Tolna Megyei Népújság, 1965. október (15. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-21 / 248. szám
4 «fsors WEfcYEt NfiPÜJSÄÖ L 1965. október 2Í: Tízéves a hangversenyélet Szekszárdon Czekszárdnak hagyomá- ■ nyal vannak a zeneművészet terén. E megállapítással kapcsolatban először Liszt Ferenc múlt századbeli szekszárdi tartózkodásaira gondolunk elsősorban, amely alkalom volt arra, hogy az akkor ismert művészvilág Szekszárdon adjon egymásnak találkozót és ezzel kapcsolatban természetesen hangversenyekre is sor kerüljön De gondolhatunk — hogy ne kelljen a múlt századba visszamenni — a Szekszárdi Zeneegyesület működésére, szép hangversenyeire is. És ha a fenti megállapításhoz a felszabadulás utáni időkből akarunk példát meríteni, akkor az 1Ö47— 49-es években megrendezett 30 hangversenyre is emlékezhetünk, amelyen az akkori teljes magyar élgárda (Zathuretzky, Fischer Annié) mellett olyan világhírű művészek kaptak lehetőséget a szereplésre, mint pl Riccarde Odnaposaff, Maurice Maréchal, Jeanne Mario Darré, Aubrai Pankey, Temlke Kana- zawa stb. Ilyen összefüggő, egy évtizedre kiterjedő, rendszeres hangversenyélet azonban csak 1955 u/tán, a Liszt Ferenc zeneiskola megszervezése után alakult ki Szekszárdon. Ez az évforduló ünnep nemcsak a zeneiskola számára, amely immáron egy évtizede működik a zeneoktatás területén. Ez alatt a 10 év alatt a szekszárdi anyaiskola most már tolnai, bonyhádi és dombóvári fiókintézményt is mondhat magáénak. Az anyaiskolában és a fiókintézményekben több, mint 700 növendék részére hintik a szép rnagvát. De ez az évforduló ünnep a város kulturális élete számára is olyannyira, hogy ma már nem lehetne elképzelni a város kulturális életét a zeneiskola és a rendszeres hangversenyélet nélkül. Ez alatt a 10 esztendő alatt több, mint 90 felnőtt hangversenyre került sor a város mai lélekszámát meghaladó érdeklődő közönség előtt. Közel 25 000 zenekedvelő hallhatta az elmúlt 10 év alatt Dimitrij Papeme, Igor Zsuk, Mihail Homicer, Gloria Lanni, Sirio Piovesan, Yoko Kono, Bozena Lewgowd, Mónika Szczudlovszka, Kazimierz Merski művészetét, hogy elsősorban a nálunk szerepelt japán, szovjet, olasz és lengyel művészekre gondoljunk. De rajtuk kívül volt alkalmunk gyönyörködni szinte a teljes magyar élgárda művészetében is. Anélkül, hogy a teljességre törekednénk, említsük meg Állami Operaházunk kiválóságai közül Simándy József, Gyurkovics Mária, Ilosfalvi Róbert, Mátyás Mária, Szabó Miklós, László Margit, Jámbor László, Házy Erzsébet, Radnai György, Ágay Karola, Katona Lajos, Palcsó Sándor nagysikerű operaestjét, hegedűseink közül emeljük ki Kovács Dénes, Kocsis Albert, Garay György művészi teljesítményét, Hernádi Lajos, Antal István, Zempléni Kornél, Gabos Gábor, Bacher Mihály zongorajátékát, Banda Ede, Dénes Vera, Mező László és Perényi Miklós csellóművészetét, Szedreyr Karper László gitárjátékát, a Budapesti MÁV Szimfonikus Zenekar, a Pécsi Liszt Ferenc Kórus, a Pécsi Zeneművészeti Szakiskola Szimfonikus Zenekarának nagysikerű hangversenyeit, a Moszkvai Kamarazenekar felejthetetlenül szép hangversenyét, kamara- együtteseink közül a világhírű Tátray-vonósnégyest, a Weiner- és a Bartók-vonósnégyest, a Budapesti és a Magyar Fúvósötöst és utoljára, de nem utolsósorban szóljunk