Tolna Megyei Népújság, 1965. november (15. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-19 / 273. szám
4 TOI. NA MflGTFI NÉPŰJSAG 1965. november 19.' Napközis öregek I TV* GYULA ŰR megállt a szoba közepén,— előhúzta a miniatűr szájharmonikát, s szelid mosoly- lyal az arcán kapacitálni kezdett: — Maga biztos tud harmoni- kázni, próbálja meg ezen a kis jószágon. Kicsit esetlenül festett, de a beállt csendet jóízű adomája törte meg. Matyi, a vendéglátó család fiatal gazdája pedig így folytatta a bemutatást: — Gyula bácsi kollégista ... Vondra Gyula — ez a teljes ineve, csak Csávolyon nevezik Gyula úrnak — igenlően bólogatott. — Az, az, de nem csak én, mások is járnak oda... Itt abbamaradt a beszélgetés. A többi a csávolyi délszláv iskolával szemben álló épület előtt következett. A véletlen, de lehet, hogy éppen a tervszerűség következtében „egy bokorban” található ott az általános iskolások napközije, hétközije és a falu egyedülálló, idős embereinek napközi otthona is. Az utóbbi születésének körülményei iránt próbáltam érdeklődni. Nagyon egyszerű, keresetlen szavakkal mondták el, hogy az alig háromezer lelkes község több-kevesebb megfontolás után úgy határozott: otthont létesít a falu idős embereinek. A tervből az ilyenkor szokásos utánjárások után valóság lett, s a . ház ma 22 idős Csávolyinak nyújt otthont délelőtt 9-től délután ötig. Az egész mögött kerestem valamit a régi szegényházból, s egy kicsit titkon talán olyan elesett öregeket vártam, mint amilyenek azoknak a házaknak a lakói voltak. Kellemesen csalódtam. Leginkább Gyula bácsi erre a példa, s a bizonyíték is. Történetéhez hozzátartozik a következő: élete nagyobbik felében a csávolyiak szórakoztatója volt. Hol zenével, hol színdarabbal, hol pedig egyszerű bűvészmutatványokkal próbálta felejtetni a hétköznapok gyakran súlyos gondjait. Család- alapításra nem is maradt ideje. Azt mondja róla egy ismerősöm: az ő kezéből jutott először a kultúrához. Ezt a különben nagyon széles fogalmat egy fül- hallgatós rádió testesítette meg. Néni nagy dolog, de indításnak valamikor a harmincas években felmérhetetlen jelentőségű volt. Kerüljünk azonban vissza a napközihez. Nem tudom miért, de amióta hallottam róla, valahogy mindig a társadalom szívét juttatja eszembe. Mert ilyenek vannak mögötte: meleg ebéd, családias otthon, kellemes időtöltés. S aztán még egy: akinek a nyugdíja 500 forint alatt van, nem fizet még az ebédért sem, s azért sem, mert használja a napközi felszereléseit. Óriási dolog ez, ha figyelembe vesszük, hogy azoknak az idős embereknek tulajdonképpen senkijük Figyelem! Áruházak, cipőboltok, ruházati kiskereskedelmi vállalatok az üres, összehajtható vándor cipődobozokat sürgősen küldjék be a Göngyölegfelújító Vállalathoz Budapest, XIII. Dévai" tt. 26, > / - Telefon : 204—650 (128) HIRDESSEN a TOLNA MEGYEI Népújság!) an! **YYYY*WYYY»YYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYY Sárközi Gyula r/f szinqapíui tá iiexuné SOK ÖRŰGGEL találkoztam már. Láttam közöttük nagyon elesetteket, s olyanokat, akik szótlan szomorúsággal és szemrehányással figyelték a világot. Mintha azt mondták volna: leéltem az életet, s most nem kellek a kutyának sem. Pedig én jót akartam! Itt, ebben a kis falusi otthonban is felvillannak arcok. Többségük ráncos, mert az élet egyiket sem kímélte. De a ráncok mögött azért sok minden van. Csak néhány név: Svraka István, Pólyák Sándorné, Barisa bácsi. Csávolyon mindüket jól ismerik, s hogy az idegennek keveset mondanak a nevek, az természetes. Hármójuk történetéből kitelne egy vaskos életregény, ki ír azonban regényt a hétköznapi életekről. Nem ártana pedig megformálni egyik-másik öreget. Például Barisa bácsit. Úgy emlékszik rá mindenki, mint akinek a legszebb lovai voltak a faluban. Úgy lépkedtek azok, mintha értették volna Barisa bácsi szavát, A maiak már nem úgy lépnek, girhesek, soványak. Hogyan kerülnek ide a lovak? Úgy, hogy Barisa bácsi még most sem tudott megszabadulni tőlük. Tart most is paripát. így aztán kettős életet él. Nappal elkártyázgat az, otthonban, de este siet haza. Mennyivel kötődik a napközihez, s mennyivel a lovakhoz? — ezt jószerint ő maga sem