Tolna Megyei Népújság, 1965. szeptember (15. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-26 / 227. szám
4 TOLNÁ MEGYEI NÉPÚJSÁG 1965. szeptember 36. Mit csinálnak esőben a téglagyárban? Pakson, a téglagyárban is megérzik a rossz idő hátrányait. Esőben szomorú a máskor aranyos fényben ragyogó löszfal, a téglaszárító színek között csobban a víz. Agyag, sár. Csúszik minden: a sínek, a Keller-kocsik, a nedves gumicsizmák. A munka nem áll, csak lelassul üteme. Ahol tudnak, dolgoznak, de nem kattog a keverőgép, mozdulatlan a téglaprés. Csak a kemencéknél vidám az élet. Itt meleg van, ha téglaporszagú is. A nyers téglákat két pár sebes kéz rakja, egyre magasabbra. Olyan fürgék, hogy tulajdonosuk már a mozgástól is kiizzadhatna. Az embereken rövidnadrág van és trikó. A nyíláson beáramló hideg ideérve megszelídül, engedelmesen beleolvad a forróságba. Talán a melegtől, talán a kedvvel végzett munkától, a két ember könnyen nevet, és szívesen ugratja a környezetét. — Már összeszídtuk a behordó- kat. Csupa vizes téglát hoznak ebben a szárazságban! — így a fekete trikós Hanga István, majd kisvártatva hozzáteszi: — Még a levegőt is kimérik, úgy vigyáznak ám ránk. Barométerrel járkálnak, de ha csak "a papírt pörköli a meleg, akkot még dolgozhatunk, mert nekünk az nem árt meg! A csipkelődő mondatot Hegedűs János, a társa így szelídíti: — Most nekünk jó, a kintieknek rossz. Nyáron, ha fülledt meleg volt, őket irigyeltük. A kihordók: Hornok István, Papp Zsigmond és Sere István, ha lehet, még a kemencerakók- nál is szorgalmasabbak. Szemük arcuk tele finom porréteggel, néha ködfelhőben hajlongnak. Csattan a tégla a deszkalapokon, szemvillanásnyi idő, amíg megtelik a kiskocsi. Bajuszos, kék-> ruhás ember jön a rakományért. Kicsit morcos, mert az emberek sürgetik: — Csak gyorsan, mert mi győzzük ám! Fögler Ferenc visszaszól: — Tudjátok, hogy csúszik a sín! A szabadban Tető fedi a kemencékhez ve-’ zető utat. De a szél szabadon jár az oszlopok közt, és kabátban is megborzongok. A Keller-kocsinál Adorján Ferenc ingujjban dolgozik. — Nem fázik így? — Megszoktuk, és ha fázik az ember, gyorsabban mozog. Pach Ferencen vékony kabát sáros gumicsizma. A sárkölöncök a szárítószinek közötti utakon tapadtak rá. A fűszálak is nyakig vízben állnak, és a felázott agyagban mélyre süpped a láb. — Ha csak a láb süppedne! De a csizmától, az esőtől vízben úszik a sín is. Ilyenkor a legnagyobb a balesetveszély — mondja Palla József, az üzemvezető. Két asszonyt látunk csak az egész telepen. Kötény előttük, söprögetnek. Mint utóbb kiderül, névrokonok, ötvös Istvánná a szikárabb, Ötvös Lajosné, ősz hajú, termetes, csupa élet. — Máskor a csillék és a lapátok a mi szerszámaink, most meg HIRDESSEN a TOLNA MEGYEI Népújságban! Sárközi Gyula : cA szinqapiivi tátieűsné a seprű. Tisztán tartjuk az utakat, összesöpörjük a törmeléket. Nátha? Azt bizony könnyű ösz- szeszedni ebben az időben. De talán holnapra kiderül! A parthoz közel Szenet lapátol prizmákba nyolc férfi. Állnak a csillogó fekete halom tetején, lapátolás közben mérgelődnek. — Elvitte a víz a mai munkát is! Pedig mi csak dolgozunk még, de a többiek, a brigád húsz tagja otthon ülhet. — Ha panaszt akar hallani, van bőven. Kapunk 15 százalékos bérkiegészítést, emiatt a változékony idő