Tolna Megyei Népújság, 1965. október (15. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-13 / 241. szám
1965. október 13. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 7 Elolvassák? Biztosan l A kalendárium, az volt a betűtenger a háznál, no, meg a biblia, amit a parasztember ráérő idejében régente lapozgatott A kalendáriumot minden háznál kötelezőnek tartották. Fent porosodott a szekrény tetején, másutt meg az almárium mélyébe rejtették, gondosan, az imádságos könyvek mellé, s onnan szedték elő néhanapján. Körülülte a család apraja- nagyja az asztalt vagy a kemence, a tűzhely környékét, s úgy hallgatták, szent áhitattal a felolvasó szavait. Téli, ólomszürke délutánok, az esti harangszó előtti üres perceket töltötték ki a kalendárium meséi, parasztidillekrői beszélő novellái. Újság, könyv csak a pap, a tanító, a jegyző asztalára került 272 napilap, 567 hetilap és folyóirat J — Nagyon sok újság jár a faluba. Melyiket mondjam — kezdi Szegedi Gyuláné, a szakályi postahivatalban. — Először a napilapokat sorolja fel, legyen szíves. Forgat egyet a papíron, amelyet a kezében tart, s alig lehet jegyezni, ahogy sorba mondja: — Népszabadság 80, Népszava 42, Magyar Nemzet 8, Népsport 4, Népújságból pedig 141 példányt hordunk szét a faluban nap mint nap. Ennyi az előfizető. Vasárnapi lapokból azután többet rendelünk. Melyikből mennyit, attól függ, hogyan vásárolják. Már ismerjük a vevők igényeit ízlését. A hetilapok, folyóiratok közül a Szabad Földé a pálma: 187 fogy belőle hetente. A Ludas Matyiből 115, a Nők Lapjából 72, Rádióújságból 49, a Képes Újságból 42, a Magyar Mezőgazdaságból 29. az Ország-Világból 27, Magyar Ifjúságból 26, az Élet és Tudományból 20 jár a faluba hetente, havonta, melyik, milyen időközönként jelenik meg, hogy csak a magasabb példányszámú lapokat említsük. Ezek az adatok így magukban csak azt bizonyítják, hogy a legtöbb háznál valahogyan kerül annyi felesleges forint, hogy egy- egy újságot, képeslapot megvásároljanak, no meg azt hogy jó munkát végeznek a lapterjesztők. — Ez nem egészen így van. Aki csupán nagy rábeszélésre, csak azért fizet elő valamilyen lapra. A Bátasaéki Épületkárban- ! tartó Ktsz felve fts építészmérnököt, vagy 10 évi gyakorlattal rendelkező építőipari technikust műszaki vezetői beosztásba. Jelentkezés a szövetkezet elnökénél. ______________________(106) ; A Déldunántúli Áramszolgál- i tató Vállalat Szekszárdi Üzletigazgatósága felvess viiiamosipari technikusokat, és műszaki rajzolót. Fizetés ] megállapodás szerint. Jelentkezés: Szekszárd, Bezerédj. j u. 9. (107) ! i Tamási Téglagyárból, helyi Tüzépen keresztül j nagy aujnyiséglisii is IV. o. kism. tégla 171.—/1000 I db-kénti árban kapható. (70) hogy békén hagyják —, no az hamar felhagy a buzgalommal. Aztán meg nincs is az embereknek felesleges, kidobni való pénzük. Aki veszi, az olvassa is az újságot. Száz kölcsönző naponta — Egy-egy kölcsönzési napon 35—40 látogatónk van, de a téli napokon, szóval a szezonban, 80— 100 kölcsönző is összefut. Egymagám nem győzném a forgalmat ilyenkor, így aztán segít a férjem is — mondja Fodor Já- nosné tanítónő, akit minden kedden és csütörtökön délután a községi könyvtárban lehet megtalálni ő a könyvtár vezetője. — Amikor tizenhat éve idejöttem a faluba, 250—300 