Tolna Megyei Népújság, 1965. október (15. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-03 / 233. szám
6 Á könyv falusi ünnepe Olg*z költők GIOVANNI PAS COLI: Kulturális életünknek észtén- vendég volt a parasztházakban, dóról esztendőre növekvő jelen- akár a fehér holló, tőségű eseménye a könyv falusi Jelentős pozitívuma ennek az ünnepe. Nem véletlenül. A könyv- évről évre ismétlődő eseménynek, vei találkozni annyit jelent, mint hogy nem csupán mind több jó kedves ismerőssel beszélgetni. A szépirodalmi könyv talál gazdára, könyv jóbarát, amely mellénk a falusi emberek körében, hanem szegődik tétlen óráinkban éppen egyre erősebb a mezőgazdasági úgy, mint amikor meglévő ismére- szakirodalom térhódítása is. Kötelüket kívánjuk bővíteni. Nem- vetkezik ez abból, hogy a nagy- csak más emberek világába ka- üzem több tudást és feltétlen lauzol bennünket, de segít meg- szakosítást kíván. Az a paraszt ismerni önmagunkat, hozzájárul ember, aki korábban univerzális látókörünk szélesítéséhez, tudá- szakember volt a kisgazdaság kosunk gyarapításához, elgondolkoz- vetelményének szintjén, most tat, tanít, szórakoztat. vagy a kertészetben, az állat Immár ötödször kerül sor ha- tenyésztésben dolgozik. A megvál- zánkban az őszi megyei könyv- tozott körülmény új termelési hetek megrendezésére. Az októ- módszerek elsajátítását teszi szük- ber elsejei megnyitótól december ségessé. Ezért ezrek és ezrek ta- közepéig két és fél hónapon át nulnak a különböző szakmunkásegymást követik majd a falvak- képző tanfolyamokon és a dolgo- ban az író—olvasó találkozók, zók iskoláiban. A szakkönyv meg- könyvbarátnapok, irodalmi estek, könnyíti ismereteik gyarapítását szellemi vetélkedők, könyvkiállí- — sokan ezért vásárolták már tások. A cél: a könyv és az ol- eddig is. Most itt az alkalom, vasók találkozásának elősegítése, hogy újabb ezrekkel és tízezrek- a könyv iránti igény felkeltése, kel ismertessük meg a munkát ébren tartása és a falusi olvasó- segítő és könnyítő mezőgazdasági tábor növelése. Különösen a mai szakkönyveket, magyar irodalom, elsősorban a Az őszi megyei könyvhetek nem szocialista mondanivalói ú müvek egyszerűen könyvárusítási akciót és a mezőgazdasági szakirodalom jelentenek, hanem egy általános népszerűsítése áll a könyvhetek kulturális megmozdulást a falusi központjában. népművelési idény kezdetén. Az elmúlt négy esztendő tapasz- Mindannyiunk számára ismeretes: talatainak tanúsága szerint egyre a könyv nagyobb térhódítása je- népszerűbbek a könyv hetei a fa- lentős kulturális előrelépést je- lusá lakosság körében. Elegendő lent a falu életében. Éppen ezért bizonyíték erre a tavalyi két hó- a könyvterjesztés nem lehet csu- nap könyvforgalma, amely meg- pán a földművesszövetkezetek felhaladta a tizenhat millió forintot! adata. A tavalyi könyvhetek meg- Csupán a házról házra árusítás rendezése ott volt a legeredmé- keretében két és fél millió könyv nyesebb, ahol a földművesszövet- talált gazdára. Hogy mit jelent kezetek munkáját széles körű tárkét hónap alatt tizenhatmilliós sadalmi összefogás segítette. A könyvvásár, azt csak az érti meg művelődési házak és a könyvtá- igazán, aki ismerte a huszonöt- rak, a könyvbarát bizottságok, és harminc év előtti magyar falut, az iskolák, valamint a társadalmi amelyben a könyv olyan ritka'Szervezetek egyaránt részt keik N a p b a n éző hogy kérjenek ebből a munkából. Természetesen mindenki a maga módján. A művelődési házak a gazdag és színvonalas műsorok biztosításával, a pedagógusok irodalmi ismeretterjesztő előadásokkal, a könyvtárak kiállítások megrendezésével működhetnek közre az őszi megyei könyvhetek programsorozatában. Nagy feladat vár ebben az időszakban a tanyavilágot és a kisebb településeket járó művelődési autókra. A filmvetítések és a könyvkölcsönzések mellett könyv- propagandával és árusítással járulhatnak hozzá a könyvhetek sikeréhez. Tevékenységük azért is fontos, mert éppen a kevésbé látogatott helyeken lehetnek terjesztői. szószólói a szépirodalmi és mezőgazdasági könyveknek. A könyvhetek sokrétű feladatot állítanak a népművelők elé. A megyei ünnepélyes megnyitókon túl minden községben egy vasárnapit az őszi megyei könyvhetek ünnepévé kell emelni. Az egész- napos rendezvénysorozat lényege: délelőtt gyermek- vagy ifjúsági könyvünkét, író részvételével; házról házra árusítás; délután szellemi vetélkedő: este irodalmi est, utána könyvbál. Az író— olvasó találkozó, irodalmi est színesebbé, vonzóbbá tételében sokat segíthetnek az irodalmi színpadok erre az alkalomra összeállított műsorukkal. Tavaly kétszázötven sikeres író —olvasó találkozó gazdagította a programot. Az idén legalább ennyit rendeznek ismét az őszi megyei könyvhetek keretében. Ezúttal azonban elsősorban olyan