zeneiskolánk •igazgatójának, Husek Rezsőnek évről évre visszatérő önálló zongoraestjéről is amelyek nélkül a szekszárdi hangversenyélet összehasonlíthatatlanul szegényebb lenne, hiszen a város zenei élete csak importált művészek teljesítményére épülne aktív helyi művészet hiányában. pz alatt a 10 év alatt zenebaráti kör, rendszeres hangversenylátogató közönség alakult ki, amely az érdeklődőknek ebben az évben is a magját adja. Közöttük zömmel természetesen szekszárdiakat találunk, de Szek- szárd hangversenyélete túlnőtt a város keretein. A hangversenyeken találkozhatunk tamási, bonyhádi, bátaszéki, tolnai, várdombi, decsi, őcsényi, ka- kasdi zenebarátokkal is azt mutatva, hogy valóban eltűnőben van a különbség a város és a falu kulturális igényei között. A 10 esztendő alatt a szekszárdi és környéki zenekedvelők az ország egyik leglelkesebb és leghozzáértőbb közönsége büszke címet érdemelték ki és a nálunk szerepelt művészek mind örömmel emlékeznek vissza szekszárdi hangversenyükre. E megállapítás igazolására engedjék meg, hogy két levélből idézzek. László Margit operaénekesünk ez év elején ezt írta: „El sem tudják képzelni, milyen jól éreztük magunkat Szekszárdon. Igazán ritkán énekeltünk olyan helyen, ahol ennyire értékelik a művészetet,” Nem sokkal előbb érkezett meg Perényi Miklós édesapjának a levele: „Szívesen emlékezünk vissza a szekszárdi hangversenyre és a lelkes hozzáértő szekszárdi közönségre” Az ezekből a levelekből kicsendülő elismerés igazán nagy öröm a számunkra, hiszen nem eiy világváros, de az ország legkisebb megyeszékhelyének zenei életéről és művészi igényeiről nyújt számunkra képet. If öszöntjük a szekszárdi zenebarátokat, a szekszárdi zenei életen munkálkodó névtelen közkatonákat, az Trafógyár Vácott A Váci Híradástechnikai Anyagok Gyárában most készült el 10 millió forintos költséggel egy új üzemrész, ahol a rádió- és televízió-készülékekhez szükséges transzformátorokat gyártják. Három futószalag mellett, a korábbinál lényegesen jobb körülmények között dolgoznak a munkásnők. A távlati tervek szerint tovább bővítik az üzemrészt és ide vonják össze a híradástechnikai szerkezetekhez szükséges hasonló nagyságrendű transzformátorok gyártását. Az új üzemrész épülete, A szalagok végén bemérik a transzformátorokat. Sárközi Gyula c4 szingapúri táne&Ln& rvf? 1965—66. hangversenyévad ösz- szes művészét és kívánjuk, hogy az 1965—66. hangversenyévad 10 magas színvonalú, Kossuth-díjasok szereplésével teletűzdelt hangversenyműsora új lendületet adjon a következő 10 esztendőre a megyeszékhely és az egész megye zenei életének. (MTI fotó — Lajos György felvj) HIRDESSEN a TOLNA MEGYEI Népű j sági) an! TTTmrVTVTVTTVTVVVTTVVVVVVTVVVtffVTVTWVfVTVVVTTTVVVWVVVWYfVVVVVTTrfWTVVVTTVTVYVTVVVVVVVTTTVTTVVVTVVTT — 124 — Sárinak rögtön feltűnt főnökének ez a túl- buzgalma. Nem szokott ő törődni a vendégekkel! Rábízta őket a portásra meg a pincérekre. Vajon minek köszönhetik a vendégek ezt a nemmindennapi figyelmességet? A terem már zsúfolásig megtelt, de ő akkor sem mozdult el a bárpulttól. A mixerrel csevegett, de közben a szeme állandóan ide-oda járt, mint a vizslának. Valakit keres? Vajon kit? És Sári, aki közkívánatra épp harmadszor ismételte táncszámát s már csurgóit róla a veríték, egyszerre rádöbbent