kötet könyv sorakozott egy polcon. Ma? Háromezer-négyszázkilenc kötet sorakozik egy — már szűknek bizonyult — teremben. — Hány olvasója van a könyvtárnak? — Általában kétszáznyolcvan, háromszáz. De sok családból csak a gyerek tag, ők kérnek könyvet a szülőknek is. — Milyen könyvet kölcsönöznek szívesen. — Az idősebbek Jókait, Mikszá- thot, Móriczot szeretik és kedvelik, a fiatalabb korosztály a mai magyar írókat. Nagy sikerük van a szakkönyveknek is. A fiatalemberek főként a motor- és rádiószerelési könyvekért kapkodnak. A mezőgazdasági szakkönyveket meg odatesszük és kiadjuk a többi mellett, akkor is, ha nem kérik külön. így azán bele-bele olvasnak abba is, s megkedvelik azokat is. — Valóban elolvassák, vagy csak hazahordják az emberek a könyveket? — Ami jobban megtetszik, visz- sza sem hozzák, hanem úgy adják egymásnak a szomszédok. Nyugodt lelkiismerettel mondhatom, hogy amit elvisznek, csak olva- sottan kerül újra a polcokra. Körbejár a becsületkosár — Világirodalom remekei 7, Milliók könyve 5, Kultúra világa 3 — ennyi előfizetőnk van. Különben az az igazság, hogy az olcsóbb könyveket vásárolják jobban az emberek. A havi forgalmunk 5—600 forint általában — foglalja össze Vass Lajos, a szakályi vegyesbolt könyvforgalmát. Tolna megyei Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat kettő vizsgázóit fűtőt keres felvételre. ' i Jelentkezés a vállalat telepén, Szekszárd Keselyűsi ! út. (77) mammmammmaBimmm Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága katonafiúnk Baross András temetésén koszorúval, virággal, vagy távirattal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Baross András és családja Gerjen A Bonyhádi Járási Építőipari Ktsz. többéves gyakorlattal rendelkező ÉPÍTÉSZTECHNIKUST keres felvételre építésvezetői, vagy kalkulációs munkakörbe. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a szövetkezet munkaügyi előadójánál, Bonyhád, i Perczel Mór u. 80. (84) ____________________l Hoz záteszi még, hogy nyáron kevesebb, télen pedig jóval több könyv talál gazdára. — Milyen könyveket keresnek általában? — Vásárolják, amit kínálunk, ajánlunk. Keresni, általában azokat a könyveket keresik, amelyeket az újságok propagálnak, vagy amelyekből rádiójátékot hallgattak, vagy film készült, s azt. nézték végig. Jócskán fogy a könyv az üzletből. Hozzásegítenek a vásárláshoz az eladók is. Üj módszereket kutatnak, s így terjesztik a kultúrát, a könyvet. — Becsületkosarat rakunk, teli könyvvel. Benne a lajstrom, a lista, mi található a kosárban. Az első házban leadjuk a kosarat, amely azután néhány hét alatt bejárja a falut. Közben kinek, melyik könyv megtetszik, azt megtartja magának, odateszi az árát. Ezt a módszert alkalmazzuk néha azzal a változtatással is, hogy az úttörők viszik a kosarat, s árulják a tartalmát. — Csak vásárolják, vagy olvassák is az emberek a könyvet? — Elolvassák. Biztosan. Abból is tudom, hogy egymás után jönnek, s kérik azt a kötetet, amit már a János bácsi is megvett. MÉRY ÉVA A Bonyhádi Gépjavító Álló- j más CSOPORTVEZETŐ VILLAN YSZERELÖKET és a szerelők mellé segédmunkásokat változó munka- ! helyekre felvesz. Jelentkezés: | Bonyhád, Perczel u. 61. Bischof üzemvezetőnél. _____ _______ (114) j | Két nehézgépkezelő vizsgával | rendelkező kompresszor-agregátor