8 6 16 36:58 22 15. Domb. Spart. 30 6 9 15 30:44 21 16. Kaposy. V. MTE 30 6 4 20 31:63 16 Az első vonal feletti Dombóvári VSE jövőre már az NB IIben szerepelhet, a második vonal alatti négy csapat kiesett az NB III-ból a megyei bajnokságokba. | 11 megyei bajnokságban első Máza-Szászvár, második Bonyhád, harmadik a Szekszárdi Petőfi A Szekszárdi Gépjuvító győzött Tamásiban, így Tamási a harmadik kieső A hétközi esős időjárás után vasárnap kellemes, 15 fokos meleg köszöntött be. Mire a mérkőzések elkezdődtek, ismét beborult és a második félidőt már ismét esőben játszották a csapatok. A felázott talajon, a legtöbb esetben, mély sárban lejátszott mérkőzéseken a talaj alaposán próbára tette a játékosokat. Ennek tudható be, hogy nem egy váratlan eredmény született az utolsó bajnoki fordulóban. Már csak egy mérkőzésnek volt létje. Tamásiban találkozott a Tamási és a Gépjavító, és kettejük küzdelme döntötte el a harmadik kieső sorsát. Ezen a találkozón a Gépjavító határtalan lelkesedéssel küzdött és minden vonatkozásban az otthon játszó tamásiak fölé kerekedett és nem érdemtelenül szerezte meg a bentmaradáshoz szükséges pontot. így a szekszárdi csapat drámai küzdelem után, de elkerülte a kiesést. A tamási együttes viszont, amelyet közönsége sem támogatott megfelelően (mindössze 250- en voltak kíváncsiak a sorsdöntő mérkőzésre), mérsékelt teljesítményt nyújtott, ismét kiesett a megyei bajnokságból. A negyedik helyért Paks és Fadd volt egymással versenyben. A paksi mérkőzésen jól kezdett Szászvár és már 3:0 arányban vezetett, amikor a hazaiak ráikap- csoltak és rendkívül lelkes játékukkal az egyik pontot sikerült otthon tartaniok. Hiába csinált azonban Paks bravúrt azzal, hogy az őszi idényben egyedül neki sikerült pontot rabolnia a bajnoktól, a 3:3-as döntetlennel annyira elromlott a paksiak gólaránya, hogy a Cikó ellen győző faddiak szerezték meg a negyedik helyet. A hatodik helyért Szekszárdon vívott egymással nagy küzdelmet a Szekszárdi Honvéd és a Tolna. A leszerelt Honvéd-játékosok (Márkus, Kálmán, Szőcs, Nyitrai. Micskó), akik a csapat legjobbjainak számítottak, visszatértek a mérkőzésre és nagyiramú, heves küzdelmet vívtak a tolnaiakkal és egyetlen góllal ugyan, de győzelemmel búcsúztak csapatuktól. Ezzel a győzelemmel a Honvéd számára a hatodik helyet szerezték meg. Bonyhádon a megfiatalított du- naföldvári csapat határtalan lelkesedéssel küzdött és így sikerült megakadályozniok a bonyhádiak nagyobb arányú győzelmét. Eogyiszlón is nagy küzdelem folyt mind a két félidőben. Az elsőben Kisdorog szerzett előnyt. Szünet után, bogyiszlói egyenlítés után a kisdorogiak gólját les címén nem adta meg a játékvezető. Végül is kettős kiállítás után (Fülaki és Fazekas) Bogyisz- ló lőtte be a győztes gólt. Ezzel Bogyiszló pontszámban beérte a fomádiakat és a bajnokságok történetében egyedülállóan azonos g'ólaránnyal a két újonc azonos helyen végzett. Bátaszéken Simontornya vendégszerepeit. A mély talajú pályán egyik csapat sem birt a másikkal és a találkozó eldöntetlenül végződött. SZEKSZÁRDI PETŐFI— FORNÁD 2:0 (2:0) Szekszárd, 100 néző. Vezette: Streer. Szekszárdi Petőfi: Greilich — Garamvölgyi, Cser, Greifenstein — Simon, Németh, — Hó- mann. Fekete, Rostási, Rózsa, Bárány. Fornád: Kovács I. — Buckó, Kovács III., Csuta — Sárközi, Samu — Barkóczi, Pálfi, Bazsonyi, Csík, Kovács II. Góllövő: Garamvölgyi és Rostási. — ifj. Tucsni — SZEKSZÁRDI HONVÉD- TOLNA 1:0 (0:0) Szekszárd, 100 néző. Vezette: Németh. Szekszárdi Honvéd: Márkus — Berki, Kálmán, Soós — Szőcs, Nyitrai — Kugli, Papp, Kovács, Micskó, László. Tolna: Rajos — Beck, Kláb, Gálfi, Straubinger — Merk, Schalli — Somorjai, Brucker, Pucsli, Pata. Góllövő: Micskó. — Tulá — BONYHÁD—DUNAFÖLD VAR 4:1 (3:1) Bonyhád, 150 néző. Vezette: Nagy. Bonyhád: Mucska — Gu- zorán, Ambrus, Fricsi — Mező, Barabás — Fláding, Máté, Szász, Pataiki, Wágner. Dunaföldvár: Kiss — Végh, Kővári III., Klop- csik — Kraisek, Skuta — Nagy, Ruff, Tóth I., Tóth II., Kovács. Góllövők: Pataki, Szász, Fláding és Guzorán (11-esből), illetve Ruff. — Réder — PAKS—MÁZA-SZÁSZVÁR 3:3 (1:3) Paks, 500 néző. Vezette: Csordás. Paks: Árki — Wolf, Vilmá- nyi, Németh — Váczi, Vida — Bányai, Kródi, Farkas, Kohári, Velenczei. Máza-Szászvár: Stores — Lahó, Róth, Géth — Németh, Bakó — Gyorsak, Rózsa, Jónás. KáiJár, Szegedi. Góllövők: Kádár, Gyorsok, Kádár, illetve Vida, Németh és Kródi. szekszárdi gépjavító- tamási 1:0 (0:0) Tamási, 250 néző. Vezette: Völ- gyesi. Szekszárdi Gépjavító: Kaiser — Tóth, Erdélyi, Bencze — Fricsi, Hegedűs — Fülöp, Sajgó, Zemán, Hideg, Scheffer. Tamási: Kurdi — Kelemen, Mészáros, Demlkó — Tóth, Palotai — Schneider, Kiss, Jurasies, Kintli, Pavelka. Góllövő: Zemán. — Király dr. — Részletes eredmények: Paks— Máza-Szászvár 3:3 (1:3), Szekszárdi Honvéd—Tolna 1:0 (0:0), Bonyhád—Dunaföldvár 4:1 (3:1). Bogyiszló—Kisdorog 2:1 (0:1). Szekszárdi Petőfi—Fornád 2 0 (2:0), Bátaszék—Simontornya 2:2 (1:1), Tamási—Szekszárdi Gépjavító 0:1 (0:0), Fadd—Cikó 7:0 (4:0). Az 1965. évi megyei bajnokság végeredménye: 1. Máza-Szászvár 30 26 2 2 145:21 54 ~2.~ Bonyhádi V. 30 23 1 6 100:24 47 3. Sz. Petőfi 30 16 6 8 63:39 38 4. Faddi Tsz SK 30 16 3 11 81:51 35 5. Paksi Kinizsi 30 14 7 9 62:44 35 6. Sz. Honvéd 30 15 3 12 65:53 33 7. Tolnai VL. 30 13 5 12 53:47 31 8. S.tornyai BTC 30 12 5 13 56:60 29 9. Bátaszéki VSK 30 10 7 13 47:80 27 10. Kisdorog 30 10 7 13 38:76 27 11-12. Bogyiszló 30 11 4 15 45:69 26 11-12. Fornádi MEDOSZ SK 30 9 8 13 45:69 26 13. Sz. Gépjavító 30 8 7 15 50:65 23 14. Tamási 30 8 5 17 28:57 21 15. Cikói Tsz SK 30 5 6 19 31:96 16 16. Dunaföldvár 30 4 4 22 35:93 12 Az első vonal feletti Máza- Szászvár bekerült az NB III-ba, ahol a Szekszárdi Dózsával együtt képviseli majd a megye labdarúgósportját. A második vonal alatti három csapat kiesett a megyei bajnokságból a megyei bajnokság B osztályába. Az NB III-ból kiesett Nagy- mányoki Brikett SK. és Dombóvári Spartacus a kcveíkező évben a megyei bajnokságért küzdhet, ahova a megyei bajnokság B csoportjának két győztese: Hőgyész és Nagydorog jutott fel. időeredmények 1. Kecskemét—Szolnoki MÁV 2. Gyula—Békéscsaba 3. Martfű—Miskolci Bányász 4. Nagybátony—Bp. Előre 5. Autóbusz—Várpalota 6. Esztergom—Ikarusz 7. Pápa—Veszprém 3. Bologna—Fiorentina 9. Brescia—Lazio 10. Cagliari—Spal 11. Foggia—Napoli 12. Inter.—Milan 13. Juventus—Torino + 1 14. Catanzaro—Mantova 15. Alessandria—Messina 4:0 l 1:1 x 2:1 1 0:1 2 2:1 1 3:1 1 3:0 1 3:2 l 2:1 l 3:0 1 0:1 2 1:1 x 2:0 1 törölve 1:0 l