községekben, tanyaközpontokban, termelőszövetkezetekben és állami gazdaságokban kívánatos sort keríteni író és közönség találkozására, ahol ilyet még soha nem ren- -deztek. így szélesíthetjük tovább a falusi olvasók táborát s ébreszthetjük fel a könyv szeretetét még szélesebb tömegekben. Könyvet minden falusi házba! Ez a soron következő két és fél hónapos időszak nemes jelszava. A kultúra munkásain és terjesztőin a sor, hogy ez valósággá váljék, P. R. Októberi est Az út mentén, végig a sövényen nevet a skarlátvörös bogyók csokra, a földekről meg most tér haza éppen a lomha csorda. Jön az úton egy szegénv. lassan lépked, zörgő levél közt botorkál a lába. a mezőkről egy lány kiált a szélnek: „Bogáncs virága!.. GIUSEPPE ZOPPI: Ember a Megyek meztéláb, lefelé a hatalmas hegyről, le a mélységbe temetett faluba. Könnyedén lépek kőről kőre, olyan könnyen, hogy SANDRO PENNA: hegyek közt nem is hallani. Nagyobb zajt öt a surranó sikló, zümmögő rovar, a rebbenő madár. Most érzem, ennyi vagyok csak: ember, semmiség. VERS Ragyogó kék a tenger. A tengeren mély csend van. Öröm szava szakad fel szinte a szívből. Csend van. CSÁNYI LÁSZLÓ fordítósai. KÁLDI JÁNOS: Éva neve alá *•. Szívemre szakadnak óriási estek, őszi szélsírással szüntelen kereslek. Hideg holdvilág süt minden énekemben, távolod-hiányod elviselhetetlen. Lothar Kusche : Ahol a lyukat gyártják... M ár kint a folyosón monoton, erős zaj hallatszott, nagy munkaintenzitásra lehetett következtetni. Ahogy beléptem, egy embert pillantottam meg, aki sztoikus közönnyel működtette a gépet. — Elnézést — szóltarji —, mit termelnek itt tulajdonképpen? — Lyukakat — mondta meg Sem fordulva. — Érdekes — ámuldoztam illendően —, tudomásom szerint a lyukgyártás az elképzelhető legelőkelőbb tevékenységek közé tartozik. Ementáli és a többi. A közönséges halandónak foflma sincs, miként vájják bele a lyukakat. öregapám mesélte, hogy a lyuktermelők módszereiket szigorúan titokban tartják, s magukkal viszik a sírba, vagy legfeljebb gyermekeiknek adják tovább. Kérdezhetek még valamit? — Akár egy-két lyukat is csinálhat — válaszolt leereszkedő szívélyességgel, de a munkát nem hagyta abba. — Bátorkodom megkérdezni, mit lyukaszt? Netán éppen ementáli sajtot? — Méghogy sajtot! Papírt lyukasztok — mondta büszkén, én pedig elszégyelltem magam. Fogalma sincs a laikusnak, milyen munka ez. A magunkfajta csa ka szép kész lyukakat látja a papírban..., de halvány sejtelme sincs arról a rengeteg nehézségről és fáradságról, amely nélkül a szép kerek lyukak soha nem jöhetnének létre. Nem csoda, ha barátunk rosszállotta oktalan megjegyzéseimet, s morgott valamit, amelyből csak a „lekophatna” szót értettem meg. Mielőtt érdemben válaszolhattam volna, felpattant az ajtó és egy fiatal hölgy lépett be, kezeit hintáztatva, hogy megszárítsa a körömlakkot. „Na?” — kérdezte. \ Mondtam, hogy Schlenkermannt keresem, de ő csak a székre mulatott. A telefon csöngött. „Schlenkermann-titkárság”, mondta a kagylóba. „Nincs itt, a takarékossági konferenciára ment. Mondja a számát, visszahívjuk”. Balkezével egy óriási papírlapot halászott elő az íróasztal fiókjából és hatalmas betűkkel ráje- gyezte „472-es mellék. Rendben. Viszlát”. Egy nagy papírhalmot az íróasztalról a papírkosárba sepert, s elmerülten bámulni kezdte eloob a körmeit, majd az óriásplakátot, amelyen a négy százhetvenkettes szám virított. A lyukasztógép mellett ülő ember zavartalanul tovább működött. „Elég rendetlen így”, mondta a titkárnő, s a telefonszámot egy másik papírlapra átírva az óriásplakátot eldobta. A lyukasztás minderről nem vett tudomást, úgy látszott, mintha a lyukakon és a nagy papírhegyen kívül semmi sem létezne számára a világon. Félelem fogott el. Történik itt valaha is valami, eme tartós és szemmel láthatóan tervszerű papírpusztításon kívül? Hol van hát Schlenkermann? Kopogtak. Egy kékköpenyes ember lépett be. Kéziratot hozott. — Schlenkermann? Már az ebédnél említettem neki a dolgot. Itt az ésszerűsítési javaslatom. — Adja csak ide — mondta ft titkárnő. — De nincs belőle másolatom. — Itt semmi nem vész et — dicsekedett a titkárnő. A lyukasztás rendületlenül dolgozott. „Még mindig nem elég?” — érdeklődött a titkárnő. — Soha nem lehet elég belőle — hangzott a komor válasz. A titkárnő ezek után lábai csodálatában merült el. Sikeresen múlt az idő, és el kell ismerni, hogy ebben a papírsiva- tagban a hölgy lábai jelentették az egyetlen vigaszt. „Micsoda ronda idő” — állapította meg a lábak tulajdonosa, „egyszer megyek végig az udvaron és máris csupa kosz a cipőm”. Az íróasztalból néhány papírívet vett elő, és tisztítani kezdte vele a cipősarkát. Megjött Schlenkermann. Mielőtt azonban egyáltalán megszólíthattam volna, valaki feltépte az ajtót és beüvöltött: „Füstölt ángolna van a büfébení’.