kezelőt j azonnali belépéssel felvesz a Tolná megyei Állami Építő- j ipari V. Szekszárd. Jelentkezés a vállalat gépészeti osztályán. Hunyadi u. 4—6. sz. ! j alatt.. (120) I mTTT7»mrmmmTT' Apróhirdetések Modern, mély gyermekkocsi, kitűnő állapotban eladó. Szekszárd, Jókai u. 4. Érdeklődni: egész nap. (124) A TÜZEP szekszárdi telepe kisegítő éjjeliőrt és állandó kapust kérés. (104) MÉII vállalat szekszárdi telepe segédmunkásokat vesz lel. Jelentkezni lehet Bogyiszlói úti telepén. (109) Fiatalkorú női munkaerőt íél műszakra azonnali belépésre felveszünk. Tolna megyei Szesz- és Üdítőitalipari V. Szekszárd, Bogyiszlói út. (93) 1 db 16-os belga puska érvényes engedéllyel eladó. Kocsis István, Szedres, Petői! u. 1. (122) Iregszemcse, Dózsa u. 562., nagyméretű családi ház üzlethelyiséggel azonnal beköltözhető 478 n.-öl eladó. Érdeklődni a helyszínen, vagy Bp. VII. Hársfa u. 40. Majoréknál. (123) Autó- és Alkatrészkereskedelmi Vá! lalat szekszárdi fiókja 1965. októbei 22-től 30-ig leltár miatt zárva. (119) 250 köbcentis DKV stabil motor ét 360 m/m-es faipari kombinált gyalugéptengely eladó. Pörböly, vasútállomás. (HO) Tolősúlyos piaci mérleg, rövid rúddal, nagy tányérral, hitelesítve, díjtalan csomagolással, garanciával. 10 kg- os 240 Ft, 20 kg-os 280 Ft. Krammer Ferenc, Baja, Bezerédj u. 3. (111) A BhZosag iteletet h/koet. a b/iZosag aaeg- a'llap/totta, hogy baleset tö/ztémt, aaelyMEK KÖVETKEZTÉ3EM A//CK. PAPA OA KIS ÉLE [ tét vesztete, J egysem atjmdkÉt yao^^h./-OTTA.T EEi.AA.EMT/, CO/ÍA PA PA, DA KIS O fflftfja kolhato úgy am gohdatlamsa'gból el- Witm, KÖVETETT EAABEOÖLÉsé/ZT, S EZÉK.TA «/' ^BBnásAG ÓT HAT- HÓAJAEf SZABAOSÁ&VESZ - TÉSSEL SÚJTJA . A 2 /LETET AZOMBA/Ü ' eeleOggeszt/ és rt.ESzvénár pej éti .kj, ó2 V£6ywák aa-ély C3 yászábam. Éim SZÓVAL, mlZDEKLI Ö'MŐ/CET; HOGY M/tCJÍMT CS/fJÁLTAM . H A?T & » IGAZA'M EGYSZE/ZŐ. SACIKE1T ABBÉ L fAJOULT KJ, HOGY VÁM EGY f /JŐ' ár- EGY Térzet, akiket HAJ- I SZOL r VÉGÜL E&Y/VtA's ELLEM 8 YALLAMAK, AMI tCjBLZ.SE/J S/KE - [ ÉJJLT OCA/C. M/tS. PAPAPAK/C 1 VAÍLO/YTA'SA JGYAU/S JOHAJC/Y! oTEfzOir a pőügyész kezébe, az - ' ta'aj JÖTT a fSlTTOSl'TÓ VG YMó'k / AK/ MEAi.CSALL A PAC/P/C, HA- MEAA A 0-AL/TOfí.AJ/A , A-ce© A , ÉOcky MoUtJTA/M Brzrorr'rtí CÉG r ÜGYMÉKE /s. MSGMAG YA/tXzTAt/ » Hetet, HOGY AMEM/JY/BE/J a MŐT r GYILKOSSÁG KAPCSA'*/ ELÍTÉLIK, I MAGA CHAAA&EPS, A TŐR.VÉMYEK .UGYAM/S A* LEJAJZ.T, £>e A 7033/ A AAAt MAP/G é/LVÉM YÖBM VÁM, MOS TEHÁT, HA A HA'/ZOm CÉG Kjp/ZETt EGYÜTTESEM A HO OOO OOLCA'PT, SOK- > fCAL JOgBAjJ SÁP, AA//VT EU-E/JtCEtŐ. BSET0EK/. KG J W Ml íh \t/A car~AZ ÜGY/JőK AZ ÉM 9%.lK \T.'A EMBEJZE/Yt. LÁTTÁK VOL MA. SACKETTET, AA/KOK. az ■yj® A- |Vl3 OG-YMÓ'K. KJ SE LEM TE.TTB, '»Sj 7 L\A HOGY AAt/YOE/J /cdrSEGET I) jL/ 11 II PA* tC/ZA'/ZO TASajaílatoS 3AÍ/¥ 7 / J. ni?£SET TÜKTÉ/JT. TEHA't V,1 Jr—ÍA'/BOS VOLT, hogy A MÓ'T •L/J Í-J EZEKJ/TÁ/J PALAABMT/K-----SzéSbs ekko/z. jöttem ém. elmodü m ySmgfíStíSWTAM, HOGY Jéoe/JCEM ELSÓ Pttu- 7^*" hamgc-ctatta Án tatla/Jsá Aj <öÁr, S HOGY JOBB HA eh ts EL/'ré* I Um copa pAPADA/c/rr a MeauÉvd I I Jm^ÜOHYl'réKOK. ALAPJÁ/J, OE fAOST ArJ.-.jirlÉíMmegdőlt, hsy mo/jotakkJ Az ÍTÉLETET. E-GYEBKÉMr CjPA- ÖLfÖK HtDE&pe TETTÉK A ÖOH.ÖOŐT S EZÉ ÉT “íC r / t- v^j0A/A**. műt-» tut a a a ■ ptí « * DISZ A! O AAÁ2L/JUK. YAM.