Tolna Megyei Népújság, 1965. október (15. évfolyam, 231-257. szám)

1965-10-01 / 231. szám

I T 4 fööra MÉGYFT NEPÜJSÄQ 1965. október 1. Ezermester mu Markusovszky Lajos Kora reggeltől “ „Sg bán szorgoskodik. Nem az álla­tokkal foglalkozik, mivel ebben az istállóban nincs se ló, se szarvasmarha. Műhelynek ren­dezte be. Éppen egy varrógépből átalakított csiszolóval simítja a különös fadarabot: — Gyertyatartó lesz belőle — mondja. A fák fanyar, jellegzetes szaga terjeng a levegőben. Az istálló közepén faragott gyalupad. A falak mentén lécek, deszkák, fé­lig kész bútordarabok. Az egyik sarokban két szarvasagancs he­ver. A világosság felé tartja a ké­szülő gyertyatartót, megforgatja, majd leteszi. Feláll, lassú léptek- kal a gyalupadhoz megy. Felül a tetejére, majd nagyot sóhajt: — Hiába, valamiből meg kell élni, míg nem tudok elhelyez­kedni! Gáspár István az év elején költözött át feleségével Romá­niából. Azóta még nem sikerült munkát szereznie, pedig már mindent megmozgatott Majos község vezetőinek segítségével. Felesége már egy hete dolgozik a Bonyhádi Zománcgyárban, ő azonban csaik próbálkozik. Érdekes ember. Alacsony, zö­mök termete, kimért beszéde tisztviselő emberre emlékeztet, pedig nem az. Igazi szakmáját kibogozni nagyon nehéz, ötven­két éves. de ha duplája lenne, ahhoz képest is sok lenne az az élmény, amit átélt. Maga elé mered. Sokáig gon­dolkodik, majd felkapja fejét, nevetve mondja: — Úgy igaz, ahogy a nótában. Nem tudom, az életemet hol ron­tottam el. — Leugrik a gyalu- padról, kényelmesen nekitámasz­kodik. Az emlékek mély baráz­dákat szántanak homlokán. Szülei papot akartak belőle nevelni. Beíratták a kézdivásár- helyi Római Katolikus Főgimná­ziumba. A fiatal fiú, akit már kis korában minden „földi do­log” érdekelt, sehogy sem tudott belenyugodni az előtte álló egy­házi regulába. Hatodikos volt, amikor megszökött. Elment dolgozni falujától távol, egy vasútállomásra. Szülei rövidesen megtalálták, visszavitték. Pista ismét elszökött, most már Jasi- ba, ahol egy öreg ügyvédnél ka­pott szállást. Napközben dolgo­zott, este pedig tanult. Magán­úton tette le az érettségi vizsgá­ját. Az ügyvéd látta, hogy jó keze van a fiúnak, beprotezsálta a Nemzeti Színházhoz díszletter­vezőnek. Innen vonult be tény­leges katonai szolgálatra. lOlí.hfiii már Magyarorszá­1700 1ÍCI1 gon volt Kapos­váron egy magáncég bútorüze­mében dolgozott pár évig, mint fényező, majd Budapestre ke­rült az Alabástrom üzembe. Itt nagyon megbecsülték, mert már akkor komolyan foglalkozott szobrok faragásával. Szabad ide­jében állandóan véső és kalapács volt a kezében, szaporán farig­csálta szobrait. — Egyszer valami nagy fejes megkérdezte, tudok-e valakit, aki családja címerét kifaragná — meséli. — Nem szóltam egy szót sem, elmentem haza. Két nap alatt kifaragtam és elvittem a lakására. Éppen urak voltak nála vendégségben. Annyira megcsodálták, hogy a házigazda 120 pengőt volt kénytelen adni érte. Nemcsak a fafaragáshoz ért Gáspár István, hanem nagy­bátyja mellett megtanulta az asztalosmesterség minden csin- ját-binját. Majosi házában min­den bútordarab az ő kezemun- kája. Vastag diófából készült kombinált szekrény, vitrin, reka- mié és konyhabútor. Manapság már nem is készítenek ehhez hasonlót. — Nálunk a rokonságban min­denki ért a művészethez. Lőrincz Vitus festőművész is a csalá­dunkba tartozik, unokaöcsém. Én is szeretek festegetni. ízléses plakátokat tesz az asz­talra. Romén feliratok, alattuk ügyes rajzok. A betűk típusai is megragadják az ember figyel­mét. Gáspár István művészi rajz­készségéről tanúskodnak. Egy­más után rakosgatja az asztalra a színes plakátokat. Megmutatja néhány megmaradt faragását. Különösen a botjára támaszkodó gulyást tartja egyik legsikerül­tebb alkotásának. Ezt a szekszár­di múzeumban is kiállították. Be­vették a megyei népművészek körébe és most már a hetenkénti összejöveteleken ő is átadhatja tapasztalatait, módszereit