tudja. — A szakácsnők, ma ötszáz palacsintát csináltak a három otthonnak — mondja nem kevés elismeréssel Gyula bácsi. — Derekasan megdolgozhattak... NEM FOLYTATTA tovább, de j az arcán ott ült a többi. Az, hogy jaz egész község derekas munkát j végzett az otthon életre hívásával. IA jelenben bizonyos értelemben | ott van a jövő. Az. amikor már ] nem lesz egyedülálló, magános I öreg, mert a társadalom tisztelete I és szeretető melléjük áll, s az léiét küzdelmeit nyugodt öregkorira! próbálja feledtetni. I Sz. I. Nincs ok büszkélkedni a szekszárdi tsz lerakatával a budapesti vásárcsarnokban (Budapesti tudósítónktól.) A Tolbuchin körúti vásárcsarnokban vagyunk. Az Élmunkás téri piac után ez a főváros legnagyobb élelmiszercsarnoka. Építkeznek, bővítőnek, nagyobbíta- nak. A jobboldalon a tsz-ek és a „Zöldség és Gyümölcs” frontján találjuk meg a szekszárdi termelőszövetkezet társüzietét. A Jóreménység Tsz még 3 idegen megyei termelőszövetkezettel együtt árusítja termékeit. Amikor megjelenünk, nem nagy forgalmat találunk, de sok árut sem. Egy árusítónő, az üzletvezető helyettese pergő beszéddel igyekszik elzárkózni az újságíró kérdései elől. A helyzet azonban elég világos. Inkább szemes takarmányt árusítanak az eléggé jó helyen lévő, de nem sok csínnal berendezett, aránylag elég nagy árusítóhelyen. Elől a kukorica és a többi szemes termék, hátul alig láthatóan az alma, meg a káposzta. Apró, nem éppen szépminőségű zöldpaprika kelleti magát 7 forintért. A tsz-ekkel szemben a „Zöldséggyümölcs” hatalmas és ízlésesen berendezett árudája, amely zsúfolt áruval. Igaz, ők a felvásárlók és a viszonteladók. Nekik könnyebb helyzetük van. A jóminőségű burgonyán kívül áruval zsúfoltak a zöldséges polcai. Ez nem mondható a szekszárdiakra. Ök a burgonyát már kora reggel eladták és már csak inkább apró jószágnak valót árusítanak. Kellene baromfi, szép tojás, esetleg húsáru, mint néhány más megyei árudákban, de hát úgy látszik, nekik ennyi is elég. A látogatás után bemegyünk a Vásárcsarnok Igazgatóságának Főfelügyelőségére. Lakatos Sándor főfelügyelő nem tagadja, hogy eléggé rapszodikusan hozzák a vidéki tsz-ek fel az árut. Lenne módjuk a pincében bizonyos mennyiségű áru raktározására, de ezzel, mint a szekszárdiak, a többi sem nagyon él. Inkább hét végére, péntek-szombatra öntik a kelendő árut, amikor megduzzad a fővárosi vásárcsarnokok forgalma. — Nem vitás, hogy a. tsz-ek többet keresnek a Pesten eladott árujukon, mintha otthon a saját körzetükben adnák el. Az is tény, hogy sok megyeközpontban nem szívesen látják, hogy a termelőszövetkezetek a szebb árujukat a fővárosba küldik el. Bizonyos, hogy egyes ipari központok emiatt csökkentett áruforgalomban részesülnek — folytatja a főfelügyelő. — Ha itt találják meg számításukat, ez ellen nem lehet semmit tenni. Egyet azonban lehetne tanácsolni. A szép áru kelendő a hét elején is. Ne szállítsanak a termelőszövetkezetek rohamszerűen, hanem egyenletesen. A pesti raktározással és ésszerű árusítással elérik azt a forgalmat, amit egyes budapesti termelőszövetkezetek teljesítenek. De ezt csakis körültekintően és szívóssággal lehet kimunkálni. (Zsolnai) Világkörüli „utazás11 a TIT-ben Az Ország-világjárók baráti körének előadássorozatából kettőt már október hónapban megtartottak a TIT szekszárdi klubjában. Mindkettő magas színvonalú volt, modem előadásmódjával, érdekes tartalmával méltán vonzotta a közönséget. Jövő év májusáig minden hónapban még egyszer-egyszer lehet „elutazni” a világ különböző országaiba ismert előadók kalauzolása mellett. így, a soron következő előadást november 22-én Blázsik Piroska gimnáziumi tanárnő tartja. Előadásának témája: olaszországi élménybeszámoló. Decemberben dr Vörösváry Béla egyetemi tanár látogat el Szekszárdra. Januárban pedig a gránittavak országáról, ősi rokonunkról, a finnekről beszél dr. Vasváry Artur, a TIT egyik országos választmányának titkára. Februárban Madaras Jenő mérnök témája, az Egyenlítő vidékének szigetvilága, Indonézia. Rockenbauer Pál, a televízió munkatársa márciusban a világ tetejéről, a Himalájáról beszél az érdeklődőknek. A vasparttól észak Párizsáig címmel Dániáról tart élménybeszámolót Csató