miatt. Nyáron, igaz jól keresünk, de télen nyolc-, ki- lencszáz forint ha összejön ilyen alkalmi munkákból. Múlt évben is egy teljes hónapig voltunk fagyszabadságon. Sehogy se jó ez így, már sok helyen elmondtuk. Dolgoznánk mi szívesen, de ha az idő nem engedi!... — zúgolódik a nyersgyártó szocialista brigád nevében vezetője, Márkus Ferenc. — Az asszonyok, azok persze elfoglalják magukat ilyenkor is. De a férfiak mihez kezdjenek? Akik hazamentek Bankó Pálékhoz csengetünk be. A lakásban olyan ragyogó tisztaság, hogy az előszobában papucsba bújunk. Leeresztett függönyök, a redőnyökön keresztül rózsaszín fény szűrődik. A heve- rőn pokrócba göngyölöd ve alszik a családfő. — Éjszakás voltam a kemencénél — riad fel jöttünkre. Felesége a nyersgyártóknál dolgozik. Bevezet a belső szobába is: vadonatúj, modern bútorok. A konyha frissen csempézett. A tükrön még másik két gyerek fényképe. A legkisebb, a 8 éves kislány, megérkezik. Kabátját felakasztja az alacsony fogasra az előszobapolcon, kerek arca csak úgy sugárzik az öröm' tői. Űj kabátot kapott. — Most jöttem haza a vásárlásból — veszi ki a szekrényből a puha, bolyhos kabátkát az édesanya. — Hát még a nagyobbik, a középső fiam. Ügy nő, hogy nem győzzük ruhával, most ő is kapott egy zakót és egy nadrágot. Eszik a ruhát ezek a gyerekek! Sóhajt, de szemében mosoly bújkál, és megsimítja a legkisebb fejét. — Siess, mert elkésel az iskolából! JVÍ. 1. m»www«»nmTmnTWTTwmi Mit nyújt tagjainak hozzátartozóinak, például HAVI 20 FORINT tagdíj ellenében a BIZTOSÍTÁSI és önsegélyező CSOPORT ?! Természetes halál esetén Baleseti halál esetén Balesetből eredő állandó teljes rokkantságot okozó sérülés esetén 10 százaiéi«», vagy azt meghaladó állandó, vagy részleges rokkantsága esetén a 25 000 Ft arányos részét. Csonttörés (csontrepedés) vagy 10 százalékon aluli állandó rokkantság, vagy a balesetből bekövetkező legalább 28 napos táppénzes állomány esetén Munkaviszonyban nem álló házas- társ halála esetén 1—18 éves korú gyermekének halála 15 000 Ft-ot 30 000 Ft-ot 25 000 Ft-ot 400 Ft-ot 5000 Ft-ot 1000 Ft-ot Ha a tag halála nyugdíjállományba helyezés, vagy 65. életévének betöltése után következik be: természetes halála esetén Baleseti halála esetén M unka viszonyban nem álló házastár- sának halála esetén 4500 Ft-ot 19 500 Ft-ot 1500 Ft-ot Az Intéző Bizottság a befolyt tagdíjak egy hatod részéből segélyalapot képez. Ebből — mérlegelve a tagok szociális körülményeit — 1 éves tagság után a szervezeti szabályzat rendelkezései szerint rendkívüli segélyt nyújt a nászoruló tagok részéire és csoportos kirándulásokat, külföldi társasutazásokat is szervezhet. Beléphet a csoportba minden dolgozó, 65 éves korhatárig, kivéve nyugdíjasokat és betegállományban lévőket. Kérjen bővebb felvilágosítást munkahelyén a biztosítási megbízottnál. (172) ffTTT — 61 — — Hagyja csak, miss Sarah. Az a pénz a magáé. Költse amire akarja. De a kosztümöket és egyéb ruháit, engedje meg, hogy a Liga vállalja magára... Míg Sári rendre próbálta a ruhákat a hatalmas tükör előtt, s úgy érezte magát, mint valamikor pár hónappal ezelőtt, amikor még egy budai ruhagyár manekenje volt, Kuomoro valamit írt a jegyzetfüzetébe. írás közben olykor felpillantott s elégedetten bólintott. Ezzel jelezte, hogy tetszik a ruha s jól áll Sárin. Aztán