a töb­bieknek. Amikor elrakja a pla­kátokat, a faragásokat, felsóhajt: — Annyi mindenhez értek, mégsem tudok elhelyezkedni. Pedig mennyire szeretnék már dolgozni! Olvasta az újságban, hogy az országban kevés a faszobrász. A faragott bútorokat nagy előszere­tettel vásárolják külföldön. Irt Budapestre, hogy amennyiben megfelelne faszobrásznak, érte­'1. ^ mr! v> +■ milrrti* mAŰ­►?kérdezem, milyen választ kapott: — 1815—1893 — 1965. október 1-én, születésé­nek 150. évfordulóján, a Ma­gyar Tudományos Akadémia ünnepi ülésen emlékezik meg Markusovszky Lajosról, a re­formkor nagy orvosáról. E na­pon a Budapesti Orvosi' Egye­tem központi épületével szem­közti téren leleplezik a szob­rát és róla nevezik el a teret. A fasizmus utolsó napjain Vas- egerszegen a nyilasok felgyújtot­ták azt a házat, amelyben Mar­kusovszky Lajos lakott egykoron. Markusovszky teljes irattára és értékes könyvtára odaveszett. A nagy orvost 1893-ban temették e! a vasegerszegi temetőben. Markusovszky kiváló eredmény­nyel végezte iskoláit. Járt kül­földön. Idehaza Balassa János se bészprofesszor első munkatársa­ként kezdte pályáját. 1848-ban Petőfi mellé álltak mind a ketten és honvédorvosként tevékenyked­tek. A szabadságharc bukása után üldözték őket, de az eszméiktől mégsem tántorodtak el. Minthogy a kormányzat nem nélkülözhette kiemelkedő tudásu­kat, Balassa visszakapta a kated­ráját, Markusovszkynak pedig orvos-oktatási szervező feladatok végzésére adtak megbízatást. Sok­rétű munkája közben 1857-ben indította meg az Orvosi Hetilapot, amelyet 32 éven át szerkesztett. E lap hasábjain jelentek meg Semmelweis nagyjelentőségű cik­kei is a gyermekágyi láz leküzdé­séről. Markusovszky Lajos érdeme a Magyar Orvosok Könyvkiadó Társulatának megalapítása is, mely több mint száz évvel ez­előtt kezdett a legjelentősebb külföldi orvostudományi munkák magyar.. nyelvű megjelentetésé­hez és módot nyújtott arra is, MARKUSOVSZKY LAJOS társait, s ott készítette el Fodor Józseffel a magyar közegészség- ügyi törvény javaslatát, melynek elfogadása a maga idejében je­lentős szociálpolitikai esemény volt. Harcos materialista kiállását sem vették jó néven a hivatalos körök. Amiatt is méltatlankodtak, hogy a Magyar Tudományos Aka­démián Markusovszky javasla­tára Arany János Darwint tisz­teleti tagnak terjesztette elő. Ez abban az időben történt, amikor többek között még a Francia Tu­dományos Akadémia is elvetette a nagy angol tudós tanítását. Markusovszky nyíltan vallott világnézetét a hivatalos körök nem tudták megbocsátani, s már életében is, ahol csak lehetett, gáncsolták munkáját. Halála után sem volt ajánlatos munkásságát dicsérni, s a Horthy-fasizmus ide­jén pedig hallgatni kellett a nagy magyar orvosról. HIRDESSEN a TOLNA MEGYEI Népújságban! Sárközi Gyula : c/t szingapúri túneamú — Romániában ha nemleges volt a válasz, akkor is tíz napon belül értesítést küldtek. Nincs nagy kedve r™faraa gáshoz sem, pedig sokszor késő estig nem tette volna le véső­jét. Rokonoknak dolgozgat, búto­rokat javít, hogy megkeresse a mindennapra valót. Nem tudja mihez kezdjen. Az országban még ismeretlen, járatlan a kér­vények megírásában is. Segítség­re, megértésre vágyik, nem pedig elutasításra. Fertői Miklós »▼TT**»rrT*»»’rTTVTTr'rVV*TTTTTT'rTT hogy eredeti magyar tanulmá­nyok nyomtatásban megjelenhes­senek. Szervező munkája eredményezte azt, hogy öt esztendő alatt az or­vosi kar 13 fakultásának száma 23-ra emelkedett és 1881-ben Közép-Európa legmodernebb egye­temi klinikai hálózata épült fel Budapesten. A nagy lelkesedéssel és lelki­ismeretességgel végzett szervező munka felemésztette egészségét és olykor hazatért egy kis felfrissü- j lésre vasegerszegi magányába. Ott • látta vendégül barátait, munka­S bár porrá égett egykori ha­gyatéka és sírja elsüppedt a vas­egerszegi temetőben, az utódok mégsem feledkeztek meg róla. Az I Orvosi Hetilap szerkesztősége és 1 Vas megye haladó