az okára, hogy a főnök miért tartózkodik minden este a bárban és hogy kit keres. A bajuszost! Az elhárító tisztet' Akit Bábu örökre elnémított és eltüntetett. Felzúgott a taps. A magyar csárdás ismételten fergeteges sikert aratott, mint oly sokszor már Sári szingapúri első fellépése óta. A matrózok fütyültek, lábukkal dobogtak és negyedszer is dobogóra hívták. De ő már nagyon fáradt volt Nem csoda ebben a trópusi hőségben, amely még az éjszakai órákban sem enyhült. Szinte állt a levegő. Semmiféle légmozgás nem enyhítette a forróságot. Pedig a hatalmas teremben a meny- nyezeti ventillátorok ugyancsak gyorsan forogtak, mint a repülőgép légcsavarjai Kifutott a kulisszák mögé, de ott pechjére Li úr kidudorodó pocakjának ütközött — Vissza! — parancsolt rá a főnök összehúzott szemekkel. — De hisz már harmadszor ismételtem,.. — lihegte. — 125 — — Nem érdekel! Itt a vendég az úr! Tessék negyedszer is ismételni! Nem volt mit tenni, ki kellett negyedszer is mennie. A terem még mindig zúgott. — Sha-ry! Sha-ry! — kiáltozták ütemesen a sarokban ülő tejfelesszájú matrózsüvölvények. Szólt a zene, veszettül pergett a dob és Sári egyre kókadtabban ropta a csárdást. Most nem vetkőzött, mert csak ismétlés volt. Pedig a részeg matrózok épp ezért újrázták meg a számot. De Li úr annyit már megengedett, hogy ismétléskor nem kell vetkőznie. Ezt már szusszal sem bírta volna. Gyorsan meghajolt és kiszaladt a dobogóról. A zenekar most egy kubai rumbába kezdett. A dobogón p>edig már egy sovány néger lány meztelenül járta a hastáncot. Sári az öltözőjébe ment, hogy lemosakodjon és rendbe hozza magát, mert számára még nem ért véget a „szolgálat” ahogy magában nevezte a vendégek szórakoztatását. Vissza kellett mennie a terembe, leülni a tisztek asztalához és mulatni velük... Az öltözőből kis zuhanyozó nyílt. Levetkőzött és a zuhany alá állt. A víz langyos volt, majd hogy nem meleg, mint minden folyadék itt a trópusokon, az egyenlítő vidékén. De most még ez a meleg víz is kellemesen hűsítette átizzadt, átforrósodott testét. Megtörölközött és könnyű estélyi ruhát vett fel. A tükör elé ült és éppen hozzáfogott a fé- sülköléshez, amikor kopogtak. — 126 — — Egy pillanat! — kiáltotta ki és gyorsan befejezte a fésülködést. Azitán kiszólt: — Come in! Két szmokingos úr lépett be. — Jó estét, miss — köszöntek szinte egyszerre és megálltak az ajtó előtt. Mind a ketten fiatal emberek voltak. Az egyik magas, sovány, a másik alacsony, köpcös. — Mit óhajtanak az urak? — fordult hátra Sári. — Beszélni szeretnénk magával, miss — felelte a magas és előrejött. Megállt Sári mögött. Jobb keze a nadrágja zsebében pihent. A köpcös most kulcsra zárta az ajtót. Sári összerezzent a hangra és szinte ugyanakkor azt érezte, hogy egy kemény tárgy nyomódik a hátának. Meg akart fordulni, de a magas férfi rákiáltott: — Meg ne moccanjon! Egy mozdulat, egy hangos szó és keresztüllövöm! Sári szíve egyszeriben a torkában dobogott. A szó is beleszorult... Vajon hal lehet Bábu? — nyilamlott bele a gondolat. — Persze még túlkorán van. Később szokott megjelenni a szobájában. Ide, az öltözőbe nem teszi be a lábát. Veszélyes! így hát hiába is várja. Ezek az alakok biztosan elhárító tisztek. Mit akarhatnak tőle? Talán rájöttek a bajuszos eltűnésére? De mennyire!