István; budapesti gimnáziumi tanár áprilisban. A világkörüli utazások sorát májusban pedig egy hazai országjáró túrával fejezik be az Országvilágjárók baráti körének tagjai. fTYYYYYYYYYYYTYYY>YYTYYYYTYYTYTYTY< -YYYYYYYYTYTTTYTYTTTtf YYYYYYYYYfirYT'YTTTTTTTVTTTVTfTTTTTTTTTTTYYYTWCT» — 199 — A katonák felugrottak és néhány szökellés után benyomultak a füstölgő, lángokba borult szobába. De ott már csak halottakat és súlyosan sebesülteket találtak a törmelékek, bútorron- csők slcitt Li gömbölyű hasán elnyúlva feküdt a padlón, több sebből vérzett. Még élt, de nem volt eszméleténél. — Az utolsókat rúgja — jegyezte meg Craw- ford és megtörölte izzadt homlokát. Aztán két katonája segítségével kidobta az ablakon az égő iratszekrényt, amely már lángokban állt. — Ez itt Thaö Fen, a jámbor heroincsempész! — bökött az ezredes egy hullára, amelyet a fal alatt guggoló helyzetben merevített meg a halál. — Szóval őkelme is Kuomoro bandájának a tagja volt?! Ki hitte volna? Vénasszonyos pofájával az orrunknál fogva vezetett! A katonák egymás után húzták ki a holttesteket a folyosóra, nehogy a tűz kárt tegyen bennük. Pedig a lövöldözés még mindig tartott. Valahol a házban még ropogtak a fegyverek. De a harci zaj már távolodott. Valószínűleg vagy az udvaron, vagy a pincében folytatódott. — Veszedelmes kémbanda tehát ezennel megszűnt létezni — jegyezte meg Scott ezredes elégedetten. — Bárcsak ilyen eredménnyel járna a terepjáros század is! — No persze, ezredes úr, nem tudhatjuk pontosan, hány tagú volt ez a banda — szólalt meg Kenneth százados. — Lehet, hogy azért egypárnak sikerült meglépni ebben a nagy zűrzavarban. — 200 — — No, legfeljebb egy-kettőnek — felelte az ezredes. — Dzsodzsot mintha nem láttam volna a halottak közt. A katonák eközben bekötözték a sebesülteket és egymás után lecipelték őket a gépkocsikhoz. Már csak a hullák maradtak a folyosón. összesen hatan. Crawford még egyszer megvizsgálta a halottakat. — A nevéről ítélve malájnak kell lenni — nézett az ezredesre. — Ezek mind sárgák... — Igen, maláj, minden hájjal megkent gengszter! Az a gyanúm, hogy meglépett! — Nem jut messzire! — Minden áron el kell fogni! Aztán amikor a hullákat is elszállították, mindnyájan elhagyták a romos irodát. Scott beült a kocsijába, és bekapcsolta a rádiót. — Itt Tigris 3! Itt Tigris 3! Dzsungel 2 jelentkezzen! Dzsungel 2 jelentkezzen! Átállok vételre! — Itt Dzsungel 2! Itt Dzsungel 2! Jelentem, hogy minden a legnagyobb rendben! — hallatszott a készülékből. — Az erdőben bekerítettünk egy tíz főből álló, menekülő bandát és fogságba ejtettük őket. Egy maláj is van köztük. A feltaláló kocsiját megtaláltuk az út mentén üresen. De már a nyomában vagyunk. Másodmagával menekül a hegycsúcs felé. Végeztem! Átállok vételre! — Itt Tigris 3! Vettem mindent! A kutatást folytatni! Negyedóránként jelentést kérek! Vé— 201 — geztem! — Scott ezredes kikapcsolta a rádiót. A katonák lassan előszivárogtak a Vas- macska-házból. Rengeteg civilt tereltek maguk előtt, akiket feltaszigáltak a gépkocsikra. Ezek nagyrészt vendégek, valamint Li úr alkalmazottai voltak. Sorsuk majd a parancsnokságon fog eldőlni. Nagy szirénázással most három tűzoltókocsi kanyarodott a ház elé. A tűzoltók leugráltak és mindjárt oltáshoz fogtak, mert a lángok már ki-kicsaptak az emeleti ablakokból. A gépkocsioszlop pedig lassan elindult, alaposan megrakodva katonákkal és civilekkel. Már elhagyták a város központját, amikor az ezredes újra bekapcsolta a rádiót és hívni kezdte MacCormick századát. Végre, tíz percnyi hívás után jelentkezett. — Itt Dzsungel 2! Itt Dzsungel 2! Jelentem, hogy alig negyedórával ezelőtt oldaltüzet kaptunk. Erős partizánkötelék támadott meg bennünket. A harcot nyomban felvettük és még most is folytatjuk. Veszteségünk négy halott, tíz sebesült. Segítségül hívom a repülőrajt! Alighanem a feltaláló is a partizánok közt van! —• Kitartani! Azonnal ott leszünk! — kiáltotta bele a mikrofonba Scott ezredes. Majd csavart egyet a gombján és újra beleszólt: — Egész század, figyelem! A civilekkel megrakott kocsik, erős fedezettel folytatják útjukat a tábor felé. A többi pedig azonnal letér az első század útjára, a hegyek felé!