újból folytatta az írást. Már minden ruhát felpróbált. Valamennyi úgy állt rajta, mintha ráöntötték volna. Mennyivel szebbek, ízlésesebbek, mint a budai ruhagyár termékei! Pedig azok is jól álltak rajta. Nem véletlenül bízták meg az alig 19 éves tervező- gyakornokot a gyár ruháinak bemutatásával. Egyszer megbetegedett a maneken és a főtervező jóalakú, csinos lányt keresett a helyettesítésére. Rögtön megakadt a szeme rajta. Attól fogva ketten mutatták be a ruhákat a megrendelőknek. Igaz, keresete nem emelkedett számottevően, de az új munkakör nagyon tetszett neki. Csak azért fájt a szíve, hogy nem az övé az a rengeteg ruha. De ez most mind az övé! Csak az övé! Mindennap másikat vesz fel. Sőt, egy nap kettőt-hármat is! Felkapta a nagyestélyi alját és arcához szorította a leheletvékony nylonanyagot. A kis japán a szeme sarkából leste és észrevette Sári mozdulatát. — 62 — — örül a ruháknak? — kérdezte mosolyogva és Sári már nem is tartotta furcsának ezt az állandó mosolyt. Megszokta, mint ahogy az ember megszokja egy ruha színét. — Jaj, nagyon, Kuomoro úr! — felelte boldogságtól sugárzó arccal. — Soha nem voltak ilyen gyönyörű ruháim! — Most már vannak és ha ügyes lesz. még ezeknél is szebbeket vehet majd magának! Sárinak még akkor is ez a mondat járt a fejében, amikor kettesben megvacsoráztak a szobájában és Kuomoro úr nyugodalmas jóéjszakát kívánva elbúcsúzott, ő pedig lefeküdt. „Ha ügyes lesz, még ezeknél is szebbeket vehet majd masának!” Ha ügyes lesz, gazdag lesz. ügy látszik, nem könnyű munka várja. Ügyesnek kell lenni... Hát majd ő megmutatja, hogy tud ügyes lenni! Elaludt... * Reggel korán és frissen ébredt. Kuomoro úr telefonja ébresztette fel. A haliból beszélt. Sürgette. Gyorsan felöltözött és becsomagolt. Kilenckor már a repülőtéren voltak. Tízkor pedig a Földközi-tenger sima tükre fölött szálltak az Alitalia turbólégcsavaros hatalmas Caravelle gépén. Kairóban ebédeltek. Karacsiban aludtak. Másnap délben pedig — Kalkuttát érintve — Szingapúr légikikötőjében landoltak. Megérkeztek! — 63 — Ráírnák, hófehér falú felhőkarcolók. Óriási, világvárosi forgalom az utcákon. Rengeteg autó. gyalog- és motoros riksa száguldott egymást előzve. A kereskedelmi kikötő felé robogtak egy kényelmes kocsin, amely a repülőtéren várt rájuk. A Vasmacska bár csupaneon bejárata előtt ősi kínai kaftánban hajlongott a copfos portás. A következő pillanatban pedig ott álltak Li-Fo-hi úr, a kövér bártulajdonos előtt, aki elegáns fehér, európai ruhában fogadta őket. A kölcsönös bemutatkozás után Kuomoro úr így szólt: — Én most átadom magát, miss Sarah, Li úrnak. Ö lesz ezentúl a gazdája, vagyis európai nyelven a munkaadója. Nekem sajnos mennem kell, vár a békeliga ülése. Néha majd be-be- nézek magához. Legyen jó, fogadjon szót Li úrnak, ő nagyon rendes ember. Tehát búcsúzom, érezze magát jól nálunk, Szingapúrban! Sári még válaszolni sem érkezett és Kuomoro úr mögött már össze is csapódott a bambuszfüggöny, amely a nyitott ajtóban lógott. — Örülök, miss Sarah, hogy Szingapúrt és a Vasmacska bárt választotta — szólalt meg a kopasz U úr. miután kettesben maradtak. — Remélem, jól megleszünk egymással. Most helyezze magát kényelembe. A harmadik emeleten kap egy szobát. Az 56-ost. Ma este pihenhet. Holnap pedig munkába áll. Tapsolt.