szellemű or­vosai felkarolták emlékét. Méltó síremléket állítottak a vaseger­szegi temetőben. Róla nevezték el a Vas megyei kórházat és Buda­pesten felavatják szobrát. A tér, ahol szobra emlékeztet majd rá, a magyar reformkor harcos or­vosára, ezentúl az ő nevét viseli. Dr. Veres Pál »▼»▼tttvttttttttttttttvttvttvvvttt — 73 — — Micsoda?? — ugrott fel a karosszékéből Li úr és kezében ütésre emelkedett a korbács. — Nem kellek neked?? — Ne, ne!! — kiáltotta Sári és hátraugrott. De már későn. A korbács lecsapott és karján felhasította a bőrt. — Segítség!!! Ám a kövér Li úr testét és korát meghazud­toló fürgeséggel rárontott és tenyerével be­tapasztotta a száját. E pillanatban kicsapódott a párnázott ajtó és villámló szemekkel megjelent a küszöbön Bábu, a maláj szolga, aki most egyáltalán nem lát­szott alázatosnak, sőt, inkább nagyon is fenye­getőnek. Li úr nyomban észrevette az új ellenséget és ráordított: — Vissza, kutya, mert agyonverlek! De Bábu már ugrott és ütött egyszerre. Li úr fájdalmasan felordított és belezuhant a karosszékbe. Bábu rávetette magát és ököl­lel verte a fejét. Sári dermedten állt a szoba közepén és nem tudta, mit csináljon. Kinek segítsen? A maláj­nak? Li úr, ha feleszmél, agyonveri. Li úrnak? Soha! Jobb híján nem jutott más eszébe, mint az, hogy eltűnjön innen amilyen gyorsan csak tud. Megfordult és kiszaladt a szobából. Li úr és Bábu már a földön hemperegtek. — Megállj, ezt megkeserülöd, te rühes kutya! — 74 — — nyivákolta Li úr, amikor Bábu hirtelen fel­ugrott róla és eltűnt a folyosón. — Fogjátok meg! — ordította magából leikéivé a feltápászkodó Li úr a berohanó személyzetre. — Ott fut a folyosón, Bábu, a maláj szolga! Élve, vagy halva, de idehozzátok! No, mi lesz, mit tátjátok a szátokat?! — Előkapta a korbácsot és végigvágott' a döbbenten ámuldozó pincére­ken. Valahol lövés dörrent. Aztán még egy és még egy.; Li úr kék foltos, vérző arccal járt fel s alá a tíz főnyi testőrsége előtt és közben rikácsolt, mint egy pávián: — Büdös dögök! Lusta ingyenélők! Tőletek aieár meg is ölhettek volna! Ha nekem holnap reggelig elő nem kerítitek Bábut, el vagytok bocsátva! Megértettétek? A szemem elé ne ke­rüljetek! — Bocsánat, főnök... — kezdte egy tagba­szakadt szingaléz, — de azt hiszem, Bábunak bottal üthetjük a nyomát. Régen gyanakodtam ná. hogy összejátszik a partizánokkal.. . — Kuss! — rivallt rá Li úr. — Adok én nektek partizánokat! Élve, vagy halva holnap itt legyen az a koszos Bábu, mert különben mehettek ti is a partizánokhoz! De halva! Tűn­jetek el! Mint a megvert kutyák somfordáltak ki a testőrök az irodából. Li úr pedig a tükör elé — 75 — állt, kissé rendbehozta zilált külsejét, beköl- nizte magát, rágyújtott egy szivarra és elin­dult a harmadik emeletre, az 56-os szoba felé. Sári az ágyon feküdt tánckosztümjében, ahogy feljött. És sírt. Az ajtó nyílását nem is hallotta. Li úr megállt fölötte és hosszasan nézte. Aztán rávetette magát a sikoltva felugrani akaró Sá­rira. Minden védekezése, kapálódzása hiábavaló volt... * Végre letelt a Li úr által kiszabott hét. Sári nem kellett többé a főnöknek. Ráúnt, ahogy mondta, és Sári ennek szerfölött örült. Megmentőjéről, Báburól azóta sem hallott. A maláj fiú nyomtalanul eltűnt. Li úr toporzékolt dühében és korbácsával sorra büntette a test­őreit. De az mit sem használt: Bábut mintha a föld nyelte volna el. A Billy féle tengerésztiszti társaság többé nem mutatkozott a Vasmacskában. Körülbelül két hót múlva, amikor is egy angol kadétot vitt fed a szobájába, hogy „kivallassa”, megtud­ta a pélyhedző bajuszú Harrytól, hogy Billyéket letartóztatta az Intelligence Service és hazaszál­líttatta Angliába. Ettől kezdve éberen figyelte a helyiséget. Ke­reste a bajuszos tisztet, aki azon a bizonyos éjjelen félrehívta a kapitányt. Csakis az lehetett az elhárító, aki feladta a négy angol tisztet De nem látta.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents